Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-20 / 8. szám
1910. február 20. Nagybányai Hírlap 3 erdélyiek az Unió utáni magyar nemzeti fejlődést reméltük és óhajtottuk, fényesen bizonyítja Kunfi légionáriusnak a múlt héten megjelent munkája. E munka szerint 1861-ben Nápolyban jelentkezett Garibaldisták közül 106 erdélyi volt, mig egész Európából ugyanott ugyanakkor csak 724 légionárius jelentkezett. De nem csak az olasz, hanem az orosz nemzet művelődés-története is arra tanít, hogy a nemzeti ős erő, hogy a nemzet jellegzetessége nem okvetlen a fővárosban, vagy annak környezetében fejlődik ki. Oroszország szive nem Szentpétervár, hanem Moszkva. A történelmi hagyományok teszik, vagy a népiélek sajátossága, de az orosz még ma is Moszkvában keresi az orosz közszellemet. A moszkvai csillogó orosz télről, acélkék égről, a droskék tompa morajáról, a Néva zajlásáról, a tüzvörös orosz hajnalról, a szegény muzsikról, az imzsikről, a szabadságvágyról, a fojtó zsarnokságról, innen veszi Puskintól-Tolstojig a legtöbb vérbeli orosz iró a legmegragadóbb képeket. Az az oroszok transilvanismusa, Ruzik, Sméns és Truow orosz nemzeti udvarától fen- maradt s a népiélekbe átment jellegzetes orosz sajátosságoknak ösztönszerü védelme, fentartása. A francia közszellem sem Páris csupán. Mistral a provencei iró, kinek most 79 éves korában, még életében szobrot állítottak, nem csak a provenQal irodalom ujra-ébredését, hanem a délfrancia fajnak újból kidomborodását is ki- kényszeritette. Franciaország transilvanismusa itt volt mindig a „Provenc daltelt mezőin“. Itt születtek, éltek és haltak el a jogharcok, a troubadurok. Itt alapítottak még 1323-ban a „sobregaya comparitnát“ a provengal költészetnek, irodalomnak terjesztésére és növelésére itt zengett fel az önérzetés dal Mistral ajkain. Provencei lányt éneklek én meg Szerény tanítványa Homérnek A Cran fájás mezőin át Ifjú szerelme utján elkísérem A tengerre — bármerre járt. Paraszt leány volt, vad virág. Nem ismerték csupán a Crau ölében. Az ifjúságnak üde bája. Volt homlokának koronája; Arany fejéke nem volt és damaszt se födte, Mégis király leányhoz mérten Zengem dicsőségét merészen, S lenézett nyelvünkön becézem, Mert neked dalolok, oh tanyák szülötte. így dalolt Mistral, igyen daloltak elődei, a provencei foglárok és troubadurok s a francia népiélekben legnagyobb nyomot a provencei dél- francia gondolatvilág hagyott. Pedig ez a helyhez kötött érzelemvilág is csak amolyan transilvá- nizmus-féle volt. Az, amit mi a transilvánizmus fogalma alatt jelezni akarunk, nem, amint ellenünk szegzik, a klasszika literatura feltámasztásának, nem a romanticizmusnak, nem is holmi érzelgős hangulatoknak törtetése, nem a regékhez való makacs ragaszkodás és minden újnak, modernnek leszólása, üldözése. Hiszen épen az volt kidomborodó jellege az erdélyi közszellemnek, hogy a haladó idővel haladni tudott, de erőssége is az volt, hogy az elfogadott újat a már kipróbált régire építette fel. Ez a kipróbált régi ott él minden erdélyi ember lelkében. Ez a kipróbált régi, korszellemet képez, mely átalakítja a közénk került magyarországiaknak ép úgy, mint idegeneknek lelkületűt. Hány példa van reá, hogy tudós tanáraink, egyik-másik európai hírrel szaktudománya körében eltölt közöttünk éveket csöndes munkásságban, egyszer csak lelke átidomul, ir, beszél, vágat, áldva politikai fórumon, társaságokban, végre a katedrán is és előkelő tolmácsa lesz szinte öntudatlanul azoknak az érzéseknek, gondolatoknak, aggodalmaknak, reményeknek, melyekről oda át soha fogalma sem volt, melyeket nem is sejtett soha. így jöttek körünkbe minden időben a modern gondolatok, részben alkalmazkodtak a mi viszonyainkhoz, részben átalakították azokat, de a szerves összefüggést a múlt és jelen között mindig megtartották. A transilvanizmus fogalmában mi az egységesítő nemzeti erőt is látjuk. Arra tanít történetünk, hogy az uj eszméket fejedelmeink nem tartották egyik másik társadalmi osztály avagy népfaj kizárólagos tulajdonának. A biblia legújabb magyarázatát Rákóczi fejedelmünk a Carte gye aure munkában az oláhok számára lefordit- tatta, ezzel is célozván az egységes művelődést. Azt az egész érzelem- és gondolat világot, mely a közöttünk élő nem magyar fajbeli testvéreink hagyományaiban fennáll, bevinni törekedtek fejedelmeink a nemzeti művelődésünk medrébe. Mint az a régi kép mondja, hogy a szász Bist- ritz és Nagyküküllő, a románság lakta hegyekből indult Szamosok, a székely Nyárád és Kisküküllő mind a Marossal együtt a Tiszába, az igazi magyar folyamba szakadnak, hogy aztán a világfolyam a Dunába belevigyék a magyar folyók sebességét s erejét, úgy meg volt szabva az irány, hogy az apróbb fajok kulturális ereje egybefolyjon a magyar nemzeti kultúrában és fentartsa a népek nagy társaságában nem a magyar faji, hanem a magyar nemzeti jelleget. A tansilvanizmus ugyanis nem a magyar, hanem ezen a joggal vezető fajjal együtt valamennyi már el vegyült fajok és még el nem vegyült fajok együttes sajátságából kifejlődött és még inkább kifejtendő magyar nemzeti sovi- nismusnak történelmi alapja. A nemzeti so- vinisinus nem azonos a faji sovinismussal, sőt irányzatában azzal éppen ellenes. Mig a faji sovinismus saját gondolatvilágát a lelkiismeret szabadság letörésével minden más kisebb erejű fajra reá oktrojálni igyekszik, addig a nemzeti sovinismus olyan gondolatvilágot teremt, melyben egy nagyobb egységben valamennyi kisebb individuum egy azon irányt nyer s mindinkáb egységessé válik. Mi nem a faji, hanem a nemzeti sovinismus irányában látjuk az erdélyi közszellem múltját s tapogatózva gyenge erőkkel ezen irnyban keressük jövendőjét. A mi irányunkkal összefér, ha erdélyi szász, vagy román irótár- saink elismerve a magyar nyelvnek ezen hazában a kultúrában is vezető jogosultságát, szép irodalmi vagy tudományos munkáikat anyanyelvűkről magyarra átfordítva felolvasó üléseinken, sőt lapunkban is előadják vagy ismertetik. Mert a megértésnek, az egymás megbecsülésének a kölcsönös bizalmatlanság megszüntetésének, egyenes útja ez. Epen a transsylvanismus hagyományai alapján akarjuk keresni azokat az érzelmi momentumokat, a melyek az egymással torsalkodó fajokból egységes egyetértő egy irányt, egy célt követő és egyként magyar nemzetet alkotni képesek, ha ez a munkánk nem minden jóra- való magyarnak segítségét joggal várhatja el, ha ez a munkánk kicsinylést vagy gáncsot érdemel, vessenek reánk követ azok, a kik szépet és merészet nem álmodtak soha. Thurzó Ferenc. Sokoldalú, tevékeny életnek vetett véget a kérlelhetetlen halál. Köz- és társadalmi szereplésében nem volt ugyan világitó fáklya, mely messze megjelöli a haladás útját, de becsülettel megállta helyét mindenütt, a hová sajátos egyénisége és józan Ítélőképessége vezérelte. Egy nagy, szinte az egész város törzslakosságát magába ölelő patrícius család fogadta keblére a messze idegenből ideszármazott ifjút, ki e kötelék erkölcsi súlyát mindenkor átérezve a közpályán is azokat az elveket vallotta, melyek a polgári társadalom uralkodó erényeit képezik. Hű őre volt mindenkor a régi, puritán szokásoknak; egyszerűségében önérzetes, meggyőződése nyilvánításában egyenes, sőt sarkasztikus is, ha az élet fejlődő jelenségeiben a régi alapok kellő tiszteletét nem észlelte. Mintaképe az igaz családatyáknak; rokonságáért minden áldozatra kész s e környezetében nagyrabecsült, szeretett ember, kinek mindenkor büszkeségére szolgált, hogy a polgári társadalom törzsszálai fűzik a közélethez, melyben élte fogytáig lelki- ismeretes buzgalommal működött. Egyházának mindenkor mély meggyőződésű, hű szolgája volt s hasznos tevékenységgel tette életét emlékezetessé. A társadalmi és egyesületi életnek sokoldalú, hasznos tagjaként szerepelt s mint alant közölt életrajzi adatai mutatják, szokatlanul hosszú időtartamon’ át fejtett ki önzetlen közreműködést. Ez a sokoldalú élet szűnt meg most s akkor érte utol a halál, mikor a nyugalmasabb s családi örömökben teljes s közbecsülésre rászolgált élet következett volna számára. Szívós erővel soká küzdött az elmúlás ellen, mely az ősz folyamán súlyosabban megtámadta; ágyba azonban már csak az absolut tehetetlenség láncolta s alig néhány napi kiizködés után visszaadta lelkét az Urnák, ki a maga örök gondviselését kiterjeszti árván maradt családjára, rajongott gyermekeire hogy enyhítse a csordultig telt fájdalmat. Az a nagy részvét, mely a család iránt megnyilvánul, enyhítse az örök elválás szivettépő keserveit. Temetése hétfőn d. u. 3 órakor lesz a Mikszáth-utcai gyászházból. A^család gyászjelentése a következő : „Én immár megáldoztam és az én elköltözésem ideje beállott.