Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-02-16 / 5. szám
I. évfolyam. Nagybánya, 1908. február hó 16. 4 í. '.y 5. szám . TÁUSADAUMI szépirodalmi hetilap. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 9.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: Jeney Gyula. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vár-utcza 15. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is Rákéczi-tér. Hajléktalanul. A nagybányai járási főszolgabírói hivatal kigyó-utczai bérhelyiségéből ki- hurczolkodni kénytelen, mert a ház gazdát cserélt, ki a bérletet felmondta. Soha hivatal nyomorúságosabb helyen még nem volt elhelyezve. Szűk odújában a róka nagyobb kényelemmel dicsekedhetik, mint e hivatal az alacsony, nyomott lyukakban. De még ezen szo- bácskák után is sóhajtani fog a vármegye, kinek gavalériájától nem áll messze a közmondás gyakorlati érvényesítése, hogy nyáron minden bokor szállást ad, tehát csak esőre, zimankóra, hóra és hidegre kell a fedett helyiség! A hajléktalan hivatal számára men- helyről kell gondoskodni. Belátta ezt a vármegye, de azt is, hogy a járási köz- igazgatási hatóság alkalmas elhelyezése nemcsak megyei, hanem egyszersmind városi érdek is s ennek szolgálatában városunknak bizonyos áldozatok meghozatalától nem szabad visszariadni. Ezen egyoldalú belátást teljesen osztjuk, bár tudjuk, hogy a járási főszolgabírói hivatal jelenlegi székhelyének megváltoztatásához törvényhozási rendelkezés szükséges, melyet testvérvárosunk kaczérkodása rövid idő alatt ki nem csalhat. Addig majd csak gondoskodunk valahogy az elhelyezésről, mert anyagi erőnket felülmúlja az alispán által kom- templált terv keresztülvitele, mely szerint a város a bérösszeg, mint törlesztési annuitás ellenében a hivatal számára önálló épületet emeljen. Az alispán ezen leiratát a város gazdasági és pénzügyi bizottsága alaposan tárgyalás alá vette. Miről is van szó? Arról, hogy a hivatalhelyiség béréül utalványozott 500 korona és főszolgabírói lakás béréül folyósított 600 K, tehát 1100 K évi bérösszeg ellenében a város építsen egy 10—11 szobás házat, melyből 5 szoba a hivatal, 5 — 6 szoba és mellékhelyiség a főszolgabírói lakás rendelkezésére állana. Ehhez 40 — 50 ezer korona befektetés szükségeltetnék, minek fedezetére a város meg nem felelő bérösszeget s azt az erkölcsi elégtételt nyerné, hogy Felsőbányát lepipálta. Bár őszinte óhajunk, hogy előbb lássa a testvérváros saját kebelében e hivatalt, mint háta közepét, még sem hagyhatjuk szó nélkül, hogy kárunkat akarta, midőn a főszolgabírói hivatal számára saját zsebéből külön bérhelyiség létesítésére vállalkozott, ha a székhely oda volna áttehető. De lehet, hogy ez csak ütőkártya a felsőbb hatóság részéről s a valóságban gyökeredző alapja nincs. Mindenesetre pedig a város intéző köreinek méltán dicséretére válik, hogy a legmesszemenőbb körültekintéssel s odaadó fáradozással buzgólkodnak a testvérváros felvirágoztatásán. Az érdemnek ez az oldala letarlózva. A másik oldalán alaposan meg kell fontolnunk, hogy mily terjedelemben képes a város anyagi áldozatok hozatalára, mert a városra nézve is lényeges, hogy hol és miként van elhelyezve a hivatal s ennek érdekeivel szoros kapcsolatban való állásánál fogva a főszolgabíró lakása. A mai bérösszeg mellett alkalmas magánbérlet kötése kizárva, sőt kevésbbé alkalmasé is. E miatt a város