Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-11-13 / 46. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉIPIRODALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI IPARTESTÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Fomunkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14. ---------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ——— „E mberszeretet“. November 12. Most, amikor a ködös, nyirkos november gyorsan róni kezdi napjait, akkor sokkal intenzivebben hangzik utón, útfélen ez az unos-untig elcsépelt szó: humanizmus, emberszeretet. A társadalmi intézmények az emberszeretet jegyében kezdik meg a mentési akciót. A legkisebb mulatság, a legunalmasabb kabaré, a legszubjektivebb bál mind azért törénik, hogy a nyomorgó, kenyér- és ruhanélküli embereket segítsék. A báltermek ragyogó világosságában a selyemcsipkés hölgyek és a frakkos urak azért táncolnak, hogy holnap egy darab kenyérrel több kerüljön a proletár asztalára; Jucika azért árulja koronájával a virágot a jótékonycélu vásáron, hogy a rongyokba csavart, beesett, horpadt mellű szerelemgyerek téli gúnyához jusson. És az obiigát vidéki jótékony mama azért buzgólkodik, hogy az antihigénikus népkonyhán meleg vizet kapjon a didergő munkanélküli. Minden vigság, minden duhaj, nótába futó estély az emberszeretet, a nagy, igaz, nemes ember- szeretetért történik. Pezsgőznek: a rongyosnak, táncolnak: a nyomornak és mulatnak parfümtől, bóditó leány-fejek illatától, kéjes mámortól részegen mulatnak a csiszolt parkettű, csiliáros termekben, hogy neked, neked, te lelkemhez nőtt, mindig veledérző nyomorgyerek, kenyeret juttassanak. Es mindez épp oly hipokritasága ennek a társadalomnak, mint igen sok olyan más intézménye, amely csak azért van, hogy biztonsági szelentyűje, levezető csatornája legyen. A humanizmus, a filantrópia, az emberszeretet című gyűjtőfogalmak ma már diszkreditálva lettek. A modern nyugati államok már réges régen nem operálnak ezekkel a jelszavakkal. Hazugság, öntudatos, kapitalisztikus hazugság a humanizmus. Nem azért rendeznek bálákat, hogy a népkonyha vendégeinek becsületes, tápláló ételt adjanak. Nem azért táncol a meleg, csókos ajkú, iveit derekú burzsoá asszony, hogy egy karéj kenyérrel több jusson a nyomor- vájkált, beteg munkának. És nem azért ölti magára a dévaj ur a frakkot, hogy legyen menhely. A bálterem házasságpiac, ahol a leányoknak hol ^emelkedő, hol csökkenő ázsiói vannak. És jótékonycélu szóarékat, vásárokat stb.-ket azért rendeznek, hogy az újságokban, a nyilvánosság előtt szó legyen Iliikéről, elismerés hangozzék a rendezőségről, tudja mindenki, hogy a nyomorgó emberiség megmentésére leheltek tegnap parfüm illatot, ittak gyöngyödző, arany-sárga, perzselő italt, öleltek mindennél ékesebb, mindennél melegebb női derekat, hallgattak jól eső, szórakoztató zenét. Magyarországon mindent a humanizmus jegyében csinálnak. Könyv, zene, irodalom, művészet — mind a humanizmus jelszavával jut előbbre. A képtárlat tiszta jövedelmét a szegény gyermekek felruházására fordítják, hangversenyt rendeznek a népkonyha javára, bált hálóznak a tűzkárosultaknak, matinét hirdetnek templomépitkezésre, vásárt csapnak az éhezőknek, gyűjtenek a mentőknek, koldulnak a vakoknak. A társadalmi intézmények közül egyik sem lép akcióba anélkül, hogy plakátjain, műsorán ott ne díszelegnék a humanizmus jelszava. Nem történhet semmi, egy