Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-25 / 52. szám
III. évfolyam. Nagybánya, 1910. december hó 25. 52. szám. A KTAG-YBÁSTYAI IPAR.TESTÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. A I T A I NAGY GÁBOR.' Főmunkátárs : RÉVAI KAROLY. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fő)=tér 14. ----------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ■ Ka rácsony. (S — r.) Nil mortalibus arduum est, — mondta a nagy latin költő s olykor valósággal bámulatba ejt annyi év után magunkat is az az eredményekkel szegélyezett, óriási találmányokkal kipadolt ut, melyet az emberiség a bölcsőtől a mai napig megtett. A büszkeség, az önérzet egy magasabb fokával gondolunk az alkotó emberi elmére, mely naponta mintegy önmagát ünnepelve, uj és uj szenzációkkal gazdagítja a világot s ke- vélyen szemléljük a gyárkémények légióit, gondolunk a drednátokra, a megfejtett röpülésre, — az emberi zsenialitás csodáira. Másrészt az emberiség társadalmi fejlettsége szül jóérzést bennünk; nem vagyunk immár barlanglakok, — humánus és kulturális intézményeink száma légió. Keblünk emelkedik a büszkeségtől, szemünkéi fnegragyogtatja az öröm. Bizonnyal nagyon boldogoknak kell lennünk ennyi áldás közepett s alig tudjuk megérteni a miénket megelőzött primitívebb korok embereit, kik mindazt kénvtelenek voltak nélkülözni, ami elmúlásuk után gazdagította jóléttel, kényelemmel a világot, ami nekünk nem uj, megszokott, szinte magától értetődő. Bizonyára nagyon boldogoknak kellene lennünk, hisz mindenünk megvan, amire törekedtünk. De vájjon mindenünk megvan-e tényleg? Igazán boldogok vagyunk-e tehát? Nem. Hiányzik valami belőlünk, mely hideg, élettelen gépeinket mozgatja, — a harmónia az Istennel, önmagunkkal s embertársainkkal. S ez egyszerű szavak, melyek megmagyarázzák nekünk azt, hogy hol keressük az összhangot, idegen nyelven szólnak hozzánk ; anynyi idő óta oly sokat tanultunk ! Mennyit kellett emiatt elfelednünk. Kutató szellemünk a függetlenségre féltékenyen indult el uj csapásokon az élet egyetlen nagy titkát keresni; útközben mindent definiálni akartunk s a lelki élet legfinomabb megnyilvánulásai és a szív egyszerű érzelmei ellapultak, eldurvultak • a brutális kezelés alatt. Hitünket múzeumba tettük, s az illusiót száműztük életünkből; — istenünk lett az ész és kevé- lyen néztük mocsárra épített társadalmi életünket, mely elrabolt saját magunktól. És amikor a mithológia Ikarusaként magasra repülve tekintettünk alá, gyáraink, palotáink és zseniális filozofáink közepett nem találtuk meg többé magunkat sem. Hideg lett és üreaz életünk, hogy ugyanaz a vágy szűkíthessék meg lelkűnkben, mely a bibliai hatezer év emberiségét epesztette. Oly nagy, oly mérhetetlen gazdagságunk közepett magunknak koldusokká kellett szegényednünk, hogy méltók lehessünk csak a vágyra is. Az eddig megtett ut tehát lehet arannyal kipadozva, keresztül vezethet a kényelem birodalmán, ám nincs virágokkal szegélyezve, — fáradt, beesett szemű s lelketlen szivü kultur -— rabszolgahad tapossa földjét, az újra föléledt fáraók felügyelőinek korbácsütése pedig ismét hallszik. S az emberi ész oltáráról fölszálló füst is nehézzé és fojtóvá vált, — ráfeküdt az elégtiletlen agyra s elsötétítette azt. De im egy rozzant viskó iivegtelen ablakán át fény szűrődik a nagy sötétségben! — Csodálatos zene hallatszik s az Asszony,* ' !. az Immaculata életet ad a szeretetnek, mely fluidumként árad el titkon a már-már kihidegült, már-már reménytelenekké vált szivekbe, hogy ma csak egy uj élet számára kezdjék el dobogásukat. A nagy sötétséget vakító fény váltja föl, — a világ újra megmentetett, megváltatott a szeretet által, mely nélkül rég rombadőlt volna, sarkaiból taszittatott volna ki. Néhány szó városunk csatornázásáról. December 24. Nehány szavam volna a helybeli általános csatornázáshoz. A kérdéshez egész általánosságban kívánok hozzászólni és célom tulajdonképen felhívni a mértékadó körök figyelmét egy- és más dologra, a melyeknek megvitatását most találom korszerűnek, a mikor a csatornázás munkálataihoz még nem, vagy alig fogtak hozzá. Előrebocsátom, hogy a csatornázási tervezettel részletesen nem kívánok foglalkozni, az rövid