Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-03-22 / 10. szám
2 Nagytoányal Hírlap 1908. márczius 22. életbevágó feladatát, ha épp azok, kiknek legnagyobb szükségük van rá, vagy épen nem, vagy csak nagyon rendetlenül járnak iskolába. Nem tudom, az általános tankötelezettségről szóló törvény mennyire van itt e vidéken ma végrehajtva, de hogy a múltban eleddig nem volt, azt mindnyájan tudjuk. Egy két év előtti hivatalos kimutatásban olvasom, hogy Szatmár- megyében a hat éven felüli emberek 47 °/0-a analfabéta s a magunk tapasztalatából tudjuk, hogy cselédeink jórészt Írástudatlanok, még ha tollas kalapot viselnek is. Megjegyzendő, hogy az analfabéták e nagyszáma nem onnan van, mintha az iskola nem tudta volna őket megtanítani, hanem leginkább azért, mert a legtöbben közülök ritkán, vagy egyáltalán nem látták az iskola belsejét. Azt mondhatná valaki erre, mi köze az ábécének a főzés, mosogatás, súrolás és egyéb ily házi munka végzéséhez. Dolgozni tudjon és akarjon a cseléd leány, ne irni-olvasni. Igen ám, csakhogy az irás-olvasás tudása a minimális szellemi műveltség fokmérője; s ami a fő, ha az a szerencsétlen teremtés annyi oktatást sem nyert, hogy a szellemi műveltség ez alapelemeit elsajátíthatta volna, hol maradt akkor a nevelés erkölcsi hatása, melyre szükségük lett volna jó házi nevelés esetén is, igy pedig fokozott mértékben ? Nem csodálkozhatunk azon, hogy szivük, akaratuk érzéketlen minden jóravaló életfölfogás iránt, hiszen soha senki se tanította és nevelte őket fogékony fiatal korukban arra, hogy pl. a hazugság, a lopás bűn és rut dolog, a kötelességteljesités nemesiti az embert, hogy vannak érzések és erények, melyek a legalacsonyabb sorsban élőnek is díszei és ékességei. Szóval lehet a cselédkérdés megoldásának ezer útja, módja, kiinduló pontul és alapul erre, meg egyáltalán népünk szellemi és erkölcsi színvonalának emelésére és socialis panaszainak megszüntetésére egyedül az általános tankötelezettségen szolgálhat. Legyen gondja hatóságnak és társadalomnak egyaránt, hogy 12, illetve 15 éves koráig minden épfej és épsziv gyermek az iskolai nevelés áldásaiban részeszüljön. Törvény 40 esztendő óta, tessék itt az ország keleti részén is egyszer végrehajtani. Ez utón, ha nem is egyszerre, de biztosan és aránylag rövid idő alatt jobb anyag fog rendelkezésre állani. Csakhogy az iskolai nevelés eredményével nem szabad beérnünk. A gyermek jelleme, a jó iránti fogékonysága abban a 12 éves, vagy akár 15 éves korban, mikor a törvény szerint is teljesen kikerül, az iskola kezéből, még meg nem szilárdult, meg nem állapodott, még nem hagyható magára, mint kész jellem, az élet küzdelmeiben, hanem további támogatásra és nevelésre szorul. Ezt a mi cselédleányainknak a szülei nevelés hiányában, sőt sok esetben a szülei ház csak káros befolyása ellensúlyozására most már csak a cselédtartó ház és a társadalmi támogatás adhatja meg. Nem szabad kétségbe vonnunk, hogy a nemesen érző nők és háziasszonyok eddig is szivükön viselték a kezük alatt levő leányok erkölcsi érdekét, de a mai viszonyok mellett bizony a legönzetlenebbek nemes áldozatkészsége is vagy elcsüggedt, vagy mindent meg- I próbálva is hajótörést szenvedett a cselédtársak, ! az utcza és más tényezők ellenkező, káros befolyásával szemben. S azért azt, amiben egy- egy nő jóakarata magára hagyatva tehetetlen, az összes női szivek együttes tevékenységének kell vállalnia és elvégeznie. S ezzel elérkeztem jelen soraim tulajdonképpeni czéljához, midőn ! a helybeli jótékony nőegylet szerető figyelmébe ajánlom a cselédpártfogás és nevelés elhanyagolt ügyét. Egy szeretettel gondozott cseléd-otthon mennyi jónak lehetne forrása és terjesztője! Mikor a helynélküli cselédeknek hajlékot nyújtunk és elhelyezést biztosítunk, ha a bajban levőket, betegségben sinlődőket szerető gondozásban részesítjük, a jókat és példás viseletüe- ket jutalmazzuk, pl. férjhez menetelük alkalmával, ha társadalmi befolyásunkkal