Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-11-06 / 45. szám
III. évfolyam. Nagybánya, 1910. november hó 6. 45. szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP- A NAGYBÁNYAI IPARTESTÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre G korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Fómuiikatárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda=bérlete, Rákóczi-(Fo)-tér 14. ------— hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----------Be harangozáskor. November 5. (Sp.—r.) Amikor Nagybánya közönsége évek hosszú során át táplált vágyának palota-alakot adott, s áldozatot nem kiméivé építette föl mommentális vigadóját, representálni akarta a kulturember lelkében vajúdó vágyat a szép iránt. A mikor az uj vigadó tekintélyes méreteivel kibontakozott, s művészi formáival a régiek hamva feletti megújhodást kezdte hirdetni: örömrepesve szemlélte mindenki, hisz a közös vágy, a szépért való közös lelkesedés hozta létre azt. Immár elhangzottak eme fényes palotában a hivatalos megnyitás szavai. A magyar nemzeti érzés állandó lakást kapott, s a múzsák, kik hajléktalanul bolyongtak a hideg téli éjszakákon, amikor dideregnek a csillagok, s a hold fázósan bújik tépett felhőköpenyébe, - s kicsukva csatangolták be a forró nyári éjek utcáit, amikor gőzpára reszket a házak fölött, — ujj°ngva foglalták el az állandó lakást. A házi isteneket Nagybánya áttelepítette s ígéretet tett nekik arra, hogy hű marad hozzájuk, hogy gondozni fogja őket. Vájjon tisztában volt-e a közönség eme fogadalmának fontosságával? Tudta-e, hogy egy uj élet alapköveit rakta le akkor, amikor a színház megnyitásának napját ünnepnappá avatta? Gondolt-e arra, hogy egy nemzetközi eszmének emelt templomot, oly eszmének, mely előtt leomlik a nemzetiségi, vallási és társadalmi ellentétek egész tömege, mert hisz a szép kultuszában mindannyian egyenlők vagyunk ? De másrészt fölbizsergett-e a vér szivében, amikor Katona lelke a magyar nemzeti érzés feledhetetlenül szép igéit szórta felé, — hisz szorosabban véve elsősorban nemzeti templom az, hol ezek az igék elhangzottak? Tudnia kellett, gondolnia kellett mindenkinek erre, s ha a biblia Mózesének megtiltatott az égő csipkebokorhoz saruzott lábakkal közeledni, a XX. század kulturemberének sem szabad profán érzésekkel szivében belépnie a Szép templomába. Le kell vetkőznie mindazt, ami a múlt szégyenéből reátapadt, saruit meg kell oldania, melyek nehézkesekké váltak az élet sarától, mert szent az a hely, ahová belép a szépnek áldozni. A megújhodás, az uj élet kéjes láza kell elfogjon mindenkit; a kultúra mágneses ereje vonzza oda azokat, kik nem akarnak kizáratni a nagy lakomából, melyen terítve van mindenkinek, ki éhes lélekkel siet oda. A páholyoknak ékszerektől ragyogó közönsége s a karzat egyszerűbb külsejii publikuma tanulni járjon oda, hol az élet annyira reális eseményei játszódnak le naponta, s hol az élet annyira őszinte poézise igyekszik magát belopni a szivekbe. A színészek pedig tekintsék magukat apostoloknak, Thália felkent papjainak, — kiknek számára a színjátszás csak másodsorban kenyérkereset. Nem szabad feledniük, hogy nem helyi, hanem nemzeti, sőt vonatkozásaiban az egész emberiséget érdeklő-, mozgató eszme szolgálatában állanak; tudniok kell, mily nagy hatást gyakorolnak ajkukkal, mimikájukkal s gesztusaikkal a szó és tett révén a szemlélőre, tudniok kell, hogy eme hatásnak elsősorban nevelőnek, Ízlésfejlesztőnek kell lennie, s csak ezután szórakoztatónak. Az uj palota pedig hirdesse időtlen időkig a város intenzív művészet-szeretetét; művészi kivitelű helyiségei distingvált élvezetek szemtanúi legyenek, s legyen minden köve áldott ésm egszentelt; publikuma fölött pedig állandóan ott lebegjen az Úristen áldása. De ne maradjon falaiban kő kövön, heverjen romokban, s üszkös gerendáinak ég felé nyúló végein hollók rekviemezze- nek, papjai némuljanak el, habitüéi pedig legyenek földönfutók, ha valamikor megszűnik magyar s nemzeti lenni! Thália templomának megnyitása. November 5. Megérkeztünk az „István szálló“ felavatásának második, de bátran hozzáfűzhetjük — a legfontosabb pontjához: a „Lendvai színház“ megnyitásához. Nagybánya sz. kir. r. t. város lelkes és áldozatkész közönsége teljes tudatában van annak, hogy a maihoz hasonló ünnepen későbbi ivadéka sem fog részt vehetni, hacsak a jelenlegi színház szükessége miatt