tanulmányom keretében lehetetlenség is volna. Objective csak a csatornákba kerülő szennyvizeknek és szilárd fekáliáknak a lakott területről való elvezetéséről és megsemmisítéséről akarok szólni. Ez a kérdés ugyanis közegészségügyi szempontból legfontosabb része a csatornázásnak. Ha ugyanis a szennyvíz eltávolítására és megsemmisítésére olyan módokat választunk, melyek a helyi viszonyoknak megfelelnek és ezen módozat keresztülvitele által senki jogos igényeit nem csorbítjuk, azt mondhatjuk, hogy a csatornázás sikerült; viszont ha a lakott helyekről elvezetett szennyek megsemmisítése oly létesítményekkel terveztetik, melyek nem a helyi viszonyok figyelembevétele mellett állapíttattak meg, egész határozottan rámondhatjuk, hogy a csatornázás nem sikerüt, a célt, melyet vele el akartunk érni, megsem közelítettük. Lássuk, miféle szennyek kerülnek a csatornákba. A csatornákba kerülő szennyeket következőképen csoportosíthatjuk: 1.) az emberi és állati ürülék, 2. ) a házi szennyvíz, 3. ) esővíz, mely az utcaszennyét viszi magával 4. ) gyárak és ipartelepek által elhasznált viz és 5. ) esetleg forrás és talaj viz. Ezek volnának azok a szilárd és folyós szennyanyagok, melyek a csatornákon elvezettetnek és a melyeket a lakott területen kívül a szó igaz értelmében ártalmatlanná kell tennünk. Hogy milyen mérvű szennyezés foglaltatik az elvezetendő szenyek higfolyós részében, nehány példával fogom igazolni. Páris városa a 70-es évek folyamán elhatározta, hogy a nagy méretű csatornáiból kikerülő higfolyós szennyvizeket a Szajnába vezeti be. E célbői a csatornák tartalmát a Szajnába való betorkoltatása előtt derülő medencébe vezették. Itt a sebesség csökkenésével a szilárdan lebegtetett részek leülepedtek és a hig rész került a Szajnába. A Szajna azonban normális körülmények közt oly kis vizhozamu, hogy nem volt képes a beléje készült szennyvizeket kellőleg felhigitva ártalmatlanná tenni. A Szajna vize teljesen szennyeződött. Piszkos sárszigetek képződtek felszínén, a bennük keletkezett gázok folytonos háborgásban tartották őket és a kiszabadult gázok bűzössé tették a környező levegőt, úgy hogy emberre és állatra egyaránt tűrhetetlenné vált a Szajna partján való tartózkodás; a helyzet hova tovább mind kellemetlenebbé lett és végre is úgy segítettek a bajon, hogy a csatorna tartalmát nem vezették a Szajnába, hanem más módon igyekeztek azokat ártalmatlanná tenni. Ezen és hasonló példákon okulva Berlin városának általános csatornázásánál figyelembe sem vették a Sprel folyót, mely pedig helyzeténél fogva elsősorban jöhetett volna, mint recipiens, tekintetbe. Csekély esésénél, kis vízhozamánál fogva meg sem kisérlették a világvárosban összegyűlő szennyvizek csak egy részének is belevezetését, nehogy _ a városon keresztül folyó viz szennyeződjék. Óriási költségen megszerezte a város a környező területeket, roppant befektetéssel létesítette az ezen területeket öntöző berendezését, úgy hogy azokat a roppant mennyiségű szennyeket, melyek megsemmisítése méltán okozhat gondot egy világvárosnak, különösen ott, hol azokat természetes recipiensbe vezetni nem lehet, okszerű berendezésekkel képes volt nemcsk ártalmatlanná tenni őket, hanem nagymérvű trágyázó képességüket gyümölcsöztetőleg tudta felhasználni. Más volt a helyzet Budapest csatornázásánál. Az általános csatornázási tervek kidolgozása alkalmával többféle eszmét vetettek fel a csatornákból kikerülő szennyek ártalmatlanná tételére, így első sorban kézenfekvő volt a csatornákat a Dunába torkoltaink A párizsi és más példák után azonban kétségek merültek fel az iránt, vájjon képes lesz-e a Duna vize a beléje vezetett szennyeket kellőképen felhígítani, nem fogja e a Duna mellékén fekvő községeket a fertőzés veszedelmével szijtani. Nem kisebb ember, mint dr. Fodor József európai hirü tudós volt kénytelen a keletkezett kételyeket döntő érvényességű bizonyítékaiból eloszlatni. Kísérletei be- igazolást nyertek, a mennyiben a Duna hatalmas víztömege a beléje kerülő szennyeket felhigitva teljesen ártalmatlanná teszi, úgy hogy már ott, hol a Duna a várost elhagyja, a csatorna-tartalom okozta szenynyeződést kimutatni nem lehetett. LapnnK mai ssza.na.Ei 12 oldal.
