Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-22 / 4. szám
1911. január 22. N agy bány al űrlap 5 itt kérné a Kamarát, hogy ezen intézmény eltörléséért tekintélyének egész súlyát vesse latba ! Való ugyan, hogy az ipartörvény-ter-vezet 380. §-a a visszavezetés intézményét számos biztosítékkal látja el s végeredményben a jog gyakorlását illusoriussá teszi, a midőn elrendeli, hogy visszavezetés alapjául szolgáló vitás igény felett, nem mint a ma érvényes ipartörvény szerint a közigazgatási hatóság, hanem az ipar- biróság Ítél s ennek Ítéletében facultativ teljesítés biztosittatik az eltávozott alkalmazott számára, a menynyiben a kitűzött idő alatt vagy visszatér a munkába, vagy a megállapított kártérítési összeget fizeti be, s ha egyiket sem tenné, csak akkor vezethető vissza, miáltal a visszavezetés — már az eljárás hosszadalmassága miatt is — rendszerint céltalanná válik: mégis miként az általános természeti jog szerint, úgy védelmezni czélzott különös érdek szempontjából sincs az egész intézménynek semmi jelentősége, mert azt a célt, hogy a viszzavezetés által a jogtalan távozás folytán a munkaadót ért vagyoni hátrány megszűnik, - épen nem, vagy legalább általán nem szolgálja. Az elérhető a visszavezetéssel ugyanis, hogy az alkalmazott visszakerül ismét a munkaadó műhelyébe, honnan talán épen annak durva bánásmódja vagy például nőmunkásnál, annak erkölcstelen üldözései miatt menekült, de hogy fogja a munkaadó arra kényszeríteni, hogy vállalt munkakörében az alkalmazott félbehagyott kötelezettségeit teljesítse, a megkezdett munkát befejezze, az elrontott művet helyreigazítsa? Fizikai kényszer alkalmazására a törvény jogot nem biztosit s ezért egy képtelen helyzet áll elő, melyből előbb, utóbb, de mindkét fél sürgősen szabadulni, még tiltott utón is kiw rgődni törekszik. De az általános tételes törvények sem engedik meg sehol a fizikai kényszer alkalmazását s ha analogiáúl az 1881. LX. t. c. 220. §-a szolgá'hatna, bolond circulus vitiosusba jutnák, mert a végrehajtási törvény idézett szakasza szerint, ha a munkateljesítésre kötelezett ezen obligójának eleget nem tesz, a biró őt pénzbüntetéssel sújthatja, de ennek szabadságvesztésre való átváltoztatását a törvény nem engedi meg, hanem a teljesíteni szabott munka készpénzbeli értéke erejéig a vagyonra vezetendő végrehajtást rendeli. Kevés észszerüség harcol tehát ezen törvényes rendelkezés mellett, mert a szolgáiattétel kikényszerithetősége nem biztosíttatván gyakorlata kézzelfogható eredményeket csak elvétve szülhet. Szerény tapasztalatom köréből is példákkal tudnám illusírálni fejtegetésem igazságát, de csak röviden említem fel, hogy az erdőmunkásokról szóló 1900. XXVIII. t. c. 42. §. alapján, mely a munkás visszavezetését szintén megengedi, sem a kincstári, sem a városi erdészet rendszerint nem jár el, a munkást csendőr- szuronynyal nem állíttatja a munkába, mert megverte az Isten azt a munkát, melyet az agyongyötört, eleség és ruházat nélküli, családi vagy más csapással sújtott, esetleg nagy betegséget kiállott munkás kényszerűségből teljesít! Hiszen az átlagos munkást véve irányadóúl megállapíthatjuk, hogy nagy oka kell annak lenni, ha a munkás a rendes munkáját félbeszakítja s odaszegődik, hol újabb előlegek kínálásával kecsegtetik s honnan felgyülemlett anyagi gondjai időleges rendezésének szüksége miatt ismét tovább áll. Az önbiztositás bizonyos módját kell tehát a munkaadóknak rendszeresíteniük, hogy a munkás a saját anyagi érdekei miatt legyen kénytelen vállalatát teljesen befejezni. Az önbiztositás mintájául az állandó foglalkoztatás eseteiben meghonosított intézkedések szolgálhatnak, minők | a társládák, nyugdíjbiztosítás stb., s ha ez az időszaki vállalkozásoknál épen az időtartam rövidsége miatt nem lehetséges, a munkabérből való százalékos biztositéklevonások a munka befejeztéig némi óvadékot szolgáltathatnának s ez, a munka szerződésetlenes félbeszakítása esetén a munkaadót ért kár teljes vagy részleges egyenértékét rekompenzálná. A visszavezetés intézményével találkozunk még az 1876. XIII. t. c.