Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-04 / 27. szám
2 Nagytoányal XXlrlap 1909. julius 4. A pénz hiénái. A legtöbb halandó azon dolgozik, vereiteltes munkával, tudománnyal, erővel, ügyességgel, ha kell bűnnel, becstelenséggel azon iparkodik, hogy magának pénzt szerezzen, hogy gondtalanul, sőt boldogan evezhessen keresztül az élet tengerén. Az embereket ezen törekvésükben nem gátolják összeütköző érdekeik, sőt sokszor, a mások romlásán épül íel sikerük. A tömeg úgy gondolkozik, hogy a ki a mai nehéz világban, jólehet a pénz szerzése óriási nehézségekkel és esélyekkel jár, mégis tud magának sok pénzt össze szerezni, az csak zseniális ember lehet. Innen származik a pénzember tekintélye. Nemcsak, hogy pénzt tudott szerezni, hanem, hogy meg is tudja azt tartani, midőn olyan világban élünk, hogy minden lépésünket megfizettetik velünk és tengernyi csábítás kínálkozik a pénz elköltésére, az ilyen pénzember jogosan megérdemli becsülésünket s csodálatunkat, mert lelkierőt, takarékosságot és állhatatosságot tanúsít, melyek dicséretre- méltó erények .............. De valóban gondolkodásra készteti az olvasót az a sok pénztragédia, amikkel mostanában a lapok tele vannak. Szabadkán egy egész szövetkezet ül, mely asszonyt gyilkolt pénzért. A törvényszék épen a napokban ült egy úri család felett törvényt, mert végrendeletet hamisított, csalt, hazudott, pénzért. Egy aradi embert, aki milliónyi vagyonát jótékony czélokra hagyományozta, a saját nővére agylágyultnak mond szintén pénzért. Oroszországban négyszáz főnyi bűnszövetkezetet lepleztek le, melynek tagjai esztendők óta fegyház örvényének szélén tánczoltak, pénzért. Lopnak, csalnak, gyilkolnak itt és mindenütt pénzért. A pénznek mindig voltak és lesznek hiénái, a kik a legundokabb bűnök szerzői és felbujtói. Minden emberi érzésükből kivetkőzve, öntudatukat elvesztve, csak a pénzt, az üdvözítő, a hatalmas, fényt, pompát jelentő pénzt látják, de nem látják meg a hátuk mögött leselkedő nyirkos börtönt, esetleg — akasztófát. Ilyen tömegesen, mint most, talán még sohasem léptek fel a pénz hiénái. Mi ennek az oka ? Isten tudja. A természetnek valami sajátságos tünete, hogy valamely nagyobb bűntény után egyszerre kerülnek felszínre hasonló bűntények. Ha valahol egy nagy sikkasztás történik, rövidesen utána egymást követi egy csomó sikkasztás. A Haverda féle gyilkosság után tömegesen számoltak be a lapok olyan gyilkos— Herkulesre mondom! E paripa szép ! De elhiheted uram, hogy ereiben szamárvér folyik! Az udvaronczok és méltóságok csak a királyra való tekintettel folytották vissza kaczagá- sukat. A király ellenben két embert választott ki közülük, akiket Spanyolhonba küldött, hogy megtudják e különös ló születésének adatait. Kát hónap múlva visszkerültek a kiküldöttek és jelentették, hogy a ló anyja közvetlenül a csikó megszületése után kimúlt és egy nőstény szamár táplálta a kis árva csikót. A király szörnyen elcsodálkozott a görög bölcsességén és elrendelte, hogy naponta egy- egy fél kenyeret küldjenek neki az udvari konyhából. Egy napon szörnyen unatkozott a király. Maga elé parancsolta börtönéből a görög bölcset is. És az aggastyán mélyen meghajolt a király előtt és nehéz lánczai csörömpölve ütődött a márványpadlóra. A király megszólította: — Előtted vannak ime a világ legértékesebb drágakövei. Most bizonyítsad be, hogy épp oly jól értesz a kövekhez, mint a csillagvizsgá- láshoz. Mondd