Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-02 / 40. szám
2 N agy bányai Hírlap 1910. október 2. Végül tegyék kezüket a szivükre jó- nevü kereskedőink és iparosaink, a kiknek épen olyan érdeke, hogy a város boldoguljon, mint a milyen a városnak, hogy ők is fenakadás nélkül teljesítsék polgári kötelezettségeiket: s higyjék el, hogy mindaddig, mig nem egyenlő mértékkel mérnek a várossal szemben is, mint önmagukkal, addig könnyen fognak a saját érdekeik védelmezésében látszólag értékes indokokra s azok hangzatos terjesztésében hűséges csatlósokra találni, de arra a zsidóra állandóan haragudni fognak, a ki most is a mindig használt szemüvegén keresztül szemlélődik, s nem azon, a melyet legelterjedtebb laptársunk tőlük ez alkalomra sietve kölcsönkért. Az állattenyésztés és hasdrágaság. Szeptember 30. Országszerte igyekeznek az eddig páratlan husdrágaság megszüntetése végett cselekedni s ezért nem lesz érdektelen, hogy ha az Erdélyi Gazdasági Egyesületnek Kolozsvárt, e hó elején rendezett állatkiállitásán a Jakab László által tartott vonatkozó értekezés némely pontozatát az állattenyésztés satnyulásának s ezzel összefüggésben a husdrágaság okainak megértése céljából ismertetjük. A hajdani nagy marhaállomány jellemzésére felhozta előadó, hogy bizonyított tény, miképen a dicsőséggel teljes kuruc hadjáratok költségei nagy részben a külföldre kihajtott szarvasmarhákért befolyt összegekből teltek ki, mert akkoriban a mezőgazdaság más ágazatai részben a kereskedelem nehézkessége, bizonytalansága, részben pedig fejletlen voltuk miatt nem sok pénzt hoztak az országba. A Rákóczi korszak szabadságharcainak J költségeire nézve 1706-ból feljegyezte Ottlyk főudvarmester, hogy a munkácsi uradalomból Boroszlóba a sáfárok 16,565 drb vágni való és 21,950 drb növendék marhát vittek ki, melyekért a pénztárba 550.000 forint folyt be. A hízott marha átlag 20, a fiatal marha átlag 10 forintjával kelt. Ugyanezen évben a nagy fejedelem szerencsi uradalmából Szilézián és Lengyel- országon át 8040 drb vágómarhát és 2560 drb melyet úgy a magyar, mint a román sajtó rokonszenvesen fogadott. Mutatványul közlünk egy költeményt Révai fordításában: Anyám. A gátnál hangos csobogással Alá sietnek a habok •, A nyárfa nyirkos szürkeségben Egy végtelen gyászdalt susog. A malom mellett — hol a vizhez Ösvény vezet ösvény után, Egy egyszerű kis házikóban Én téged látlak jó anyám. Kezedben orsó. Kandalodban A kerítésről tört szilánk Kopog időnként és föijajgat A régi tűzhelyen a láng. Küzdelmet viv a kialvással, S fölloban néha fényre-fény; Árnyék a fénynyel űz játékot A szoba távol szögletén. Melletted két kicsiny leányka, Es fonnak ők is ott veled; Szegény kis árvák! Nincsen atyjuk És György ki tudja hol lehet ? Majd egyikük elkezd mesélni A tündérekről kedvesen; S te hallgatod a lány meséjét Mélázva némán csöndesen. Gyakran szakad a szál az orsón, Mert benned gondok kínja dúl; Ajkad susog, s nem érti senki, Csak nézel mozdulatlanul, Orsód leejted, s rátekintesz, Kuszában hever az egész; Egy szót se’ szólsz, nem nyúlsz utána, S a két lány is bámulva néz. tinót hajtottak el, melyekért 185,600 forint volt a bevétel. A fejedelem erdélyi uradalmaiból 6500 drb szarvasmarha került ebben az esztendőben külföldi piacra, melyek után 136.800 frt. bevétel volt. Ezek mellett a nagyfejedelem udvartartásának és hadainak élelmezésére is maradt még itthon elegendő marha, pedig sok kellett erre is, mert amint Ottlyk főudvarmester följegyezte: „azért kuruc a kuruc, mert sok húst eszik őkelme.“ A nagy fejedelem 1707-ik évi udvartartása ; részére 4657 hízott-, 1045 fiatal szarvasmarhát, 2196 borjut, 3270 hízott sertést és 1450 malacot öltek le. A kuruc ^ hadak főgenerálisa Bercsényi Miklós uram O nagysága 1707. október havában azt irta feleségének Csáki Krisztinának Burnócra: „a marhákból adass el nehány ezeret, I mivel Miklós napra nagy vigságra megyünk haza többedmagunkkal.“ November végén már értesítette a nagyasszony férje urát, hogy 9000 szarvasmarhát eladott. írván tovább a következőket: „Vigan lehetünk immár Kegyelmed nevenapján, adott a Menybéli jó árat a marhának. Csak jöjjön kegyelmetek uram mielőbb!“ Az 1706-ban történt dikális összeíráskor Beregvármegyében (ahol most évtizedek óta folyó nagy pénzáldozatok után is csak 95-96 ezer szarvasmarha van) csupán a jobbágyok tulajdonában több mint 200.000 szarvasmarhát írtak össze. Máramaros vármegyében (ahol most, szintén a nagy pénzáldozatok után 100-106 ezer darab marha van) csupán a jobbágyok tulajdonában 200.000 szarvasmarha találtatott Mesébe illő bősége volt tehát nálunk a szarvasmarhának. Ezek az idők azonban eltűntek. Már a múlt század első felében kezdetét vette világszerte a nagy gazdasági átalakulás. A mezőgazdasági termelés a népesedés fejlődésének arányában terjedni kezdett s mindinkább belterjesebbé vált. A jelszó az lett, hogy a gazdának sokat, jót és olcsón kell termelni és ehhez az irányhoz kell berendezkedni. A magyar gazdaközönség színe és java — mint előzőleg is igen sokszor, a múlt század dereka táján sem volt abban a helyzetben, hogy erejét, munkásságát mezőgazdasági kultúrájának kifejlesztésére fordítsa. Elvonta ettől a hazáért, a szabadságért folytatott küzdelem. És amig nálunk ez a küzdelem előkészíttetett, lefolyt és egyelőre befejezést nyert, adÓ csak kétség ne tépje lelked! . . . Sietve nyitasz ablakot; S a mig merengsz a sótét éjbe, Egyik lány kérdi: „Ki van ott ?“ „Nincs senki, csakis képzelődtem!“ S a bánat újra tép nagyon ; Minden szavad kétségbeejtő Bus temetési siralom. Sokáig állsz ott, s suttogással Az éj sötétjét kutatod : „A téboly szállott a szivemre, Úgy érzem mindjárt meghalok! Van egy bátyátok a világban, Kiről szünetlen álmodom; Nekem úgy rémlett, mintha halkan Jelt adott vón az ablakon !“ „De ah, nem ő volt! . . . Ó ha, jönne, Még átélnék egy életet! De többé meg nem látom arcát, Mert a halál felém siet. Talán az ég is úgy akarja, Nekem ily sorsot rendele, Hogy az én drága jó fiacskám Fáradt szemem ne fogja le!“ . . . Künn zug a szél, felhős az égbolt, Éjfélre fordult az idő; Kis lányaid már elpihentek, De rád az álom mégse’ jő. Te tűzhelyednél sírsz; s a könyben Egy megrabolt szív vádja szól; S hajnal felé elszenderülvén — Örökké rólam álmodol! . . . dig a fejlettebb Tcültiíráju államok gazdatársadalma nagyot haladt. Nálunk is az alkotmányos élet visszaállítása után ismét beható eszmecserék voltak és élénk érdeklődés indult meg az egyes mező- gazdasági kérdések körül, mégis 10-12 évnek kellett eltelni, hogy a kialakult nézetek a való- sulás kezdetéig eljussanak. Ez alatt a magyar állattenyésztés (a ló- tenyésztés kivételével) rendszeres állami vagy hatósági gondoskodás tárgyát nem képezte, minélfogva a népies tenyésztés ősi állapotában maradt. Mikor aztán tudatára ébredtünk elmaradottságuknak, mikor megláttuk a bővebben tejelő láp és alpesi marhafajtákat, rá se gondoltunk már arra, hogy mi is tenyésszünk ilyeneket a saját ősi fajtánkból. Minden gondunk az volt, hogy miképpen telepíthetnénk azt hamarosan át hazánkba. A rendezettebb viszonyok között élő és áldozatokra is kész birtokos osztály hozzá is látott a külömböző kulturfajták behonositásához, mely törekvések az egyesektől tetemes áldozatokat követeltek és nagyon kevés sikkerrel jártak. Emiatt a behonositási kísérletekkel lassankint mindenki felhagyott és igen helyesen hangoztatni kezdették, hogy a hazai ősifajta okszerű tenyésztése utján törekedjünk változott viszonyaink és céljainknak megfelelő tejelő és gyorsan fejlődő válfajtákat létesíteni. Ezt sokan helyeselték, még többen óhajtották, de a nagy átalakító munkához nem fogott senki . . . A 80 éves elején az idegen fajtáknak állami közvetítéssel és segítséggel való behozatala szigorúan körülirt feltételek és szabályok között jól átgondolt állattenyésztési terv szerint történt és évekig ezen szűk határok között mozgott, azok a tenyészkeriiletek, melyeket az ősi magyar marha részére a kormány az illetékes gazdatár- sadalommal egyetértve akkor megállapított, érintetlenek maradtak . . . A 90-enes évek óta megrohanták minden oldalról a külföldi életerős fajtát, nem válogatván sem eszközökben, sem módokban. Lekicsinyelték és lemosolyogták azokat, akik a magyar erdélyi szarvasmarha fenntartása és kijelölt tenyészkerületének respektálása mellett emeltek szót és utóbb már hosszú időn át egyedül az Erdélyi Gazdasági Egylet és szakosztályunk tartotta napirenden ezt a kérdést és időnkint hozott határozataival, ha egyebet nem is igen tehetett,’ de talán kissé gátolta annak az áramlatnak a szabadon folyó rombolását, amelyet állítólag az ország elsőrendű szakemberei és legilletékesebb körei támogattak. Mindenesetre különös jelenség ez, mely mellett az Erdélyi Gazdasági Egylet által 1900-ban Sepsiszent- györgyön rendezett országos gazdaértekezlet ide vonatkozó határozatai teljesen megsemmi- j sültek, sőt az ügyeket hivatalosan intéző körök az Országos Magyar Gazdasági Egylet által rendezett tusnádi székely kongresszus egyhangú határozatát sem vehették már tekintetbe és nyíltan arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az erdélyi részekben legfeljebb csak Udvarhely és Csikvármegyében lehetne arról szó, hogy ott az erdélyi magyar szarvasmarha tenyész- kerülete érintetlenül fenntartassék, mert a többi helyeken már erővel sem lehetne a nyugati fajok terjedését meggátolni.... A tanulságos értekezés a végén áttér a husdrágaság okainak felderítésére s megerősíti a már szinte közmeggyőződéssé kialakuló hitet, hogy állattenyésztési rendszerünkön okkal-mód- dal, de sürgősen változtatni kell, mert a szükség égető . . . Valamikor Magyarország Középeurópa éléstára volt és ma szinte husinség van nálunk, mi mellett a soha nem ismert magas húsárak dacára állattenyésztő gazdáink veszteséggel tenyésztenek, kormányrendeleteket sürgetnek jobb árak elérhetése miatt és kormányintézkedések történnek a kisgazdák produktumainak jobb | értékesítése végett. Amint látszik, a veszteséget és a károsodást tekintve itt mindenkinek igaza van; a fogyasztóknak is, a viszonteláru- sitoknak is, az állattenyésztő gazdáknak is. Hol van hát a hiba ? Azt hiszem, a nagy luxussal és kevés gazdasági érzékkel berendezett gazdálkodásban és rendszerben. Milliók vándorolnak tőlünk ki évenkint a magánosok és az állam pénztárából külföldre csak azért, hogy az ország túlnyomó részére — elismerem, jó szándékkal és szinte a túlzásig menő jóakarattal - importált idegen szarvas_