-ben, mely a gazda és cseléd közti viszonyt szabályozza; az 1898. II. t. c.-ben, mely a mezőgazdasági munkások jogviszonyait rendezi és az 1907. XLV. törvénycikkben, hol a gazda és gazdasági cseléd közti viszony szabályoztatik, tehát a szolgálati szerződések minden fajtájában s ezért a törvényhozás rögzített felfogásával szemben alapos küzdelemnek, óriási megrázkódtatásoknak kell még elkövetkezniük, hogy ez a megcsontosodott világnézet örökre sírba temetődjék! Az intézmény eltörlése ellen felhozható érvek közül legsúlyosabbnak az látszik, hogy ha a munkaadó nem vezetheti vissza vagyontalan alkalmazottját, szenvedett kára megtéritetlenül fog maradni. A mai jogi — és erkölcsi felfogás szerint egy intézménynek ultima ratiója gyanánt egyesek magánérdeke nem szerepelhet s igy az többször említett intézmény, mint a XX-ik századba nem illő anachronismus eltörlendő volna. De nem indokolja fentartását a jogos magánérdek védelme sem, mert elsősorban a munkaadónak a kötelessége azon biztosítékok beszerzése, melyek az alkalmazott jogellenes kilépése által szenvedett károk kiegyenlítését lehetővé teszik s ezen biztositékok létesítése a munkaadónak annál könnyebb, mert a rendszerint vagyontalan munkás a szerződés feltételeinek megállapításánál a munkaadó kényekedvének szinte védtelenül kiszolgáltatva többnyire a maga érdekeinek háttérbe szorításával szerződik. Ha pedig igy áll a dolog s a nagy általánosságban valóban igy is van, méltányos, hogy az a munkaadó, ki a szolgálati szerződés feltételeinek megállapításánál egy előnyös helyzetet aknáz ki az alkalmazott vagyontalánságá- ban: viselje olykor a szolgálati szerződés risi- kóját is! Ma, a midőn a munkakereslet rendszerint nagyobb, mint a kínálat, a munkaadónak módjában áll az alkalmazottak beállításában némi se- lectiót gyakorolni, sőt a munkásszervezetek utján elérhetik a munkaadók, kiknek érdekeit manapság az egyre mind általánosabbakká való munka-szabályszerződések is védelmezik, - hogy a szervezetekkel kötött s vagyonilag is garantált szerződés alapján, ha a maguk részéről a munka szabály-szerződést mindenben betartják, a szervezetek a munkaszerződés megszegéséből eredő károkat jelentékeny részben kiegyenlítik. Igazán érthetetlen, hogy a visszavezetés intézményét úgy tüntetik fel, mint a szolgálat önkényes megszegéséből származó károk kiegyenlítődésének egyetlen lehetséges eszközét, holott méltán kérdheti bárki: mivel biztosítja a tövényhozás a munnkaadók azon kárának megtérítését, melyet a szolgálat tartama alatt nekik a munkás, az alkalmazott, szolgálata, illetve munkája teljesítése közben okozott ? Olykor egy egyébként derék, szakképzett és becsületes alkalmazott is ezekre menő kárt okozhat munkaadójának, hapéldául pillanatnyi szórakozottságban egyetlen mozdulattal tönkretesz egy gépet vagy értékes munkát. Mivel fogja a munkaadó a vagyontalan munkás ellen felmerült igényét kiegyenlíteni? Semmivel, hisz a munkást a szerződés megszűnésével e miatt nem tarthatja vissza, mert az ipartörvénytervezet 323. §. alapján annak munkakönyvét feltétlenül kiadni köteles; kényszert a törvény ily esetben a személy ellen nem enged meg, pedig ezrekről van szó, mig egy pár korona tartozás esetén a munkából kilépő alkalmazott visszavezethető ! ? Ha figyelembe veszszük még azt is, hogy a munkaadó ezen jogával vissza is élhet, a mire a gyakorlati életből nem egy példa kínálkozik: akkor kétségtelenné válik, hogy az ipartörvénytervezet 380. §-ba foglalt intézmény fentartása épenséggel nem a haladást, nem a korunkban büszkén emlegetett fejlődést, nem az igazi ern- beries gondolkodás érvényesülését jelenti, hanem a megállapodást, az újítástól való indo- katlan félelmet, a magán érdekek előtt való hasznossági meghunyászkodást ! Felelős szerkesztő: dr. Ajtai Nagy Gábor. Lapkiadó: Morvay Gyula könyvnyonida=bérlete. Nyilttér.*) „Sok bába közt elvész a gyerek.“ Ez a közmondás egészen ráillik a Nagybányai Gyíi- mölesértékesitő R. T.-ra, mert fejetlen kapkodás a dolguk. Az előző évben, mikor Auspitznek küldték Budapestre bizományba az almát, sok láda almának a felbontásánál jelen voltam; a melyik láda I-ső osztályúnak volt jelezve, abba találtuk meg a Il-od, sőt a Ill-adrendii almát és az almák a szárukra voltak fektetve a legnagyobb össze-visszaságban; apró, nagy, amint épen a kezökbe jött a hozzá nem értő csomagotoknak. Mikor a ládába egy rend alma be volt rakva, egy szál hártyapapirral letakarták és rakták tovább. Még a laikus is megértheti, hogy a szárára fektetett sorok között sok és nagy hézagok támadtak; úgy nem lehet összeszori- tani őket, mert inkább kiugrik a sorból, mint a remunda-ló, semhogy összeszoruljon. Az almát oldalára kell állítani és egy sorban lehetőleg egyenlő nagyságuakat rakni. I-ső osztályút külön papírba göngyölni és a láda falát fagyapottal ellátni; minden alma közé kevés fagyapotot tenni, valamint a sorok közé is. Ha egy rend kész van, annak lötyögni nem szabad. A támadt hézagokat fagyapottal jól ki kell tömni, felül fagyapotot adni és azután jön a következő rend. Ha egy láda igy van becsomagolva, az úgy áll benne, mintha egy darab volna; ellenben a Társaság I-ső osztályú almával telt ládáját megráztuk, zörgött benne az alma. Természetes, hogy az már az utón összeverődött, de erre nem szóltam semmit, mert betudtam a kezdet járatlanságának. De az elmúlt nyáron épen akkor voltam Budapesten, mikor a R. T. a harmadik kocsi csemegeszilvát eladta két pesti kereskedőnek 7 forintért métermázsánként. Megvártam, mig a piacra került a szilva. Az alsó Duna-parton messziről megös- mertem az árut, mert a Szász-fajta kosarakba voltak rakva és a nálunk ismert ifj. Rebarics állt mellette. Kérdem tőle, kitől vette a szilvát? Hát nem ösmeri ? — volt a válasz, - hiszen a maga készítette kosarakba van. Kérdem tőle, mennyiért vette; azt mondja: 6 forintért méter- mázsánkint. Kérdem tőle, miért mond 6 forintot, mikor én tudom, hogy 7 forintért vette. Hát {ízért — feleli Rebarics — mert szégyellem, hogy ilyen áruért pénzt adtam. Az árut látatlanra vettük meg. Hiszen a Nagybányai Gyü- mölcsértékesitő R. T. és nem egyes ember küldeménye, tehát ilyesmire nem számíthattam. Jöttek a vevők, több kosár fel volt bontva. O kért 7 krajcárt kilónként. Kérdem tőle, ha maga 7 krajcárt^ kér kilónként, mennyit fog bellőle kiárulni? O erre azt felelte: Én ezt a vackot el kell sapkázzam, ha 5 krajcárért is, mert szégyellek mellette állani és a mi két nap alatt el nem kél, cefrébe kerül. Én ott nyomban elhatároztam, hogy ez- | után tudomására adom mindazoknak, akiket akár mint részvényeseket, akár mint termelőket érdekel, hadd lássák, hogy szerzi meg a R. T. a nagybányai gyümölcsnek az egri nevet. De el kell mondjam, hogy nézett ki az áru. A szilvának semmi hamva sem volt; veres volt,- mint a kutyahus. Szára vélve volt egv*1 E rovat alatt közlöttekért felelősséget nem vállal a Szerkesztő.
