Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-09-12 / 35. szám
TARSAIJALMI EIS SZEIPIIIODALMI HJBTILAPElőfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre I.5Q korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő: Dr. A JT A I NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: JENEY GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kossuth Lajos-u. Jtft hova a lapközlemények, hirdetése^ 8 előfizetési pépzek, küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvaj,.'Gyula könyvnyoradnjáiian is Rskvczi-tér. — ............-............................... Á kereskedők és a végrehajtási novella. A végrehajtási novella nagy horderejű rendelkezéseinél fogva figyelemmel kisérjük a kereskedők magatartását, melytől temérdek exisztenczia jövendő léte vagy tönkrementele függ s örömmel tapasztaljuk, hogy a részletfizetésre elárusító budapesti kereskedők ad hoc egyesülete elhatározta, mely szerint adósaikkal szemben a végrehajtási novella 31. §-a által nekik biztosított sovány kedvezményt nem veszik igénybe, illetve a járásbíróságoknál adósaik egyikét sem jelentik be abból a czélból, hogy velük szemben a régi végrehajtási törvényt alkalmazhassák Ugyanígy határoztak a budapesti óra- és ékszerkereskedők is és úgy hisszük, hogy más szakmabeli kereskedők — és pedig nemcsak Budapesten, hanem a vidéken is — szintén nem állítják pellengére adósaikat. Le a kalappal ezek előtt a derék magyar kereskedők előtt! Hány méltatlan vád hangzott el a kereskedelemellenes körökből kereskedőink ellen, hányán és hányszor igyekeztek gyakran épp azok önzés, kiszipolyozás, sőt csalás vádjával befeketiteni a kereskedőket, akik fülig adósak a fűszeresnek, a szabónak, a czipésznek és a nemkereskedők köreiből ritkán hallatszott egy-egy hang a méltánytalanul megvádoltak védelmére. Most azonban végre talán a vakságban és sötétségben sinylők is elhiszik, hogy a magyar kereskedőnek van szive, van lelke és van különösen tisztességérzete. íme, a kormány és a törvényhozás a kisemberek védelmének ürügye alatt egy szerencsétlen tövény alkotásával egyszerre tömérdek kereskedőt és iparost megfoszt a kielégítési alaptól és csak egyesek erélyes felszólalására engedi meg nagy kegyesen a tárgyalás utolsó napján, hogy mindazok, akik lejárt követeléseiket 30 pap alatt bejelentik, a régi végrehajtási törvény alapján vezethetnek végrehajtást adósaik ellen. Azt nem gondolta meg sem a miniszter, sem a törvényhozás, hogy ez a módozat épp a megvédeni szándékolt kisembernek szegi nyakát, mert nemcsak hogy jóhiszemű adósokat pellengérre állít, hanem a hitelezőket egyenesen arra kényszeríti, hogy — minden kímélet megtagadásával — adósaikat nyakrafőre pereljék és végrehajtsák. Azt hitte mindenki, hogy a kereskedők és iparosok kapva-kapnak ehhez a mentő szalmaszálhoz; hogy vagonszámra fognak a bejelentések a járásbíróságokhoz beérkezni, a perek és végrehajtások száma megtízszereződik és sok-sok adóst tönkre fog tenni a hirtelen megrohanás. A kincstár is jó bevételekre számított; a bejelentések bélyegilleték-hozamát kerek 4 millióra taksálták. És mit tettek a kereskedők és iparosok? Egyszerűen eldobták maguktól ezt a mentő eszközt; ők nem állítják adósaikat pellengérre, nem fogják őket agyonfojtogatni, szóval nekik nem kell a 31. §., melynek alkalmazása során annyi sérelem és átok fakadna. Aki becsületes ember, az bejelentés nélkül is megfizeti bolti tartozását, aki nem becsületes, hadd fusson, de a magyar kereskedő követeléseinek biztosítása végett nem nyúl e sújtó eszközhöz, még ha azt a törvény részére engedélyezte is. A mi piaczunkon még nem jutottak a kereskedők végleges megállapodásra a követendő eljárás tekintetében, de többen vannak közöttük, kik a bejelentésnek