Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-03 / 27. szám
1910. julius 3. Nagybányai Hírlap 5 KULTÚRA. Párhuzamosan. Julius 2. A nem régiben tanitó gyűlés volt Költőn. A vármegyei tanítótestület nagybányai köre ülésezett. Nem túlságos fontos eredmény, de túlságosan fontos tanulságokat meríthetünk belőle s talán eredményeiben is messzehatóbb lesz, mint sok más hü-hós intézmény, melynek rendszerint csak a kerete csillog, mig a nagy vászon kevésbbé értékes. A tanítók érdemeit mi nem méltatjuk, mert elfogult szeretet szögez az iskola padjaihoz ; de azon tapasztalatunkat mégis hagsulyoznunk kell, hogy a magyar kultúra szolgálata Csak úgy eredményes, ha az elméleti és szivbeli lelkesítést párhuzamosan követi az arányaiban nagyobb gyakorlati tevékenység, e nép praktikus oktatása, felvilágosítása és foglalkozási körének megkedveltetése. íme, Koltón Székely Árpád igazgató- tanítónk gróf Teleki Sándor, a diGSŐ ezret es emlékezetén merengve hazaszere- retetre és lelkes munkálkodásra buzdítja a nemzetiségek tengerétől körülcsapkodott magyarságot s ugyanakkor Rozsos István egy kiválóan gyakorlati célzatú felolvasásban azokat a koltaiakat akarja az intenzivebb gazdálkodás bevezetésére buzdítani, a mely községbeliek már eddig is belterjes gazdálkodásukkal becsületes hírnevet vívtak ki maguknak. Vájjon kicsinyben nem egy oly ideális törekvés elemi momentumaira akadunk az említett ténykedésekben, mely törekvés országos vonatkozásokban azt a per- spectivát tárja elénk, mikor anyagiakban erős és hatalmas a magyar nemzet, megbirkózik az előtörő ellentétes áramlatok egész tengerével s büszkén lelkesedik a múlt kiváló emlékein, hogy erőt merítsen a jövő küzdelmeire. Erre lesz Koltón is szükség, városunkban is, másutt is, hol megdöbbentő nembánomságal egyedül az élet tengeté- sében merül ki minden ambíciónk és szürke ködbe borul a látóhatár, hogy csak az orrunkig tudjunk ellátni! Ezek után leközöljük Székely Árpád beszédét melyet Koltón, gróf Teleki Sándor sírjánál mondott és Rozsos István felolvasását, hadd tűnjék ki bevezető soraink igazsága! Székely Árpád beszéde igy hangzott: Mélyen tisztelt hölgyek és urak! A költő mondta: „Éltünk rögös határain két géniusz vezet: remény s emlékezet.“ Emlékezni jöttünk ide. E kies magyar községben munkálkodó tanitótársunknak a meghívására a a mikor gyűlésre jöttünk, csak szivünk parancsát teljesítjük, ha e sir mellett, melynek hantja alatt egy nagy szellem nemes barátja, gróf Teleki Sándor porlik, a lelkűnkben élő emlékezet lángja fellobbanásának rést nyitunk. Mint a szent sirhoz sereglő zarándokok közül azok, kiket nem a hittel való kufárkodás, hanem az Istenember magasztos élete s az 0 az emberiség nagy részét összekötő egyesitő tanítása által vezetett hit vezet, úgy jöttünk ide. A hit vezetett ide. Az a hit, az a meggyőződés, hogy jeles emberi erényektől ékes, olyan emberre emlékezünk, akinek élete sokban tanitópélda volt, az ma ekünk magyaroknak az lesz mindig. Gróf Teleki Sándor derek, nagy ember, nagylelkű barát volt. Boldog volt az, aki szeretetét megnyerte, akit ő benső bizalmával megajándékozott. Az a tény, hogy a tehetségében óriás s talán azért önérzetében tulerős Petőfinek az ő zseniális lelki rokonának költői ittho- nát átadja, hogy a költő a fészekrakás első boldog napjait itt töltse a baráti nagylelkűségnek ritka kedves vonása. Lelkes irodalom és műbarát volt, kifejlett erős s egyéniségét jellemző éles műizléssel. A tollat rapszodikus erővel s könnyen forgatta. Pártolója mindennek, ami ideális, ami a köznek javát szolgálja, a kultúrát emeli, ami magyar. Kedvelője a népnek, segítője a hozzáfordulónak, istápolója a támaszra szorulónak, irányítója sokban e községnek s nagyobb területen is a magyar nemzeti szellemnek. Erős, tüzes, határozott