Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-11-15 / 44. szám
1908. november 15. N »sy fc>Äxxy e»,l Hírlap 3 annál több alkalmas elemmel rendelkezik és annál több sikerrel hintheti el a mandátum megszerzését biztositó maszlagot. A választási törvényt nem a vagyon mek- korasága, nem is épen az iskolai tudás, hanem a produktiv munka alapján kellene megépíteni. A produktiv munka minőségének, értékének kellene megszabni a szavazat-gyakorlás politikai kvantumát, aki pedig semmiféle produktiv munkát nem végez, annak ne is legyen semmi joga, habár kanállal öntötték légyen is bele a tudományt, vagy az elődök által reászállt vagyon elprédálásából él. Helyes eszme volna a közvetett választás megépítése oly módon, hogy a munka terén szereplő minden társadalmi osztály a munka értékének és jelentőségének megfelelő számú képviselőt küldene a parlamentbe. Jól tudjuk azonban, hogy ennek az eszmének a proponálása homlokegyenest beleütközik az. egyéni érdekek által irányított más felfogásba. A páriámentárizmus korszakos reformjára még nem vagyunk megérve és sokáig nem leszünk még megérve, ne is beszüljünk tehát radikális reformokról. Maradjunk csak meg amellett a követelésünk mellett, hogy a választási jog alapját a gazdasági munkában való tevékeny részvétel képezze. A ki még Írni, olvasni sem tud, a ki produktiv munkát nem végez, nem érett meg a választói jogra sem. (K. A.) Állattenyésztésünk. — A szatmármegyei Gazdasági Egyesület állatkiállitása. — Nagybánya, 1908. nov. 14. Lapunk más helyén emlékeztetjük gazdaközönségünket a holnapi állatkiállitásra, melyre az előkészületek a legnagyobb gonddal tétettek meg, amennyiben a város és vidéki gazdaközönség meghívásával tartott értekezlet állapította meg a kiállítás részleteit és időpontját, melyre legalkalmasabbnak látszott november 15-ike, mely a hétfői Mártonnapi országos baromvásárt közvetlenül megelőzi úgy, hogy a vidéki felhajtóknak kecsegtető alkalom kínálkozik a kiállításra. csillaga; s a földön elhaltak ide költöznek csillag- ' jaikba! Úgy hát a magyar nemzetnek is van külön csillaga? Oda megyünk épen. Azt akarom neked megmutatni a Mindenható parancsából, hogy lásd, milyen lesz a Jövő?- Istenem! Istenem! — sóhajtottam föl mély meghatottsággal, tehát Attilla, Álmos, Árpád, Szent István, Hollós Mátyás, Nagy Lajos, Rákóczi, Kossuth, Deák, Széchenyi, Petőfi mind együtt vannak? , - Mind! Egy sem hiányzik a nemzetből! És ott van velük a te apád, anyád, rokonod, testvéred is s folytatják egy kis csillagon az örök életet!- S meglátom őket?- Meglátod szinről-szinre! Könnybe lábbadt a szemem a végtelen örömtől. Áztán izgatottan kezdtem figyelni az égi testeket. Nemsokára közeledtünk is egyhez.- Ez az? - kérdém fulladozva. Nem! Ez a „Jupiter.“ Itt ismét egy nemzet I lakik. Vigyázz és hallgasd a szónokló embereket, i Remegve hallgattam : „Viiáguralom, harczi dicsőség, Imperialismus, rettenthetetlenség; semmi félelem senkitől, csak az Istentől“ . . . 0 ez egy nagy nemzet csillaga! Tovább robogtunk; egymásután jöttek a „Nagy Medve", a „Véga“, „Sarkcsillag“, „Merkúr“,^ „Vénus“ és a „Cassiópe“. Mindeníken más és más nemzetek szavát hallottam. A Nagy Medvé“-n elnyomott, sanyargatott jobbágyok panaszos éneke csendült föl, s az ólmosvégü ostorok suhogása tisztán hallható volt. Még mikor tovább repültünk utánunk hallszott a kétségbeejtő jajveszékelés, s közbe közbe egy- egy gyilkos bomba elrobbanása némitotta el a síránkozók jajszavát. A „Véga“ és a Sarkcsillagról, valamint a „Merkúrról“ rokonszenves, derék nemzetek zsi- bongágát hozta felém az éji szél. A „Végán“ A szatmárvármegyei Gazdasági Egyesületnek elismeréssel kell adóznunk vállalkozásáért s azért a figyelemért, hogy a díjazásul rendelkezésére bocsátott összeget városunk és a nagybányai járás állattenyésztésének előmozdítására fordítja, mert senki nem kételkedhetik abban, hogy az ily kiállítás erkölcsi és anyagi sikere hatalmas lökést adhat a tovafejlődésre, a mire különösen vidékünk gazdasági életére való tekintettel felette nagy és égető szükség van. A járás kisbirtokos existenciájának gazdasági élete a lehető legelhanyagoltabb és elha- gyatottabb állapotban van. A vidék természeti alakulása a megélhetés és vagyoni gyarapodás legfontosabb tényezőjéül az állattenyésztést jelöli meg s mindezideig semmiféle beavatkozó intézkedés, sőt kísérlet sem történt arra nézve, hogy e tekintetben a helyes és okszerű gazdálkodás létesittessék. Hisz ha tudjuk azt, hogy a mi vidékünkhöz hasonló természeti és vege- tationális viszonyokkal rendelkező felvidékeken az állattenyésztés terén minő eredményeket ért el a tudatos és előrelátó munkálkodás, a közvagyonosodásnak minő hatalmas és állandó tényezőjét képezi az állattenyésztés, csodálatba ejt az a silány és nyomorúságos állapot, melyben különösen járásunk e gazdasági ág tekintetében leledzik! A járás egykor hires juhtenyésztésének már töredéke is alig tapasztalható, holott az erdei és havasi legelők ugyanazok maradtak, akárcsak évtizedekkel ezelőtt. A kisbányai túrónak már csak a hire van s itt ott csekély csípős és penészes maradványa, holott országos kelen- dőségüvé és egy elhanyagolt vidék vagyoni j gyarapodásának hatalmas és biztos tényezőjévé | lehetett volna állandósítani. A hegyi, mokány lovak ismert vidékén már csak nehány agyoncsigázott gebe tényfereg s szinte bőrárban képezi adásvétel tárgyát. Sehol egy igazi fajmarha, sehol egy igazi magyar riska tehén! Járomban nyög a fiatal fejős tehén s a legszebb reményekre jogosító borjú három hetes korában válogatás nélkül a vágóhidra kerül! Semmi tervszerűség, semmi előrelátás nincs a vidék álattenyésztési gazdálkodásában s ezért nagy jelentőségű egy-egy ily dijazásos kiállítás, úgy tetszett nekem a gyors rőpülés közben, mintha azt a kicsiny termetű, óriás lelkű hadvezért láttam volna, kiről a „Föld“ legnagyobb írója azt mondta, hogy „a Végzet óriási kocsisa“ volt. A „Merkúron“ kereskedelmi hajók ezrei ringatóztak a tengeröbölben, s a partokon torony- magasságú gyapjú piramisok közt szorgalmas, nemes lelkű, szabadság szerető nemzet fiai sürgölődtek. A „Vénus“ elbűvölt egészen. Mámorító édes dalok szálltak az illatos légben; e percz- ben oly könnyűnek éreztem magamat, mint egy pehely. A fák lombjai tele voltak fülemilével. Kár, hogy ez a dalos nemzet főifalja a kis énekeseket ! . . . így haladtunk végig a csillagok ezrei közt, midőn egyszerre egy vakítóan fényes csillag felé közeledtünk. Maga Gyöngyike is izgatottan állott fői, s szabályozta parányi kezével a „Szárnyaló“ rugóit. Mintha valami távoli ének méla akkordja is csengtek volna fülembe. Mint a hullám ringatta magát a légben a dal. A magyar Himnusz isteni dallama volt. Főikiáltottam : — Ez Magyarország! — Ez a „Mars,, csillag! Minden magyarnak földöntúli hazája ! Nézd ezt az áldott földet. Nem érzed-e, mint fohászkodik ki a szellő a hegyek közül ? Tágra nyilt szemmel néztem a földöntúli Magyarországot. A pacsirta dalolva úszott a szántók fölött a magasba ; kakuk füves, édes széna illatot hozott felénk a szél. Ezüst levelű öreg nyárfák zizegtek csöndesen. Galamb turbékoláshoz hasonló búgó kacagás hallatszott a fák sűrű lombjai alól; a fenyvesek sötét koronái éles körvonalakban rajzolódtak a fényes égboltra, s éreztem a fenyő erdő átható gyantaillatát. A lágy szellőben a kúszó rózsák lombja ringatózott. Fény, csillogás mindenütt, mely úgy áradott szét, mint egy rózsatenger. S a merre csak néztem, mindenütt ős magyar arczok mosolyogtak felém. mert józan gondolkodóba ejti a gazdaközönséget afelől, hogy eddigi eljárása nem volt helyes s hogy eddig csak fejte a tehenét, mig a jövőben enni is fog adni annak, borjára nagyobb gondot visel, a faj tisztaságára és egészséges fejlődésképességére élénkebb ügyet fordít. A kiállítás kapcsán meg kell még nehány körülményt említenünk s az illetékes tényezők figyelmét ismételten felhívnunk az orvoslásra, melynek nyomán teméntelen haszon fakadna, miáltal a közbelépés közvetve a közérdek szolgálatát is jelentené. Silányan elhanyagolt a városi közlegelők ügye, oly silányan, hogy Piripócs község bakterének is szégyenére válnék, nemhogy Nagybánya sz. kir. város képviselőtestületének! Azért, hogy városunk marha-állománya úgy számbeli, mint minőségbeli kontingensre oly jelentékeny és kiváló, mégnem volna szabad a legelőket oly elhanyagolt állapotban megtűrni. Bizonyosnak vehető s teljesen észszerű, hogy gazdáink szívesebben fizetnének magasabb legeltetési taksát, ha nem kellene nyáron is szénán és sarjun, az istállóban tartaniok fajállataikat, mert ily módon nagyon sokat tisztán kényelmi szempont vezérel különösen a tehén tartásában anélkül, hogy az erre fordított gond és fáradozás kellő hasznot nyújthatna. A tenyészállatok tartásában is a város törvényes kötelezettségének teljesítésén túl alig j áldoz az állattenyésztés érdekében, pedig e téren is sok hasznos tennivalója kínálkoznék, ha a dolog nagy jelentősége kellőbb méltánylásban részesülne. Hogy mennyire érdemes a kérdés tanulmányozásával foglalkozni s a szerzett tapasztalatokat állatkiállitás, meg más utón is értékesíteni, a járás állattenyésztési viszonyaira hatósági figyelemmel lenni s általában az ügyet felkarolni, bizonyítja a szomszédos Kővárvidéknek e tekintetben sokkal fejlettebb helyzete, hol az állattenyésztés sokkal tudatosabban s hasonlíthatatlanul magasabb színvonalon halad. Nagysomkut községe legtöbbet köszönhet heti állatvásárainak, melyek mindenikén nagyobb a felhajtás, mint nálunk országos vásár alkalmával s ez tisztán az állattenyésztés nagyfokú fejlettségének következménye. — Nézd, - kiáltott Gyöngyike, — látsz-e ott egy nemes paripán lovagolva egy dalias alakot, kinek babér övezi halántékát ? Oda pillantottam. Szivem verése elállt. Hollós Mátyás lovagolt nagy kísérettel; vele szembe robogva jött fejedelmi ménen Árpád, kinek balján Rákóczi tánczoltatta hófehér lovát. A fejedelmek kezet szorítottak, s azután egy- gyütt vágtattak tovább, a nemzet „éljen“ riadalma közt. A tolongó nép közt egy öreg párt vettem észre, kiknek látására kicsordult a könyem. Az j én öreg szülőim voltak ! Úgy tetszett, mintha ! egy pillanatig felém is tekintettek volna. . . — Ez a jövő! — suttogta fülembe Gyönj g}rike, — ide fogtok jönni mind-mind! Lásd { én is több mint ezer év óta lakom az uj Magyar- , országon ! Omily boldogságJtt élni, a hol egy ! akol és egy pásztor van ! És most búcsúzz el j rövid időre a „Marstól“ ! Rövid időt mondok, I mert nem sokára te is ide jössz ! E szavaknál megindította a „Szárnyalót“. | — Ne még, ne még! — esdekeltem GyöngyiI kéhez, — hagyd még, hogy gyönyörködjék lel- ; kém e szép világon ! — Elég volt! Megismerted a Jövőt. Mos- | tantól kezdve hirdesd nemzetednek ezt a valój ságot, ez isteni bölcseséget! A „Szárnyaló“ sűlyedni kezdett a Végte- i lenségbe ............ Hajnal fe lé járt az idő, mikor asztalomnál, j az üres boros üvegek mellett fölébredtem. A lámpa kialvó félben volt ; a kályhában alig pislákolt egy — két parázs. Fáztam. Úgy látszik a légi ut levegője nagyon átjárta csontjaimat. Sínig az álmot leráztam szivemről, a következő gondolatok fordultak meg elmémben : vájjon ha csakugyan minden nemzet tagjai holtuk után külön egy csillagzatba kerülnek, s ha a magyar nemzet a „Mars“-ba kerül, hol semmi más faj nem lesz: nem fogja-e nagy boldogságában egymást emészteni? támad-e egymásra, mint azt a „Földön“ teszi ? És vájjon lesznek-e ott is hazaárulók ? . . .