semmi előnyös következményt nem tulajdonítanak, hisz eddig sem az a vagyon szolgált kielégítési alapul, melyet az uj törvény mentesít, hanem a szegényebb osztálynak tisztességérzete, mely a kötelezettségek pontos lerovását parancsolja. Kíméletes bánásmóddal ezt az erkölcsi kielégítési alapot továbbra is nemcsak hogy fentarthajuk, de fokozhatjuk is, ezért kereskedőinknek ismételten meg kell szivlelniök, hogy törvényes jogaik gyakorlásánál minő megtartást kövessenek! R Magybányai hírlap tárczája. Ä mademoiseüe. A mademoisellc Margit kisasszonyt, Kereste egész délután. ,,A rendhagyó igéket, mon fíieu, Nem tudta a szegény leány S oh ciel, elbujdosott talán.“ Csők, vágy rezgett a levegőben, Egymásra dőlt a sok virág, A mint a langyos szellő érte, Mely oly szerelmes csókot ád, Susogván pajkos, lágy danát. ,\Enfin, hogy immár megtaláltam; Mit jelentsen?! Nincs egymaga?! Ha ezt látná, édes kisasszony, Hogy sima a szegény mama! Nem aludnék az éjszaka . . .“ Az ifjú arcza lázban égett, Piros volt, mint a tűz, a lány . . . Régi mese jutott eszébe A mademoisellenek: hajdanán ő is volt ifjú, szép leány . . . ,,No hál' Istennek, megtalálta-. Hol járhatott a, csacska lány?!“ ,, Szegény a, rendhagyó igéket Tanulta egész délután, Szerelmes május délután ..." , “ Fodor Viktor. Nem messze esik az alma a fájától. — Irta: Dr. Kiss Rezső. — Csapó Péter már három álló este rimán- kodott az apjának. Még sirt is az a nagy dél- czeg legény. Mikor huszár korában a vitéz őrmester ur gondosságának miatta hébe-hóba 8 órai kurtavas dukált ki neki, hát fel sem vette és most sirt az apja előtt, sirt, mint a gyermek, vagy mint a fehér cseléd. Hát úgy esett a dolog, hogy addig járt Péter a szomszédba, mig egyszer csak úgy | megvette a szivét, az eszét a szomszéd lánya: | Hajnal Maris, hogy annak a túli piros kék or- I czája, bogár fekete szeme, egyre előtte volt | ébren és altában. Vele volt egyre, mint a fény j az árnynyal. Megszerette. A leány is jó szívvel volt hozzá. Rendben is lett volna a dolog, mert már Péter letudta a katonaságot, aztán Maris már tizenkilenczszer érte meg a dióverést, igy hát egy pár lehetett volna belőlük, de Csapó János — a Péter apja beleszólott a dologba. Nagyon bele szólott. János gazdának egy nagy birtok pere volt a Maris apjával, aminek az lett a vége, hogy a Maris apja megnyerte a pert s János gazda 40 hold földet tartozott birtokába adni a peresének: a Maris apjának. Emiatt a per miatt halálos ellensége lett Csapó János a Hajnal famíliának — s a Mari apjának, akit utón ut- | félen földrablónak, tolvajnak nevezett. Hogy engedte volna hát meg, hogy a fia abba a famíliába házasodjék? Ki is szemelte 1 menyének a gazdag Pénzes Julcsát.- Lássa édes apám — kérlelte Péter az í apját — mióta az édes anyám meghalt, az ] Isten nyugosztalja meg a haló porában is, . . . ! olyan kihalt ez a ház, olyan komor. Hiányzik belőle a gondos szerető asszony, aki tesz, vesz, javít, rendezget, aki édes szerető szavával vidámságot, örömet önt a házba s annak lakóiba .... Ha Maris az asszonyom lesz, meglássa milyen más lesz az életünk ... Maris szép is, módos is . . . Hogy az apja megnyerte a pert, hát arról a leánya nem tehet . . . Aztán becsületes leány, szemérmetes . . .- Tudom a többit! Jómódú leány, azt mondom én is. Az bizony. A rablott, az elperelt földből jó módú . . . Becsületes!? Majd elválik, hány zsákkal telik! Hát az anyja nem megszökött a vicze-nótáriussal!? Talán már a nagy szerelemben ezt elfelejtetted ?- Az a lányának nem róható fel!- Nem . . . nem, de hát igaz az is, hogy nem messze esik az alma a fájától! Maris soha se lessz a feleséged! Abba nem egyesülök bele!- Jól van apám! Ha kitagad is, ha el- taszit is, amivel sokszor fenyeget,1 azt sem