Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-17 / 16. szám
III. évfolyam. Nagybánya, 1910. április hó 17. 16. szám. társadalmi és szépirodalmi hetilap. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatársak : Révai Károly, Fliesz Henrik. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákőczi-(Fő)-tér 14. ----- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ■ .........— Mi nden negyedik ember . . . (M. H.) Sokféle csoportosításban lehetne ezt a mondatot különösen manapság úgy találomra befejezni, például, hogy Magyarországon ma minden negyedik ember elégedetlen társadalmi helyzetével, minden negyedik ember Amerikába szökik, minden negyedik ember a kormány felé pislog, minden negyedik ember fülig adósságokba van verődve, minden negyedik ember képviselőjelölt, minden negyedik . . . De minek folytassuk, mikor a statisztika kegyetlen komolysággal befejezi mondatunkat: Magyarországon minden negyedik ember fertőző betegségben hal meg! Ha nem hallanék naponként dobhártyánk repedéséig a nyugati kultúra kifejezéseit: humanizmus, higienizmus, anti- alkoholizmus, antiszemitizmus, feminizmus, szocializmus stb., azt hinnők a statisztika kijelentésére, hogy valahol Ázsia közepén vagyunk, a megszökött dalai láma birodalmában. S ha kulturország vagyunk, nagyobb szégyen nem eshetik rajtunk, mint a statisztikának ama közlése, hogy az elmúlt év utolsó negyedében 41407 ember halt meg Magyarországon s e számból 10672 ember halt meg fertőző betegségben. A halálozási arány jelentéktelen ingadozással évnegyedről évnegyedre j egyenlő. Vagyis minden negyedik ember fertőző betegségben, tüdővészben, tífuszban, sarlachban, vérbajokban hal meg! Magyarország még nem kulturország. Ahol a közegészségügy nagy érdekeinek kielégítésére a népes városokban is, a legkétségbeejtőbb egészségügyi állapotok uralkodnak, a falukban körorvosi állásokra kötéllel sem lehet embert, képzett orvost fogni a nyomorúságos dotáció miatt, ott kulturállapotokról beszélni komikus dolog. A társadalmi, szociális mozgalmak nálunk gombamódra teremnek. Védjük a gyermeket, oltalmazzuk az elhagyottakat, javítjuk az elzüllötteket, ápoljuk a tüdővészeseket, most szanatóriumot akarunk építeni a betegeskedő gyermekeknek, csak az egészségesekkel nem törődünk. Ahelyett, hogy a munkásnépet, az alsóbb néposztályokat tisztaságra, higiéniára, rendes életmódra, egészségtani életelvekre nevelnök s egészséges testében megerősitenök az egészséges lelket, hetenként háromszor-négyszer zaklatjuk őket óraszámra társadalomtudományi, szociológiai, természettudományi theoriákkal, melyekből csak annyi a haszna nemzetünknek, hogy napról-napra szaporodnak a tudákos, zavart agyú, társadalmi helyzetükkel elégedetlen emberek. A modern nemzetek az utóbbi évtizedben erős reformnak vetették alá tanügyeiket. E reformból győzedelmesen a higiénia, az egészségtan került ki. Berlinben, Drezdában, Stokholmban nemcsak elsőrendű tantárgyként tanítják az egészségtant, de benne nevelik az ifjúságot. Elv, hogy csak a higiénia nevel erős nemzedékeket. Nálunk rendszerint az iskola a fertőzés első terjesztője. Csoda-e, ha a mi kulturországunkban minden negyedik ember úgy pusztul el, mint egy hindusztáni bélpoklos . . . Helyreigazítás. A múlt heti „Április“ címmel ellátott „Heti strófákéban egy kellemetlen, értelemzavaró sajtóhiba negédeskedik. A második versszak a legmegdöbbentőbb félremagyarázásra adott okot. A kritikus két sor különben igy hangzik : Földes hitét áruba mártja, Az úr, a pór, gazdag, szegény, Az első sor után ólálkodó vessző valóságos vesszöfuttatást rendezett. Sokan úgy értették, hogy Földes, a mi népszerű, elvhű, fenkölt lelkű volt képviselőnk börziánerkedett elveivel és áruba bocsátotta meggyőződését. Mindezt az első sor után fekvő vessző okozta. Épen ellenkező értelmet adnak a sorok, ha a felesleges írásjeltől eltekint az olvasó. A strófáknak célja és értelme az, hogy esetleg Földes Béla zászlójához lehettek itt-ott, minden rendű és rangú körben hűtelenek. Ez a lap eddig is őszinte tisztelettel, igaz nagyrabecsüléssel adózott nagynevű volt képviselőnknek. Ez a tisztelet, ez a hűség egy sajtóhiba áldozata nem lehet, de nem is lesz. Floridor. R nagybányai Hírlap tárcája. A titokzatos életmentő. Nagyon kis emberke, 8-10 éves gyermek voltam, mikor a nagyapám egy vele megtörtént esetet elmondott. Azóta sokat törtem rajta a fejemet, de ma is rejtély előttem. Elmondom úgy, amjnt tőle hallottam mintegy negyven év előtt. Élénkebben emlékszem rá, mint a tegnap történtekre. — Olyan kis iskolás gyermek voltam, a milyen most te vagy, — mondá a jó öreg. — Biz az régen, éppen hetven év előtt történt, de nekem úgy tűnik fel, mintha tegnap lett volna. Szeptember hó végén kánikulái meleg volt. Sok szőlő termett és a mézédes gerizdekből csumiszolt musttól szinte összeragadt az ember szája. Azóta csak kétszer volt olyan bőtermés, az is évtizedek előtt volt. Abban az időben október elején kezdődött a tanév, tehát szünidő lévén, engem is kivitt édes apám, meg édes anyám a tanyára szüretelni. Mint gyermek, természetesen — nagyon örvendtem. Ä járásszéli nagy tanyán ebédeltünk s alig vártam, hogy a belsőtanyán, a szürete- lőknél lehessek. Ebéd-után azonban nagyon elnyomott az álom s a kamra- és pincebejárat előtti oszlopos tornác alatt az ágyra l^hevered- tem s elaludtam. Anyám leeresztette a szúnyoghálót, hogy a legyek ne háborgassanak s midőn elment a másik tanyára, látván, hogy mélyen alszom, sajnált felkölteni és megmondta a házőrzőül otthagyott kisbéresnek, hogyha felébredek, mondja, hogy menjek át én is. A két tanya 25-30 percnyi távolságra volt akkor is egymástól ott, a hol most vannak, a forrózsombói erdő alatt. — Három óra lehetett délután, midőn az épület tornáca iszonyú recsegéssel összeomlott. A padláson többszáz köböl búza volt, mert abban az esztendőben gabona is nagyon sok termett. Bizonyára a roppant súly alatt roskadt össze az épület. — A kisbéres jajveszékelve futott át a belső tanyára. Sápadt volt, mint a fehérré meszelt fal s nem tudott szóhoz jutni. Anyám rosszat sejtve rémülten kérdezte a cselédtől, hogy mi baj van. De az csak annyit tudott szólni, hogy: „Jaj, jaj, nagyon nagy baj van!“ Nagysokára birta kinyögni, hogy a tornácoszlopok kidőltek s a padlás, a tetőzet leszakadt. — Hát a fiam, Jóska hol van ? — kérdé anyám rémülten megragadva a kisbérest. — Ott, ott van, az ágyon aludt s ráomlott az épület, letemette a sok búza, meg a vastag boltozat és tető. — Anyám elájult. Ezalatt apám is odaért, a szüretelők is mind összefutottak. Midőn szegény jó anyám eszméletre tért, kocsival vágtatva hajtatott át apámmal együtt. A szüretelők, az összes cselédség futott a veszedelem színhelyére. A hosszú épület előrésze egy romhalmaz volt. Hozzáláttak azonnal a romok eltakarításához mintegy negyvenen. Apám szótlanul állott ott és könyezett, anyám pedig egyik ájulásból a másikba esve, kétségbeesésében a haját tépte. Alig tudták csilapitani. Nemsokára ráakadtak az ágy roncsaira. A szúnyogháló lécei, az ágynak minden része darabokra volt törve. Anyám jajveszékelve rohant oda, hogy roncsolt holttetemre boruljon. Iszonyodva gondolt arra, hogy idomtalan alakká zúzta az óriási súly kedves gyermekét . . . A gyermekhullának semmi nyoma sem volt. Széthányták a romokat, sehol sem találtak. Felkutatták az épület minden zugát, a takar- mányos kertet, a tanya környékét, kimerték még a kút vizét is, de nem akadtak a keresett holtestre sehol. Erre újabb aggodalom szálta meg szüléimét. A nap már nyugvóra szállt, vérvörös korongja a pusztaság buckái mögé kezdett alá- szállani. A tárgyak, az emberek árnyéka beláthatatlan hosszúra nyúlt. Ez a sikság legszebb panorámája; szebb mint a délibáb. A legelésző nyájat kezdték a pásztorok hazafelé terelni. Az alkony csendjében a ménesek és gulyák kolompja messzire hallszott. Oly andalító, szinte imára hivó ez a bájos szürkület. A tanya mellett, az elvonuló majsai ut szélén már akkor is feszület állt. Anyám kimerültén roskadt térdre a Megváltó képe előtt, buzgó imával kérte Istent, hogy adja vissza eltűnt gyermekét. Aztán mintha valami égi Lapunli. mai száma O oldal.
