Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-01 / 31. szám
T^ILSXAIDXAXjiyiX iéüs szépiroidíllmi hetilap. Előfizetési árak : Egész évre G korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs : JENEY GYULA. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fö)-tér 14. —■ hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ——— A drágaság ellen. (M. H.) Csak gyenge viszhang volna az, ha megakarnók szólaltatni azt az elkeseredett felháborodást, melyet az általános nagy drágaság az emberek millióinak lelkében kivált. Mindenki tudja, érzi a maga baját, melyet a kenyérgondok okoznak. A szó szoros értelmében vett kenyérgondok! Mert ma már ott tartunk, hogy boldogoknak tudjuk magunkat, ha a gyöt- relmes fáradozással megszerezhetjük a mindennapi betevő falat kenyeret. S milyen ez a drága pénzen szerzett kenyér! A liszt ára csekély hijjával a duplájára emelkedett a réginek, de azért nem a régi. Ma 50—56 fillérbe kerül a kenyérnek való liszt és a kenyér mégis alig ehető. Keverik bab- és kukoricza-liszttel s egyéb meg nem állapítható anyagokkal. Hogyan bírja ki ezt a szegény ember!? S ki nem szegény ember ma? Még azok is, vagy talán azok leginkább, akik ezt elleplezni igyekeznek: az iparos, a kereskedő, mindenfajtáju kéz- és szellemi munkás, kiknek jövedelme nem tartott lépést á drágulással, mert a csak némileg fokozott jövedelem-többletét elnyeli a lakás, a ruházkodás drágasága, úgy, hogy az élelmiszerek abnormális árát nem is képes már megfizetni. Ezt igy soká elbírni nem lehet! Egy darabig valahogy még csak le lehet fokozni az életigényeket, de ma-holnap már ez sem segit és százezrek ajtaján a nélkülözés, az éhség fog kopogtatni ebben az országban. Felháborodással, elégedetlenséggel nem megyünk nagyon sokra. Nem szabad megvárni, mig az elkeseredés elemi erővel ki nem tör a telkekből! Itt tenni kell valamit, mert a tétlenség, melylyel az emberek százezrei húzzák a mindennapi megélhetés keserves igáját, végromlásba visz. Múltkori számunkban hiteles összeállítását közöltük a gabonaáraknak és a gabonamennyiségeknek. Különösen egy adat van, mely megragadja a lelkeket és mozgásba hozza! Hiteles megállapítás szerint ugyanis ez évben 100 millió korona értékű búzával termett kevesebb az országban, mint tavaly. Ha a drágaság csak annyira volna magas, hogy ezt az értékhiányt akarná behozni, talán meg lehetne bocsátani, mert a kereslet és kínálat közti tárgyi fogyaték rekompen- zálását jelentené a magasabb ár. A lelki- ismeretlenség azonban kamatoztatni akarja a sors csapását és ötven százalékos uzsoráskodás folyik a rekompenzáló drágaságon felül. Száz millió korona értékű a gabonahiány, de a mai árak olyanok, hogy nemcsak ezt az összeget hozzák be, hanem összesen 150 milliót, vagyis még ötven milliót a hiányzó mennyiség értékén felül. Ez az, ami a legfelháboritóbb! Az uzsoráskodásnak e legveszedelmesebb és R Magybányai Hírlap tárczája. A kárhozat sok nyila szál fejemre, A mért szíremben lelkes tűz lobog. £rdök mélyébe eltemetkezem . . — Irta: Révai Károly. — Erdők mélyébe eltemetkezem, Hová az ember bősz hanyja nem ér el; Ittas gyönyörrel jártatom szemem, S beszélgetek az erdők nagy szivével. Susogjatok fák lombos koronái, S sziklák öléből fakadó erek! Itt akarok most békére találni, Mit megtagadtak sors és emberek. Vadgerle bujkál sűrű lomb alatt, S az örvös hívja élete hű párját, Az énekesek ajkán dal fakad, S az egész erdőt kaczagva bejárják. Gyógyulni jöttem! s mindent eltemetni, Mi életem deléig elkísért! Ó, hogyha mindazt eltudnám feledni, Mit szenvedtem egy csöpnyi mosolyért! Maholnap ősz lesz. Hulló levelek Behintik lágyan az erdők avarját-, S hogy engemet is elfelejtsenek, Be jó lenne, ha szivemet is Lassan eltakarnák! . . . Ő kishitűség! Ne pusztíts szivemben! Napfény mosolyg már, szálnak a ködök. Valaki sir: „Apám, ne hagyj el engem!11 S én visszasírok: „Erzsiként jövök'.