Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1910-05-08 / 19. szám

Nagytoányai HU-lap 1910. május 8. Gyermeknapot tart ma és holnap váro­sunk közönsége. A jótékonyság gyakorlására plakátok is felhívják a gyermekbarátok figyelmét. Áldozó csütörtök. Megváltó Urunk meny­bemenetelének magasztos ünnepét a keresztény világ nagy áhítattal ünnepelte meg. A róm. kath. egyház kebelében a gyermekek első áldozása megható szépséggel zajlott le; az egyházi szer­tartás után Szőke Béla h plébános vendégül látta a gyermeksereget. — A ref. egyház a confir- máló növendékek vizsgáját a templomban tar­totta meg nagy közönség buzgó részvétele mel­lett. Soltész Elemér lelkipásztor és László János s. lelkész a gyermekek kitűnő kiképzé­sében gyönyörű szép eredményt értek el. Mol- dován Lászlóné annak emlékére, hogy Mária leánya szintén most confirmált, az egyháznak egy gyönyörű díszes urasztali serleget ajándé­kozott. Esküvők. Csiszár József építőmester áldozócsütörtökön kötött házasságot özv. Kis Józsefné leányával: Rózával. Tanúk: Glaoilzky Károly és Jancsovils József voltak. — Téglás Lajos lakatosmester szintén áldozócsütörtökön lépett házasságra Jég János polgártársunk le­ányával: Ilonával. Tanúként Szász János és Jég Károly szerepeltek. Bányanévnap. Ma, május hó 8-án tartja a kereszthegyi bánya névnapját, mely alkalom­mal a róm. kath. templomban zenés isteni tisz­telet lesz. A Teleki=Társaság közgyűlése. Tegnap este 8 órakor tartotta a Teleki-Társaság máso­dik évi közgyűlését. Az érdekes műsor nagy közönséget vonzott a Kaszinóba. Részletes refe- rádát jövő számunkban hozunk. Mai tárcánkban közöljük Gróf Teleki Sándorné (Szikra) felol­vasását, melyet szives volt kizárólag lapunknak átengedni. A gör. kath. plébánián május hó 1-én, a gör. kath. husvét napján kedves ünnepély folyt le Brelxiri Sándor h. plébános vendégsze­rette jegyében. A nagyszámban megjelent vendégeket a szives házi gazda, - ki egyúttal névnapját is tartotta, — a szokásos „szentelt cicUcickhei venuegelie meg. Az illusztris társa­ság nevében Torday Imre tanácsos emelte po­harát a szeretett lelkészért, ki vallás- és nem­zetiségi különbség nélkül általános tiszteletnek örvend. Délben szükebb körben barátságos ebéd volt, melyen mintegy 24-en vettek részt. Az első köszöntőt magyar nyelven Mórágyé István mondta az ünnepekre, utána Révai Károly oláh nyelven köszöntötte föl a közkedvelt házigazdát. A vidám társaság a késői esti órákig a legjobb hangulatban mulatóit. Kinevezés. A király Wiessuer Richárdot, a bányaigazgatóság mellér endelt számvevőség számvizsgálóját, tartalékos cs. és kir. főhadna­gyot, tartalékos kapitánynyá nevezte ki. Kedélyes estély. Az Iparos Ifjak Önképző Egyesülete május 15-én, pünkösd első napján este 8 órakor saját helyiségében kedélyes estélyt rendez. E nap délután kezdődik meg a kugli­verseny is. Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk ren­des tavaszi közgyűlése csütörtökön d. e. 10 és fél órakor lesz. A megürült szatmári főszol­gabírói állás betöltése szokatlan élénk érdeklő­dést kelt a bizottsági tagok sorában, kik váro­sunkból és járásunkból is szinte teljes számban készülnek a bemenetelre. Nehéz küzdelem lesz B. Kováts Sándor és Galgóczy Árpád között. A szatmári ref. főgimnázium jubiláris alapjára Nagybányáról Szűcs Károly kir. adó­tárnok, presbyter gyüjtőivén adakoztak: Nagy­bányai ref. egyház, nagybányai részvénytakarék­pénztár 25 — 25 K; Szűcs Károly 12 K; Nagy­bánya város takarékpénztára 10 K; Soltész Elemér, dr. Ajtai Nagy Gábor, dr, Makray Mihály, dr. Weisz Ignácz 5-5 K; Stoll Béla, Szerencsy József 3-3 K; dr. Vass Gyula, Kovács Gyula, Gálffy Pál, Kiss Béla, Hanzulovits Kristóí, dr. Zoltán László, Mórágyi István, dr. Káplány Antal, Csüdör Lajos, Bay József, Géresy János, Mol- dován László, városi takarékpénztár tisztviselői 2 —2 K; n. n. 1 K; Összesen 125 K. Az egyszáz­huszonöt koronát a kérelemben jelzett célra átvettem. Szatmár-Németi, 1910. máj. 2. Bakcsy Gergely, igazgató. Az „Országos Magyar Kertészeti Egyesület“ által a budapesti városligeti ipar­csarnokban és környékén rendezett és május 5-én megnyílt második jubiláris nemzetközi ker­tészeti kiállításra, mint rendező bizottsági tag Korponay Kornél feketefalui földbirtokos kedden délben Budapestre utazott. A páratlan szépségű kiállítás csak május 16-áig marad nyitva s a kik eddig látták, elragadtatással nyilatkoznak róla. Tanulmányúton. A Szoinokdoboka vár­megyei gazdasági egylet küldöttsége: Voith Gergely kir. tanácsos, Hatfaludi József nyug. főszolgabíró és Semnári egyesületi titkár szer­dán délután városunkba érkeztek a gyümölcs- értékesítő részvénytársaság raktárának megte­kintésére. Az előkelő vendégeket, kik a szilárd, kényelmes és praktikus beosztású raktár helyi­ségei felett teljes elismerésüket többszörösen kifejezték, Molnár Antal gazdasági egyleti pénz­táros kalauzolta. A városi erdészeti bizottság péntek délután tartott ülésében elhatározta, miszerint javaslatot tesz a képviselőtestületi közgyűlésnek, hogy az, az erdei iparvasut kiépítésével szük­ségessé Váló erdőüzemterv módosítás kidol­gozására s ezzel összefüggő teendők végzésére a földmivelésügyi ministeriumból egy erdőmér- nökjelölt kiküldését kérje a város költségére. E kisegítő erő alkalmazása legfeljebb egy évig tarthat. - A bizottság tárgyalta továbbá Kopf Emil égerháti fűrészgyáros beadott ajánlatát és az erdőtanácsos erre vonatkozó véleményes előterjesztését. Kopf Emil ugyanis egy fűrész- és bútorgyárat akar erdei iparvasutunk mentén felállítani. Ezé i fontos és nagyjelentőségű aján­latnak Kopt Emillel való részletes megbeszélése végett a bizottság a polgármester elnöklete mel­lett Szahó Adolf, Hnbay Zsigmond és Mo/csány Gábor bizottsági tagokat kérte fel. Ebéd a minorita rendházban. Dr. Lakatos Ottó, a magyarországi minorita rend generálisának tiszteletére Broyyáni Kálmán házfőnök május elsején fényes ebédet adott, melyen közéletünk kitűnőségei vettek részt. A vendégszerető asztalnál pohárköszöntőkben sem volt hiány. A májusi menetrend szerint Nagybá­nyáról Szatmárra a vasút reggel 6L"‘, délelőtt 11- és délután 3w-kor indul. Szatmárról Nagy­bányára reggel 9'-, délután 52u és este 9r,'-kor érkezik. Városunkból Felsőbányára indul : Reg­gel 610, d. e. 9*7, délbén l-°, d. u. 5-“ és este 95r,-kor. Felsőbányáról főállomásunkra érkezik : Reggel 607, 754, d. e. 1117, d. u. 327 és este 7ao-kor. Gyászhir. Özv. (Jseh Antalné sz. Sma- regla Róza hó 1-én 63 éves korában rövid szenvedés után meghalt. Kedden délután temet­ték a széleskörű rokonság és ismerősök őszinte részvéte mellett. Zarándoklat Lourdestxa (Oberammergau érintésével.) A pécsi egyházmegyéből gróf Zichy Gyula megyés püspök fővédnökságe alatt julius hó végén induló zarándoklat részletes programmja már megjeleqt és a lelki vezetők : Skarda József prépost, Sasvár (Nyitra-megye), valamint Schultz Károly esperes, Beremend (Baranya-megye) szívesen küldenek belőlük az érdeklődőknek. A zarándoklat útba ejti Oberam- mergaut is, hogy a zarándokoknak alkalom nyíljék a hires paasiójátékokat megtekinteni, mely csak minden tizedik évben kerül előadásra. A menet iránya Pádua, Milánó Nizza, Marseille- Lourdes-Lyon — Genf - Zürich - Bódeni-tó — München (Oberammergau), B é. c s — Budapest. Árak: I. oszt. 480, II. oszt. 380, III. oszt. 230 K teljes ellátással, még útközben is. Brán Lőrinc levele. A Teleki-Társaság tiszteletbeli tagjául megválasztott jeles műfor­dító, a következő levelet intézte a társaság el­nökségéhez : „A Teleki-Társaság tekintetes elnökségének Nagybánya. A midőn t. taggá való megválasztásomért legmélyebb köszönete- met fejezem ki, — tisztelettel jelentein, hogy a Társaság irodalmi munkálkodásában, csekély erömhöz képest, mindenkor tevékeny részt fogok venni. Szamosszéplak 1910. május hó 5-én. Mély tisztelettel: Brán Lőrinc szamos- széplaki gör. kath. plébános.