Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-03 / 1. szám
társadalmi zés» szÉr'inoD.a.r.Mi hetilap. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Or. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: JENEY C YULA. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők. Kiadóhivatal; Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi.(Fő)-tér 14., ----------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----------Az uj év küszöbén. Pár nap múlva esztendeje, hogy e helyen közviszonyaink ecsetelésével foglalkozván és e, már is sok vihart látott lapot a köz- és társadalmi élet önzetlen szolgálatának felajánlottam. Azóta csak egyet zökkent a végtelen idők szekere, melyen számtalan értékes holmi, megbecsülhetetlen kincs mellett legalább is ugyanannyi haszontalan lim-lom helyeztetett el. E zökkenéstől sok súlytalan táfgy magasra ugrott fel, mint a gummi- labda, mig a becses és nehéz holmik még jobban, mozdithatatlanabbul ékelődtek be. így vagyunk közéletünkkel is ! Még mindig ott hánykódik a nyilvánosság zokkengető szekerén az a sok lim-lom, de talán lesz egyszer egy nagyobb zökkenés is, mikor végleg bezárulnak a komolyan haladó közélet súlyos járművétől és a pojáczaszerü látványosság egyedül a mutatványos bódék közönségének gyönyörködtetésére fog szolgálni. De mig ez megtörténhetik, e lap mindvégig kérlelhetetlen üldözője lesz minden közéleti ferdeségnek és hig lére eresztett erkölcsi elveknek, melyektől eltelve, sokan a közéletben való szereplés közben szerzett katzenjammert ép oly kiheverhető- nek tartják, mint a kurjongató mulatozás, sűrű mámorát! Senkit sem vádounk, rut önzéssel, köztevékenységének gyarló kiaknázásával; szentül hisszük, hogy a fórumon mindenki jót és szépet akar s a közszereplést nem tartja subának, malaczlopó gallérnak, mégis fájó sebeket ütünk mikor a közéletben nagyobb őszinteséget és emelke- dettebb felfogást óhajtunk, tisztultabb meggyőződést, nemesebb hevülést, meg- gondoltabb következetességet! Ezt akarjuk s ha egy évben csak egy hivet szerzünk is tántoríthatatlan meggyőződésünknek, felesleges tevékenységet nem fejtünk ki! Ma még olyanok vagyunk, mint a próféták, kiknek hangja elvész a pusztában, de már is vannak, kik megdöbbenéssel félik a megváltás bekövetkezését! Rajongással bizakodunk, hogy el kell következnie annak az időnek, mikor a köz- és társadalmi tevékenység egyedül csak dekórum lesz, a heíyrevalóság fokmérője kizárólag csak tz altroisztikus áldozatkészség, a megbecsülés és köz- tisztelet csak önkéntes megnyilatkozás, nem pedig az érdekeltségi összeköttetés múló és értéktelen ered' énye! Ezért mi küzdünk, de ezért ellenünk is küzdenek. Azonban éltet, aki küzdést szit, öl, aki hallgat s az az elve, hogy minden úgy van jól, ahogy van! Támadni szeretünk, mert reánk nézve tespedés a védelem, mely elernyesztené erélyűnket, gyávaság a fedett helyre való elvonulás, mert itt ünnepet ülnek az avuló maradi- ságnak, a megrögzött szokásoknak! Nem keztyüs kézzel nyúlunk a csipkebokorba, hogy rózsát szakíthassunk! Kezünket, arczunkat, lelkünket, szivünket hadd vérezze a töméntelen tövis, mely szétbogozhatlanul áll utunkba, mégis nyúlunk a rózsa után, mert szeretjük a szépet, a jót s mi is akarunk belőle, de soha a magunk részére, hanem a köz javára és szerény erőnktől telhető előmozdítására ! Mindenben átengedjük a küzdőteret alkalmasabb és érdemesebb szülöttek számára, örökké járatlan utakon kívánunk, akarunk és fogunk haladni csak azért, hogy valami hasznosat és jót onnan is kiaknázhassunk, hol senki sem keresi; a tövist se törjük le, csak félredobjuk, hogy bennünket tovább is vérezhessen, csak szabaduljon fel az