Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-09 / 15. szám
1911. április 9. N agy bányai Hírlap 5 BÁNYÁSZAT Lapunk hivatalos jellege. Április 4. A mai számmal — mint tisztelt olvasóink láthatják, — új rovatot nyitottunk lapunk hasábjain, a „Bányászat“ rovatát. Ös bányavárosunknak és környékének szüksége volt már egy olyan orgánumra, mely legfontosabb iparágának szócsöve legyen s érdekeit a sajtó utján is megvédhesse. Tapasztaltuk, hogy egyes lapok — bár teljesen jóakarata, — de mégis az igazságnak nem megfelelő közleményeket hoznak s ezáltal félrevezetik a szakköröket, amit leginkább annak lehet tulajdonítani, hogy a lapok levelezői nem mindenkor vannak abban a helyzetben, hogy az ügyek menetébe beletekinthessenek s igy kénytelenek gyakorta mende-mondák után saját véleményükkel kiegészítve szerkeszteni meg riportjaikat, a mik sokszor igazán ártalmára lehetnek az ügynek. Ezt akartuk jövőre kizárni a sajtóból. Bányászati híreinket, cikkeinket illetékes kezekből vesszük; tehát a felelősség teljes tudatával s csak azt adjuk le e lapok hasábjain, a minek igazságáról magunk is teljesen meggyőződtünk. A „Bányászat“ állandó rovat lesz, melyben tanulságos értekezéseket, bányászati híreket, az osztályülések jegyzőkönyveit, hirdetéseket, személyi ügyeket, a bányászati irodalmat ismertető cikkeket, sőt még a bányász életből vett szépirodalmi munkákat is közlünk. S mi viszonzásul nem kérünk egyebet bányász-olvasóinktól, csak azt, hogy olvassák szeretettel lapunk hasábjait s támogassanak feladatunkban, hogy megfelelhessünk annak a megtisztelő címnek, melyet lapunk élére örömmel tettünk: „Az országos magyar bányászati és kohászati egylet Nagybánya-vidéki osztályának hivatalos közlönye.“ Jó szerencsét! A Szerkesztőséi!. A kerületbeli kincstári bányák. Egy idő óta a napilapok sűrűn foglalkoznak bányászati kérdésekkel, különösen a kincstári bányászattal, melynek hanyatlása fölött valóságos elegiákat zengedeznek. Ezen kesergésükben — célzatosan - úgy tüntetik fel a kincstári bányaművek vezető embereit, mintha belőlük hiányzanék a rátermettség s tehetetlenek volnának arra, hogy felvegyék a küzdelmet, a mi különben minden bányásznak életeleme. Nem kívánok ez alkalommal polémiába bocsátkozni az itt-ott megjelenő cikkek íróival, csak rámutatok a nagybányai kerületben elért eredményekre, melyek hangosan hirdetik, hogy céltudatos munkával, nem lankadó buzgalommal, — s a mi a legfőbb, — előrelátással virágzóvá lehet tenni egy bányaművet. A ki valaha bányászattal foglalkozott, az jól tudhatja, hogy egy bányát mától-holnapig nem lehet egy csapásra megváltoztatni. Hosszas, lankadatlan és fárasztó munkával, nagy pénzáldozattal, óriási befektetésekkel lehet csak jövedelmezővé tenni. Mert jöhet ugyan elő egy- egy kincses fészek, de ha rendszertelenül mű- veltetik s nincs gondoskodás a jövőre, — elfogy a kincs, mint a hirtelen fellobbanó tűz, mely ha kialszik, mély, emésztő sötétséget hagy maga után. Elsősorban Kapnikbányára vezetem az érdeklődők figyelmét, mely — ha a bányászok Istene is úgy akarja, — óriási átalakulásnak néz elébe. A magyarországi kincstári bányaművek sorában a kapniki bánya utolsó évi vesztesége 350.000 K megdöbbentő összeggel szerepelt. Hiábavalónak látszott minden buzgalom, megfeszített szorgalom, a veszteséget leszállítani, apasztani nem lehetett. A legkérlelhetetlenebb ellenség: a viz megakadályozott minden törekvést. Arany alig fordult elő s az ezüsttermelésnek is kegyetlen ellensége támadt az ár folytonos hanyatlásában; az ólomnak nincs értéke; tehát mind olyan csapások, melyekkel megküzdeni nem lehetett s melyek már-már a bányaüzem beszüntetését vonták maguk után. Minő óriási csapás lett volna egy 5000 lakost számláló községre, ha kiveszik szájából a mindennapi kenyeret. Szociális tekintetben egy nagy hiba, hogy ne mondjuk: bűn lett volna! Sok gondot, aggodalmat okozott a kapniki sivár, reménytelen állapot. De volt egy pont, mely mint az elborult ég felhői alól kivillanó sugár, néha megjelent s enyhítette az aggodalmakat. Ez a pont a kapniki „Róta-Anna“ magánbányamű volt. A mű először egy angol társaság kezelésébe jutott, mely óriási anyagi áldozatokkal modernül berendezte ugyannyira, hogy a szakember elragadtatással nézte e bányamű fejlődését. Ez az angol társaság egyszer a legkedvezményesebb áron fölajánlotta a magas kincstárnak a bányát teljes berendezésével együtt. Sajnos, — az akkori viszonyok visszatartották a kormányt a vásártól. így került azután a „Róta-Anna“ bányamű Zeybig F. nagyszebeni bankigazgató tulajdonába. Ezen időponttól kezdve még fokozottabb figyelemmmel kellett kisérni a bányamű viszonyait s állapotáról folytonos információkat szerezni, mert előre látható volt, hogy amint a kincstár oly helyzetbe kerül, hogy vásárt köthet, — a bánya feltétlenül a kincstár kezébe fog jutni. Az uj tulajdonos müveltetése idejében tehát kettőzött figyelemmel, legmesszebbmenő részletességgel kellett tanulmányozni a bánya üzemi berendezéseit, hogy mikor elérkezik a tizenkettedik óra - a magas kincstár nyújthassa ki kezét utána. Az óhaj megvalósult! A „Róta-Anna“ bányamű ma már kincstári tulajdon. S mit jelent ez? Jelenti egy község lakosainak megmentését- egy bányatelep felvirágzását, az előre látható dúsan termő gyümölcsöket. De jelenti azt is, hogy az előrelátás, a kettőzött figyelem, a kitartás mindig sikert tud felmutatni. A sikernek még csak kezdetén vagyunk, de a fényes eredmény már nem soká várat magára. Ott a példa Erzsébetbányán is, (a régi Oláhláposbányán), hol 10 évi szakadatlan, céltudatos munkával a veszteséget évi 100.000 koronával lehetett apasztani. Ez lesz jó sorsa Kapniknak is! A „Róta-Anna“ bányamű szakavatott megmunkálásával nemcsak a kincstár szabadul föl súlyos gondok nyomása alól, de virágzóvá válik egy község! Most újabban a figyelem Felsőbányára irányul. Ez a jobb sorsot látott bányaváros is változásnak néz elébe. Tevékenység s lankadatlan kitartás a jelszó s ennek alapján bizton lehet reményleni, hogy a felsőbányái bányaművek is jövedelmező jövőt fognak elérni. A napi lapok kesergéseit pedig le kell szállítani a maguk értékére! A kerületbeli kohókról legközelebbi alkalommal szólok. Neubauer Ferenc*. bányász hazája.- A sehneci „Bursch“ dalokból. — Bányász hazája merre van ? Magyar hegyek szikláiban, Hol édes szőlőfürt ragyog, Mely ontja a nemes nedűt, Mitől a jókedv napja süt ? Ö nem, nem ott! Bányász hazája még nagyobb! Bányász hazája merre van ? Tán Erdély vad szikláiban, S ott, hol az Éger habja zsong, Vagy hol a steier vándorol, Hol Salza selymes habja foly ? Ó nem, nem ott! Bányász hazája még nagyobb! Bányász hazája merre van ? Sveicz és Tirol határiban, Melynek lakói boldogok. Szivök még erkölcsért hévül, És mindegyik testvérisid ? ó nem, nem ott! Bányász hazája még nagyobb! Bányász hazája merre van ? A német föld virányiban, Tán hol a Don szalad, — vagy ott A hol a déli szél zokog, S fent, hol a bércen hó ragyog ? Ó nem, nem ott! Bányász hazája még nagyobb! Bányász hazája a világ, Amerre csákánya bevág, Ahol a szikla ércet ád, Hol vándordíján mindenütt „Szerencse fel!“ fogadja őt. Ezért tehát Bányász hazája a világ! Fiúk! ne bántson hát a gond, Tiétek minden földi pont; A sors keze bármerre vet, A bányász szív ne hagyjon el, Ha bajjal szembeszállni kell! E föld felett Hazádat bárhol fölleled! Fordította: Hérái Károly.
