Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-11 / 28. szám
2 Nagytoányai XZirlap 1909. julius 11. szükséglet beáll, a család követelődző tagjai azokat könnyedén, minden utánjárás és fáradság nélkül kézhez kaphassák. vA a társadalom nagy gyárának anyag- beszerzői, kiknek működése nélkül megál- lanak a munkagépek és fölbomlik a társadalom egész szervezete! Hermes. Kivonat a hivatalos lapból. — 1919. julius 9. — Körrendelet. A m. kir. vallás- és köz- oktatásügyi miniszter 15796 1919. szám alatt következő közérdekű rendeletet bocsátotta ki : „Rendelet valamennyi főgimnázium, főreáliskola stb. igazgatójához. Tudomásomra jutott, hogy az évvégi Értesítők a sajtó részéről egyáltalában bírálat tárgyává mernek tétetni, sőt helyenként kevésbbé méltóságos modorban, mi miatt a tantestület méltó felháborodással foglal állást mindazon lapok ellen, melyek nem a mintaszerű „Nagybánya“' reczeptje szerint Írjak tudósításukat; azonban az egyes lapok czimére küldött önérzetes válaszszerü felvilágosítások oly sokféle és eltérő tárgyilagossággal irvák, hogy e tekintetben szükségesnek tartom az egyöntetű eljárás megóvása érdekében is a jövőre direc- tivákat adni s utasítom czimet, hogy : Az előkelő fogalmazásu visszautasítások megszerkesztése végett mindenekelőtt konfe- renczia tartandó s abba a helyi sajtó pártoló képviselői is bevonandók; tervezett szöveg szavazás alá bocsátandó. Aki nem jelenik meg vagy nemmel szavaz, annak szavazata nem számit. A döntés szövegében azonban kiteendő, hogy vájjon azok szavaztak-e nemmel, kik az igazgató által kiállított „közművelődési és irodalmi működési“ mintát nem utánozták s hasznos ténykedésük publikálását mellőzték. Ezekről a tanárokról hozzám azonnal jelentés teendő, hadd tudjam, kik nem tartják be Trefort nagynevű elődöm apokrif rendeletét, melynek egyetlen példányát a nagybányai állami főgimnázium állítólag még őrzi, míg a többi intézetre csak szájhagyomány utján szállott, mint becses ereklye. Nyaka szegendő ugyanis annak, j aki az emberi gyarlóságnak csak egy atomját | nőket, akik úgyszólván soha sem fontolják meg teljesen tetteik következményeit s ha mérlegelik is azokat, a mérleg rendszerint a helytelen felé biliéit meg. Hanem azért bájosak, „mert dekorativek.“ Soha sincs mondanivalójuk, de bájosan mondják. Elragadóan művésziesek szoktak lenni, de művészi érzék nincs bennök. Az idealizmus nem tartozik az átlag-nő erényeihez. Lord Henry, a midőn Doriant vigasztalja, mert Sibyl Vane meghalt, azt mondja neki: Gyászolja Oféliát, ha úgy tetszik! Hintsen hamut a fejére, mert Cordéliát megfojtották, kiáltson bosszút az égre, hogy Brabantis leánya meghalt, de ne pazarolja könnyeit Sibyl Vanera, aki kevésbbé volt reális, mint ezek. Ez bizony gúny az előbbi háromra, de érezzük azt a nyilat is, a mely Sibyl Vanet éri. A nőktől mindig többet vár szellemi tekintetben, mint amennyit azok nyújthatnak. A nők „közönségesek“ s a közönséges nők sohasem foglalkoztatják az ember képzeletét. A ragyogás sem alakítja át őket s ezért a lelkűket is ép oly könnyen megismeri az ember, mint kalapjaikat. Kimondja, hogy az asszonyok az anyag győzelmét képviselik a szellem fölött, épugy, mint a férfiak a szellem győzelmét a morál fölött. A mi a társalgást illeti, egész Londonban csak öt nőt ismer, akikkel érdemes szóba állani, de kettőt közülök nem lehet bebocsátani a tisztességes társaságba. Valódi kerékkötői a nők a remekművek alkotásának. Ők inspirálják