lépést nem lépnek filantrópia nélkül. És ez nagyon beteg tünete egy ország gazdasági és kultárális állapotának. Lesutjó dolog az, ha műveltséget lábbal terjesztenek, jólétet koldulással adnak. Nem alamizsna kell a szegénynek, hanem munka. Igen, a munkához mért fizetés, rendes megélhetési viszonyok. A mulatságokat rendezzék magáért a mulatságokért. Senki se szégyelje azt, ha mulat, senki se legyen farizeus, álszenteskedő, hanem igenis mulasson azért, mert ez neki jól esik. Válasszák el a nyomort, a nyomasztó és tarthatatlan gazdasági helyzetet a bálteremtől és humanizmustól. Tegyék függetlenné a kultúrát a tánctól. Munka kell. Munka, amely meghozza mindenki részére a tiszteséges megélhetést. Fizetés, amiből fedezheti mindenki szubjektív szükségleteit. Ne humanizmussal mentsék meg ezt a szegény, beteg, panamákra és protekcióra felépített országot, hanem munkát adjanak és akkor táncolhat mindenki maR nagybányai Hírlap tárcája. Szinházavatáskor. — Irta és a nagybányai „Lendvay-szinház“ 1910. nov. 5-iki megnyitását követő társasvacsorán elszavalta: Tompa Kálmán. — Eszmék világa, ez az én világom S a lelkem értök miniig dalra kel, ElosZlik úgy is minden a világon, Csak egy örök: mi emberré emel. S nekünk, kikre e vérszerezte földön Ezer tavasznak bűvös fénye szállt, Nekünk vigyáznunk kell minden göröngyön, Hogy nagy’ s szabaddá teltessük hazánk. Szabaddá! Nagygyá! Régen igy vajúdunk, És csak vajúdás egyre-egyre még. Kihúzzák lassan párnánk is alólunk, Hogy elveszítsük lelkünk erejét. S mi állunk tétlen, összetett kezekkel És várjuk tűrve, mit hoz a jövő . . . Más nemzet addig uj meg uj eszmékkel, S szabad hazával áll büszkén elő! Szabad haza! E névre melyik méltóbb? Hisz egy nemzet sem állott oly vihart, Mely zordabb és tán égbekiáltóbb, Mint milyen érte a szegény magyart! Más nemzetek csak kezüket nyújtották S hullott beléjök gyémánt, kincs, arany... Az őseink meg véröket hullatták És földünk alig talpalatnyi van! Hol hát a cél? A haza létalapja? S miért hullott a sok tengernyi vér?! Arany kalásznak aranyszin a magja, De rengéséről csak a múlt beszél. Hol a jelen? és hol a nagy jövőnek Megizmosodott büszke záloga? Miért oly gyenge magja a mezőnek, Hogy a kalásza lehull önmaga ? Miért? miért? E kérdés mindhiába! Eszmék hiányán ringhat a kalász, Nekünk a múltnak harci riadása Jövőnk felett egy hullámóriás ! Nekünk magasztos, szent eszmék tüzében Kell újra forrnunk, hogy magyar legyünk S az eszme forr, az eszme már fényében, Csak meg ne álljon tétlenül kezünk. Győzelmes esték mámorától ittas Magyar színészek hírnöke vagyok, Világunk: Eszmék, szabadságra vágyók, Mely homlokunkon fényesen ragyog. Várunk: a Hit, mely lelkünk átkarolja S hitünk: az Isten, ki mind’ütt jelen... S ajkunkon: Dal, a legszebb, legcsodásabb S e dal tiéd, én magyar nemzetem! Eszmék világa! Ez a mi világunk! Ezekkel járjuk hazánkat mi be, Ez a mi álmunk, a mi ébredésünk, Ezekkel nézünk mások lelkibe. Ezekkel vívjuk eszményi csatánkat, Kik a gonoszra s a bűnre hajlanak . . . Ezekkel vonjuk testvéri keblünkre, Kik szent hazánkra átkot mondanak. S várunk: a Hit, mely lelkünk átkarolja, Ezzel karoljuk elleninket át, S hivő s hitetlen összeforradása Alkotja meg a szent szabad hazát! S hitünk: a bölcs, a nagy, hatalmas Isten S mi csak parányok itt e földtekén, S nevét ha mégis ajkinkra vesszük, A porba hull le gazdag és szegény ! Lapunls. mai szama ÍO oldal.