Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-11 / 15. szám

TÁRSADALMI É3S SZÉPIRODALMI HETILAP.

Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér.

Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR.

Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben.

Főmunkatárs: JENEY GYULA.

Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők

Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14. 1 hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. —

Feltámadás.

(R. K.) A keresztény világ nagy ünnepet ül; az Isten-ember föltámadásának magasztos ünnepét!

A „szeretet“ fölséges, nagy alakja majd 2000 éves távolból fényét ide szórja a tülekedő, küzdő emberiségre, hogy a sziveket táplálja, a kitartást éleszsze s az akaratot aczélossá tegye.

Hirdeti a jónak diadalát a gonosz fölött, a szeretet győzelmét s a gyűlölködés halálát.

Lelkünk megfürdik abban a fényben és melegben, melyet ma minden keresztény embernek éreznie kell. Szivünkből kisarjad az emberszeretet csodás virága s a szeretet és béke érzete ringatja el lelkünket.

Szeretet! Ez a nagy szó, amelyen egy egész újvilágnak kell fölépülnie a sötétség romjai fölött.

S ezt az isteni szót egy alig serdülő zsidó gyermek hirdeti először a jeruzsá- lemi templomban, hol a vének arczra- borulva, kör.yező szemekkel hallgatják őt.

Kicsoda ez a gyermek? Ki adott neki annyi hatalmat, melylyel megtudta hódítani az egész világot? Ki öntötte szivébe azt a megmagyarázhatatlan erőt, melylyel megdönthette a tudatlanság s a vadság uralmát?

Egyszerű fehér ruhában, szelíd arczá- val jelenik meg s Csak a szemeiben lobogó földöntúli tűz hirdeti, hogy az ,,0 országa nem e világból való!“

A szegény ács fia uralkodik a szivek felett, hirdeti a szeretet vallását s azt kiomló vérével megpecsételi; föltámadásával pedig diadalmaskodik a halálon s teljessé teszi az emberiség megváltásának feladatát.

. . . Ezek a szent gondolatok foglalkoztatják ma lelkemet, mikor a világ leg- fönségesebb tragédiáját szemlélem. De ugyanekkor ide fordul lelkem a magyar rög felé s borongva elmélyedek a Haza sorsán.

Tavasz van! A kikelet ontja sugarait; a természet zsendül, virágok fakadnak, illatos a lég.

Az Isten-ember föltámadásával a természet is fölérez halálos zsibbadtságából. Vándormadarak légit .jönnek ide hozzánk, hogy a természet gyönyörű paradicsom kertjében békére, szeretetre leljenek. Zeng az erdő a himnuszoktól, zajos a róna a trilláktól.

S az ember?

Sötét gondolatokkal jár-kel a tövisekkel kivert utón s nem veti tekintetét az Isten-ember vérző keresztje felé, honnan hitet, reményt és szeretetet meríthet.

A gyűlölködés őrjöngése uralkodik a lelkeken. Az ember, a természet remeke gyilkos szándékkal fordul saját faja ellen. Önzés, kapzsiság, harácsolás párosulva a gyűlölködéssel, — ez a XX-ik század jeligéje az egész földön. S van ezeknél még borzasztóbb bűn is, melynek gyökere itt a haza rögéből táplálkozik.

S ennek szörnyű neve a hazaárulás!

„A haza nevét dobják pellengérre,

Kik vágynak a Herosztrates nevére;

S a trikolort mikor megtépdesik:

Nincs, a ki gátat állítson nekik!“

Látjuk, amint a gazok az eke szarvával kezökben elakarnak szántani egy-egy barázdát a haza földjéből. Szabadon jár- nak-kelnek s kihívó bátorsággal ütik arczul a Nemzetet.

Az Isten-ember tanítása az ő szivüket érintetlen hagyta. A feltámadás nagy gondolatának fénye az ő lelkűkbe nem világított!

De a béke s a szeretet, mely le- sugárzik a keresztfáról, nem hagyja diadalmaskodni a gonoszokat A kiapadhatatlan szeretet befogja tölteni egykor a világegyetemet, s elfog jönni az idő, mikor a Haza ellenségei könyeikkel áztatják ezeket a rögöket s velünk együtt fogják áldani a Hazát!

Szivek föltámadása: hazaszeretet!

Jöjjön el a te országod!

R Magybányai Hírlap tárczája.

Tavasz.

— Irta: Révai Károly. —

A tavasz itt van!

Zsong-bong az édes magyar levegő, A barázdákból földszag tör elő;

A kis csalitban

Rigó zenélget ezüst húrokon,

S segít neki az enyhe fuvalom.

A kék galamb párjával szálldos, Az örvös hozannát kiáltoz:

Tavasz jövel!

Bibicz csilingel,

Élénkül a lonka,

Vacllúd suhan,

S húz erdei szalonka.

. . . Én keresem a legelső virágot, Mely merészen a hó alól kivágott, S áldó napfényben mosolyog, Hirdetve : Isten én vagyok ! Keresem, de szemem csak úgy lát, Ha kinyitom lelkem kapuját.

Ó, szeplőtelen hófehér virágok !

Úgy vágyakozik a lelkem reálok! Fehér a szűz leányka lelke,

Fehér a hű asszony szerelme,

A béke áldott lobogója,

Ha vércsepptől az Isten óvja.

Fehér az anyagond,

S a szorgos férfimunka,

A becsület, s a honszeretet,

Ha belenőtt a szivünkbe, agyunkba! Csak félre most a tomboló mámorral, Igázzuk le szomju szivünket,

Ha olthatatlan vágyért lüktet,

S ha pártütő haragot forral.

. . . Lehunyt szemekkel" keresem A megzsendült fehér virágot,

Az avart tépdcsi kezem;

De mindhiába !

Fehér virágot nem találok !

Körültem a föld egy-egy foltja Olyan, mintha csak meleg embervérrel Itt elorbézoltak volna.

Piros az őszi avarhullás,

Fatörzsén piros a moha,

S a zsombék mentén sürü rajban Piros virágok egész tábora.

Maga a viz is biborfényben ég,

A nap belehullatta Véres verejtékét

S a rengetegben mintha millió Vérszomjas ember járna :

Úgy bömböl a szél,

Mint bősz harczi lárma.

S valami zordon dallam Zúg-zeng a vad zsivajban:

A háborúk dala,

Az őrjöngésnek nagy diadala!

ó, én szerelmes, édes magyar földem! Én hozzád most fehér virágért jöttem. Bonts hóvirágot, liljomot.

Tavaszi égbolt mosolya kisérjen,

Az enyhe szellő békéről meséljen,

S tanítsd az ember-állatot,

Hogy csak egy Istent féljen !

De hogyha le nem csillapul tüze:

Verje meg újra a tél vad keze!

Fehér hó fürtök borítsák a fákat, Küldjön fagyot a megbomlott világnak, Akáczvirág, illattalan Szitáljon rá minduntalan;

S mig tűnnek évre-évek :

Nyíljon virága az örökös télnek! . . .

Iiapunk. mai száma 12 oldal!