Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-13 / 11. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre G korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Fomunkatársak : Révai Károlyi Fliesz Henrik. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(FŐ)-tér 14. ----------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----------Má rcius 15. Március 12. A 62-ik tavasz bontogatja rügyeit azóta, mikor Magyarország újjá született. Az örök természet változhatatlan törvénye évről-évre meghozza a tavaszt derülten vagy borongósan. Lj élet támad a letűző napfényben, a feslő rügyekben, a csevegő patakokban. S ezzel a hatalmas föltámadással egyidejűleg a magyar szív is megújhodást érez. Eltűnnek önző gondolataink, s a lelkesedés és szabadság erőiből, a régi nagy idők mámorából egy-egy foszlány meglegyint minket is. Foszlányt mondottam! Mert hiszen a 48-as alkotmányból már csak rongyok vannak. Jogi és anyagi javainkat idegen aspirációk szívják fel, s közjogunk bástyái körül ósdi hagyományok bujkálnak. Keserűség bénítja lelkünket, ogy érezzük, hogy rombadőlt bennünk sok minden, ami hitet, szeretetet jelentett. Erőink forrásából gyengeség lett, a szerétéiből gyűlölség fakadt. Mindaz amit a 48-as nagy idők alkottak, pusztulásnak indult, s sötétség borult mindenre, amit a százados zivatarokból megmentettünk! És mégsem szabad, hogy csüggedés szállja meg lelkünket! Nem szabad szelid fatalizmussal belenyugodnunk a megtépázott alkotmányosságban! Ne tegyük kezünket ölbe gyáván, erőtlenül! Erőink fokozásával, reális számvetésekkel álljunk tradicionális törekvéseink mellé! Minden nap orcánk verejtékezésével dolgozzunk, hogy legyünk gazdagabbak, mert a gazdagság — függetlenség! Becsüljük meg a munkást, aki diadalhoz vezet; vessük meg a henyét, aki rabszolgává sülyed! Ne bántsuk a törvényt, hogy az se bánthasson bennünket! Soha se feledjük, hogy egyedül, rokonok nélkül állunk a világban; kevés barátunk, sok ellem ségünk van, s csak önmagunkban bizhatunk. Erőnkön felül ne kísérletezzünk; ha belátjuk némely dologban gyengeségünket, már megtettük az első lépést a győzelemhez! Edzzük meg lelkünket, izmainkat a komoly munka, a tudományok által, mert akkor a diadal a miénk! Az a nemzet, mely jóban és rosszban egyaránt meg tudott állani ezer évig, a melyen a történeti viharok végig száguldottak -- fenmarad továbbra is, el nem bukhatik! I De hogy a küzdelmet el ne veszítse és győzelmesen végezze: ahoz a rideg megfontolásnak, az erő és gazdagság, valamint az erkölcsök gyűjtésének korszakára van szükség. Ezeket tanítja nekünk a március 15. dicső emléke! Ezek alapján fogjunk neki az igazi magyar nemzeti állam kiépítéséhez; de minden ábrándozás nélkül, csakis hideg megfontolással, törhetetlenül, rajongó hazaszeretettel! bgy legyen ! Szekularizáció.- Irta és a Teleki Társaságban márc. 12-én felolvasta : Soltész Elemér r. tag. — Az 1909. év tavaszán Lengyel Imre nyugalmazott Ítélő táblai bíró Hajdú vármegye közgyűléséhez a következő indítványt adta be: „Határozza el Hajdú vármegye, hogy fölir az országgyűlés képviselőházához, 1) hogy haladéktalanul utasítsa a kormányt olyan törvényjavaslat benyújtására, amelyben ki legyen mondva az, hogy egyházi célokra aduig se fordítsanak közvagyont, amig 'a s'zeku- larizáció (az egyházi javaknak az állam rendelkezésére való bocsátása) elkövetkezik; 2) hogy az állam eddigi mulasztását pótolva, konfiskálja, szekularizálja a papság birtokait, csakúgy, mint ahogy ez a XVI. és XVII. században Németországban, a nagy forradalom előtt Franciaországban, a XVIII. (?) században Olaszországban történt; 3) hogy hasonló felirat fölterjesztésére i kérje meg a vármegye az összes vármegyei és városi törvényhatóságokat.“ A csontig vágó megokolással ellátott indítványt a vármegye állandó választmánya nem tette magáévá, hanem a következő határozati javaslatot terjesztette a közgyűlés elé: „Bizottsági közgyűlésünk annak kijelentésével, hogy azon fontos szociális és közoktatásügyi érdekre való tekintettel, melyek, meggyőződése szerint az egyházi javaknak világiakká való átalakításával (az úgynevezett szekularizációval) szoros kapcsolatban állanak, a beadott indítvány lényegét, és tárgyát olyan nagy horderejű állami érdeknek tekinti, melynek napirendre hozatalától, nyugalmas időben és viszonyok közt nem idegenkedik. Minthogy azonban az ország közéletét ez idő szerint nagy politikai és gazdasági kérdések foglalkoztatják és mert j jelenleg politikailag felelős kormány nincs is, ezt a válságos időt nem tartja alkalmasnak ez ügy nagy jelentősége által méltán kívánatos komolysággal való tárgyalására, nem pedig annyival is inkább, mert ennek most a politikai közéletbe dobásával, a helyzet tisztázásán és megoldásán fáradozó tényezők munkáját nehezítené meg; ugyanazért a beadott indítvány felett napirendre, tér.