Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-06-05 / 23. szám
TÁRSADALMI éis szépirodalmi hetilap. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főrminkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula kőnyvnyomda=bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14. ---------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. —— | Mikszáth Kálmán. | LbshbsZ'Bxe.um «■imMi un A magyar nemzetnek nagy halottja van! Kidőlt az óriási árboc, mely a magyar nemzeti irodalom hajóján a vezéri lobogót lengette. Kidőlt a költő király, ki annyi tiszteletet és becsülést szerzett maroknyi nemzetének a művelt világ előtt! Most - midőn az utált politika szeny- nyes harca dúl az ország határain belől, „egy jajszó nyilait a hazán keresztül“ s egy pillanatra megdöbbentette a vadul küzdő pártokat. Egy jajszó, mely fölhar- sant az égig és menydőrgésszerüleg zúgott végig a Kárpátoktól az Adriáig! Váratlanul jött, mint a tiszta égből lecsapódó villám. Még el sem hangzott az utolsó „éljen“ riadal, mellyel a nemzet ünnepelte nagy fiát — s már sikoltoz szivünk a lesújtó fájdalom alatt; mert elvesztettük őt, kinek költészete, alkotó tehetsége s különösen utánozhatatlan magyarsága fényt, dicsőséget fakasztott az egész világ előtt. Mi, kis madarak, kik csak ágról- ágra szádunk, holott ő mint a sas keringett fölöttünk, — csodálattal eltelve bámuljuk lelkének szinaranyát, mely örökségképen reánk maradt és hálaszót re- begnek ajkaink az Egek urához, hogy őt nekünk adta. s Es halálában ez a legnagyobb vigasztalásunk! A porló test visszatér a földbe, honnan vétetett; de halhatatlan szelleme a miénk marad időtlen időkig. Mikszáth Kálmán dicső emléke otf fog ragyogni mindenkor a magyar égbolton Jókaival együtt mint páros csillag. Én magyar nemzetem ! Le a kalappal! Imádkozzunk! Földes Béla győzelme. Junius 3. A nagybányai választókerületben csütörtökön zajlott le a képviselőválasztás, mely dr. Földes Béla, a függetlenségi és 48-as párt jelöltje, volt kégviselőnk győzelmével végződött. Az a határtalan lelkesedés, mely Földes Béla általánosan népszerű személye mellett különösen Nagybányán, kerületünk központján megnyilvánult, biztosította gsak számára kerületünk mandátumát, mellyel ő mint eddig, bizonynyal a jövőben is, az országos érdekek nagyfontosságu munkájában való hatalmas részvétel mellett a kerület jogos igényeit készséggel istápolni fogja. Az országos politikai vonatkozásoktól eltekintve, a választási küzdelem különösképen etikai szempontokból felette tanulságos, amennyiben ez alkatommal megdönthetetlenül kiviláglott, hogy Nagybánya város meghallgatása nélkül, pláne akarata ellen a kerületben senkit megválasztani nem lehet s épen nem közömbös, hogy ki üt a kardjára, mikor - a sajnos már a most tapasztaltak szerint is nagyon elfajult, — de lényegében mégis a személybe vetett bizalmán is alapuló eredményt a maga javára biztosítani akarja. Kitűnt továbbá, hogy előfordulhat olyan eset is, mikor Nagybánya közönsége szinte kivétel nélkül tud egyesülni és összefogni konkrét törekvése és akarata érvényesítésére s ebben nemzetiségi, felekezeti és sok másféle tekintetek aka- dályúl nem szolgálhatnak. Viszont vannak a választási küzdelemnek ugyancsak sok olyan tanulságai is, melyek a politikai élet felgyülemlett szemétdombján virulnak fel, de leszaki- tásuk épen szorosan vett politikai voltuk miatt, de meg jobb Ízlésünknél fogva is lapunk keretén kívül esik; de meg kár is volna a most még mindig magasan csapongó lelkesedést mindjárt le is lohasztani! Olyan ritkán is tud az egyén magasabbra felemelkedni, rendszerint csak ösztönénél fogva, hogy ha már egyszer végre megemberelte magát, nem illenék mindjárt onnan lerángatni, mint a papírsárkányt, mely csakis kedvező légköri állapotok között jut a magasba s ott oly szépen, oly büszkélkedéssel terpeszkedik. Ennek igy kellett lenni s épenséggel nem baj, hogy Földes Bélát politikai ellenfelei, a másféle pártállásuak is segítették a diadalrajutásban, sőt ezer köszöR nagybányai Hírlap tárcája. A hajnal pírja . . . — Irta : Kérni Kérőin. A hajnal pírja még ki sem gyűl, En már fölérzek álmaimbul; Az égre nézek lelkesen, S az első pirkadást lesem. Valamit várok minden reggel, Valami baj van a szivemmel! Megváltásnak kell jönnie rám, Gyötrelmes, hosszú éj után. Futok egész nap, álmot űzök, Csodás, titkos Írást betűzök; S szivem — ha jön az alkonyat, - Egy csalódással gazdagabb ! Várom, hogy gyűljön ki a vérem, Hogy ifjúságom visszatérjen, S hogy újra kegyet osszanak A rozsás kedvű asszonyok! . . . Kialvó tüzek.- Irta: Jávor Bella. - A tyúkokat! a tyúkokat!- Hisz eresztem már, no . . .- Vizet! vizet!- Hallgass már jó asszony. Hisz eleget hoznak.- A Riskát, meg a Bimbót és a Mandulát hozzátok ki gyorsan. Szentséges szűz anyám, csak azokat hozd.- Nonono . . . Borzasztó ez a sok visító asszonynépség.- Mártonkám, édes jó uram, szaladj hamar a kamrába, csak még oda. Ott van az alsóm. Jaj az én szép fehér nyolc vagy kilenc alsóm.- Pszt, hallgas már. Megfojtom azt az asszonyt — dühösködik Márton gazda.- Meg az ugorkáim, a befőttjeim . . . jaj jaj- Te — fenyegeti az ember s vérvörösre vált szemeit kidüleszti. Az asszony tördeli a kezét; keresztet vet, meg-meg csukló hangon jejgat és veszekszik. Márton melléje ugrik egy pillanatra. Sietve körülnéz nem-e látja valaki; megmarkolja az asszony csuklóját, hogy az szinte már nem is érez, nem is lát a fájdalomtól és a fülébe lihegi gyűlölettel:- Coki!- Márton gazda! — kiáltja le valaki a háztetőről, ne csókolja most az asszonynépséget, ne dajkálja . . . nem hal a’ bele, ebbe a kis ijedelembe, ne féljen] — Fene csókolja — morogja sötéten maga elé nézve az ember. S mielőtt dolgára megy, mégegyszer jól megrángatja az asszonyt. Vera asszony pedig, ahelyett, hogy mint dolgos asszonyhoz illene, az ágybélijét, meg vászonholmijait kötözné össze, leül a szép, zöld pázsitra, mely még nedves a hajnali harmat- csöppektől és kényelmesen a szoknyája alá szedi a lábait, a fejét is tenyerébe hajtja; olyan a szélesre kikeményitett szoknyájában, mint egy jó kövér páresztendős hizó . . . Haragszik és elkeseredett, azt is mondja: — Röff . . . röff . . . — Te nyápic! Te senki! Még ő sir, az istenverte . . . mondja neki az ura, ahányszor elhalad előtte a vizes vedrekkel, mindég mást- mást, ahogy jön . . . Még a cifrább szavakba se válogatós a gazda, ha meg haragítja holmi íehérnép . . . Egyszer csak elkiáltja magát a szolgáló; olyan vékony a hangja, mint az üvegsip s mert igen becsületesen megrémült szegény, hát reszket, mint a nyárfalevél. — Ténsur, benn maradt a Misiké! . . . fEz nem jutott eszébe Verának!) — Hah — ordít egetrázóan az apa s szem- pillantás alatt átveti magát az égő ablakon át a szobába. Senki se meri követni. Még az oltást is félbehaggyák. S úgy várja hosszú sorba az egész Lapunk, mai száma ö oldal.