arra a férfit, hogy remekművet alkosson, de mindig megakadályozzák abban, hogy meg is csinálja azt. Minden cselekedetük majmolás s ezért nagyon könnyen vigasztalódnak, ha csalódás éri őket. Némelyek abban találnak vigaszt, hogy deáljukban való csalódásuk után, hirtelenül felfedezik férjük jó tulajdonságait. Hitestársi is feltalálni véli azon testületben, mely szent és sérthetetlen és csalhatatlan . . . A végleg megszövegett visszautasítás a legelőkelőbb lap szerkesztőjével közlendő, hátha az ő intencziójával esetleg nem találkozik, mely esetben annak szájize szerint különösen azon irányban módosítandó, melyben a lap eddigi támogató és elismerő magatartása ki- emelődik — lévén a tantestület Ítélete döntő — atekintetben is, hogy melyik lap felel meg leginkább hivatásának, hisz ezen Ítélet szerint igazodik az egész közönség s annak legfőkép azon része, mely már örök Istenhozzádot mondott az alma maternek. Pedig hát ezek is lehetnek aggódó szülők ! Nehogy pedig a csiszolt érzésű testület kezeiből kiejtett sajtóorgánum a pedellus kezébe juthasson s a közművelődési működésen j elfojtott, tiszteletlen mosolyra húzódjék ajaka, jövőre az intézetből az illető lap mindörökre kitiltandó s a tiszteletpéldányok könyörtelenül visszautasitandók. Elrettentésül azonban a lap mindazon száma nyilvánosan elégetendő, mely a bemohosodott emberi gyarlóság jelenségeit a tantestület eljárásából is napvilágra meri hozni. .Komolyan meghagyom továbbá czimnek, hogy jövőre egyedül a New-York Héráid, a Temps, a Matin, a Weiner Zeitung, a Pedagógiai Közlöny és a „Nagybánya“ hasábjain megjelenő vádakat tekintse illetékes helyről eredteknek s az Akadémia Évkönyvén kívül a professzorok akadémiai levelező tagsági székfoglalóit egyedül ezeknek a lapoknak engedje meg közreadni. Megfontolandónak vélem, hogy a gúny és humor, a sarcasmus és tréfa fogalmait a tantestület ne igyekezzék az aestétika elavult törvényeiből s helyi viszonyokból meríteni, hanem a diákság szemüvegén keresztül lássa azokat, mert az ifjúság gondtalanul elnevetgél a romlatlan gyarlóság korcskinövésein s ezekből prismaszerüen szivárványt vált, mely ékessé teszi a feltolt műfelhőket, bearanyozza a rideg elzárkózottságot, az élettelen tudást s durván visszautasító nagyképűsködést . . . Szigorúan a lelkére kötöm, hogy a jövőben a dátum és szám szerint idézendő miniszteri rendelkezésnek nem a betűit, de a szellemét tartsa szem előtt, mert ily módon elkerülhetővé válik, hogy a közművelődési működés boldogságukat azzal a meggyőződéssel vágják az ember arczába, hogy ez a legmegragadóbb bűn . . . Másokat a vallás iránti rajongás vigasztal meg. Talán azért, mert a vallás misztériumaiban megvan egy flirtnek minden varázsa. A vallásos nők talán azért élnek vallásos rajongásukban színpadi alürökkel s viszont a színpadi allűrök adják meg a vallásosság külső látszatát. Némelyek vigaszt találnak abban, ha minden tőlük telhetőt megtettek arra, hogy kom- prommittálják magukat, de — nagy bosszúságukra — olyan tisztességes a külsejük, hogy senki sem akar semmi rosszat elhinni róluk. Wilde a férfiak szellemi felsőbbségét kiemeli egy-egy dialógukban : Gladys herczegnő beszélget Henryvel, az elfáradt, szellemes lorddal: — Mit szól a művészetről? — kérdezte a herczegnő. — Betegség. — A szerelem? — Illúzió. — A vallás ? — A hit divatos helyettesítése. — Maga szkeptikus. — Nem én! A szkeptikizmus a hit kezdete. — Hát micsoda ? — Definiálni