elrejtett közjó: mindnyájunk szerelmes vágya, a szép rózsabimbó! A mi utunkon sok a tócsa, sok a piszok, de csizmát öltünk s ünnepnap mégis tisztán, laktopánkában léphetünk be a köz- és társadalmi élet hófehér templomába, hol mindenki dicséri az Urat, ki hamisan, ki csengő hangon, ki áhítattal, ki szokásból, ki látszatból! A mi dicséretünk szívből, szeretetből fakad! Szeretetünket csak növeli az ellenünk innen-onnan táplált gyűlölet, kitartásunkat csak aczélozza az ellenünk szórt gúny és kicsinylés! Az uj esztendőre ismételjük fogadalmunkat. A köz önzetlen, odaadó szolgálata czélunk és elvünk a köz boldogulása, R Nagybányai Hírlap tárczája. A varróleány.- Irta: Jenen Gyula. Nyomorult padlásszobában Rezeg a gyertyafény, Varrólányka kisirt szemekkel Varr szegény. Egymást űzik szép kis fejében A sötét gondolatok, Lehajtja fejét, mint a virág, ha Szél kavarog. Mondta: eljön, szava fülembe cseng, Mint az édes zene . . . Oly szép, oly daliás, forró szerelme Oh bár igaz lenne. Nem lehet az való, a mi olyan merész, Édes röpke álom; Mit találhatna a fényes gazdag nr a Varrókisleányon. Nem; nem lehet igaz, oh hadd 'meneküljek, Nem lehet — már késő . . . Elhagy minden erőm akkor, ha eszmélek, Vájjon, vájjon élj6 ? . . Rég elmúlt az óra, már nem jön,-Nem szeret, megunt, elég voltam . . . Gyorsan, ablakot nyit: fölsikoli — lezuhan S harmatos reggelen úgy találják holtan. Másnap jön a hírlap, csupán ennyi állt ott: Kórházból temetik ma a nyolczas számot. Fényes kávéházban dőzsölnek a tisztek; Fénylő szemeiket kerüli az álom. Sok szerelmi kaland kerül beszédsorba S kaczagnak többek közt egy bájos, hiszékeny Varró kis leányon. ki emberi szenvedés határán tál. A mesés őskor sem nyújt rettentőbb tragikumot a szerencsétlen d’ Argant grófné életénél. Hajthatatlanabb végzet nem sújtotta az Atridákat s Oedipust sem. Ugyanaz a borzasz- tóság ott, mint emitt. Meglehet, hogy d’ Argant grófné végzete kegyetlenségében még felül is múlja mindazt, amit egy Sophokles komor zsenije csak képzelni tudott. Felülmúlja abban, ami „még csak nem is rejtelmes“. A titokzatosság nem borította rá leplét,, nem rejtegette előtte a rémes jövőt. Ödipus nem tudta, nem látta, hogy hová viszi végzete. D’ Argant asszony nem ringathatta magát csalódásba. 0 nála a szerencsétlenség túlságos pontossággal kiszabott határidőre jelent meg s lehetetlenné tett minden reményt. Nem leskelődött felesleges módon a ház körül várva a kedvező pillanatot, hogy, lecsaphasson. Nem. A kijelölt órára ajtót nyitott s belépett. íme életrajza mindenféle, a kifejlést megakasztó magyarázat nélkül. Egy tuczat dátum 2 — 3 szó kíséretében elég lesz arra, hogy a rémes borzalom hatását idézze elő. * 1868-ban D’ Argant Vilmos neje lett; a kölcsönös szerelem kötelékei fűzték hozzá. 1870-ben épen első fiuknak, Henriknek születése napján megtörtént a hadüzenet s Vilmos a határra sietett. Sedannál fogságba esett s német erődökben betegeskedve csak két év múlva tért vissza. Négy évre Henrik születése után György jött a világra. Három és fél év múlva Jakab, négy és fél évvel később Péter, négy év múlva pedig Fülöp született. 1885-ben vagyunk. Ez öt év alatt béke és boldogság volt a grófné osztályrésze. A gróf büszke volt öt szép fiára; mindannyi szolid, derekas és bátor. Rászoktatta őket a testgyakorlatokra. Mesterük a fegyverfogásban, a lovaglásban, tőle tanulják az erélyt. Ki ne emlékeznék rájuk, aki az erdőben lovagolni látta mind az ötöt? A legidősebb 20, legifjabbik 5 éves s poney-lován talán nem is ő a legfélénkebb. Nem hiába, hogy „Argant ardent“ volt az ősök jelmondata. Egy nap kis csapata élén a gróf is részt vett egy lovaskiránduláson.