“ Uj konfraterek. Dr. Lakatos Ottó ittléte alkalmával, a minorita rendház körül szerzett ér­demek elismeréséül Stoll Bélát és dr. Kádár Antalt minorita konfraterekké nevezte ki. Csüdör Lajos városi tanácsos családját ez alkalommal szintén fölvette a rend világi tagjai közé. Exhumálás. Kriszt Gyula kereszthegyi volt intéző holttestét, a család kívánságára Bu­dapesten exhumálni fogják, s Nagybányán he­lyezik örök nyugalomra. Lapunk zártakor a temetés napja még nem volt megállapitva. Esik ... A jó májusi eső sok aranyat ér. Ez igaz. De a jóból is megárt a sok s ez a jó májusi eső már talán több a soknál. Azt hisz- szük, hogy ez az állítás is közel jár az igazság­hoz. Napok óta esik. Szürke felhő borítja az eget s ma-holnap pályázatot kell kiírni azok részére, akik a szép meleg napsugarat „felfe­dezni,, tudják. Hová lett a május csodaszép poézisa ? Május elseje esőbe fűlt, a szobákban fütenek, az utcákon téli kabátokba burkolózó alakok sétálnak, szóval . . . jön a Halley-üstökös. Most ugyanis minden bajt erre az égi testre kennek s igy más vigasztalás híján szidjuk a csúnya időjárásért a divatba jött üstököst. — Különben lehetséges, hogy mire a sorok kike­rülnek az ólomszekrényből . . . napsugár fog rájuk mosolyogni. Mert úgy szokott történni, hogy az idő néha megtréfálja a kesergő magyart. Egyelőre azonban esik s trüsszentéstől hangos a város. * A legtöbb hashajtó-pirula a bél­utakat erősen izgatja és ez által még jobban elősegíti renyheségiiket. Ez okból a legtapasztaltabb orvosok tanácsolják, hogy a székrekedés megszüntetésére a Ferencz József-keserűvizet használják. Természetnyujtotta összetétele folytán a „Ferencz József“-viz ezért szívbetegek­nek és különösen véredény-elmeszesedés- ben szenvedő korosabb egyéneknek pótol­hatatlan háziszer. * Kitűnő, tiszta és gyors kiszolgálásáról jól ismert Tréger Lajos elsőrendű borbély- és fodrász-terme, illatszer-raktára: Rákóczi-(Fő)-tér, Minorita-rendház alatt. - Ugyanott megrendelhető mindennemű hajmunka és köpülyözés; eszközöltetik massirozás és tyukszemvágás a legnagyobb szak­szerűséggel és vigyázattal. A Néhma Lajos József kávé-üzletét átvette Benkő Sándor, kinek előzékenysége és szakképzettsége biztosítja a vevőközönséget, hogy 10-12 százalékkal olcsóbban szerezhetik be kávészükségletüket, mint bárhol. (Szatmár.) A „Vasárnapi Újság“ május 8-iki száma bő érde­kes ismertetést közöl a modern grafikai művészetről, annak legkiválóbb magyar mestere, Olgyai Viktor tol­lából, bemutatva a különböző eljárásait. A többi képes közlemények nagy számában vannak: József főherceg kistapolcsányi vadászuradalmának ismertetése Bársony Istvántól szép képekkel, a gödöllői művésztelep képei, a sófalvai tűzvész, a kmdon-manchesteri repülőverseny, a szociálisták május elseji fölvonulása, divatujdonsa- gok stb. Szépirodalmi olvasmányok: Bala Ignác és Oláh Gábor verse, Szemere György regénye, Nagy Lajos novellája, Rákosi Viktor korrajza a párisi kom- müoről. Egyéb közlemények : Stipl Károly kúriai tanács­elnök és Edvi Illés Aladár festőművész arcképe, tárcacikk a hétről s a rendes heti rovatok. Iroda­lom és művészet, sakkjáték stb. — A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyed évre négykor., a „Világ­krónikáival együtt négy korona 80 fillér. Megrendel­hető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Budapest, IV. kerület., Egyetem-utca 4. szám.) Ugyanitt meg­rendelhető a „Képes-Néplap“ a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. Szerkesztői üzenetek. B. I. Helyben. Csak a jövő számunkban hozhatjuk; bocsásson meg, de mai számunkban, mint menten észreveszi, — sehogy se ejt­hettük szerit. — I. B. Királyháza. Ön pedig csak még azután jöhet. Ezúttal tegyen túl a türelmetlen várako­zás kellemetlen érzésein. - K. B. Helyben. Csak tel­jesítse Ön is kötelességeit; azután lesz a hogy lesz! Felelős szerkesztő: dr. Ajtai Nagy Gábor. Lapkiadó: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete. • • Bermdan Ódon szoba= és templomfestő, mázoló és cégiró.*^® iiílVállal minden e SZtllimáton vágó mnnltát modern és ízléses kivitelben. — . . ...•■■ ... : ; Laltása: Fazeltas-utca 13. szám. — - .,i...==,

Next

/
Thumbnails
Contents