magyar, aki megalkuvást nem ismer, aki a hazáért nem haboz kockára tenni mindent. F'érfias önérzete, szenvedélyes hazaszeretete, akár csak a Petőfié, örök eszményünk nekünk magyaroknak mindaddig, mig a szabadságért hevülni tudunk és akarunk! De hisz vajon tudunk és akarunk-e? Vájjon a honn függetlenségének vágya megvan-e bennünk olyan izzóan, amilyen pl. Petőfinek és gróf Teleky Sándornak a lelkét áttü- zesité ?! Petőfi és gróf Teleki Sándor a magyar történelem alakjai már. Mindketten mint kiválók állanak emlékezetünkben. Mint egymást megértő nagy lelkek s a magyar nemzet jogáért küzdő harcosok, mint törhetlen, makacs kuruc fiai hazánknak vannak például előttünk. E helyen alig is lehetne egymás nélkül emlékezni rájuk. A nemes gróf sírja felé hajlik a somfa, mely alatt Petőfi néhány szép költeményét irta. Teleki és Petőfi mindketten megtermékenyítik a sziveket. Nem éltek hiába. Csak testben haltak meg, élnek tetteikben. Méltók, hogy a késő utódok is tanuljanak példájuktól. Az emlékezés szerint teszem e koszorút a nemes tettek dicső alakjának sírjára a megyei tanítóegyesület nagybányai köre a magyar kultúrának apró névtelen, szürke munkásai nevében azzal az óhajtással, hogy a késő nemzedékek is őrizzék meg és áldják emlékezetét! Úgy legyen! Rozsos István felolvasása szó szerint a következő: Kedves Véreim! Kallói magyarok! Midőn tanitókörünk gyűlését ma Koltón tartja, kettős kötelességet kíván teljesíteni : egyrészről kedves Szabó Albert kartársunkat, a ti szorgalmas tanítótokat 25. éves tanítói működése idején üdvözölve, neki az életben sok örömet s Istentől áldást kívánni ; másrészről pedig titeket kedves Véreim! s a ti kis községeteket akarjuk megjelenésünkkel megtisztelni, azt a községet, mely jól gondozott szigetként emelkedik ki magyarságával a környék idegen nyelvű néptengeréből. Ezt a megtiszteltetést meg is érdeműtek, mert, mig szorgalmatokkal, tisztaság szeretetetökkel jó példát mutattok a környék népének, addig szívós kitartással igyekeztek őseitek nyelvét, a magyar nyelvet, elszigeteltségetek dacára is nem csak megtartani, hanem lehetőleg a szomszéd községekben is terjeszteni. Ezért érdemesek vagytok a magyar nemzet hálájára, a legmesszebb menő támogatására. Isten adjon mindnyájatoknak továbbra is kitartó szorgalmat, áldja meg^ munkátokat, őrizzen meg minden csapástól. Áldja meg az Egekura e község főúri családját, hogy továbbra is e község gondozója, pártfogója lehessen. Tiszteli közgy űlés ! Hogy ezen szerény gyűlésünknek valami emléke maradjon e község lakóinál is s lássák, hogy mi igazi néptanítók vagyunk, olyanok, kik nemcsak a betűvetés mesterségére, hanem egyéb, az élet küzdelmeiben szükséges tudnivalókra is tanítjuk a gyermekeket s a hol lehet a felnőtteket is: azért becses engedelmükkel ezen címen : „Mi szükséges a falusi nép boldogulásához ?“ egy kis elmélkedést olvasok fel. Az élet megdrágult ! Nagy küzdelmet kell folytatni a megélhetésért ! Alig tudunk napról- napra megélni! stb. felsóhajtásokat hall az ember mindenfelé. Bizony úgy van ez! S az élet e nagy harcában csak az boldogul, akinek társadalmi álásához mérten elég műveltsége, munkakörének megfelelő szorgalma van és észszerű takarékossággal igyekszik vagyonát, keresményét megtartani. Milyen irányú miveltség kell hát a falusi népnek, hogy boldoguljon ? Olyan, mely megfelel az ő foglalkozásának, s mely emellett az isteni, emberi és hazafias érzelmeket is magában foglalja. Ezen miveltség terjesztésére szükséges és alkalmas az iskola, a templom, a fiatalok oktatása, nemzeti ünnepek tartása, s végül a szövetkezés. Szükséges, hogy a község tanítója, papja, jegyzője s mindazok, kik a nép vezetésére vállalkoztak, ezen irányelvek szerint járjanak el a nép nevelése s vezetésében. A falusi nép rendesen akkor