meg, melyiket gondolod legértékesebbnek közülök ?! A görög csodálattal nézte a köveket, melyeken megtörtek a deli nap sugarai és szólt: — Uram melyiket gondolod te legértékesebbnek ? A király egy követ vett kezébe, - mely oly szép volt, mint a hold enyhe éjjeleken — és oda nyújtotta az öregnek. A bölcs gondosan méregette kezében a köi Ságokról, a melyek mind az örökség megkapa- ritása végett történtek. Hugo Viktornak van egy mondása: „tégy egy aranyat a legnagyobb emberhegy alá és az az egy darab arany nőni fog, felveti, szétrobbantja az egész emberhegyet.“ A nagy költőnek ezen mondása kitünően ráillik a mostani pénztragédiákra. Meglehet érteni belőle azoknak a rémregényeknek rugóját, a melyeket az élet csinált, de a melyek sötétebben talán a Nick Carter irodalomban sincsennek megírva. És aki esetleg azon elmélkedne, hogy a modern huszadik században miként történhetnek ilyen rémregények, hogyan szaporodhatnak el enyire a pénz hiénái, hát annak hiába írtak bizony világtörténelmet. A pénz mindig ekkora ur volt és az is fog maradni. A legmodernebb századok sem fogják kiirtani a pénz hiénáit, azok voltak és lesznek. Mindent meggyilkol a pénz, a pénzt azonban nem gyilkolja meg semmi ............ Fe lhívás a Teleki-Társaság tagjaihoz. A nagybányai Teleki-Társaság f. évi julius hó 11-én este Felsőbányán a vendéglő nagy termében felolvasó ülést fart a következő műsorral: 1. Farkas Jenő a Teleki-Társaság t. tagja üdvözli a Társaságot. 2. Révai Károly elnök megnyitó beszédje. 3. Simon Aurél vendég szavalata. 4. Révész János r. tag éneke zongora kísérettel. 5. Fliesz Henrik r. tag költeményei. Felolvasó ülés után társas vacsora és táncz. Felkérjük a Társaság tagjait s városunk intelligens közönségét hogy minél számosabban csatlakozzanak a kiránduláshoz. Indulás julius ; hó 11-én délután fél 6 órakora Szénatéri állomásról. Nagybányán, 1909. junius hó 29-én. Fliesz Henrik, Révai Károly, titkár. elnök. vet, a világosságfelé tartotta és szemeivel kisérte az általa lövelt sugarakat, azután megszólalt: — Uram e kő szivében féreg van! A király magához hivatta kincstárnokát, darabokra förette-a követ és ime — belsejében tényleg ott volt a féreg. Erre nagyon megdicsérték az öreget a király és elrendelte, hoy ezentúl egy egész kenyeret küldjenek ^naponta neki az udvari konyhából. Évek múltak s a király megfeledkezett az öregről. Ekkor egy napon, nagy ünnepi ebéd után származását illetőleg kételyei támadtak — és eszébe jutott a bölcs férfi. Maga elé parancsolta. A király előtt mélyen meghajolt az öreg és nehéz lánczai csörömpölve ütodtek a márványpadlóra: A király beszélt: — Nagy a te bölcsességed, Két fényes próbát mutattál be eddig és én mindkét esetben királyi mód megjutalmaztalak. Most mondd meg nekem ki, volt apám és mi volt foglalkozása? A görög alázatosan válaszolt: — Furcsa kérdés ez uram. Mindenki tudja, hogy apád király volt, mint te magad uram. Ekkor a király felugrott helyéről és fenyegető hangon dörögte: — Ne hízelegj nekem, nyíltan mondd meg az igazat! Különben kínos halál vár reád! Az öreg kezei úgy remegtek, hogy lánczai megzördültek: — Uram, alávetem magam parancsodnak. Akinek életedet köszönheted, becsületes polgára volt a városnak, kenyeret sütött és eladta őket a vásáron! Nyugodtan meghalgatta a bölcs szavait a Színház. Most, hogy Krémer Sándor színigazgató jóvoltából az ősziesen permetező, hideg esőtől megvédő