Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-24 / 43. szám
*2 | Szellemy Geyza. Szivetjáró, mély fájdalom támadt vasárnap azon hir nyomán, hogy e puritán, kiváló ember agyszélhiidés következtében hirtelen meghalt. Társadalmunk és közéletünk minden rétegében egyaránt szeretett és tisztelt volt e gyászkeretbe foglalt név, mely viselőjének úgy pályafutásában, mint tudományos és szépirodalmi működésében, szaktevékenységében és társadalmi szereplésében elismert tekintélyt és önkéntes tiszteletet jelentett. Közhivatali pályáján a bányamérnöki elméleti és gyakorlati tudománynak nemcsak országunkban, de a külföldön is dicsőséget szerzett s e mellett nem egyszer hivatali mellőzésben nyilvánult számára a bürokratikus elismerés. A magánbányászat terén hasonlóképen nélkülözhetetlen, mert véleménye alapján vakbuzgósággal kattogott az érezvéső csákány. Közéleti tevékenységében conservativ ugyan, de szókimondó, bírálataiban éles, de mindenkor igazságos és tárgyilagos; társadalmi működésében szerény, de önérzetes és felette érzékeny; családi életében igazi férj és apa, ki leánya elvesztésével a sors kegyetlen csapását egész életén át szivében hurczolta. Különös rajongással viseltetett a bányászat iránt s egész generáczió nőtt nagyra az ő lelkesítő, nemes munkálkodása nyomán. Kereste a munkát; szívességből, a köz iránti önzetlen szeretetből ugv a köz-, mint a társadalmi életben ezerféle munkálatot teljesített, sokszor éjet-napot egygyé téve s mindezt díjtalanul, szeretetből, ambícióból. Egyházának oszlopos •tagja, kitűnő gondnoka volt. S most vége! Múlt szombaton tért haza hosszabb külföldi útjáról, hova porig sújtott feleségével a tudni és ismerni vágyás ösztönétől hajtva évente el ! szokott utazgatni s vasárnap reggel a városi gőzfürdőben legvidámabb kedélyhangulatban agyszélhiidés érte. Meghalt. Sokan siratják; sokan soká fogják még emlegetni aranyos, eredeti kedélyét, jó szivét, gyöngéd figyelmét. Sokan soká fogják még felemlegetni puritán egyéniségét, közlékeny baráti szeretetét, gyöngéd lelkületét! A család gyászjelentése igy hangzik : Szellemy Geyzáné sárospataki Pataky Gabriella neje, Szellemy László és Szellemy Ida testvérei az öszes rokonok és jóbarátok nevében is mély fájdalommal tudatják, hogy a felejthetetlen jó férj és szeretett testvér Szellemy Geyza m. A karom után nyúlt és lassan, hallgatagon visszatértünk. Másnap Kopenhágába kellett mennem. Kényelmes padlás szobámat szerettem, mert itt tudtam csak megpihenni s itt voltam egyedül vakációbeli édes emlékeimmel. Egy est szokásom szerint ismét ablakomnál ültem s álmodozva néztem ki rajta. Az óra tizet ütőt és tompa hangja zúgva hatolt fel hozzám. Gépiesen számoltam az ütéseket és egyszere fényt láttam villani. Nem tudtam a tekintetemet elfordítani róla. Egy fehér alak bámult be hozzám. — Kárén! — kiáltottam — Kárén! ' A fehér alak e pilanatban eltűnt. Halk harangszó érte fülemet, mely lassankint szavakká alakult és egyszerre egész tisztán kivehető volt: Sohase felejtsd el ezt az estét. Természetesen egész éjjel nem hunytam le szemem. Csak pár nappal azután tudtam meg, hogy Kárén épen abban az időben, mikor én a jelentést láttam, meghalt hirtelen, anélkül, hogy beteg lett volna. Tíz esztendő kellett hozzá, mig ifjúkori szerelmem annjura mennyire elfelejtettem. Egyszer néhány barátommal kirándulást terveztünk. Este egy vidéki korcsmába értünk és ott akartunk aludni. A földszinti szobákat adták nekünk. En nagyon fáradt voltam az egész napi hőségtől s kinyitottam az ablakokat. Elaludtam. Hirtelen halk zörej ébresztettt fel. A gyér alkonyi világításban Kárén arcát láttam az ablakba, a mint a nyugvó nap bearanyozza sárga haját. Felakartam ugrani és hozzárohanni, de valami megbénított. Mikor ismét magamhoz tértem, ágyban találtam magam s orvos volt mellettem. W agy bányai Hírlap í kir. bányatanácsos, a m. kir. bányászati és ko- i hászati egyesület titkára, városi képviselő, az ág. ev. egyház gondnoka és jegyzője, a Teleki- ! Társaság tagja, az állami polgári és elemi isko- ! Iák gondnoksági tagja stb. folyó hó 17-én délelőtt 12 órakor, tevékeny és fáradhatatlan életének 59-ik és boldog házassága 32-ik évében, agyszélhiidésben váratlanul elhunyt. Drága halottunk hült tetemét f. hó 19-én délután 5 órakor fogjuk ág. ev. vallás szertartás szerint a Magyar-utcza 2. számú gyászházból örök nyugalomra helyeztetni. Nagybánya, 1909. október hó 17-én. Legyen áldott emléke! Egyháza a következő gyászlevelet adta ki: . . . Alig egy lépés van köztem és a halál között. (I. Sám. 20, 3.) A nagybányai evangélikus egyház igaz fájdalommal jelenti, hogy évtizedek óta fáradhatatlan jegyzője és gondnoka Szellemy Geyza m. kir. bányatanácsos folyó évi október hó 17-én délben meghalt. A hűséges sáfár földi részét e hó 19-én délután 5 órakor kisérjük utolsó útjára. Nagybánya, 1909. október 18. Az igaznak emlékezete áldott! A Teleki-Társaság a következő gyászjelentésben tudatta a nagy csapást: A Teleki- Társaság mély fájdalommal tudatja, hogy sze- j retett tagja Szellemy Geyza m. kir. bányataná- i esős folyó hó 17-én, szivszélhüdésben váratlanul elhunyt. Nagybánya, 1909. október hó 17-én. Áldás emlékére! A bányászati és kohászati egyesület nagybányavidéki osztálya a következő gyászlevelet bocsátotta ki: Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztálya fájdalommal tudatja, hogy ügybuzgó titkára Szellemy Geyza m. kir. bányatanácsos, kerületi bányamérnök folyó hó 17-én, déli 12 órakor váratlanul elhunyt. A megboldogult ki az Osztályunk alakulása óta fáradhatatlan titkára volt - munkássága és az Osztály érdekeinek lelkiismeretes gondozása által elévülhetetlen érdemeket szerzett. Nagybánya, 1909. október hó 18-án. Áldás legyen emléken! A m. kir. bányaigazgatóság gyászjelentése igy hangzik: A nagybányai m. kir. bányaigazgatóság fájdalommal tudatja, hogy Szellemy Geyza m. kir. bányatanácsos, kerületi bányamérnök folyó hó 17-én, déli 12 órakor váratlanul elhunyt. A megboldogult elhalálozásával — ki ügybuzgó tisztviselő, lelkes bányász és a régi hagyományok ápolója volt — úgy e bányakerület, mint a bányászati szak érzékeny veszteséget szenvedett. Temetése folyó hó 19-én d. u. 5 órakor lesz. Nagybánya, 1909. október hó 18-án. Áldott legyen emlékezete! Ez a különös jelenség újból felszakitotta a már már behegedő sebet. A kinek elmondtam a történteket, azt állította, hogy csak álmodtam. Az orvos azt mondta, hogy idegeim túlfeszültsége okozta az egészet s hogy többet kellene mozognom. Össze csomagoltam a holmimat s elutaztam. Elmentem a jüttandi lapályra és bekalandoztam azt. Kárén sírját akartam látni, tudni akartam, nem nyitotta-e azt fel valaki, mert éreztem, hogy az a bizonyosság megfogja nyugtatni idegeimet' Nem emlékszem, hogy féltem-e ? Csak azt tudom, hogy ő mozdulatlanul állt meg előttem és hogy én vágyakozva nyújtottam feléje karjaimat és súgva ejtettem ki a nevét. Egy halk k" ás felelt rá és aztán tovább sietett. 1 /.tettem eszméletemet. A lelkészlakba vittek ott ápoltak. A lelkésznek megvallottam ifjúkori szerelmünk történetét, elmondtam neki a vendéglőben történt jelenetet s hogy a jelenség a temetőben megismétlődött. A i lkész mereven nézett reám. — A fantázia erőt vett a józan eszén — mondta aztán. Hála Isten, hogy hozzám került. Itt még megmenekülhet. Mert meg kell tudnia, hogy mind két jelenséget az én legifjabb leányom idézte elő, aki Kárenhez való csodálatos hasonlatossága által ijesztette meg Önt. Akkoriban ő ép abban a faluban volt látoga- többen és a mikor hazajött sokat beszélt az ön különös magaviseletéről. Hetekig maradtam a lelkészlakban. Mikor pedig eltávoztam onnan, meg voltam gyógyulva. Megtaláltam azt a kapcsot, mely a fiatalon elhunyt Kárén lelkét összekötheti az enyémmel: nőül vettem az ő hozzá olyan csodálatos módon hasonló ifjabb nővérét. 1909. október 24. Temetése kedden délután 5 órakor volt megható bányászpompával. Ravatalánál szeretett lelkésze, egyházának büszkesége, az ő jó barátja Révész János tartott valóban remek, könnyetfakasztó, szivet megindító búcsúbeszédet. A gyászmenet az esti szürkületben komo ran fenséges volt. A bányakolomp tompa dübörgése bele-bele nyilait a bánattal, fájdalommal telt lelkekbe; a bányászok gyengén pislákoló mécsesei az emberi lét gyarlóságát jelezték; azt a lobbanó, mulékony életet, mely Szellemy Geyzában oly hirtelen, oly átmenet nélkül lobbant el. Külön kocsi vitte a temérdek koszorút, mely után a négyfogatos gyászbatár haladt s ezt követte az egész város, annak nagyja, kitűnőségei; apraja, kicsinyei, kiktől egyaránt szeretve volt! A sírnál Soltész Elemér ref. lelkész gyönyörű imát mondott, ezután Ohlntek Béla in. kir. bányatanácsos a következő szavakkal búcsúztatta el elhunyt kartársát: „Tisztelt gyászoló közönség! Szomorú kötelesség állított e helyre, midőn a nagybányai kir. bányaigazgatóság és az országos bányászati és kohászati egyesület nagybánya-vidéki osztálya nevében Szellemy Gézának végbúcsut mondok Tűnő idők homok óráján kérlelhetetlenül peregnek alá a porszemek, s minden lefutott szem a fogyatkozó élettartamra int, melynek véghatáránál kétség között állunk a lét és nem lét nagy problémájával szemben. Az idők forgataga évről évre újabb áldozatokat kíván legjobbjaink közűi, napról-napra fogy az a csapat, mely a régi hagyományokon nőtt fel, annak erejéből igen sok szépet, nemest és maradandót alkotott. Ennek a régi gárdának egyik rokonszenves tagja volt O, akit még pár nappal előbb életvidor kedvében magunk között látunk, most itt nyugszik némán, kihűlt szívvel, földi indulatoktól megtiszulva, készen a föld alatti utolsó beszállásra, Kihullott ismét annak a láncnak egy szeme, mely a régi bányász hagyományok vonzó erejével oly kartársi szellemet tudott fönntartani, mely minden időben a bányászokat, mint egy nagy család tagjait testvérekként egyesíteni képes volt. A boldogult közel 40 évi fáradhatatlan munkásságának legjava része e bányakerületre esik, itt élte életének legszebb napjait és neve — mint kiváló szakembernek ügybuzgó tisztviselőnek, humánus főnöknek és az ifjúságbarátjának — e bányakerület történetében maradandó emléket biztosított. Mint a magyar bányászati és kohászati egyesület nagybánya-vidéki osztályának alakulásától kezdve titkárja, lelkes szeretettel, értelmének és képességeinek egész erejével szolgálta az osztály érdekeit és csak kötelességünket teljesítjük, midőn elévülhetetlen érdemei előtt tisztelettel hajtjuk meg zászlónkat, De mint ember és mint jóbarát is közel állott szivünkhöz. Az ő egyszerű egyénisége, nyájas modora, szolgálatkész természete, nemcsak a szaktársak körében, hanem azom kívül is széles körben számtalan jóbarátot és tisztelőt hódított magának. Távozó kedves barátunk! ez a szeretet és tisztelet elkísért téged most ide utolsó utadra, az utolsó műszakhoz, hogy tanúságot tegyen arról, hogy az az erkölcsi tőke, mit e földi életben szereztél, nem veszett el nyomtalanul; hogy bizonyítsa azt, hogy mit értelmi erőddel, szived melegével teremtettél: maradandó emléket állított nevednek azok szivében, kik téged ismerni és becsülni tanultak. A ki mindig fáradhatatlan tevékenységgel kutattad a föld rejtelmeit, hogy hazádnak és szakodnak szolgálatot tehess, most megtaláltad azokat a rejtett kincseket, melyeket gyarló földi ember szeme előtt mély homállyal födött el a gondviselés. Az az örök világosság — melynek fényénél a mysteriumok előtted föltárulnak — fé- nyeskedjék neked, legyen álmod édes, a hant, mely rád borul, könnyű, virasszon fötötted a szeretet. Elhunyt barátunk! Isten veled! Jó szerencsét!“ Az elhunyt életrajzi adatai a következők: Szellemy Geyza 1849 május 8-án született a barsmegyei Nemes-Kosztolány községben, hol atyja evangélikus lelkész volt. 1868-ban a sel- meczi ev. lyceumban érettségi vizsgálatot tett
