Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-03 / 27. szám

N agybáuy ai Htrlap 3 1910. julius 3. Értesítők. Julius 2. Előttünk fekszik a nagybányai állatni fő-, gitnnásium 23-ik évi és a nagybányai állami pol­gári leányiskola 17-ik évi, meg a vele kapcsola­tos női kézimunka-tanfolyam 11-ik évi értesítője, melyek épugy rászolgáltak a részletesebb ismer­tetésre, mint az állami elemi népiskolák értesí­tője, melylyel már foglalkoztunk volt. Minden elfogultság nélkül, a bennünket il­letni szokott túlzó sovinistikus irány mellőzésé­vel tényként kell megállapítanunk, hogy e két intézet, de különösen az állami főgitnnasium növendékeinek ’/3 része a járásunk, vármegyénk és Szolnok-Doboka, meg Szilágyvármegye terü­letéhez tartozó községek oláh nemzetiségű la­kossága közül kerül ki. Az a hazafias szellem azonban és a nemzeti állam egységessége iránt táplált az a fanatikus meggyőződés és igaz törek­vés, mely ezen intézetek tantestületét minden­kor áthatotta és áthatja, kellő garanciát látszik nyújtani a tekintetben, hogy különösen a Nagy­bánya városa által is 16 ezer korona évi hoz­zájárulási összeggel és sok, meg nehéz időket látott ódon épülettel fentartott középiskolából kikerülő ifjúság nemzetiségre való tekintet nél­kül a magyar hazafiságnak törhetetlen munkása lesz. Azonban vannak — sajnos — gyakori je­lenségek, melyek a vázolt nemes törekvésen át­hullámozva a maguk csupasz meztelenségében vetik felszínre az átvedlett nemzetiségi ifjút, ki izzó gyűlölettel támad a magyar kultúra, meg általán a nemzeti magyar állam ellen felette hamar elfeledvén, hogy műveltségének erős alapjait hol rakosgatták meg olykor igazán lélek­ölő türelemmel! Eme gyakori tapasztalati tény hatása alatt igazán elkomorul az ember, pedig az a sok jeles kalkulus, melyet e nemzetiségi növendékek sokszor felettp nyomorúságos anyagi viszonyok közepette megszereznek, mennyi közhasznú tevékenységet válthatna ki a mindnyájunkra egy haza boldogitására ! Máskülönben a főgimnasium értesítőjének statisztikai adatai fényesen dokumentálják a magas színvonalon vezetett intézet virágzását. A 341 növendékből csak 13 (szerencsétlen szám) bukott meg több tárgyból, 97-en minden tárgy­ból jelesen és jó jegyekkel kerültek ki. Az intézetnek a tanévben két nagy halottá volt. Halmai József tanár, kiről Dergáts Sán­dor és Gurnesevits Lajos professor, kiről Fülep Imre emlékszik meg találó szavakkal és külön cikkekben az értesítő bevezető közleményeiben. Mindkét kiváló tanár sikerült arcképét is közli az értesítő. A halál súlyos aratásán kívül a nehéz betegség is elárasztotta az intézetet, mely em­ber feletti munkával pótolta a hosszú ideig hiányzó tanerőket. Hosszabb ideig Rác Miklós és Simon László tanárok betegeskedtek. A már említett két cikken és statisztikai adatokon kívül közli az értesítő az intézet sze­mélyzetének névsorát; a kar közművelődési és irodalmi működését; a tanított tárgyakról szóló részletes kimutatást; az Írásbeli dolgozatok té­teleit ; a jövő évben használandó tankönyvek jegyzékét ; az iskola felszerelését; az intézet tanévi történetét ; a Petőfi-önképző kör műkö­dését; Németh Béla tanárnak „Fiumei tanul­mányi kirándulás1'' cimü önálló cikkét ; az érettségi vizsgálatokra vonatkozó adatokat ; Fiilep Imre titkárnak a Segélyző-egyesület tan­évi működésére vonatkozó jelentését; a tanulók érdemsorozatát és a jövő tanévre szóló értesí­tést, mely szerint a beiratások szeptember 1-3-án lesznek. A mű áttekinthető összeállí­tása dr. Rene János igazgató érdeme. * A polgári leányiskola értesítőjét nagy gonddal Waigandt Anna igazgató szerkesztette. Bevezető közleményül D. Balázs Vilma tanító­nőnek, az intézetnek április 8-ikán tartott Szé­chenyi ünnepén felolvasott beszédét tartalmazza; ezt követi a tanévi történetre vonatkozó igaz­gatói jelentés, mely szerint az évvégén az in­tézetnek 147 tanulója volt, mig a kézimunka­tanfolyamnak 27 látogatója. Magánvizsgálatot az év folyamán 32-en tettek. Ezek zömét az irgal­mas nővéreknek felsőbányái zárdája szolgáltatta. Október 6-ikát, Erzsébet királyné emlékezetét, március 15-ikét és április 8-án Széchenyi emlé­kezetét, meg junius 8-án a koronázás évforduló­ját az intézet szép ünnepségek keretében ele­venítette fel. Közli az értesítő a felügyeletre vonatkozó adatokat ; a tanítótestület munka­körét ; a tanítás anyagát; a tanulók érdemso­rozatát ; a kézimunka tanfolyamra vonatkozó adatokat és a különféle előirt statisztikát; a föl­szerelést ; a jövő évre való tankönyvek jegy­zékét és a szükséges tudnivalókat. * A magyarság e végvárában, kies, szép fek­vésű városunkban virul hát a tanítás ügye ; kul­túrpaloták magasan kiemelkedve az ősrégi vis­kók közül büszkén hirdetik a művelődés nagy­arányú terjedését s ha főgimnasiumunk új palo­tája is megépül, valóban eldicsekedhetünk tan­ügyeink rendezettségével, mely a más hasonló kisebb városokét sok tekintetben mindenkép felülmúlja.- y. ­A városi vizimű építése. Julius 1. A városi vízvezeték építkezése most már rohamos lépésben halad előre. A forrásfogla­lások átadásra készen állanak. Ezen műveket a kiránduló közönség mindnagyobb mértékben keresi fel és elismeréssel adózik úgy az építő Briindl János cégnek, mint a vezető mérnök­nek. Különösen kedves a „hármas forrás“ vi­déke, hol a forrás körül létesített parkban egy csinos kis pavillon nyújt pihenőt a kiránduló közönségnek. Nagybánya város területén, a téglagyár fölött levő Ötömösy-féle telken a medence földmunkája a befejezéshez közel áll s a további szükséges anyagok vonatszámra érkeznek. Felsőbánya állomáson is forgalmas az élet. Itt is az állomás és a város között egész kis telep létesült, hol a naponként vaggonszámra érkező csövek állandó kipróbálása megkezdő­dött. Következő héten megkezdődnek a teljes vonalon a földmunkálatok is és igy remélhető, hogy kedvező körülmények összejátszásával városunk közönsége már az ősszel megizlelheti otthon a 800 méter magasból fakadó forrás kristálytiszta üdítő vizét. Ez alkalommal adjuk tudomásul olvasóink­nak, hogy a munkálatokat végző Bründl-cég, mely megbízhatóság tekintetében mindenesetre legelső helyen áll, elvállalja a víznek a házakba való vezetését és egyéb ilynemű munkák szak­szerű elvégzését. A cég egyébként jövő hónap­ban állandó mintaraktárt fog létesíteni a város­ban ilynemű berendezési tárgyakból. HÍREK. Julius 2.- Lapunk a vasúti kirándulók üdvözlése végett félnappal előbb, szombaton délben jelent meg 1700 példányban. Személyi hírek. Szentmiklóssy Jenő nyug. főgimnáziumi tanár rokoni látogátásra városunkba ér­kezett. - Dr. Komorócsy Iván óvári földbirtokos hosz- szabb tarózkodásra ide érkezett. - Neubauer Ferencz miniszteri tanácsos hivatalos ügyben Budapestre uta­zott. — Martiny István főbányatanácsos Selmecbányára utazott, hogy részt vegyen az ezelőtt 40 évvel érettségit tett tanulótársak találkozóján. — Kerekes Sándor fehér­templomi főgimnasiumi tanár a vakációra hazaérkezett. - Bányay István ministeri s. titkár és családja nya­ralásra városunkba érkezett. Eljegyzés. Felsőpelsőczi Tóth Júliát, Tóth Móricz patóházi földbirtokos leányát eljegyezte ifj. Dr. Papolczy Gyula Szatmárról. Szabadságon. Lovag Berks Leó p. ü. főtanácsos ma kezdi meg négy heti szabadsá­gát. Farkas Ferenc m. kir. p. ü. számta­nácsos helyettesíti. A róm. kath. plébánia templomban múlt vasárnap városunk nagy fia: Takács Mihály, az Operaház kiváló művésze énekeit. Bár a szerető fiú teljes visszavonultságban tar­tózkodott az apai háznál, az itt időzése alkal­mával szokott vallási énekét a zsúfolásig meg­telt templomban mindenki gyönyörűségére ezút­tal is elvégezte. Takács Mihály a héffő déli vonattal utazott el városunkból. Esküvők. Makó Gyula posta- és távirda- tiszt ma d. e. 11 órakor tartotta esküvőjét Szabó Jánosné, nyug. szemlész özvegye leá­nyával: Margittal, ki szintén a helybeli posta- hivatalnál posta és távirda kiadó. - Fass Gyula, a Harácsek-cég üzletvezetője hétfőn lép házasságra özv. Schiic/c Izidorné leányával: Friclával. Távirat. Dr. Földes Béla országgyűlési képvislelőnk táviratilag értesít, hogy a napila- lapok azon híradása, miszerint ellene petíciót ad­tak volna be, a valóságnak nem felel meg. Bányanévnap. A Sarlós Boldogasszony­ról elnevezett veresvizi kincstári bánya holnap tartja névnapját a szokásos templomi ünnepsé­gek keretében. Ma este bányabejárat kivilágí­tás lesz. Gratuláció. A városi takarékpénztár igaz­gatósága és tisztviselökara hétfőn délben tes­tületileg tisztelgett Moldován László takarék- pénztári igazgatónál, ki előtt Csüdör Lajos aligazgaió tolmácsolta a megjelentek Lászlónapi jókivánatait. Ez alkalommal adta át Soltész Elemér ref. lelkipásztor a presbyterium nehány tagja kíséretében az egyháztanács jegyzőkönyvi köszönetét Moldován Lászlónénak azon nemes cselekedetéért, hogy az egyháznak a lapunkban már említett értékes úrasztali kelyhet adomá­nyozta. Gyászhir. Az Erdélyi Irodalmi Társaság­nak ismét halottja van. Alig pár hó előtt te­mette el Gyarmathy Zsigánét, a jeles Írónőt, ma már dr. Csernátoni Gyula koporsóján dü­börög a hant. Az elhunyt iró egész életét a magyar nemzeti műveltség munkájának szentelte; az Irodalmi Társaságnak sok éven át titkára volt s mint Kolozsmegye tanfelügyelője hasznos munkásságot fejtett ki. Meghívó. A nagybányai dalegyesület, a helybeli tűzoltó-egylet s részben saját pénztára javára 1910. évi julius hó 23-án, szombaton este 8 órakor, a Széchenyi-ligetben, kedvezőt­len idő esetén a Polgári Olvasókör összes ter­meiben tánccal egybekötött dalestélyt rendez. Belépő-dij: Személy-jegy 1.60 K. Család-jegy 5 K. Felüifizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag lesznek nyugtázva. Műsor: 1. Meg­csendült a kis kápolna harangja. Kerner J.-töl. j Énekli a Dalárda. 2. Felolvasás. Tartja: dr. i Ajtai Nagy Gábor. 3. Csillag hullott. Népdalok. | Pavetits Manótól. Előadja: a Dalárda. 4. Kupiék. Énekli: Sipos Lajos. 5. Dalegyveleg. Irsa B.-tól. Előadja: a Dalárda. Harminc éves jubileum. Sax Béla, a bányaigazgatóság mellé rendelt számvevőség számvizsgálója a napokban töltötte be állami szolgálatba lépésének harmincadik évfordulóját. A jó kollégát, az igaz érzésű embert számosán üdvözölték. Az „István király“=szálló építési ad hoc bizottsága ma d. e. 11 órakor ülést tartott, melyre Jámbor Lajos is ideérkezett. Az ülés főbb tárgyai : a bolthelyiségek átvétele és a villamoségők megválasztása voltak. A főgimnáziumban az évzárás szintén Péter Pál napján történt. A tanulók reggel 8 órakor istentiszteleten vettek részt s ezután az intézetben dr. Rencz János igazgató búcsúbe­széde után az értesítőket vették kézhez. Németh Gyula Nagykárolyban. A nagy­károlyi „Nőegylet“ kedden este részben az árvaház, részben az ököritói tűzkárosultak ja­vára Nagykárolyban, a városi színházban fényes estélyt rendezett, melyen Németh Gyula, az Operaház kiváló művésznövendéke is résztvett, s fenomenális hangjával a már eddig is dús sikereit egy jelentékenynyel gyarapította. A ki­váló énekes augusztus havában, már az „István király“ szállóban, nálunk is fog hangversenyezni. ww Berindán Ödön szoba= és templomfestő, mázoló és cégiró.*^*® Elvállal minden e szaltmába vágó mnnKát modern és ízléses kivitelben. .....— Laltasu = Fazek.as-utca 15. szám. - ~

Next

/
Thumbnails
Contents