Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-03 / 14. szám
4 Nagytoányal Hírlap 1910. április 3. nálhaíja le őt akárki, ha szinte a vármegye legelterjedtebb lapjának a vezércikkezője is az a valaki. * Körforgó vádak. Ma reggel a riporteri stílus szerint majdnem végzetessé vált kéménytűz volt a Kossuth-utcában, ez előtt néhány nappal ismét ugyancsak e nevezetes utcában, mely már nem csak a por- de a tűz-íészek nevet is méltán megérdemli. A tűzoltóság jól tudja, hol s mi csak azért nem nevezzük meg névszerint is a helyet, mert maholnap aztán önmagunkat is meg kellene neveznünk, pedig a szerénység ettől visszatart. A tűzoltóság a rendőrségre támad, hogy nem ellenőrzi a kémény- seprést, a kéményseprő a háztulajdonost okolja, hogy kényelmes cselédsége a kora reggeli látogatást nem szíveli s ha aztán porig ég az egész város, ismét a tűzoltóságot okoljuk, ki a rendőrségre támad stb. íme, örökös körforgás az élet, melyben senki kötelességét teljes lelkiismeretességgel nem végzi, kivéve a tűzoltókat. CSARNOK. A teremtés urai. — Irta: Jávor Bella. — Éktelen, lármás csöngetés hallatszik a pitvaron végig. Bent a házban ijedten remeg meg egy asszony. Egy kicsi, álmosszemü asszony. Az arca már pergamenszinü s a szája körül is ott ül már az a csúnya, unalmas, fáradt ránc. Mintha öreg lenne, olyan aszott az ajka s nincs benne a csókszomjnak nedve se, olyan sápadt. A keze azonban jó nagy, dolgos, vörös s mint reszketve nyomja szivére, hát í.ölnyilik az álmos szeme s fiatalos sugárzással lázong benne az élet. Valakire vár. Olyanra, akit szeret s akitol fél ... Az ajkába harap jól, egynéhányszor, amitől az olyan piros lesz, mint egy ifjú leány ajka s a szája szögletében is megjelenik egy pillanatra egy csöp nedvesség, de sietve visszaszivja; mégse lássa az, akinek most ajtót nyit, milyen vágyakozással Várja egy csókját. Mégegyszer, gondosan körülnéz a szobában ; a kötényével végig töröl sietve széket, asztalt, nehogy egy' ottfeledett porszem elrontsa a szoba tiszta haiteóiriáját. S az mjabb, lármásabb csöngetésre az aj- tónáVterem. Egy percre még a nyakán érzi egy friss, tüzes, nedves száj csókját és kéjesen lihegve lehunyja a szemét. De mindjárt végig bizsereg a hátán egy éles kórbácsiités nyoma, erre fölemeli a fejét ... A férfi bejön. Elég izmos ahoz, hogy egy | olyan asszonyt, mint az övé, egyetlen szorítássá! elhallgatfasson örökre ' . . . Pedig egész gyerekember még. Csak azzal szerez öreges tekintélyt a háznál,1 hogy vizszinü birka szemét j FrarágöS villongással jártat ja • körül s a fejét J kerfiény daccal szögezi hátra .. . No, ennyi elég. • Előre megy s az áászbny bús megadással ! lépdel a nyomában. Bent pedig ledobja a süveget fejéről, ne verje az eget vele s két izmos karjára1 fekteti á fejét, olyan lármával, mintha eltörne az asztal is alátta. A nekibúsulásnak eresztett feje ... az j asszony biztosra veszi, hogy az telve van most j világfelforgató eszmékkel . . . S amint a háta j mögött állva nézi az ura kemény, vörös nyakát, ! tiszteletteljes csodálattal lapul meg. — Éhes bizonyára — gondolja s sietve fölteriti a szép sávos abroszt az asztalra. A legszebbet, melyet csak ünnepeken használ. De ő úgy érzi, hogy ünnep van ma is . . . — Egyél — kínálja szeretettel s meleg tekintetét le nem veszi az uráról — finom húsleves . . . Az ember fölnéz. S asszony érzi, mennyivel nagyobb gyönyörűsége lenne, ha kedvére | elverhetné őt, mint az evés. Csakhogy nagyon kellemesen csiklandozza az orrát, a pompás étel fűszeres szaga, hát inkább eszik . . . S hozzálát fiatalos étvágygyal, hatalmas esámcsogással s megeszi a kettejük étkét — egymaga. De a szeme nézése nem enyhül a lakoma után se, még vadabb merevséggel függeszti az asszonyra. Az asszony nem állja a tekintetét s nem bírja a csöndet. Leül a szövőszék elé, türelmesen bogozza a szálakat, hajlítja a nyelet biztos kézzel, épen a szája vonaglásán látszik, hogy valami nincs rendjén ; vagy az, hogy nagyon is rendjén indul ? Nézi munkáját az ember, kötődni szeretne, veszekedni, ezért rettenetesen kínzó neki, hogy minden tiszta, csöndes. Eles körmét arcába vájja, recsegteti a fogát s hogy mégis legyen egy kis lárma, meg rendetlenség: ledobál a földre csontot, ételmaradékot, utána a tányérokat is és figyel. Az asszony nem mozdul, nem szól. így kezdődik az. Inkább hát nem is hallja. Nem-e ? Várj! Nagyot nyújtózik a széken, mig eléri az ablakot, a csodaszép rozmarinokat, az elvirág- zott asszony virágzó kedvenceit ... S az asz- szony háta mögött kényelmesen elhelyezkedve, széles mosolyra torzult szájjal, gondtalanul té- pegeti az eleven virágokat, amelyek kacagni is, sírni is tudnak, hízelkedve megsimulni is az asz- szony haján ... az édesek, a szépek . . . Hát éppen ezért. És eltiporja mind. S mikor megölve a földön fekszik mind, önfeledten, megelégedéssel, hangosan fölkacag. Erre megfordul az asszony. Kicsit nem lát, vagy nem meri a valót látni . . . Aztán borzalmasat kiált és legörbitett tiz körmével belemarkol az ura arcába. Az persze elhárítja a vadmacskaszerü karmokat s egy rántással letépi az asszonyról a reklit. Aztán üti. És mikor a válla, háta már csupa kék, sárga folt, kedvtelve végig nézi. Pedig az asszony keble senem fehér, senein sima, csak ráncos, sovány, mire a csupa izomember undorodva fordul el tőle.' — Utálatos vagy -- mondja megvetően és nagyot köp. Irtózatosat kiált az aszzony; ez az ütésnél is jobban fáj : a lekicsinyelt asszonyi formák ... ah ! — .Ne nézd hát — nyögi magánkívül' és kötényével eltakarja kékfoltos keblét. Az ember szemtelenül fölkacag megint. A megsértett asszonyi hiúság busongó jajja gyönyörűség neki. — Most már elég, ne üssél többé ! - fenyegeti az asszony rettenetes pillantással. S csakugyan van valami a könynélküli szemében, a dacos arcában, magasra kiegyenesített alakjában; valami félelmetes, ami megijeszti az urát. Még mosolyog ugyan lázitó kegyetlenséggel, de csöndbe menni készül. Látszik a járá- sán, amint kifelé indul, hogy elégült, megverhette, az asszonyt, az ütésnél is fájóbban meg- i alázta, de nem kellett eltűrnie az aszott ajkak szenvedélyes csókjait ... Ahogy magára marad az asszony, emésztő sírásba fog. Negyvenesztendős s nem tud haraggal gondolni a fiatal urára, aki olyan cudarul visszaél az ő szerelmével. Azért , sir s fájdalmasan nyög, a fejében pedig uj tervek vannak, j nagy elhatározások s apró boszúállások . . . Elgondolkozik és könyáztatta arcán lassan, si- mogatóan jártatja az ujját. A szomszédasszonya jön be egy percre hozzá. Egy pár hónapos menyecske, de már a karján nyugszik kis csecsemője, gondosan betakargatva a sugárzó nap elől. A fiatal asszony még szép. Nagy, lelkes szeme van ; húsos, élveteg ajka s csodásán gömbölyded formái. A reklijét nyaknál behajtva hordja a nagy meleg miatt, vagy hogy más is lássa gyönyörű keblét. S az idősebb asszony szinte érezni tudja, mily üdv lehet erre a vállra, erre a kebelre csókot lehelni . , . S mintha megenyhülne kissé a haragja is . . . — Néném sir — csodálkozik az asszonyka — és térdepel, mintha imádkozna. Ugyan mi | van ma, ünnep ? — Csak voltsóhajt lemondón a másik. A menyecskére is átragad a sóhaj s hirtelen csukló sírásba kap. De arra azért vigyáz, nehogy búgó, panaszos sírása íölköltse a pa- . rányt ... — Ni, hát neked is bánatod van. Neked, j aki szép vagy, fiatal vagy és gyereked is van, Hisz te csupa szerencsés vagy. — Oh, néném, ’én nagyon szerencsétlen vagyok ... És én szeretnék meghalni . . . —. Te bolond ! Hát te is? . . . Hát már téged is bántanak. Lásd én meg tudnám ölni azt, aki téged bánt. Oly szép vagy és jó . . . — Képzelje, Pista . . . — Nos? • ' — -Láttam a kukoricásba . , . egy félórája. ' . "T — Na és? Talán megvert? — Nem vert. — Meg se vert ? — Az öregebb asszony kicsinylőn görbíti le az ajkát. — Hisz a verés az semmi, azt nem bánnám én. Az talán még jó is. De nem azt teszi. Nem szól, nem veszekszik, nem üt, de ma megláttam, mikor a Borissal csókolódzott a kukoricásba . y . — És te mit tettél? — Én semmit. Csak meghallgattam, miket mond a cédának, aztán idejöttem. — Mit mondott? — Hogy én semmije se vagyok. Csak a Borist szereti s azt is fogja mindég. Még úgy mondta: amig ezt a kapát csak bírja a keze .. . Nem bánnám szeresse ... Ha nem lenne ez a gyerekem, elölném magam, de Így félek, még a Boris kezére kerülne ez az én szépséges magzatom . . . Mit tegyek néném, szóljon. — Ne sirj. Menj haza édesanyádhoz, úgyis eleget busui szegény, hogy öreg napjára egyej dűl él. A kis gyereked gügyögése boldoggá fogja tenni. Neked meg nem kell félned többé, ! hogy vénleány maradsz, asszony vagy . . . ! Miért szenvednél az uradtól, mikor nem érdemli tőled azt se, hogy rá köpj a cudarjára . . . Hogy nem tud megbecsülni egy ilyen asszonyt. Ne menj vissza hozzá. Akkor látja majd, mit csinál nélküled. Azt a Borist magához veheti, ő látja majd, hogyan boldogul vele. Te pedig csak kacagni fogsz, mig ő ezerszer megbánja, mit tett veled. A fiatal asszony készülődött. Fölvette a bepólyált apróságot és erősen magához szori- totta. Az idősebb asszony, mig ráadta a kendőjét, biztatón súgta neki : — Megélsz te nélküle is. Vissza ne menj hozzá: — Nein ilyen tanácsra számítottam, okos néném . . . Én vissza megyek hozzá most mindjárt ... és imádkozni fogok, hogy Pistának a szeme közé tudjak nézni ez után ... — Én is imádkozni fogok, - mondja az öregebb — hogy visszasírjuk azt a te hűtőién uradat, ha már csakugyan olyan nagyon szereted ... . Közgazdaság. A Triesti Általános Biztositó Társulat. (Assicurazioni Generáli) f. é-vi március hó 17-én tartott 78-ik közgyűlésén terjesztettek be az 1909. évi mérlegek. Az előttünk fekvő jelentésből látjuk, hogy az 1909. december 31-én érvényben volt életbiztosítási tőkeösszegek 1.034.103,236 korona és 09 fillért tettek ki és az év folyamán bevett dijak 45.594,164 korona és 37, fillérre rúgtak. Az életbiztosítási ogztály dijtartaléká 20.902,175 korona és 14 fillérrel 304.144,877 korona 43 fillérre emelkedett. A tüzbiztositási ágban, beleértve a betörés és tükörüveg biztosítást a díjbevétel 18.260,118,363 korona biztosítási összeg után 30.032,501 korona 57 fillér volt, miből 11.650,831 korona 96 fillér viszontbiztosításra forditattott, úgy hogy a tiszta díjbevétel 18.381,669 korona 61 fillérre rúgott és ez összegből 13.658,715 korona 83 fillér mint díjtartalék minden tehertől menten jövő évre vitetett át. A jövő években esedékessé váló dijkötelezvények összege 127.799,977 korona 76 fillér. A szállítmánybiztosítási ágban a díjbevétel kitett 3.851,471 korona 90 fillért, mely a viszontbiztosítások levonása után 1.772,890 korona 57 fillérre rúgott. Károkért a társaság 1909-ben 38.550.375 korona 41 fillért és alapítása óta 977.344,967 korona 32 fillért fizetett ki. E kártérítési összegből hazánkra 192.489,457 korona 63 fillér esik. A nyereség tartalékok közül, melyek összesen 24.677,880 korona 19 fillérre rúgnak, különösen kiemelendők : az alapszabályszerinti nyereségtartalék, mely 6.300,000 koronát tesz ki, az értékpapírok árfolyamingadozására alakított tartalék, mely az idei átutalással együtt 15.336,461 korona 71 fillérre rúg, továbbá felemlítendő a 160,000 koronára rugó kétes követelések tartaléka és az ingatlan tartalék, mely az idei átutalással 1.621,418 korona 48 fillért tesz ki. Részvényenként 600 arany frank osztalék kerül kifizetésre. A társaság összes tartalékjai és alapjai, melyek első rangú értékekben vannak elhelyezve, az idei átutalások folytán 346.151,371 korona 42 fillérről 366.829,741 korona 68 fillérre emelkedtek, melyek következőképen vannak elhelyezve: 1. Ingatlanok és jelzálog követelések