boldog, ha munkája van s látja annak gyümölcsét, anyagi hasznát. Azért a falusi népnek mentői jövedelmezőbb munkát kell szerezni s abban tő- kélesiteni. Pld. Koltókatalin lakóinak helyzeténél fogva főfoglalkozása kell legyen a földmivelés mellett a konyhakertészet, zöldség termelés, mivel e vidék főképen bányaiparral foglalkozó és hivatalnok lakói készfizetést kapván, mondhatni jól megfizetik a zöldséget, különösen a korai zöldséget. Koltó lakói ma is foglalkoznak zöldségtermeléssel, de nagyobb súlyt kellene fordítani a korai s a kiviteli zöldségtermelésre is pld. hagyma, télire savanyítható ugorka, káposzta stb. s ezeknek télire való eltartására, konzerválására. Nem célom itt összehasonlítást tenni az okszerű zöldségtermelés és a gabona- termeléssel járó haszon között, ezt a gazd. szaktanító kartársakra kizom, de annyit jelezhetek, hogy az úgynezett bolgárrendszerü kertészet a földjövedelmet megkétszerezné s abból jól meglehetne élni. Bizonyítja ezt az évente Bulgáriából Magyarországra jövő s itt bérelt földeken dolgozó több ezer bulgár példája, kik nemcsak, hogy a bérletet rendesen megfizetik, hanem késő ősszel tele zsebbel mennek haza s nem vándorolnak Amerikába sem, hanem megelégszenek a magyaroszági jövedelemmel. Természetesen az ilyen kertészkedéshez sok öntözővízre van szükség, melyet itt Koltón a Lápos vizéből kellene szálitani csatornán, esetleg maga a vizhajtotta nyomó szivattyúk segélyével. Ehhez megfelelő gépeket és szakértő vezetőt, tanítót az államtól lehetne kieszközölni. Mindezt azonban egyes emberek magukban nem tehetik meg, hanem csak úgy, ha vagy az egész falu népe, vagy csak annak 20-30 családja szövetkezetté alakul s szakértő vezető mellett meghatározott szabályok szerint közösen dolgoznának. A megbízhatóbb és munkára kevésbé alkalmasabb öregek járnák a vásárt, a többi pedig itthon dolgozna s nem vesztegetné a drága időt a piacon üléssen; végül a befolyó jövedelmen osztozkodnának. Nagy fogyasztó piacok közelében van Koltó, tehát amennyire lehetséges s a takarmánytermés megengedi, több tejelő állatot kell tartani ; tej és tejtermékeket mindennap el lehet adni különösen szövetkezeti úton s egy állandó helyiségben. Itt, az összes tehén és biválytartó gazdák szövetkeznének a tej értékesítésére, naponta beküldenének Nagybányára 200 1. tejet, tejfölt, vajat stb., de nem kellene mindenkinek a maga pár liter tejével befáradni, s az időt vesztegetni, hanem az egész tej mennyiséget a szövetkezet szekere, mely zöltséget is szállítana, minden reggel úgy 6 órára beviszi s ott egypár öregebb asszony, akár a piacon felállított sátorban, akár bérelt helyiségeiben kimérné. Szintén gondot kell fordítani a majorság tenyésztés fokozrsára, melynek tenyésztésénél a zöltség hulladékok is jól felhasználhatók. - A korai és téli gyümölcs Koltón is megteremne s törpe fákkal a zöldséges területeken is, sőt épen ott lehetne a legjobban gazdálkodni. Az okszerű méhészkedés is a földmives foglalkozása körébe esik, az is szép jövedelmet hozna. A magtermelésnél talán jó volna megpróbálni a tarlóba vethető répát, a haricskát s a takarmánytermelést. Mindezek okos megértésére, végzésére azonban egy bizonyos miveltségre, tudományra van szükség, melyet a mindennapi és ismétlő iskolában kell megszerezni, a fiatalok téli s időnként a nyári összejöveteleiken, ifj. egyesületeiken tartandó oktatással bővíteni. Azért a gyermekek szorgalmas iskolába jártatását nem szabad elhanyagolni, az ifjak se idegenkedjenek az egyesüléstől, sőt ezek gyűlésen, a tanításokon az öregebbje is jelenjen meg. Azonban szorgoskodásukban ne feledkezzenek meg arról, hogy: „hasztalan az ember munkálkodása, ha nem járul hozzá Isten áldása.“ Az embernek nem csak testi, de lelki szükségletei is vannak. Aki nem eszik, kellően nem