annyi, mint korlátok közé szorítani. — Adjon hát kulcsot legalább . . . — Czérnagombolyagot inkább. Eltévedne a labyrinthusban. — Maga megijeszt. Beszéljünk inkább valami másról. Az öreg férjével meg nem élégedett s a fiatal Dorianba szerelmes Gladys herczeg- nőtől kérdi Henry: — Nagyon szerelmes Dorianba? legparányibb nüanca is kimaradjon a taxativ felsorolásból, mely nem minden professorra kötelező, csak azokra, akik a fővárosba való áthelyezés végett folyamodni óhajtanak. Ezek a primi inter pares, akik nem hiúságból, de a kar tekintélyének növelése czéljából tagjai az X-i körnek és nem fizetnek tagsági dijat a Z-i kaszinónak, mert ide tiszteletbeli tagokul illené- nek beválasztatni. Utasítom, hogy jelen rendeletemet „utánnyomás nem dijaztatik“ jelzéssel küldje át meghirdetés végett a „Nagybánya és Vidékének“, mert a „Nagybányának“ elég az erkölcsi diadal, melyet az intézet védelmében aratni szokott. A miniszter legfelsőbb meghagyásából : Dr. Tantereid s. k., központi főigazgató. Szinház. Változatosan összeállított, érdekes és élvezetes repertoire, többnyire zsúfolásig telt ház, a színpadon uralkodó készültség, ambiciós és a technikai nehézséggel birkózó őszinte igyekezet, temperamentumos jókedv, mesteries pát- hosz, vidám elevenség, komoly érzés, érett felfogás és stb. dicsérő jelzővel illetni szokott jeles tulajdonságok a folyó színi saison sikerét teljesen biztosítják. Ez a kis színpad nem fog ugyan egyik színész életében se jelentős szerepet játszani, nem, mintha közönségünk felette fukar volna elismerésében, mert hisz a kit szeretetére érdemesít, üldözi vele s a fejlődés folyamatában szívesen segíti tapsaival, mégis érdemes tevékenységet fejt ki mindenik istenadta tehetség, a ki e végvidéki városban a magyar kultúra fejlesztésének őszinte lelkesedéssel áldozik. „Ocs/cay brigadéros“ hazafias motívumai a kiváló viterpretációban ép úgy szolgálják a magyarság érdekeit, mint a Lendvay szobor, melyet úgyszólván naponként felkeres egy-egy művész s hosszasan eltűnődik szemléletében. Ki tudja, nem-e ezért lesz jelentős egyik-másik színész életében a nagybányai saison, melyet nem tud dláztatni az állandó eső, sőt olaj a lobogó tűzre, melyet a közönség lelkesedése vált ki. Tatárjárás ez az idő a gazdák reménységére, lehangolja, elkedvetleníti az embert, — Szeretném tudni magam is. Lord Henry a fejét rázta. — A tudás végzetes volna. A bizonytalan ságnak van az igazi varázsa az emberre. Egy kis köd csodássá teszi a dolgokat. — Az ember eltévedhet benne. — Minden ut egy pontban végződik. — Melyik az? — A kiábrándulás. — Azzal kezdődött az életem, - sóhajtott a herczegnő. ■ — Koronát szerzett magának. — Beléuntam az eperlevelekbe. — Pedig jól állanak magának. — De csak a nyilvánosság előtt. — Nem tudna nélkülük ellenni. — Nem akarok megválni a sziromtól. — Monmouthnak vannak fülei. — Az öregség nagyot hall. — Sohasem volt féltékeny? — Bárcsak lett volna. Lord Henry csak körülnézett, mintha keresett volna valamit. — Mit keres? — A gombot vivótőréről. Elvesztette. A herczegnő nevetett. — Még mindig megmaradt a maszkom. — Csak bájosabbá teszi a szemét. A párbeszédnek a vége, a nő le van fegyverezve. Érezzük az1 iró meggyőződését a férfi felsőbbségéről, mely akkor is kicsillan, ha a nő azt hiszi, hogy szellemével legyőzte a férfit. Az egész regény valami finom inmoralitás, ennek illata azonban olyan diserét, hogy Írójára nem tudunk haragudni, mert valódi művész.-y -z-.