“ Ám a nemes vármegye, május 13-án tartott közgyűlésében, az állandó választmány javaslata fölött tért napirendre — amit ez a javaslat már csak rettenetes magyarsága miatt is megérdemelt — és az indítványt az inditványt- tevő fulmináns beszéde és rövid vita után óriási többséggel elfogadta. Hajdú vármegye határozata aztán megtette a szokásos körutat az országban. A törvényhatóságok rendre állást foglaltak a szekularizáció kérdésében; a legtöbb — miként Hajdú vármegye állandó választmánya - nem tartotta alkalmasnak ezt a válságos időt a nagy jelentőségű kérdés tárgyalására; igen sok törvényhatóság tüntető tiltakozással vetette el Bocskay vármegyéjének bátor határozatát s alig akadt egy pár, mely azt fentartás nélkül magáévá tette. Úgy látszik tehát, hogy a szekularizáció eszméje - legalább a közigazgatási hatóságok körében-nem hullott termő talajba. Itt-ott föllobban a nagyotakarás lángja, de a többség vagy óvatosan kikerüli, vagy fagyos közönynyel hárítja el, vagy éppen gyűlölettel veri vissza a régi, a megszokott rend ellen intézett vakmerő támadást. Ám az eszme nem szűkölködik rajongó hívek nélkül, akik szóval és Írásban, gyűlésekben, társadalmi összejövetelek alkalmával, a napi sajtóban, széles történeti és jogi alapokra fektetett tanulmányokban hirdetik, vallják, hogy a szekularizáció jönni fog, mert jönnie kell. Törvény is van reá, királyi szentesítéssel ellátott s ami fő: 48-as törvény, mely csak végrehajtásra vár. Hogy eddig végre nem hajtották: ez a magyar nemzet legszentebb érdekeit veszélyeztető bűnös mulasztás, melyet mielőbb, azonnal jóvá kell tenni. így, sőt ennél sokkal erősebben a szekularizáció hívei. A másik oldalon állók pedig egyszerűen rablásnak, a tulajdon szentsége ellen elkövetett merényletnek minősítenek minden olyan gondolatot, törekvést, mely az egyházi javak szekularizációjára irányul. Annyi valószínűnek látszik, hegy ez a két tábor egyhamar meg nem érti egymást s-ha megértené is, kiegyezni nem fog, mert nem is akar. összebé- kitésök nem a mi föladatunk. Minket ez a kérdés ezúttal annyiban érdekel, mert a szekularizáció hívei lépten-nyomon hivatkoznak egy alakilag befejezett, de a gyakorlatban mind máig meg nem valósított törvényre, t. i. az 1848. évi XX. t.-c. 3. §-ára, mely szerint „minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztessenek.“ Minthogy Társaságunk mai ülésének első sorban való feladatául a negyvennyolcas nagy idők és eszmék fölelevenitését tűzte ki: talán nem helytelen gondolat részemről, ha ama legendás márciusi napok jól ismert történetének ismétlése helyett becses figyelmöket egy ilyen részletkérdésre irányítom, amely letagadhatat- lanul a levegőben van, feleletet vár, és el lehetünk rá készülve, hogy minél tovább késik a végleges megoldása, annál erősebb rázkód- tatással fog az járni. Elsőben is lássuk hát, mi köze a szekularizációnak az idézett negyvennyolcadiki törvényhez. Vannak, akik azt mondják, hogy semmi. Annyi igaz, hogy a szekularizáció kifejezés elő sem fordul a törvényben. Célzás sincs reá. Maga a törvény megdöbbentően rövid, kategorikus. Nem indokol, nem magyaráz, ami különben nem is tartozik a törvény természetéhez ; egyszerűen rendelkezik. „Minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztessenek.“ E nehány szó híven tükrözi vissza a negyvennyolcas törvényhozás karakterét. Egyetlen rövid, velős mondat; látszik, hogy uj idők lázas munkájának szülötte. A magyarázat ? A kivitel mikéntje? Ejh, arra ráérünk majd, nyugodtabb időkben ... És nem értünk rá mind e mai napig. Hogy azonban a törvényhozók hozzá gondolták e szakaszhoz a szekularizációt: az, úgy gondolom, minden vitán felül áll. A törvény szerint az egyházi szükségletek fedezése állami kötelesség. A papság fizetése kétségtelenül egyXjapunk. mai száma 8 Oldal.