kötelezettsége előáll, talán nagyobb mértékben még, mint a vármegyéi is, mert a köz- igazgatás az egész járást nemcsak ügyesbajos dolgaiban, hanem sok egyéb vonatkozásban is közvetlenül városunkhoz fűzi, minek közvetett hasznát a városnak még számottevő anyagi áldozat árán is biztosítania kell, nehogy valamikor is a viszonyok elmérgesedjenek s az elhelyezés kérdése aktuálissá válhassék. A készségnek meg kell tehát lenni s meg is van a legnagyobb mértékben, hogy az elhelyezkedésben a hivatal számára segítséget nyújtsunk. Az önálló építkezést a körülmények ma kizárják ugyan, de nem egyszersmind a város közvetítésével való bérlést s ilyetén elhelyezést, mert magának a városnak a takarékpénztár utján módjában van oly R nagybányai Hírlap tárczája. Petőfi két ismeretlen verse. Gróf Teleky Sándorhoz. Te elfáradsz, míg őseidnek Végig tekintesz névsorán, Én jóformán azt sem tudom, hogy Ki és mi volt a nagyapám. Te fényes, csilláros teremben Bársony pólyában születél, Én szalmazsákon születém egy Kis mécs borongó fényinél. Téged sétára czifra hintán Négy, öt szép drága ló ragad, Én az apostolok postáján Viszem sétára magamat. Bősége van mindennek nálad, A mit kíván a száj s a szem, Nekem ma még csak van mit enni, Holnap talán már éhezem. Szóval: nagy ur vagy és én koldus, S mégis légy büszke rá, igen, Légy büszke rá, jó gróf druszám, Itten nyugodtál keblemen, [hogy Mert, hejh, nem mindenik nagyurnak Jut a szerencse, elhiheted, Hogy megöleljem s barátomnak Nevezzem, úgy, mint tégedet. S miért tettem ezt? mert ... de nem Hogy elbeszéljem érdemed; [szükség, Már az elég dicséretedre, Hogy itt könyvemben áll neved. [Költő.) Petőfi Sándor. Láttál-e a róna felett . . . Láttál-e a róna felett Elszállni madársereget, Ha rája tövének? így szállnak az évek! Egy pillanatig Még hallani szárnysuhogásaikat, Már a másikban alig Kisérheti a szem a kétes utat, Mely röptűk iránya, Melyet hasitottanak egyre rohanva-, És annak utánna Se’ hire, se’ hamva Az egész karavánnak. S te állasz a néma, a puszta határon, Tűnődve: mi volt ez? való-e vagy [álom? . . . (Pest.) Petőfi Sándor. Tiz év múltán. — Irta: ifj. Kárpáti Endre. — Még a gimnáziumba jártam. Szomorú volt a mi kis diákszobánk. Ketten laktunk benne és ugyancsak meg kellett feszítenünk minden lelki erőnket, hogy letudjuk küzdeni a már-már beálló csüggedést. Mert bizony nem volt valami fényes ellátásunk. Étkünkről magunk gondoskodtunk és sokszor dideregve ettük meg szegényes vacsoránkat. Rendes kosztot nem fogadhattunk abból, amit más diákok tanításával kerestünk. Hazulról meg, szegény szüléinktől nem igen várhattunk segítséget . . . Most is épen leczkénkkel foglalatoskodtunk, mikor nyílik az ajtó és belép háziasszonyunk. — így majd csak valahogy megélünk, — szólt Laczi, amint tanulásunkból felpillantottunk és láttuk, hogy háziasszonyunk tüzet éleszt a kályhákban. Jól esett a meleg szoba; mert sokszor megtörtént, hogy fűtetlen szobában kellett üldögélnünk. Fogytán volt a pénzünk; nem jutott fára, szénre. Házi asszonyunk maga is szegény volt és csak ritkán könyörült meg rajtunk, hogy melegre fűtse kicsiny szobánkat. Nem egyszer történt meg az is, hogy már meguntuk a hideg szobában való üldögélést. Bebújtunk jó korán a meleg dunyha alá és onnét csevegtünk át egymásnak Ovidius ékes nyelvén, hogy: Aurea prima sat’ est aetas . . . Sokszor mondogattuk: miért nem éltünk
