Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-08-16 / 31. szám
2 Nagybányai Hírlap 1908. augusztus 16. Elsietett engedély. A Zrínyi Ilona-tér északkeleti sarkán egy uj épület falai emelkednek, a mi azért lepi meg a szemlélőt, mert az építkezés a köztérre erősen beszökel s következménye csak az lehet, hogy a városi korcsmának a Zrinyi-térre nyíló homlokzatától irányítva a szabályozási vonal csakis ezen uj épület figyelembevételével vonható meg, miáltal a térből pár öl széles sáv elvonatik. Ez még nem volna égbekiáltó baj, mert elég tágas marad még mindig a Zrinyi-tér, bár annak ilyen jellegéért piaczczá leendő alakítása czéljából egykoron sok szó esett, melyek a meggyőződésünket még ma is képesek feltétlenül irányítani, mert minden város jövendő fejlesztésénél alapvető elv, hogy köztereket létesítsünk, utczákat tágítsunk, nemhogy azokat szűkítsük, avagy talán beépítsük. Ez az elv mindenesetre érdemes arra, hogy azt a város képviselőtestülete adandó egyes alkalommal ismételten megvitassa, életrevalóságát minden oldalról mérlegelje s ezért kár volt, hogy a város tanácsa ezen meghá- nyás-vetésnek útját szegbe akkor, a midőn az építési engedélyt anélkül adta ki, hogy a képviselőtestületet megkérdezte volna, vájjon ragaszkodik-e még ma is azon határozatához, melyben a Zrinyi-tér északi oldalának szabályozási vonalát a ma tapasztalható s markansul kijelölt léniában állapítja meg. Ez a kérdés még azért is a képviselőtestület elé lett volna az engedélyezés előtt terjesztendő, mert ingatlan eladásról lévén szó a formai jóváhagyás utólagos reménye mindig megfogyatkozhatik, mert semmi sem biztos e földtekén ! Személyeket nem érintünk, mert magok a tények provokálják a nyilvánosságot. A város tanácsa építési engedélyt állított ki s abba beleszúrta, hogy az építtető köteles a Zrinyi-térből a szabályozási vonal következtében elfoglalandó 188 öl területet a képviselő- testület által megszabandó áron átvenni, illetve az árát megfizetni. * Ez a tény törvény és szabályrendeletellenes, mert a köztulajdon elidegenítéséhez szükséges alakszerűségek anticipáltattak, holott erre a tanács nincs felhatalmazva. A mellett e tény egy ferde és kellemetlen helyzet szülője, mert a képviselőtestület mintegy erkölcsi obligóban 11 az ingatlannak de facto et jure eladására, ha a jóhiszemüleg építtetőt megkárosítani s a tanács eljárását dezavuálni nem akarja. Hogy pedig valami baj ne essék, a búcsú előtt egy héttel asztalhoz ültette Katiczát, hogy Mari nénjének, meg a nagyságának Írjon. A levélírás megkezdődött. Örzse néni szájába rágta unokájának, hogy először Mari nénjének írjon; írja meg neki, hogy ne vegye rossz néven, hogy most nem hívja meg őket; mert hát a körülmények nem engedik . . . stb. Aztán a nagyságának diktálta meg a levelet, hogy hát Ígéretükhöz képest vasárnap búcsúra, egy kis ebédre ereszkedjék le hozzájuk az egész család . . .- Nagyanya - szólt hirtelen Kati, mielőtt levelét megkezdte volna, -- hogyan Írjam a megszólítást a nagysága levelében ? — Hogyan? Hát csak „Kedves Néni!“ Az ilyen kis leányok mindenkit csak néninek hívhatnak - válaszolt az öreg. A levelek elkészültek. Az öreg néni nem győzte biztatni Katiczát, hogy csak szépen Írja különösen a nagyságáét. Már csak borítékba kellett tenni a tisztán, csinosan megirt levelet. Az is megtörtént. A czimet is ráírta Katicza kissé öregebb betűkkel. Aztán Örzse néni személyesen vitte el a postára és nehogy fizetet- lenül menjenek el, ő maga ragasztotta reájuk a 10 filléres bélyeget. A búcsú napja elérkezett. Örzse néni szobája szépen ki volt takarítva; az asztal megtérítve hófehér abroszszal; a tányérok és egyébb evőeszközök fényleltek rajta, mint a tükör. A konyhában egyik jóismerőse süt-főz. Az édes tésztafélék már készek; most a liba, récze, meg a csirkepecsenye sistereg. Úgy intézkedett Örzse néni, hogy épen 12 órakor tálal. Addig a nagyságáék bizonyosan itt lesznek akár gőzösön, akár kocsin jöjjenek. Az eset a város közönségét sokféle kombinációra indította s ezek között legsúlyosabb tartalmúak azok, melyek az önkényes intézkedés bélyegét sütik a tanácsra anélkül, hogy az eljárásnak elfogadható mentségét találnák, mert a törvény és szabályrendelet tiszteletében azoknak kell mintául viselkedniök, kik a polgárság békés nyugalmának leghivatottabb őrei. Pedig egy ilyen eset alkalmas arra, hogy alapos kavarodást és széthúzást idézzen elő, a mire épen ma kevesebb szükségünk van, mint a nyaralóknak az esőre! Hibáztatnunk kell az építtető eljárást is, mert neki is tudnia vagy legalább éreznie kellett volna eljárása szabálytalanságát, melynek fedezésére nem bújhat a tanács szoknyája mögé! Ha pedig számotvetett az esetleges következményekkel, mely a vétel elutasítása esetén az építkezés szétbontásában s anyag el- hurczolásában áll, eljárása a lutri estélyére van alapítva, ez pedig törvényes oltalmat nem igényelhet. Bízunk benne, hogy a város képviselőtestülete közmegnyugvásra fogja a kényes kérdést megoldani s intézkedni fog, hogy a jövőben hasonló esetek még kivételképen se fordulhassanak elő. Iparfejlesztés. Hogy milyen arányokban kellene fejleszteni a magyar ipar versenyképességét, arról ékes bizonyságot tesz az az emlékirat, amelyet néhány hónappal ezelőtt tett közzé a kereskedelmi miniszter az iparfejlesztésről. Ez emlékirat szerint ahhoz az elsősorban elérendő czél- hoz, hogy a hazai szükségletet a hazai ipar fedezze, nem kevesebb, mint 438 gyár volna szükséges, amelyeknek 820.92 millió korona tőke kellene ; foglalkoztatnának 144000 munkást (körülbelül 100 millió K évi munkabérrel) és évi termelésük összértéke 419'515 millió koronára rúgna. Az állami segély tiz évre összesen 125 millió K lenne. Ezek a számok csak az első pillantásra tűnnek föl viszonyainkkoz képest — nagyoknak. Ami különösen az állami , segélynek szükséges összegét illeti, ez csak látszólagosan ily nagy áldozat az állam részéről, csak úgy, mint j az állami tisztviselőknek juttatott magasabb \ illetmények is. Mert az összes állami kedvezmények és segélyek, eltekintve attól, hogy a legkülönbözőbb alakban oszlanak meg az ország lakossága közt, emelve ennek gazdasági forgalmát, legfőképpen a fogyasztási adók alakjáUgy 12 óra tájban élénk zsivaj hallatszik a ház előtt. Pár pillanat múlva bekopogtatnak az ajtón. — Szabad! — Kiált örömmel és siet ajtót nyitni. Hanem, mintha a villám ütött volna melléje, úgy megijedt, mikor a nagyságáék helyett öcscse feleségével meg 5 kisebb-nagyobb gyermekével berukkol a szobába. — Bátorkodunk kedves néném, szives . .. — de nem végezhette be szavait, mert Örzse néni kétségbeesetten belevág. — Hát nem kaptátok levelemet ? — De igen ... hanem anélkül is ismerjük kedves néném jó szivét ... de nem végezhette be, mert Örzse néni kifutott Katiczához. — Te Katicza! Hát nem írtad meg Mari nénédnek, hogy ne jöjjenek el. — Dehogy nem, öreganyám, magyarán megírtam, hogy ne jöjjenek el! — Hm ... hm, — dörmögte Örzse néni — mégis itt vannak . . . No . . . Isten neki! — Hallod, öcsém — szólt, amint megint a szobába lépett — hát. . . hát . . . megvallom, nem hittem, hogy eljöjjetek ... mert hát magas vendégeket várok . , . aztán azokhoz . . . hát szó, ami szó . . . nem illik az ilyen szegény ember egy asztalnál. — Ne búsuljon Örzse néném — vágott bele a férj — nem muszáj nekünk az urakkal egy asztalnál ennünk. — No, azt akartam mondani én is. Aztán hát azért nem lesz rövidségtek . . . enni-inni való van elég. Majd a kamarában terítek nektek. Tiszta az is, tegnap kimeszeltem. — Jó lesz, jó lesz! — kiáltottak karban a gyermekek és húzódtak ki a kamarába. bán jórészt ismét visszakerülnek az állampénztárba, — megteszik sokféle jótékony hatásukat, anélkül, hogy az államkincstárnak valóságban nagy áldozatába