“ . . . A vágás szélén lombok sátorábul Merész ugrással kitoppan a gint; Szive megdobban, —azután elbámul Halavány arczom bús vonásain. Ne félj, nem bántlak erdők fejedelme! Hisz, magam is most üldött vad vagyok. Művészi realizmus. — Irta : Dr Szlklay Dezső. — Művészeink — különösen a fiatalabbja — között sok van olyan, aki félreérti a realizmust, keresi a csúfat, a visszataszítót s realisztikus szempontból épen ezt tartja szépnek. A hosszú, beteges alakok, a szenvedő arczok, az indiai legbecstelenebb fajtája ellen csatasorba kell állani az embereknek! Kevesebb termett, megdrágul a kenyér, ám legyen! De hogy e drágaság határt ne ismerjen, hogy a nyúzásig fejlődjék és egy egész ország munkás népét tönkre tegye, ezt az ország agrárius volta sem menti és nem lehet olyan agrárius érdek, melynek áldozatul lehet és szabadna oda dobni a sok milliónyi embert. Ausztriában már hónapokkal ezelőtt mozgalom indult meg és a kenyérdrágaság csökkentésére, meg ellensúlyozására a gabonavámok felfüggesztését sürgették, sőt határozták el, de nálunk az érdekelt agrárius oldalról oda dörögték a tilalmi szót. / Ámde ez igy nem megy! Ha amikor takarmányhiány volt az országban és a marhák érdekében elrendelhető volt a takarmánykiviteli tilalom, sőt felfüggesztették a behozatali vámot, most, amikor az emberek millióit fenyegeti ugyanaz a veszedelem, ugyanazok az intézkedések el nem maradhatnak. Mert annyit csak megkövetelhetünk a sorsunkat intéző hatalomtól is, hogy legalább annyira gondoskodjék az emberek életszükségleteiről, mint az állatokéiról! Gabonakiviteli tilalom s a gabonabehozatali vámok felfüggesztése segíthet az égető bajon! Egyesek felháborodása, gyűlések tiltakozása itt semmit sem segit. Meg kell mozdul- niok a városoknak, mint erkölcsi testületeknek, melyek nem nézhetik közönyéhinség áldozatai, görhes állatok, kiszáradt fák, görbe utczák, kidült kerítések, félrecsapott szénaboglyák, vigasztalan tájak a kedvenczeik. | Aki a kötélen lógó, száradó fehérnemüeket festi, még a jobbak közé tartozik. Művészetük pongyola, cultusuk az összefüggéstelenség. Azt vallják, hogy minden ember vagy beteg, vagy gonosztevő. Gyűlölik azt, ami életerős, ami erkölcsös, vagy tiszta. Az egész világ egy nagy büntanya előttük s azt hiszik, hogy mindent olyannak tüntettek fel nekünk, mint a milyen. Dehát ezt csak hiszik, mert teljesen olyannak mutatni be valamit, mint a milyen, — a dolgokat összes részleteikkel együtt feltüntetni, vagyis úgy, hogy ne hagyjunk el belőlük semmit és ne tegyünk hozzájuk semmit, ez nem adatott meg egyik művészetnek sem. S ez igy van jól. Mert ha a művészet amúgy produkálná alkotásait, akkor egyáltalán nem volna művészet. Ezt a félreértett realizmust kultíváló művészek kiszakítanak egy dolgot a természetből, gyakran olyant, aminek egymagában semmi értelme sincs s lefestik. Néha több dolgot kapnak ki s összehozzák egy műben. Itt az összefüggéstelenség cultusa. Ez, a félreértett realizmus. A valódi realista egészen másképen gondolkozik és cselekszik. Mintának veszi a való életet s csodásnak tartja azt. Látja benne az örömöt, az egészséget is, de viszont könnyen Lapunlt mai száma 8 oldal.
