Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-01 / 18. szám
4 1910. május 1. Hazafi Verai=féle poézis. Most, hogy az üstökös közeledik a föld felé, no meg a képviselő választások is hullámokat vernek: a Hazaffy Verái Jánosok is pengetik a lantot. A napokban egy ilyen fércelményt hozott a posta, melynek bevezető sorai igy hangzanak: „Üstökös csillag jön, itt a világ vége! Csak az nem biztos még, hogy földünk elég-e ? Vagy pedig, mint kavics, mint pöröly zúz porrá Földünk is igy hullik szintén Ízzé porrá. Vagy csak az lesz, hogy az üstökös csóvája Földünket, mint borbély, — körülborotválja? Robog az üstökös, s mikor elfut innét Úgy hagyja a földet, mint egy görög dinnyét: Kopaszon, siváron, simára gyalulva . . . S mindez megtörténik rövid pár hét múlva. Kénköves tűzlángok csapnak, ütnek, vágnak, S május 18-ra kampec a világnak! De ettől a fejünk egy csöppet se fájjon, Van sok más egyéb gond mindenik háztájon. Például hirtelen, hogy ne mondjak többet: A teher, az adó négy év alatt több lett! És még sokkal több lesz mához esztendőre. Aki mást állit: az vagy hazug, vagy dőre. Sok az adó, s több lesz! így áll az igazság! És hogy igy van, erre mondhatjuk, hogy gazság!“ * Megszűnt lap. A „Szatmár-Németi“ cimü lap 14 évi fennállás után múlt vasárnap jelent meg utoljára. A megszűnt lap mostani szerkesztősége dr. Kelemen Samu vezérlete alatt dr. Iíavns Miklós főszerkesztő és Ferenczy János felelős szerkesztőből állott. Simon Aurél misztótfalusi gyószerész s gyáros, az ismert szavaló művész, függetlenségi programmal lépett föl Erdélyben, a magyarigeni kerületben. A kerület községéit már sorra járta s mindenütt lelkesedéssel fogadták, úgy hogy megválasztása bizonyos. Programrhbeszédét május 3-án tartja a kerület központján Magyarigenben. A kincstári bányászzenekar megnyíló hangversenye. Május hó 3-án, a Széchenyi ligetben a helybeli bányász zenekar szokásos térzenéjét meg fogja kezdeni s Dankovitz Antal karmester a legújabb zenedarabokat fogja, bemutatni. Kezdete V2 6 órakor délután. Kedvezőtlen idő esetén a bemutató előadás, a kővetkező keddre halasztatik. A budapesti „Nagybányai Kör.“ Mint Budapestről jelentik, a múlt napokban alakult meg a Nagybányáról elszármazottak köre Dr. Szaitz László ügyvéd elnöklete alatt. Örülünk, hogy sok jeles földink, az együvé tartozás érzetével, a zsibongó, tülekedő világforgatagban is ápolja a szülőföld szeretetét. Siketnémák felvétele. A debreceni siketnéma intézetbe az 1910 — 11 -ik évre, vallásra, nemzetiségre és nemre való tekintet nélkül 15 siketnéma gyermek vétetik fel 7-től 15 éves korig. Felvétetnek olyan gyermekek is, kik nem velükszületett siketnémaságban szenvednek, s kik szakszerű tanítás mellett ismét visszanyerik beszélő és halló képességüket. Felvilágosítással szolgál az érdeklődőknek a debreceni siketnéma intézet igazgatósága. Meghiúsult merénylet. Május hó elsején, ma, vasárnap nyitja meg Ádám Józsi zenekara játéka mellett Rumpold Gyula, a vendéglősök legszinpatikusabb tagja ligeti vendéglőjét. A kedvező hir hallatára városunk közönsége a legkiválóbb ételekkel és italokkal ellátott vendéglőt annyira megrohanni készült, hogy Rumpold táviratilag további ötszáz széket rendelt meg díszes kerthelyisége részére. így is a túlzsúfoltság következtében származható kellemetlenségek elkerülése végett célszerű már a korai délutáni órákban megjelenni. Hallomás szerint szék után rendelésre lesz szükség. A telefonelőfizetők névsora. A nagyváradi posta és távirda igazgatósága a megyei telefon terjedésével egy kis füzetbe összefoglalva ki adta Szatmár, Nagykároly, Nagybánya Szatmárhegy előfizetőinek névsorát. E szerint Szatmár 265, Nagykároly 86, Nagybánya 67 s Szatmárhegy 4 előfizetőt számlál. Ököritói árvaleány Nagybányán. Fülep Imre főgymnáziumi tanár és neje bejelentették a főispának, hogy egy 8 — 10 éves árvaleánykát Ököritóról hajlandók nevelőbe fogadni. A nemeslelkű elhatározást, a főispán örömmel vette tudomásul. Gyakorlati madárvédelmünk 1908- lí)o9=ben címen Csörgey Titusz, a