nyári színházban élvezhetjük a jeles társulat kitűnő előadásait, eszünkbe jut az az értékes jelentés, melyet Festetics Andor gróf, a vidéki színészet országos felügyelője terjesz- tatt Apponyi Albert gróf miniszter elé. Megláthatjuk belőle, hogy az egész ország színészete, minthogy épen á vidéki színészet adja az általános nívót, miféle tényezőként szerepel a köz- művelődés és üiűvészet terén. Nem kell túlságosra becsülni a színészetnek általában e működését, de azt a feladatot, melyet e téren a társadalom reá biz, Festetics szerint betölti. Ma már nem kell, nem szabad a nagyobb vidéki városok színészetét lekicsinyelni, mert a színészek általános művészi nívója ma már oly fokú és a kiváló egyéniségek oly számban vannak, hogy a vidék is teljesen kielégítheti fejlettebb művészi igényeit, ha a külső eszközök is rendelkezésre állanak, a mi nálunk még egy kis ideig bizony elég fogyatékosak. Festetics gróf a saját tapasztalatait, a saját fejlett ízlését tartja elénk tükör gyanánt, melyben megláthatjuk azokat a kívánalmakat, melyekkel a szinésztársaságok iránt a fejlettebb műérzék fellépni tartozik. A szertelenné vált opetett- kultusz szünőfélben van egyébként is, amitől hasztalan óvtuk a serdülő ifjúságot. A nagyrészt franczi szemérmetlenséggel ékesített hülyeségek okozták, hogy némely iskola igazgatósága az egész színi szezonra megtiltotta a szitiház látogatását, Ez természetesen jelentékeny anyagi károsodása a szingazgatónak, de hasztalan tekintik az ilyen intézkedést ósdinak, copfosnak, az iskola nem nyújthat kezet a színháznak abban, hogy az ifjúság arczárói a szégyenpirt letörölje. Káros azonban maga az iskola is, mely nem talál nevelő, művelő eszközt a színházban olyan irányban, amilyenben azt a magyar nemzeti szellem megkívánja. A magyar eredeti dráma, vígjáték már nyújt olyan gazdag repertoárt, hogy a léhaságokkal telt disznóságok minél ritkábbak lehessenek a színpadokon, király és arcza változatlan maradt, intett neki, hogy várakozzék reá és nehéz lépésekkel hagyta el a termet. Az öreg minden izében remegve várta a biztos halált. A király közben felhaladt a kastély márvány lépcsőin édesanyja lakosztályába, hogy biztosat tudjon meg tőle. Halállal fenyegette meg az öreg asszonyt, ha nem ismeri be az igazságot. Erre könnyekre fakadt az öreg asszony és a király megtudta a valót. És újra lehaladt a márvány!épcsőkön és vissza tért abba a terembe, melyben az öreg bölcs várakozott reá. Azután elhívta magával és hosszú folyosókon, meredek lépcsőkön vezette végig, egy kis elrejtett kamarába és becsukva a kamara ajtaját, ekkép szólt hozzá:-- Ismerd be most, hogy melyik ördögnek köszönöd a tudományodat ? A bölcs felelt: — Édes anyámnak köszönhetem uram! Az anyám ellenben nem hitt a varázslatban, nagyon okos asszony volt és félt az Istentől! Arra ta- nítatott, hogy mindig nyitott szemmel lássak és neki köszönhetem bölcsességemet. Nézzed meg óh uram, annak a csatalónak a füleit és megláthatod, hogy tudásom nem ered a sátántól. — Jól van — szólt a király, — De honnan tudtad, hogy abban a drágakőben mely nekem legértékesebbnek tűnt, féreg lakik ? — Azt uram, abból sejtettem, hogy sötét folt mutatkozott' a napsütötte felén, amikor a világosság felé tartottam a követ és a napsugarak megtörtek benne. — Valóban bölcs vagy, — Mondta a király. De most mondd meg kérlek, miből következtettél születésem titkára? Pékmesternek nézhetne engem valaki?