nekik a lehetőség szerint pihenő félnapokat biztosítunk és nemes szórakozásukkal is gondolunk, szóval ha őket minden körülmények közt szeretettel istá- poljuk, lehetetlen, hogy szivük meg ne nyílna az ezzel nyújtott nevelő behatás számára. Lehet, hogy sokan meg is mosolyognak pusztán e fölhívásomért, de akkor is azt mondom, meg kell próbálni, meg kell csinálni. Igaz, nemes altruizmus, önfeláldozás, lelkesedés és kitartás kell hozzá; elismerem, hogy sok fáradsággal járó, nagy és nehéz vállalkozás, de nem lehet nehéz, nem lehet kivihetetlen, nem maradhat sikertelen, midőn véghezvitelében a női szivek szeretetére appellálunk. E szerető sziveknek Isten és az emberszeretet nevében végzett jótékony működését csak a siker áldása kisérheti. A cselédkérdésnek ilyetén socialis volta és ez utón való megoldása mellett nem tévesztem szemem elől, hogy gyökeres rendezéséhez a rendőrhatóság humánus szigorúságának és a törvénynek is sok köze van, azt is tudom, hogy a cselédügy ma már fontos gazdasági kérdés is, ők is kivándorolnak vagy itthon néznek más munka után, de e tekintetben segitni már közEz ellen a bérlőknek sem volna okuk panaszkodni, mert a bérleti szerződés megkötésénél módjuk van a bérleti viszonyt tulajdonváltozás esetére is telekkönyvileg biztosítani s igy jogsérelem őket sem érhetné. Cselédmizéria. ii. A cselédmizéria mibenlétének a múlt számban történt ecsetelése után felmerül a kérdés: Mi volna tehát a teendő? Mielőtt e kérdésre felelnék, szögezzük le azt a tényt, hogy mit tartunk a sok cselédbaj legfőbb okának. S azt hiszem, ha tán az eddigiekben nem is, de ebben az összes hölgyekkel egy véleményen vagyok, hogy t. i. cselédeink nagyobbrészt műveletlenek, tudatlanok, vagy nem tudnak, vagy nem akarnak dolgozni, vagy mind e kettő, nincs bennük jóravalóság, hűség, illemtudás, jó erkölcs stb. Ez az ő még hosszúra nyújtható bűn- lajtsromuk. De ha arra a kérdésre akarunk őszintén felelni, mért ilyenek és mért nem jobbak, akkor ebben a válaszban már benne lesz a mi bününk is, hogy t. i. senki se nevelte őket jobbakká. Az embert a nevelés — a legtágabb értelemben véve - teszi azzá, ami. Igaz, a nevelés nem tehet mindent, sokszor innen marad az elébe tűzött ideális czélon, de a nevelés elhanyagolása biztosan megtermi gyümölcsét, az erkölcsi és szellemi tudatlanságot. S cselédeink dolgába itt állunk: senki se nevelte és neveli őket, tehát nem is lehetnek mások, mint a milyenek. így megkaptuk a feleletet az előbbi kérdésre. Úgy lesznek jobb cselédeink, ha jobbakat nevelünk. De hát ki nevelje őket? — A szülei ház, az iskola, a cselédtartó ház és a művelt társadalom. Sajnos, az elsőre, a szülei házra, mely legtermészetesebb alapja és tiszteletre méltó szentélye minden igaz nevelésnek, e tekintetben legkevésbbé számíthatunk. Cselédeink legtöbb- nyíre városunk és közel vidékünk legalacsonyabb sorban élő szegény családjainak gyermekei, kik hazulról, hol a szülők maguk is a műveletlenség és hiányos erkölcsi fölfogás szánalmas áldozatai, a semminél is rosszab erkölcsi neveltséget visznek magukkal az életbe, illetőleg cselédszolgálatba. E hiányos, mondhatnám, káros házi nevelést pótolni és jóvátenni elsősorban az iskola hivatása. De hogyan teljesítheti az iskola e most már kettősen fontos közepette érkezett el 1848. márczius. Ingott már ekkor a föld a vén Európa alatt. Vegig- dörgött a szabadság világmegrázó szózata egész Európa felett. Langyos fuvalmak érintették a tél fagyától megdermedt földet. Éltető, meleg napsugarak kezdték ölelgetni a göröngyöket. Megmozdult a vén föld szive és felhangzott az ének a természet nagy templomában: Haleluja! Itt a feltámadás! Hát az erkölcsi világrendnek ne lenne tavasza? Az ember kívül állana a természet törvényein? E nagy kérdésekre felelt meg hatvan esztendővel ezelőtt márczius tizenötödike! A szabadság halhatatlan költője kitörő lelkesedéssel üdvözölte e napot: „Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyugodott! Vedd föl azt s örök tábládra Vésd föl ezt a napot!“ E napon két nevezetes dolog történt. Az egyik a pesti, úgynevezett „esernyő mozgalom“, a másik az, hogy a pozsonyi országgyűlés küldöttsége e napon vitte Bécsbe Kossuth Lajos márczius harmadiki indítványát a független felelős magyar minisztérium iránt. Nevezetes összetalálkozása valami ismeretlen végzetnek, hogy a pozsonyi országgyűlés küldöttsége épen azon a napon megy kérni az első magyar felelős minisztériumot, amely napon Pest ifjai kihívják a legszentecb emberi jogokat és világgá kiáltják a 12 pontot, melyet aztán visszaszivni nem lehetett. Ha a pozsonyi országgyűlés Kossuth Lajos által végrehajtotta Magyarország ujjáalkotásának örökre halhatatlan nagy munkáját: a pesti márcziusi ifjak érdeme marad, hogy az országban első helyre tették a polgárt, az embert, kinek elvitázhatatlan joga van a lelki szabadsághoz. A gondolat szabaddátétele, a sajtó felszabadítása e nap soha el nem múló dicsősége. Az emberiség legszebb és legnemesebb joga, hogy eszméit szabadon fejezhesse ki, mert a gondolat sérthetetlen. A gondolat örök és halhatatlan. Értéke nem abban áll, hogy a ki mondja, gazdag vagy szegény; minden lélek alapjában véve Istentől van s minden gondolatunkban tulajdonképen O nyilatkozik meg csak mi általunk. A 12 pont elseje a sajtó szabadságát és a czenzura eltörlését kívánja. E kívánat fontosságát csak az képes megítélni, aki tudja, hogy akkor minő békóba volt verve a szellem és annak minden terméke. Tudni kell tehát, hogy akkor az ország nevezetesebb, nagyobb pontjain úgynevezett czenzorok voltak alkalmazva a kormány által, akiknek előzetes beleegyezése nélkül semmiféle szellemi terméket ^közreadni vagy kinyomatni nem volt szabad. Azon időkben számtalan eset forgott közszájon, melyek mind a czenzorok szűkkeblű, durva erőszakosságát tették nevetségessé. Ideje volt már véget vetni ennek a garázdálkodásnak s ez márczius tizenötödikén tényleg megtörtént, mert a 12 pont czenzura nélkül jelent meg. Márczius tizenötödike egy uj isteni kijelentés; egy uj evangélium: egyenlőség, szabadság, testvériség. Egyenlő minden ember Isten és törvények előtt, legyen bárminő születése, rangja, nyelve, hite, vallása, gondolkodása, meggyőződése: Egy istennek vagyunk gyermekei, tehát testvérek, a szépnek, igaznak és magasztosnak szeretetében, imádásában. Az erkölcsi törvények tiszteletbentartása mellett szabadok vagyunk mint a lég madara, mint a puszták oroszlánja; szabadok, mint az ember. Van jogunk intézni sorsunkat, úgy is mint egyének, úgy is mint társadalmi életre hivatott lények; úgy is, mint egy önálló nemzetnek önálló fiai; van jogunk a népek nagy családjában elfoglalni helyünket, mint független magyar- ország. Csak ennek határai között érezhetünk szabadon, cselekedhetünk szabadon: és valamint nincs az az erő és hatalom, mely megtiltsa a tavasznak, hogy rügyet és virágot hozzon, úgy nincs az a zsarnokság, mely egy ugyanazt érző és együtt tartó nemzetet rabigába hajtson. Ez eszmék, ez örök igazságok betöltötték egész Magyarországot, Kárpáttól Adriáig. A Duna és Tisza pártjain ezekről szólt az ének; az Alföld síkságain ezeket tükrözte vissza a délibáb; ezeket visszhangozzák Erdély bérczei. Palota és kunyhó, szegény és gazdag, együgyü és tudós, ifjú és öreg: egyek voltak az eszmében, az igazságokban. Az ötszázezer nemes országgyűlésének akarat nyilvánítására tiz millió szív dobbant meg, tiz millió ajkon visszhangzott a nép szava, mint Isten igéje: úgy legyen! És úgy lön! Ez volt a márcziusi esemény. És a márcziusi esemény népe meg is mutatta, hogy méltó volt reá. Mert mikor felhangzott a vészkiáltás, hogy a haza veszélyben van, a névtelen félistenek ezrei keltek ki a márcziusi népből s a gőgös ellenséget dicső harczok után kiverték az országból. De a végzet mégis ránk boritá a világosi gyásznapot. A nemzet azonban nem halt meg, ismét talpra állott, él és követeli ezredéves jogát a negyvennyolczas újjászületés alapján!