m. kir. ornithologiai központ titkára egy füzetet adott ki, melynek előszavában az Országos Állatvédő Egyesület (Budapesten) ajánlja a munkát meg- szivlelésre. A statisztikai adatok pontos feldolgozásával készült kitűnő dolgozatot a most említett egyesület kívánatra bárkinek ingyen megküldi. ' Salamoni ítélet. Newyork egyik bírája a napokban megfelelt arra a kérdésre, hogy sértő-e az-álom. Flabeer Márta egyik nagyobb newyorki színház primadonnája kártérítési port indított Növik ur ellen azért, mert az egész előadás alatt aludni szokott. Ez a művésznőt anyira zavarta, hogy meg kellett szegnie a szerződését, s ezért csekély 6000 dollár kártérítést követelt. A vádlott beismerte, hogy az előadások alkalmával aludni szokott, de ezt azzal magyarázta, hogy a felesége roppant féltékeny rá, sőt még az álmaira is féltékeny s ezért nem engedi otthon aludni. Mit tehet egyebet, mint hogy színházba megy s ott kedvére kialussza magát. A bíróban jó adag Salamon bujkált, megállapítván,- hogy a primadonna tényleg kárt szenvedett ugyan, de, Növik ur csak tehetetlen eszköze a feleségének, helyet adott a kártérítési keresetnek s elitélte 400 dollár kártérítésre Növik urnák a feleségét. Máramaros megye kiküldöttei. Folyó hó 27-én érkezett városunkba Keuzel Ferenc főállatorvos és Tercbessy Mihály főmérnök, hogy az itteni állathulla égetőt tanulmányozzák. A kiküldötteket a városi hatóság a legszivélye- sebb fogadtatásban részesítette. Az Osztrák=nagyar Bank szatmári főnöke Nagybányán. Récll Károly szatmári bankfőnök a napokban körünkben időzött, hogy a városi takarékpénztár, valamint a részvénytakarék és kereskedelmi bank üzletkörét megvizsgálja. Veszett kutya garázdálkodása. Alsó- fernezelyről jelentik, hogy ott pénteken egy veszett kutya több gyermeket és felnőttet megmart, valamint súlyosan megmarcangolta Havasi László két ökrét. A járás főszolgabirájá erélyes óvintézkedéseket tett. * Az ország egyik leghirnevesebb bábaképző-intézetének igazgatótanára írja: „A Ferencz József-ke sérti vizet állandóan alkalmazom és bizonyíthatom, hogy a „Ferencz József“-víz a gyermekágyasoknál is a legjobb hashajtó“. * A „Vasárnapi Újság“ május elsei száma bő és érdekes tartalmában nagy helyet foglalnak el a múlt napok aktualitásai szép képekben : a nemzetközi impresszionista kiállítás, Wagner Sándor, a nyugalomba vonuló müncheni magyar művész önarcképe és több pompás képe, a szegedi gyufagyári katasztrófa érdekes képei, Hieronymi técsői útja, az uj fiumei úszó dokk satöbbi adják e szám képeit. Szépirodalmi olvasmányok : Szemere György regénye, Oláh Gábor elbeszélése, Rákosi Viktor történeti korrajza a párisi kom- münről, Lampérth Géza Mikszáth-verse és Zoltán Vilmos Annié Vivanti fordítása. Egyéb közlemények: gróf Szögyény Marich László, Neumayer bécsi polgár- mester, Mark Twain, Björnsterne Björnson és a Christea Miron karánsebesi román püspök arcképe Bállá Mihály cikke Irinyiről, a gyufa feltalálójáról Tárcacikk a hétről s a rendes heti rovatok. Irodalom és művészet, sakkjáték stb. — A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyed évre négy kor. a „Világkrónikáival együtt négy korona 80 fillér. Megrendelhető a „VasárnapiUjság“ kiadóhivatalában (Budapest, IV. kerület., Egyetem-utaca 4. szám.) Ugyanitt megrendelhető a „Képes-Néplap“ a legolcsóbb újság a magyar nép számára,félévre két korona 40 fillér. A Néhma Lajos József kávé-üzletét átvette Benkő Sándor, kinek előzékenysége és szakképzettsége biztosítja a vevőközönséget, hogy 10-12 százalékkal olcsóbban szerezhetik be kávészükségletüket, mint bárhol. (Szatmár.) Az orvostudomány újabb szenzációja. Egy müncheni orvostudományi folyóiratban Düngern bakteriológus beszámol ama kutatásainak eredményeiről, a melyekre az emberi és állati vérrel való kísérletezései folyamán jutott. Valósággal szenzációs az a fölfedezése, a mely- lyel a vérből meg tudja állapitan az apaságot. Az egyik vérből ugyanis beolt a másikba és ez által a vérben egy agglutininnek nevezett anyag képződik, a mely minden esetben különböző