Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-02 / 14. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A NAGYBÁJNTYAI IPARTESTÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden vasárnap 3 —12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. s?., hová a lapközlemények küldendők Dr. AJTA1 NAGY GABOR. Fomunkatárs : RÉVAI KÁROLY. Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(FŐ)-tér 14. ■ ......... hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. -............. A valódi közvélemény. Április 1. Kétségtelen, hogy városunk közoktatási ügyeinek mikénti ellátására közönségünknek irányitó, sőt mély véleményező befolyása sincs; de a mikor arról van szó, hogy a város anyagi érdekeit érintő kérdésekkel összefüggésben keresik az illetékes tényezők a főgimnázium szükségessé vált új elhelyezésének helyes megoldását, akkor vitán felül áll, hogy a közönségnek az ügyben elfoglalt álláspontját kifejezésre juttatni egyedül annak törvényesen szabályozott erkölcsi egésze: a városi képviselő-testület hivatott. Ezt a nyilvánvalóan alapos tételt azért bocsájtjuk előre, mert a lapunk által annak idején legelőször ujjongással fogadott azon terv kivitelét látjuk veszélyeztetve, miképen a hivatalos leletek szerint is az oktatás és nevelés ellátására teljesen célszerűtlen és elégtelen, alkalmatlan régi főgimnáziumi épület ott- hagyásával a Klastrom-réten emeltessék egy, a mai követelményeknek minden vonatkozásban megfelelő, új főgimnáziumi palota. Konstatálnunk kell, hogy e nagyjelentőségű tervet egyik-másik festőművészen és paedagoguson kívül — városunk egész közönsége osztatlan lelkesedéssel fogadta, mert mig egyrészt a terv keresztülvitelében a paedagogiai tekintetek ideális érvényesülésre találnának, másrészt a város az erején felül hozzájárulás ellenértéke gyanánt a város- rendezés szempontjából soha el nem érhető eredményhez juthatna, a mi azok előtt sem lehet közömbös, kik ezt a mindnyájunk előtt nagyfontosságú városi érdeket csak másodsorban tudják mérlegelni. A terv keresztülvitele érdekében ezért városunk a legmesszebbmenő agilitást fejtette ki s e mellett azoknak a keveseknek is igyekezett plausibilissé tenni a megvalósítás nagy előnyeit, a kik, mint a festőművészek, a térbeli kilátás nagy- szerűségeit féltették az uj palotától s a kik, mint egyik másik paedagogus, togog- rafiai és egészségügyi szempontból aggodalmaskodott a főgimnázium új elhelyezése ellen. Történt azonban, hogy a mikor e most említett aggodalmakat a legalaposabb tapasztalati és észszerüségi érvekkel meggyőzni és a közoktatásügyi kormány jóindulatát a tervnek megnyerni sikerült, a főgitnnázium oldaláról érvek helyett a közvéleményre tétetett hivatkozás, a mely állítólag azt követelné, hogy a főgimnázium maradjon meg a régi épületben, melyet a szakministeriumnak a napokban itt járt közege körültekintő vizsgálódás után teljesen alkalmatlannak talált a további tákolgatásra, foldozgatásra, tol- dozgatásra! Mi nagyrabecsüljük a főgimnázium részéről hangadásra hivatott intéző fórumok hivatalos, sőt még magán véleményeit is, azonban képtelennek tartjuk azt a hirt,- mintha az említett helyeken a közvélemény aposztrofáltatok volna, ez alapon a főgimnáziumnak a régi épületben leendő további elhelyezése kéretett volna! Igen, mint legelői említettük, a város közönségének közvéleményét tanúsítani egyedül annak képviselőtestülete hivatott, mert a város e szerve utján ad rendszerint kifejezést óhajainak és indokolja törekvései jogosultságát, amint a főgimnázium új elhelyezése tekintetében is szándékát már a leghatározottabb és impozáns formában dokumentálta is s igy annak tiszteletben tartása különösen azok részéről volna a legnagyobb mértékben indokolt, a kik ott, a régi közgyűlésen a főgimnázium részéről is tudomásul vették, hogy a városnak megbecsülhetetlen nagy érdeke az új építkezésnek a Klastrom- réten leendő végrehajtása. Megdöbbenéssel vettük azért tudomásul, hogy városunk képviselő testületének csütörtökön ez ügyben ismét a legegyetértőbb formában kellett állást fogR nagybányai Hírlap tárcája. VERSEK.*) — Irta: szentkereszti Szalay Margit. — I. Várom a leveled . . . Várom a leveled! ... Ha tudnád, hogy várom, Még ma Írnál nékem, én szerelmes párom! S lelked sóhajtásit, hogy soká ne várnám, Elküldenéd hozzám póstagalamb szárnyán. Szivárványos tollal írnál a levélbe. S gyémántos betűket rajzolnál beléje ; Megírnád: ha értted nem is imádkoznám, Örökkön-örökké hű maradnál hozzám! Várom a leveled! . . . Jön is már, úgy érzem! Rózsás lesz fölöttem az ég is egészen. Megcsókolom százszor minden sorát benne, Mintha a te édes, forró ajkad lenne. II. Ha harangszót hallok . . . Ha harangszót hallok lágyat, hivogatót, Úgy elfog a bánat, a sok régi emlék; Kis tornyos templomunk hófehér falával Bársonyos völgy alján vájjon ott áll-e még? *) Felolvastatott a Teleki Társaság március hó j 27-iki ülésén. Az a kedves, derűs vasárnapi reggel Emlékét bevéste gyermeteg szivembe; Az orgona szólott lágyan, mélabusan, Az Ur szent asztala is meg volt terítve. Hivó áhítattal hallgattam a papra, i Szemem könnybe lábadt, elszorult a szivem; Remegő ajakam csendesen susogta: „Miatyánk, Úristen! Ki vagy a menyekben!“ '/• S mikor imádkoztam, kisütött a napfény, Ragyogóbbnak látszott, ez az egész világ! Felüdült a lelkem Isten szent házában, Mint a zápor után az eihervadt hervadt virág. Jó anyám tanított, hogy higyjem az Istent, Szent nevét rettegjem és áldását kérjem ; S én hiszem is, hogy ő megsegít mint eddig, Bánat mellé juttat örömet is nékem! És én szembe szállók bátran az élettel, A hit lobogóját lengetem kezemben ; S ha gyötör a kétség, megtör a bu, bánat, így szólok: „Miatyánk, ki vagy a menyekben!“ III. Kinek súgod . . . Kinek súgod azt most, amit egykor nékem? Kinek dorbézolsz most hiszékeny szivében? Vájjon rajtam kívül vannak-e még mások, A kiket megejtsen a te álnokságod? Ó ha tudtam volna, amit most tudok már, Hogy az első perctől álnokszivü voltál: Nem tárom ki szivem’ váliadra hajolva, Még az utadat is elkerültem volna! De már minden elmúlt, hasztalan a bánat, Nem is sóhajtozom többé már utánad ! . . . Hogyha a fecskének kis fészke leégett, Jobb, ha újat épít, meggyötört szivének! IV. Csalódtam . . . Csalódtam! Nőnek ez a sorsa! A férfihűség: álom! Mily könnyű igy végigtaposni Virágon és leányon! De meg ne verjen értté Isten, Mert volt sok boldog órám! Most már szabad vagy s mézet gyűjthetsz Minden bimbón egyformán. Imáimat neveddel zárom Még most is minden éjen: Egy tündérálmot temetget el Az én tizennyolc évem! . . . Lapunk, mai száma ÍO oldal.