kerülnének. Közelebbről bírálva pedig a magánvállalkozás kérdését, úgy találjuk, hogy erős akarattal nem lehetetlen ezt az álmot tiz éven belül megvalósítani, föltéve persze, hogy hazánk nagybirtokosai — elsősorban a holtkéz - elég érzékkel fog bírni az iparpártolásnak gazdasági és hazafias jelentősége iránt; mert ha Ausztriában és a Németbirodalomban össze tudták kötni az uradalmak birtokosai ezt a két szempontot, miért ne tehetnék ezt nálunk is, különösen amikor köztudomású, hogy az iparvállalatok évről-évre nagyobb jövedelmet biztosítanak főképpen azoknak, akiknek módjukban van nyersterményeiket a helyszínén feldolgoztatni, ahelyett, hogy ezeket külföldre eladva, a belőlük készült és behozott iparczik- kekért drága árakat fizessenek. Hangsúlyozzuk, hogy ezeket az iparvállalatokat lehetőleg magyar pénzen kellene megvalósítani, nemcsak azért, hogy hasznunk az országban maradjon és bennünket gazdagítson, hanem azért is, mert máris túlsókkal tartozunk a külföldnek és félő, hogy egy-egy újabb pénzválság vagy a legújabb porosz és német állam- czimletek mintájára való külföldi kibocsátás, kapcsolatban ellenfeleink, agitácziójával, papírjaink tömeges visszaözönlése utján elviselhetetlen bajokat okozna egész gazdasági életünkben. A nagyobbszabásu iparfejlesztés előfeltételei közül a biztos és aránylag olcsó alapítási tőkén felül a forgó tőkének könnyebb megsze- rezhetését sem szabad kifelejtenünk. Számos gyár alakult volna már, még több virágoznék, ha törekvő és megbízható tulajdonosaik (hiszen csak ilyenekről lehet szó) pénzintézeteinknél hitel dolgában olyan támogatást kaptak volna, mint a milyenben például a kereskedelem az áruhitelre nézve részesül. Egyike ez azoknak a problémáknak, amelyeknek megoldása elől pénzintézeteink nem fognak kitérhetni és amelyek megoldása nélkül alig számíthatunk nagy ipari fejlődésre. Az ipai’i hitelnek az a módja, amelyet pénzintézeteink legnagyobbrészt az úgynevezett financzirozás utján nyújtanak, nem kielégítő, aminthogy rendszerint felette nehézkesen és sziik marokkal nyujtatnak, nem is szólva az éveken át fenyegető opczionális jog gyakorlásának egyidejű kikötéséről, amely a törekvő iparostól még azt a reményt is megvonja, hogy vállalatának kedvező fejlődése esetén ő élvezze a fáradozás árán méltán kiérdemelt jutalom javarészét. Örzse néni sietve tálalt nekik. Hadd végezzenek mielőbb, hogy mikor a nagyságáék ebédelnek, ne legyen rájuk gondja. Gőzölgött a leves, körülte a család, még pedig ugyancsak hatalmas étvággyal, amennyiben 5 órát gyalogoltak és a búcsú kontójára reggel sem igen terhelték meg gyomrukat. Egymás után jött a töltött káposzta, rétes, pecsenye. Mindenki evett-evett, szinte nekipirultak. Örzse néni ez alatt a szobában, az ablaknál állt . . . várta . . . várta a nagyságáékat. Hanem a vonat már rég megérkezett, tovább is ment; a vendégek mászva is ideérkezhettek volna ... és nincs . . . nincs senki! Talán kocsin jönnek . . . biztatta magát Örzse néni. De hát jött-ment a sok kocsi, tele úri néppel, hanem az ő vendége egyiken sem ült. Már az ételek hülni kezdtek ... a pecsenye kiszárad ... meg hideg is ... de nincs . . . nincs vendég. Az óra kettőre járt . . . most már nem jön senki. Nehéz, fájdalmas órák voltak ezek Örzse nénire . . . csak járt-kelt, futott-lótott az ablakhoz, meg vissza . . . ki-be ... de hiába! A vendégek meg a kamrában ez alatt vígan ettek-ittak, amennyi csak beléjük fért.- Aujnye, édes apám! még soha se laktam ilyen jól, ma egy esztendeje is éppen ilyen jól laktam! Most már hogyan megyek haza! - szólt a legnagyobb fiú, mikor már egy falatot sem birt lenyelni, meg a zsebeit is telerakta holmi egyel-mással. Már jó délután volt, mikor a vendégeknek eszükbe jutott, hogy indulni kellene, mert 5 órai ut áll előttük. Bementek Örzse nénihöz és nem győztek eleget hálálkodni, hogy oly jól tartotta őket.