“ {2. Tim. 4, (>.) A. b. f. a. Özv. Thurzó Ferencné szül. Vigh Róza, neje, Margit és férje Langer Sándor, Ferenc és neje Erdődi Nagy Lujza, György gyermekei, úgy a maguk, mint az alulirt rokonok nevében mély fájdalommal tudatják, hogy a felejthetetlen jó férj, drága édes apa, szeretett testvér, sógor és rokon: Nagyváradi Thurzó Ferenc nyug. városi levéltárnok, városi képviselő, a ref. egyház presbytere, a Részvénytakarékpénztár igazgatóságának tagja, munkás életének 57-ik, boldog házasságának 34-ik évében f. hó 19-én reggel 4 órakor jobblétre szenderült. Temetése e hó 21-én, hétfőn délután 3 órakor lesz a ref. egyház szertartása szerint. Nagybánya, 1910. febr. 19. Béke poraira, áldás emlékezetén! Vigh János, apósa. Thurzó Julia özv. Ujfalusy Sán- dorné, Thurzó Lajos és családja, testvérei. Özv. Takács Józsefné és családja, Vigh Dezső és családja, Takács Mária férj. Kömley Károlyné, sógorai és sógornői. Az elhunyt életrajzi adatai a következők : Nagyszalontán 1853. okt. 20-án született régi köznemes családból, melynek traditióit egész életén keresztül híven őrizte. A középiskolát Nagyszalontán végezte. Innen a debreceni ref. főiskola bölcsészeti fakultására került, honnan a tanárkar 1881 nov. 5-én a nagybányai ref. iskolához, mint II. éves bölcsészt, 2-ik fitanitónak küldte ki. Ez állásában 1874 márc. 15-éig működött s ekkor városunk szolgálatába lépett. Kezdetben mint Írnok, 1876. évig mint kiadó működött. 1876-ban levéltárnokká, 1888-ban közgyámmá választatott meg. Mint városi tisztviselő egyideig tanácsjegyzőként is működött s iparügyi előadó is volt. Nyugdíjba 1901. évben ment. A város képviselő-testületének hosszú idő óta halála napjáig mindenkor érdeklődő, hasznos tagja volt. A nagybányai ref. egyház 1878-ban presbyterré és jegyzővé választotta meg; mint jegyző 1900. febr. 25-ig, tehát 22 évig, mint presbyter haláláig, 32 évig működött. A városi takarékpénztárnál hosszú ideig napibiztos volt s később mint nyugdíjas tisztviselőt a nagybányai részvénytakarékpénztár igazgatósági tagul választotta be. Sok éven át könyvtárosa volt a Casinó-egye- sületnek és Polgári Olvasókörnek, hol 16 éven át jegyzőként is működött. Mint a régi önkéntes tűzoltó egyesületnek osztályparancsnoka, pénztárosa és jegyzője is az egyesület életében közhasznú tevékenységet fejtett ki. Örök életében mint az ellenzéki politika agilis tagja szerepelt s az első függetlenségi pártnak sok éven át jegyzője volt. 1876. junius 5-én lépett házasságra Vigh Rózával, kivel elkövetkezett haláláig boldog családi életet élt. Leánya: Margit; veje Langer Sándor, a városi takarékpénztár pénztárnoka; Ferencz fia, nagyszebeni főgimnáziumi tanár és György fia, joghallgató a debreceni főiskolában, továbbá kiterjedt rokonság zokog a koporsó felett, mely a szeretett jó apa és rokon földi részeit takarja. Grünwald Mór előnyösen ismert gőz mü-kelmefestő és vegytisztító gyiijtödéje a Minorita-malom épületében, Hid-utcán, dr. Kádár áteülenében. HÍREK. Február 20. Személyi hirek. Brebán Sándor gör. kath. lelkész Budapestről haza érkezett. - Zarka Elemér ministeri tanácsos, a városi vízvezeték és csatornázás munkálatainak vezetője és Szinyai József mérnök a munkálatok megkezdése s az irány kitűzése céljából városunkban időznek. Küldöttség. A nagybányai kerületi bányaegylet képviseletében Farkas Jenő elnök vezetése alatt Buy Lajos, Malcray Mihály dr., Mol- dován László és Torday Imre választmányi tagok csütörtökön d. u. tisztelegtek a kir. bányaigazgatóság vezetőségénél, hogy a magánbányászat és kohászat érdekében a miniszterhez benyújtott s onnan véleményezés végett leküldött emlékirat kedvező elintézéséhez az igazgatóság támogatását kérjék.