utódának egy teljesen különálló színházat fel nem építenének, de akkor is csak — költözködésről lehet majd szó. — Azért hát hónapok óta egyébről sem beszélünk, mint a színház megnyitó ünnepélyéről. Nem is csoda, hiszen ha szigorú szemmel körülnézünk, nemcsak nemzeti, hanem talán egy város családi ünnepségéről van inkább szó. - Nagybánya néhány ezernyi lakossággal biró városkája egy művészi centrum, s nem szorult a fővárosban székelő jeles irók egyikéhez sem, hogy a mi ünnepünkön jöjjön segítségünkre tollával. Nem azért, mintha a jelesek között meg- külömböztetést nem akarnánk ismerni. Nem! — Erőnk tudatában becsvágyunk volt csupán, hogy a mieink nyújtsák azt, amire ilyen kiváló ünnepnaphoz szükségünk van. Innen az, hogy minden pályázat mellőzésével a színház ügyével foglalkozó bizottság két jelesünket: Révay Károly, a „Teleki Társaság“ elnökét és a társaság egyik kiváló tagját: Éyly Mihály városi főjegyzőnket bízta meg az ünnepség rendezésével és a hozzá való szellemi munkák megteremtésével. - Hogy miként feleltek meg felette fontos és nehéz vállalkozásuknak, azt a mai fényes est mindennél fényesebben beigazolta. A „Beköszöntő“ Égly Mihály, a „Prológus“ pedig Révay Károly jeles tollát dicséri! A díszelőadás kiváló sikerét biztosította és óriás mértékben növelte Szabados László szín- igazgató kiváló művészi érzéke és Jeszenszky Dezső, a színház agilis titkára, ki semmi fáradtságot nem ismervén szinte emberfeletti erővel dolgozott azon, hogy a siker mindenkép biztosítva s méltó legyen Nagybánya város múltjához. A diszelőadadás kezdete pont 7 órára volt kitűzve. A pénztárnyitás fél 7 órára volt jelezve; ez azonban inkább csak formai dolog volt, mivel a díszelőadásra már régen elkapkodták az összes jegyeket. Az ünnepi előadás megkezdése most már inkább a közönség pontos időben való megjelenésétől függött. A nagy közönség a körülményekhez képest szintén érezte, hogy a nagy jelentőségei biró ünnep iránt tartozik annyival, hogy a múlt szokásaitól eltérve pontosan és jóelőre elfoglalja helyét, ami csekély kivétellel mégis történt. — Alig nehány perccel 7 óra után méltóságteljesen, — de nagy zajjal, - emelkedett fel a vasfüggöny, mi alatt a színház a helybeli bányászzenekar 4 derék tagjával kiegészített zenekara: Kerner Jenő remek lététéül ünnepi nyitányát játszotta el, Wissmüller I Mihály színházi karnagy bravúros vezetése mellett. — A zenekar pompásan működött és nagy fegyelmezettséget árult el. A nyitány elhangzása után a nézőtér félhomályba borult és a kárpitfüggöny előtt, a rivaldán megjelent Sz. Végh Gizi, agilis igazgatónk felesége városi magyar nemes apród jelmezbe, hogy ismert művészi érzésével elszavalja jeles tollú városi főjegyzőnk ezen alkalomra költői ihlettel irt és pompásan, szinte tökéletes teknikával verselt beköszöntőjét. Égly gyönyörűen oldotta meg feladatát és remekül használta fel a magyar nyelv szépségeit. Az igazán szép költemény elszavalása után, úgy az | előadó művésznőt, mint a költemény jeles szerzőjét véget érni nem akaró ovációban részesítette az igaz lelkesedéssel együtt érző közön- ; ség. Most újra teljes fényében úszott színházunk pompás nézőtere, s mialatt a közönség egymásközt a már látottakat beszélte meg, ezalatt a színpadon folyt az előkészület s díszletek egybeállítása. Nehéz munka volt, s hogy igy sikerült, az dicséri a rendező kiváló érzékét és találékonyságát, nem kevésbbé színpad berendezési képességét, - mert hát mégis csak kissé szükecské- nek bizonyult a színpad. — Nehány percnyi szünet után következett a műsor III. pontja, a „Prológus.“ — Szerzője a Teleki Társaság tevékeny, s érdemes elnöke: Révay Károly. — Sok-sok szép és kedves dolgot olvastunk, hallottunk már tőle, de szebbet, gyönyörűbbet még nem. A cime: „Prológus“ az a régi, de amit benne elmond, az teljesen újszerű, szinte szokatlan irányzat a prológusok terén. Igaz, hogy kevés város rendelkezik annyi hozzávaló anyaggal, mint Nagybánya, a bohémfészek, dehiszen ennek felismerése élesen látó és finoman érző költői érzékre vall. Mintha a prológus egyes sorai között tisztán hallanók Révai hazaszeretetétől duzzadó sziszivének dobbanását, s lángoló lelkének kitörését: Szeretlek, imádlak édes szenvedő hazám, de mindenek felett téged — bányászvárosom ! Általánosan azt beszélték szerteszét, hogy Révai önmagát múlta felül. Csodálatosan azonosította magát a város Lapnnlt- mai szama 8 oldal.