szerkezetű. Összesen 71 családban 342 embernek a vérével kísérletezett igy Düngern és pontos jegyzeteket készített magának úgy az észlelt hatásokról, mint a családokbau észlelt át- öröklési esetekről. Vizsgálatait egybevetve, végül arra az eredményre jutott, hogy fölfedezései nyomán az orvosi tudomány nemsokára képes lesz egészen pontosan megállapítani, hogy kétes esetekben . valamelyik gyermek melyik apától és anyától származik, sőt abban a speciális esetben, ha az apa vérsejtjeinek a szerkezete kü- lömbözik az anya vérsejtjeinek a szerkezetétől, az már ma is megállapítható, mert a gyermek vérében mindkét sejtszerkezetnek nyoma marad és a beoltások nyomán támadó agglutininokban is kimutatható. A férj szakálla miatt. Ha az amerikai asszony el akar válni a férjétől, oly könnyen talál elfogadható válóokot, mint júliusban szedret. Edith Picerlen asszony a newyorki törvényszéktől azért kérte férjétől való elválasztását, mert vonakodik hosszú, alkalmatlan fekete szakál- lát leborotválni s oly csupasz arcot viselni, mint a házasága előtt. A bíróság megeskette az asszonyr, hogy sohasem ment volna feleségül a férjéhez, ha ha az a házasság megkötése előtt is szakállt viselt volna, mire az asszony meg- esküdöttt s még hozzátette: „Mi, nők, éppen olyanok vagyunk as esküvő után is mint a hogyan a férjünk először látott, megköveteljük tehát, hogy férjeink a házasság után is úgy jelenjenek meg előttünk testileg-lelkileg, mint ismeretségünk első napjaiban.“ Ez az érvelés annyira hatott a bíróra, hogy a következő salamoni ítéletet mondotta ki: „A tapasztalat napról-napra világosabban igazolja, hogy a házasságra lépni szándékozó feleknek előbb próbaidőt kellene kiállniok. Ebből egyúttal az is következik, hogy az egyik félnek megvan a joga arra, hogy a másiktól azt követelhesse, miszerint őt bármiféle kellemetlen meglepetéstől megkímélje. Jelen esetben az a fekete korszakán a kellemetlen meglepetés ; miss Edith nem ment volna feleségül mostani férjéhez, ha már menyasszony korában is látta volna vőlegénye sza- kállát.“ A bölcs biró azonban nem mondta ki ridegen a válást, hanem a férjre bizta, hogy vagy megborotválkozik, vagy elválasztják tőle a feleségét. Anyakönyvi közlemények. A helybeli anyakönyvi hivatalnál ápr. 20-tól a következő bejegyzések tétettek: Születtek: ápr. 23. Brezovzki Pálnak „Béla“; ápr. 21. Kazai Józsefnek „Béla“; ápr. 23. Zván Györgynek „György“; ápr. 21. ifj. Nagy Károly- nak „Béla“; ápr. 20. Smit Mártonnak „Katalin“; ápr. 23. Moldován Illésnek „Emánuel“; ápr. 21. Somkutyán Demeternek iker „János és Flóri“; ápr. 21. Nagy Johannának „Jolán“; ápr. 26. Pap Panteleonnak „Ida“; ápr. 26. Lupse Miku- lájnak „Flore“ nevű gyermeke. Meghaltak: ápr. 18. Jeniczki Antal, r. k. 68 éves, kőműves segéd szivhűdésben; ápr. 22. Woith Mária özv. Szappanyos Józsefné, r. k. 64 éves, hashártyagyuladásban; ápr. 23. Bacsuk József, r. k. 13 hónapos, bányamunkás gyermeke, tüdőgyuladásban; ápr. 23. Fülep Pál, izr. 2 éves, szatócs gyermeke, tüdőgyuladásban; ápr. 23. Lengyel László, g. k. 50 éves, fuvaros szivhűdésben; ápr. 23. Zentye Vintulme, g. k. 80 éves, zuzdamunkás, végelgyengülésben; ápr. 24. Laboncz Vilma, özv. Volfart Károlyné, ref. 60 éves, végelgyengülésben; ápr. 25. Kúszik Róza, özv. Bori Ferenczné r. k. 58 éves, ker- tészné, tüdőgyuladásban; ápr. 25. Vanicskó Erzsébet, r. k. 1 éves, szamárhurutban; ápr. 27. Beinkről István, ref. 60 éves, csizmadia mester, vesegyuladásban; ápr. 26. özv. Blominstein Istvánná, 42 éves, r. k. tüdővészben; ápr. 29. özv. Molnár károlyné, ref. 36 éves, szervi szívbajban; ápr. 28. özv, Rogozsán Andrásné, g. k. 34 éves, végelgyengülésben. Kihirdetés alatt állanak: Máriás László és Slevenszki Ilona nagybányai; Oravecz Mihály és Krassai Mária nagybányai lakósok. Házasságot kötöttek : Kocsis Károly Lajos és Vincze Juliánná nagybányai; Szemcsuk János és Turics Fraszina nagybánya- kőbányatelepi lakosok. Felelős szerkesztő: dr. Ajtai Nagy Gábor. Lapkiadó: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete.