Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-04-25 / 17. szám
2 N agy toányai HCirlap 1909. április 25. műnk lehet úgyszólván évenként a tanulásra, a műélvezetre. Alakítsunk műtársulatot — hisz festőművészeink közreműködésével ez oly könnyen megtörténhetnék — mely rendezne kiállítást s módot szolgáltatna kicsiny költség árán, hogy a kevésbbé tehetősek is tanulják megérteni a képző- művészetet. Alakítsunk műtársulatot, melynek tagjai évenként maguk között a tagsági dijak egy részéből megvett képet kisorsolnák. Alakítsunk műtársulatot s tanuljuk a művészetet megszeretni, megérteni, élvezni s benne gyönyörködni, mert jót teszünk magunknak, jót a társadalomnak. A kétkedők tudom azt fogják hinni és mondani, hogy nincs miért alakulni, hiszen alig van egy pár ember, akit ez érdekel. Nem úgy van. Mindenkit kell hogy érdekeljen, ki számot tesz az intelligens társadalomban. Ügyvédek, orvosok, bírók, hivatalnokok, tanárok s kereskedők egyaránt, miért hogy nem érdeklődnek az iránt, ami szép, ami gyönyörködtető? A latájner ép úgy, mint a kereskedő és iparos, miért hogy nem igyekszik módot találni annak a megtanulására, megértésére, ami szebb s tartalmasabb lelkitáplálékot nyújt, mint más, vagy mondjuk egyenlőt. Teremtsük meg a módot! Létesítsünk erre alkalmat nyújtó társulatot. Városunk vezető férfiaitól, festőművészeinktől várjuk a kezdeményezéet, társadalmunk minden tagjától várjuk a támogatást. S fejlődni fog a képző-művészetek iránti vonzalom, a megértés, a szeretet, a művészet iránt a társadalomban nehézség s nagyobb áldozat nélkül. S nem fog pangni a művészet pártolás híján, pedig alig számba- vehető összeggel járulnának csak hozzá a társulat tagjai. S lassan megszokja az intelligens közönség a szépet is nézni, nemcsak a gondja aközben, hogy hirtelen a biró és egy esküdt után szalajtsa el a szolgát. Hogy mi történt a plébánián, annak rajtok kívül más tanúja nem volt; de annyi bizonyos, hogy mikor Prodán egy jó óra múlva az utczára került, valami mély szomorúság rítt le arczáról. Lehajtott fejjel, téveteg pillantásokkal sietett hazafelé. Ettől a naptól kezdve egy álló hétig, vagyis hétfőtől-szombatig még hírét sem lehetett hallani Prodánnak. A korcsma tájékát elkerülte, otthon meg úgy itta a jó csörgő vizet, mintha soha életében egyebet se ivott volna. De Anicza is szemlátomást felvidult; arcza mosolygósra vált s vig nótájával fölverte az utcza csendjét. Szombaton estefelé Nyikuláj akaratlanul is az öreg Salamon korcsmája felé vette útját; de nem tért be, csak úgy kívül ördöngött s hallgatta a bent zajosan mulatozók beszédjét. Az öreg zsidót akkor vitte ki az ördög a kapu elé s meglátván Prodánt, barátságosan megszólította: — No Nyikuláj, hát már nem jössz többet hozzám ? — Nem megyek! — Nem ? Talán kalugyer leszel? — Nem! De nem iszok többé! — Nem iszol? s miért? — Azért, mert nem szabad! — Ki parancsolta neked ? — Az esküszó, meg az irás. Megesküdtem a szent keresztre és Írást adtam a papnak, hogy egy álló esztendeig víznél egyebet nem iszom. — Tyüh! de bolond ember vagy te Nyikuláj! pikánsát hallgatni. És művelődni fog a nagyközönség széles rétege annyira, hogy egypár év múlva közönsége lesz majd a képzőművészetnek is, mint van más művészetnek vagy mondjuk látványosságnak. A kultúrához tartozik azonban mindenekelőtt a művészet megbecsülése. Érdekünk mindenekelőtt az, hogy elérjük a kulturális nívót, hogy lépést tartsunk mi, a vidékiek a központtal. S ehhez a művészet pártolása, és művelése is feltétlenül szükséges. Nincsen az sehol megírva, hogy egy országnak fővárosa fejlődjék — itt-ott erejét is meghaladó igyekezettel — s a vidék ölbe tett kezekkel játsza a nemtörődömséget! Ellenkezőleg! Igyekeznünk kell lépést tartani! Járuljunk egy atommal a kultúra felépítéséhez, járuljunk hozzá valami csekélységgel s kötelességünket magunkkal s a társadalommal szemben jól végeztük.-pA tanítók gyermekeinek otthonáról. Ismeretes, hogy Szatmáron a megyei tanitók gyermekei részére a megyei általános tanitó-egyesület Bodnár György kir. tanfelügyelő irányitó fáradozása mellett otthont akar létesiteni. Ebbe az otthonba, melynek megszokott néven internátus vagy konviktus lenne a czime, de amelynek egyedül az otthon czimet adni tartjuk helyesnek, a vidéki tanítóknak azon gyermekei lesznek elhelyezve első sorban, akik Szatmár valamelyik középfokú iskolájában tanulnak s akiknek szülői az otthon megalapításához legalább 20 korona egyszer s mindenkorra fizetendő adománynyal járulnak. A tanitók gyermekei félkedyezményt, mondjuk, hogy a tervezet szerint havi 24-28 koronát fognak fizetni s ezért teljes ellátást, szigorú és gondos felügyeletet kapnak. Csak természetes, hogy az otthonban elhelyezendő gyermekeknek fele nemtanitók gyermekeiből fog állani, akikért ennél többet, esetleg 40 koronát kell fizessenek a szülők havonta. Az otthon ügye különben szépen halad. Szatmár városa egy gyönyörű, közel 900 D-öles — Bizony nem sok eszem van, hanem most már mindegy, eltelik ez az esztendő is valahogyan. — S mikor esküdtél meg ? — Épen a múlt hétfőn, szeptember elsején s igy. jövő év augusztus 31-ikéig nyelhetem a vizet, akárcsak a békák a porkurai tóban. — Hm, hm! — dörmögött az öreg Salamon, - ez már nagy baj! Az eskü — eskü! Azt minden körülmények között meg kell tartani, ha lehet! De ha nem lehet, hát nem lehet! — Igen, de lehet, mert muszáj! - pattant föl Prodán, - az Isten is megverne, ha megszegném eskümet! — Ki mondja, hogy ne tartsd meg? Én mondtam? Én nem mondtam! Amit Salamon mond, az olyan szent, mint az esküszó! Még annál is több! De várj csak, mit mondtál? hétfőn esküdtél meg ? — Hétfőn! — S te azt mondod, hogy akkor szeptember 1 -je volt? — Úgy mondta a pap, én bizony nem sokat néztem a kalendáriumot. — Jó, jó Nyikuláj ! az mind szépen van csinálva, csakhogy akkor a magyaroknak volt szeptember 1 -je nem az oláhoknak. — Mit beszélsz ? — Azt, hogy nektek csak hétfőhöz egy hétre lesz 1 -je. Prodán Nyikuláj tágra nyílt szemekkel nézett a zsidóra s úgy érezte, hogy lelkét valami nagy csalódás érte. Elfogódott, remegő hangon kérdezte Salamontól: — Hát aztán mi lesz két hét múlva ? — Mi lesz ? Hát nem tudod-e, hogy mi lesz ? Egy esztendőt és két hetet fogsz szomtelket vásárolt az Atila-utczán, szembe a Kossuth- kerti főbejárattal, melyet az otthonnak ajándékozott. A telek 32000 korona. Az épület tervrajzát Kótai Pál ipari szakiskolai igazgató díjtalanul fogja megcsinálni. Az épület összes faanyagát a földmivelési minisztérium díjtalanul adja. Remélhető, hogy a szállítás is díjtalan vagy legalább is kedvezményes lesz. E nagyértékii adományok mellé a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur az intézet fen- tartásához évi 2000 koronát ad s a megye subvenczióval fog hozzájárulni. Ezek mellett testületek, intézetek, egyesek sokan adakoznak. A megye területén fennálló hitelszövetkezetek, a községek közül többen adakoztak az otthonnak. Maguk a tanitók meg épen elegendő buzgalommal hoznak áldozatot ügyüknek a sikeréért. Csak a nagybányai áll. el. iskolák tanítói 700 koronánál többet adtak az otthon számára. Különben az alig 4 hónapi gyűjtésnek elég szép az eredménye. 7000 koronánál több gyűlt be már eddig. Jellemző, hogy a kereskedők, iparosok is készséggel hoznak áldozatot a czél megvalósításáért. Szatmáron pl. az iparosok mulatságot rendeztek a hét folyamán azzal, hogy a tiszta jövedelmet erre a czélra adják. Egyik ugyanott lakó fűszerkereskedő nehány százalékot ajánlott fel a tőle vásárolt czikkek áraiból az otthon javára. A mi kereskedőink közül Kovács Gyula és Köves Lajos az eladott irkák és rajz- meg énekfűzetek után 100 darabonként 2Ó fillért, illetve 1 koronát ajánlottak fel az otthonnak, a február és márczius havi fogyasztás után 12 koronát már fizettek is. Ha ez általánossá lesz, a könyvkereskedők évente csak Nagybányáról az irkák százaléka után 60 —80 korona foly be. Vegyük figyelembe azt, hogy a tanitók az egész megye területén hasonló kedvezmény megadására akarnak megnyerni minden íróeszközöket árusító üzletembert s akkor nem kicsinyelhetjük az igy begyült filléreket. Az akczió és a gyűjtés folyik. Tisztelettel kérjük mindazokat, kik az otthon czéljaira adakozni óhajtanak, hogy adományaikat Némethy Sándor áll. tanító czimén Szatmárra küldeni szíveskedjenek. Minden ügy, mely a magyar középosztálynak erkölcsi előhaladását segíti elő, érdemes a pártolásra, a tanítóságnak az otthon megteremtésében való kezdeményezésére pedig az egészséges középosztály erkölcsi emelkedését szolgálja. Siculus. jazni. Itt most csak az a kérdés: az oláh vagy a magyar kalendárium jobb-e ? Prodánnak szemlátomást kiderült az arcza, kezdett helyes nyomon járni. Érezte, hogy a pap őt becsapta.- Megállj ! - kiáltott fel, - mindjárt visszajövök! Azzal sarkon fordult s ott hagyta a mosolygó Salamont, ki már biztosra vette Prodán megtérését. Egyenesen a pap lakása felé tartott. Épen a kapuban találta az öreget, jó estét kívánt neki s csak annyit kérdezett: — Domnule preotul! melyik a jobb kalendárium? a magyar vagy oláh?- Természetesen az oláh jobb, — felelt a pap gyanutalan, - mi ahoz tartjuk magunkat. — Köszönöm! Jó éjszakát! Megfordult s otthagyta a papot. Egyenesen a Salamon korcsmájának tartott, berúgta az ajtót s öblös hangon kiáltott fel:- Egy liter pálinkát ! . . . Azon az éjszakán a papnak három kas méhét akasztotta fel valaki a gémeskut kolonczára. Szörnyen felháborodott Urszika Teofil tisztelendő uram. Ezt más nem tehette, csak az az esküszegő gaz Prodán. Búsan nézte a gémre kötött kasokat, hol az ártatlan méhek zümmögve röpködtek. Akkor lépett eléje Prodán zokogó felesége. — Jaj, tisztelendő uram, a Nyikuláj megint megbolondult. Egy hétig olyan volt, mint a bárány s most megint újra kezdte a pálinkázást. Ma reggel meg is vert, amiért szólani mertem. Egyéb sem kellett a papnak. Magához vette Prodán esküjét, kézen fogta a siró asz-
