Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-03-26 / 13. szám
IV. évfolyam. Nagybánya, 1911. március hó 26. 13. szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A KTAG-YBÁTÍYAI ipartestület hivatalos közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden vasárnap 8-12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Fomunkatárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(FŐ)»tér 14. hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ■ ■ Ezelőtt tizenhét évvel. Március 20. Tizenhét év előtt március 20-án megdobbant ez a föld. Magyarország szürke, szomorú egét mérhetetlen fekete gyász borította be; meghalt Kossuth Lajos. Csak a görög tragédiák fenséges fájdalma méltó ahhoz a fájdalomhoz, amely akkor nagy Magyarország lelkén átnyilalott. Nemzeti szabadságunk utolsó, legfenségesebb hérosza visszatért a népeket életrekeltő őserőbe, a melynek egyik hatalmas, testet öltött sugara volt. Hogy ki volt és mit vesztett el benne a magyar nemzet, azt csak az a fenséges gyász teszi érthetővé, amelyet tizenhét év előtt öltött magára szomorú nemzetünk. Csak a Toltsztoj temetéséről érkezett hírek foghatók ahhoz a nemzeti gyászhoz, amely akkor Magyarországot lesújtotta. Amerre robogott a megszentelt koporsóval a fekete vonat, egy nemzet állott sorfalat s búcsúzott könnyes szemekkel legnagyobb, legcsodálatosabb fiától, aki félszázad előtt szava mérhetetlen fenségü erejével lelket vert ebbe az elernyedt, szolgaságba görnyedt nemzetbe! Öntudatos lelket öntött az elnyomott, robotos páriákba s a világ legfenségesebb szabadságharcába vitte. Szabad, demokrata, radikális lánglelke gyújtotta fel akkor ezt az országot! Rettenetes gyász borult tizenhét év előtt reánk! Meghalt a csodás hérosz, aki egy félszázadon át meszsze turini magányából is ébren tudta tartani a magyar liberálizmus és honszeretet tiizét. Parancsoló őre tudott lenni a nemzet szabad fejlődésének. Utána nem maradt méltó örököse az ő igazi, nemes nemzeti radikálizmusának s ez a legrettenetesebb gyász, amely egyre jobban setétedik felettünk. Csak most tizenhét év után érezhetjük igazán, hogy mit veszítettünk Kossuth Lajosban! Most tudjuk, hogy nincs többé tiltó pallósu őre a magyar demokrata haladásnak, aki megvédelmezze a sötétség árnyékától azokat a szent törvényeket s azt a szabadságot, amelyet 1848 teremtett! Tizenhét év múltán csak most érezhetjük igazán, hogy meghalt Kossuth Lajos és az ő csodálatos szelleme elhagyott bennünket! De ne csüggedjünk! Az ő halálának évfordulóján emeljük fel szivünket az Úrhoz s kérjük, hogy adjon nekünk erőt, bizalmat, reményt egy szebb jövendőhöz! Sursum corda! A fiatal festőművészek mai helyzete. — Boromisza Tibor. Mindenek előtt distingváljunk. Midőn fiatal festőkről beszélünk, különböztessük meg - úgyszólván klassifikáljuk őket - törekvéseikben. Vannak fiatal festők, akik öregek. Igen öregek. Sokszor a tehetség — sokszor lelkiismeret hiánya miatt. Akik jól kitaposott utakon kullognak a már ismert, felfedezett, kimerített törekvések földjére. Ez minden esetre a legkényelmesebb s anyagiakban is jóval előnyösebb más egyébb utaknál, lépten-nyomon támogatást nyérve a társadalom igen széles rétegétől és minden hivatalos intézménytől. Azok, kik tehetségük érzetének dacára is ez utón ballagnak, szeretik resignáltan sóhajtani: haj! az élet, az anyagi boldogulás kényszerit elvem és meggyőződésem ellen cselekedni, mert hát a nagy közönségtől élek — az állami támogatásból — s az ezt a pikturát akceptálja. Ezek a fiatalok a hivatalos, elismert törekvések összforgalma alatt egyesithetők. Azután vannak u. n. - keresők - kutatók - forradalmárok, szertelenül csapongók, kiket a megfejthetlen ereje a mindent előre- yivésnek járatlan, rögös, ismeretlen utain hajt. Új utakon. Nélkülözve úgy az állam, a hivatalos körök, mint a nagy társadalom támogatását. A társadalomnak csupán egy kis, de kétségtelenül a legtartalmasabb töredékére utalva. Azokéra, kik tudják, érzik, hogy a művészet az a forrás, melyből mindenki ízlése, tudása, szellemi képességeihez mérten meríthet csupán. Ez az Ízlés, tudás és szellemi képesség, mint minden egyébb művészetnél és tudománynál igen relativ fogalom. Az újszerűség csodálatos reakciót fejt ki a társadalom konservativizmus felé hajló többségében. És ez a nagy zöme az emberiségnek R nagybányai Hírlap tárcája. Mese a Magános Macskáról. — Irta: Rudyard Kipling. — Pszt, csönd, figyelem, gyönyörűm! mert a mese arról szól, mikor a szelíd állatok még mind vadak voltak. Vad a kutya, vad a ló, vad a tehén, vad a birka, vad, de olyan vad ám, amilyen csak bírt. És vadul csatangoltak a Vad Vizenyős Vadonban valamennyien. ‘De mindenik között és valamennyiök fölött vad volt a macska. A macska magányosan sétált és mindenütt jól- érezte magát. Természetesen az ember is vad volt. Borzasztóan vad. És mindaddig hozzá se fogott a szelídséghez, inig az Asszonnyal nem találkozott, aki azt mondta neki, jöjjön vele a barlangba és ezután aludjék ott és ne a vizes vad füveken. Aztán finom homokot szórt a padlóra és meleg tüzet épített odabenn és szárított lóbört akasztott az ajtóra, farkával lefelé és azt mondta az Embernek: „Csiszáld le a lábadat, édesem, ha bejösz; aztán háztartást fogunk próbálni.“ Azon az első estén, gyönyörűm, forró kövön sült vad birkahúst ettek, vad borssal és vad hagymával rajta. És vad libát vad rizszsel körítve. És vad marhának a combját és vad \ körtét és rá vad vizet ittak a forrásból. Aztán az Ember nagy boldogan ment aludni a tűz mellé, az asszony pedig fenn ült még egy darabig és fésülködött. Kezébevett egy báránylapockát, ránézet, fátdobott a tűzre és bűbájos varázslathoz készült. Ez volt a világ legelső Énekes Jósnője. Odakünn pediglen a Vad Vizenyős Vadonban mind összesereglettek a vadállatok. És nézték messziről a tűz fényes lángját és gondolkodtak, micsoda csoda történik a világban. Ekkor a Vad Ló dobbantott vad patájával és mondta : „Barátaim és Ellenségeim, mivégre világították ki azt a Barlangot ?“ A Vad Kutya égfelé szaglászott és orrába csapódott a báránysült illata és igy szólt:- Odamegyek, nézek és szólok, mert az valami jó lehet. Gyere velem te is, Macska! „Hohó! - mondta a Macska - én vagyok a Magános Macska és én mindenütt jól érzem magamat. Nem megyek.“ „Akkor örök harag“, — mondta a Vad Kutya s a Barlang felé indult. Mikor elment, gondolt egyet a Macska. „Mindenütt jól érzem magamat, hát akkor mért ne mehetnék én is ? Hisz visszajövök, ha nekem tetszik.“ így tehát utána sompolygott a Vad Kutyának halkan és elbújt, de úgy, hogy minden szót hallhatott. Mikor a Vad Kutya odaért a Barlanghoz, bedugta az orrát a barlangba és szívta a pe- | csenyeszagot. És az Asszony ránézett a báránylapockára, ránézett a Kutyára, nevetett és -azt mondta: „íme az első. Vad Valaki a Vad Vadonból; mit akarsz ? A Vad Kutya felelt: „Oh Barátom és Ellenségem, mi az, ami olyan messze illatozik a Vad Vadonban? Erre az Asszony fölkapott egy darab pecsenyemaradékot s a Vad Kutyának dobta. „Vad Valaki a Vad Vadonból! Kóstold kicsit!“ A Vad Kutya beleharapott a húsba s olyan jó volt, hogy még nem evett hozzá foghatót. Azt mondta: „Oh Barátom és Ellenségem, még . . Az Asszony nevetett. „Vad Valaki a Vad Vadonból, segíts vadászni az Embernek és éjszaka őrizd a Barlangot, akkor annyit kapsz mindig, amennyi csak kell.“ „Ah - mondta a Macska, aki hallgatódzott — milyen okos ez az asszony. De én okosabb vagyok.“ A Vad Kutya beballagott a Barlangba s a fejét az Asszony ölébe nyújtotta és azt mondta: „Itt maradok.“ „Ah - mondta a Macska - milyen buta ez a Kutya!“ Lapunls. mai szama 3 oldal.
