Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-03 / 40. szám

II. évfolyam. Nagybánya, 1909. október hó 3. 40. szám. TÁRSADALMI és szépirodalmi hetilap. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: □ r. AJTAI EH AGY GÁBOR. Főmunkatárs: JENEY GYULA. Szerkesztőség: Kossuth Lvjos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, RákóczU(Fő)=tér 14. ——hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ......... Mi kszáth-jubileum. A Mikszáth-jubileum országos bizott­sága a következő felhívást intézte a művelt magyar közönséghez: „Mikszáth Kálmán ezidén tölti be irói munkásságának negyvenedik évfordulóját. Irodalmunknak ez az örömünnepe közéletünknek hányatott napjaiban virradt reánk, mikor sokszoros buzgósággal kell ápolnunk a hitet nemzetünk szellemi ere­jében. Ennek a szellemi erőnek egyik legkiválóbb példája és legfényesebb kép­viselője Mikszáth. Költészetének szere- tete, megbecsülése, elismerése tegyen bizonyságot róla, hogy a magunkénak is érezzük azt az erőt, a mely e gazdag pálya sugallója, hogy mi is részesei vagyunk. A mi nemzetünk lelkében, képzele­tében és érzésében meleg és derűs, igaz- szavu és szeretetreméltó, hűséges és biztató: ott ragyog költészetében. Tréfálva ítél, évődve vigasztal, borongva gyönyör­ködtet, mesélve jövendői. E költészetnél mi sem tárja föl gazdagabban és eleve­nebben korunk magyar lelkét; mi sem erősiti jobban idehaza önmagunkban való méltó bizalmunkat; mi sem terjeszti mesz- szebb idegenbe jogunkat a megbecsül- tetésre. Köszönjük meg neki; köszönje meg egész nemzetünk. A mint teljes életében azon dolgozott, hogy ez a föld a mi nemzetünké maradjon : fejezzük ki iránta hálánkat azzal, hogy ennek a földnek azt a kicsi darabját, melyet az ő eleinek, apáinak verejtéke öntözött, ajándékozzuk vissza neki. Még pedig akként, hogy az ajándé­kozó is megajándékozottnak érezze ma­gát. Legjava munkáinak harmincz kötetét (20 kötésben), a költő saját szerkeszté­sében, rendezzük sajtó alá: egész regény­költészetünknek egyik legkiválóbb és leg­becsesebb gyűjteményét. Árát sokkal kisebbre szabtuk a régi kiadásokénál, mindössze 80 koronára (20 díszes kötés­ben 120 korona). Az előfizetések feléből fedezzük a kiállítás költségeit, másik fele í pedig a nagy írónak szánt nemzeti aján­dékra jut. Kétezerötszáz előfizető bizto­síthatja a nemzethez és a költőhöz egy­aránt méltó terv megvalósítását. A magyar nüveltséghez és a magyar közérzéshez, a magyar észhez és a ma­gyar szívhez fordulunk. A kiben ereje él, lángja ég: egyesek, intézetek, testületek, hatóságok támogassanak bennünket. Éke­sítsünk fel minden magyar könyvtárt, minden magyar könyvtárnak ezzel a diszével: Mikszáth Kálmán munkáinak jubiláris kiadásával. Nemcsak a legméltóbb koszorút fonjuk igy, hanem a nemzetnek legbizto­sabban termő magot hintünk.“ Az országos bizottság ezen meleg­hangú s közvetlen érzéssel irt és mégis egyszerű felhívásához commentárt nincs mit fűznünk; örvendünk rajta, ha a ma élő legnagyobb írónk jubiláris. ünneplésé­hez csak egy porszemmel is hozzájárul­hatunk. R Nagybányai Hírlap tárczája. Á Pó partján. — Irta: Montigno Giacomo. — Este a Pó partján, Elmélázok némán . . . Gondolatim elröpülnek Képzeletem szárnyán! Elröpülnek messze A folyón, hegyen túl, Ott lakik az én galambom, Érette, könnyem tmll . . . Vájjon gondol-é rám, Az a barna kis lány, Akinél jobb és szebb nincsen A menyekben sem tán! ‘f A hab snsogása, Csillag ragyogása Mind azt mondja: igaz és hű Az ő fogadása. Olaszból fordította: Dr. Kiss Jiessö. Lopott boldogság. — Irta: Stenkáné Bapcsányl Vera. — Naptár szerint, hivatalosan ugyan még nem állott be az ősz, de a hirtelen jött esőzések min­den átmenet nélkül hűvösre változtatták a még nem rég meleg napokat. Reggelenként fehér köd ereszkedett a hegyek ormaira, melyből egy- egy foszlány végig húzódott a keskeny völgy hosszában, ezüstös harmatba vonva a iákat és bokrokat és ezeket átfonó ökörnyál vékony, fehér szálait. A lekaszált sarja helyébe lilaszin kikirics lepi el a tisztásokat s habár a fák még teljes pompájukban megtartották dús zöld lomboza­tukat, a szemlélő figyelmét még sem kerüli el a változás, mely az erdőben rövid nehány nap alatt végbe ment. — Az első hűvös éjszakák óta mintha valami ideges nyugtalanság lapan- gana a levegőben, csupa sejtelmes hangulat itt minden, melyet inkább érezni, mint látni lehet. Az erdő koronás királyai most tartják nászukat . . . Terjedelmes, nagy darabon csak ketten uralják az erdőt. Mindkettő egyformán daliás és erős; ha bőgő hangjukat megeresztik, egyforma harsogó erővel tölti meg a hegyet- völgyet s hevesebb dobogásba hozza népeik szivét. Félelmes erejük és harczi kedvük elől már eleve-a rügyezés első idejében —más pagonyba A magyar művelt közönség pedig tudni fogja kötelességét s le fogja tudni .róni háláját nagy embere iránt. Október 6. Itt van- immár a bo- rongós őszi napok tizenhárom hős legsötétebbike, az aradi vértanú Golgotájának évfordulója! A fáj­dalmas emlékezés súlyos kínjai hasogatják át a mélyen érző hazafiak szivét, de a múltra borított fátyolt, azt a sokat emel­getett, sűrű és mégis átlátszó fátyolt, ma már alig libbentjük meg, mert a hétköz­napi élet nyűgöző küzdelmeiben még imádkozni se érünk rá a megdicsőültek emlékezetéért! Október 6! Minden, ami a nemzeti létben fékevesztett kin, őrült keserűség, elfojtott bosszuérzet és velőt- járó magába-mélyedés, komor tépelődés, eszeveszett kin: e két szóban plastikusan kifejezést nyer. Emlékezzünk ! Hisz ez az emlékezet nem ólom lábon jár, de iramlik, száguld oda a vesztőhelyre, hol sűrű őszi borongás ül, melyen alig-alig csillan át a remény legvékonyabb sugára! S mi mégis látjuk azt; látjuk a glóriát, mely az akasztófát övezi s mely a mély haza- fiságnak ép oly symboluma, mint az ut- széli Megváltókereszt a rajongó vallásos­ságnak ! Menjünk hát el ismét a templo­mokba, hol az évfordulón megint meg­tartják a szokásos istentiszteleteket. A ref. templomban reggel 9 órakor, a plé­bánia templomban d. e. 10 órakor lesz a vallási szertartás. vonultak a gyöngébb vetélytársak, csak egy-egy gyönge hatos húzódott meg a sűrűben, gyáván bujdosva az erős előtt, kit talán éppen jelen­téktelen voltáért figyelemre sem méltatott a hatalmas vetélytárs. A keleti ég peremén, halvány-piros fény tör útat magának a sürü, sötét fellegek közt s csak gyöngén világítja meg a hegyoldal cser­jését. Túl a tisztás mögött csülkök halk kopo­gása hallatszik, közbe mintha valami óvatos kéz útat törne magának az egymásra hajló ágak közt; meg-megáll mintegy figyelve, majd ismét előre tőr. Végre kibontakozik s teljes pompájá­ban áll meg a tisztás szélén ; ő az, az erdők királya! Büszke fejét előre nyújtva, egy ideig kémlelve neszei, orrlyukai kitágulnak, úgy fogja fel a szemközt fúvó szelet. Semmi veszedelem. Hatalmas testének körvonalai bele vesz­nek a sötétségbe, de a mint büszkén magasba kapja fejét, hatalmas, tizenhat ágú koronája élesen válik ki a derengő hajnal hátteréből. Mögötte a cserjésben áll a háreme. Nagyobb részét úgy hódította el az elűzött gyöngébb riválisaitól. Csendesen, egykedvű nyugalommal ropogtatják a bokrok fiatal hajtásait, hisz jól tudják, hogy szerelmes uruk féltékeny éberség­gel őrzi őket minden veszedelemtől. Először csak gyöngén, enyelegve kezd rá nászdalára, majd harsogóbbá lesz hangja, végre teljes erejéből bele bőgi izzó szenvedélyét a Lapunlt. xxxÉti száma ÍO oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents