Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1908-09-12 / 35. szám

TARSAIJALMI EIS SZEIPIIIODALMI HJBTILAP­Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre I.5Q korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő: Dr. A JT A I NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: JENEY GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kossuth Lajos-u. Jtft hova a lapközlemények, hirdetése^ 8 előfizetési pépzek, küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvaj,.'Gyula könyvnyoradnjáiian is Rskvczi-tér. — ............-............................... Á kereskedők és a végrehajtási novella. A végrehajtási novella nagy hord­erejű rendelkezéseinél fogva figyelemmel kisérjük a kereskedők magatartását, mely­től temérdek exisztenczia jövendő léte vagy tönkrementele függ s örömmel ta­pasztaljuk, hogy a részletfizetésre elárusító budapesti kereskedők ad hoc egyesülete elhatározta, mely szerint adósaikkal szem­ben a végrehajtási novella 31. §-a által nekik biztosított sovány kedvezményt nem veszik igénybe, illetve a járásbírósá­goknál adósaik egyikét sem jelentik be abból a czélból, hogy velük szem­ben a régi végrehajtási törvényt al­kalmazhassák Ugyanígy határoztak a budapesti óra- és ékszerkereskedők is és úgy hisszük, hogy más szakmabeli keres­kedők — és pedig nemcsak Budapesten, hanem a vidéken is — szintén nem állít­ják pellengére adósaikat. Le a kalappal ezek előtt a derék magyar kereskedők előtt! Hány méltatlan vád hangzott el a kereskedelemellenes körökből kereskedőink ellen, hányán és hányszor igyekeztek gyakran épp azok önzés, kiszipolyozás, sőt csalás vádjával befeketiteni a kereskedőket, akik fülig adósak a fűszeresnek, a szabónak, a czipésznek és a nemkereskedők köreiből ritkán hallatszott egy-egy hang a mél­tánytalanul megvádoltak védelmére. Most azonban végre talán a vakságban és sö­tétségben sinylők is elhiszik, hogy a magyar kereskedőnek van szive, van lelke és van különösen tisztességérzete. íme, a kormány és a törvényhozás a kisemberek védelmének ürügye alatt egy szerencsétlen tövény alkotásával egy­szerre tömérdek kereskedőt és iparost megfoszt a kielégítési alaptól és csak egyesek erélyes felszólalására engedi meg nagy kegyesen a tárgyalás utolsó nap­ján, hogy mindazok, akik lejárt követelé­seiket 30 pap alatt bejelentik, a régi végrehajtási törvény alapján vezethetnek végrehajtást adósaik ellen. Azt nem gon­dolta meg sem a miniszter, sem a tör­vényhozás, hogy ez a módozat épp a megvédeni szándékolt kisembernek szegi nyakát, mert nemcsak hogy jóhiszemű adósokat pellengérre állít, hanem a hite­lezőket egyenesen arra kényszeríti, hogy — minden kímélet megtagadásával — adó­saikat nyakrafőre pereljék és végrehajtsák. Azt hitte mindenki, hogy a kereske­dők és iparosok kapva-kapnak ehhez a mentő szalmaszálhoz; hogy vagonszámra fognak a bejelentések a járásbíróságok­hoz beérkezni, a perek és végrehajtások száma megtízszereződik és sok-sok adóst tönkre fog tenni a hirtelen megrohanás. A kincstár is jó bevételekre számított; a bejelentések bélyegilleték-hozamát kerek 4 millióra taksálták. És mit tettek a kereskedők és ipa­rosok? Egyszerűen eldobták maguktól ezt a mentő eszközt; ők nem állítják adósaikat pellengérre, nem fogják őket agyonfojtogatni, szóval nekik nem kell a 31. §., melynek alkalmazása során annyi sérelem és átok fakadna. Aki becsületes ember, az bejelentés nélkül is megfizeti bolti tartozását, aki nem becsületes, hadd fusson, de a magyar kereskedő követe­léseinek biztosítása végett nem nyúl e sújtó eszközhöz, még ha azt a törvény részére engedélyezte is. A mi piaczunkon még nem jutottak a kereskedők végleges megállapodásra a követendő eljárás tekintetében, de többen vannak közöttük, kik a bejelentésnek semmi előnyös következményt nem tulaj­donítanak, hisz eddig sem az a vagyon szolgált kielégítési alapul, melyet az uj törvény mentesít, hanem a szegényebb osztálynak tisztességérzete, mely a köte­lezettségek pontos lerovását parancsolja. Kíméletes bánásmóddal ezt az er­kölcsi kielégítési alapot továbbra is nem­csak hogy fentarthajuk, de fokozhatjuk is, ezért kereskedőinknek ismételten meg kell szivlelniök, hogy törvényes jogaik gyakorlásánál minő megtartást kövessenek! R Magybányai hírlap tárczája. Ä mademoiseüe. A mademoisellc Margit kisasszonyt, Kereste egész délután. ,,A rendhagyó igéket, mon fíieu, Nem tudta a szegény leány S oh ciel, elbujdosott talán.“ Csők, vágy rezgett a levegőben, Egymásra dőlt a sok virág, A mint a langyos szellő érte, Mely oly szerelmes csókot ád, Susogván pajkos, lágy danát. ,\Enfin, hogy immár megtaláltam; Mit jelentsen?! Nincs egymaga?! Ha ezt látná, édes kisasszony, Hogy sima a szegény mama! Nem aludnék az éjszaka . . .“ Az ifjú arcza lázban égett, Piros volt, mint a tűz, a lány . . . Régi mese jutott eszébe A mademoisellenek: hajdanán ő is volt ifjú, szép leány . . . ,,No hál' Istennek, megtalálta-. Hol járhatott a, csacska lány?!“ ,, Szegény a, rendhagyó igéket Tanulta egész délután, Szerelmes május délután ..." , “ Fodor Viktor. Nem messze esik az alma a fájától. — Irta: Dr. Kiss Rezső. — Csapó Péter már három álló este rimán- kodott az apjának. Még sirt is az a nagy dél- czeg legény. Mikor huszár korában a vitéz őrmester ur gondosságának miatta hébe-hóba 8 órai kurtavas dukált ki neki, hát fel sem vette és most sirt az apja előtt, sirt, mint a gyermek, vagy mint a fehér cseléd. Hát úgy esett a dolog, hogy addig járt Péter a szomszédba, mig egyszer csak úgy | megvette a szivét, az eszét a szomszéd lánya: | Hajnal Maris, hogy annak a túli piros kék or- I czája, bogár fekete szeme, egyre előtte volt | ébren és altában. Vele volt egyre, mint a fény j az árnynyal. Megszerette. A leány is jó szívvel volt hozzá. Rendben is lett volna a dolog, mert már Péter letudta a katonaságot, aztán Maris már tizenkilenczszer érte meg a dió­verést, igy hát egy pár lehetett volna belőlük, de Csapó János — a Péter apja beleszólott a dologba. Nagyon bele szólott. János gazdának egy nagy birtok pere volt a Maris apjával, aminek az lett a vége, hogy a Maris apja megnyerte a pert s János gazda 40 hold földet tartozott birtokába adni a pere­sének: a Maris apjának. Emiatt a per miatt halálos ellensége lett Csapó János a Hajnal famíliának — s a Mari apjának, akit utón ut- | félen földrablónak, tolvajnak nevezett. Hogy engedte volna hát meg, hogy a fia abba a famíliába házasodjék? Ki is szemelte 1 menyének a gazdag Pénzes Julcsát.- Lássa édes apám — kérlelte Péter az í apját — mióta az édes anyám meghalt, az ] Isten nyugosztalja meg a haló porában is, . . . ! olyan kihalt ez a ház, olyan komor. Hiányzik belőle a gondos szerető asszony, aki tesz, vesz, javít, rendezget, aki édes szerető szavával vi­dámságot, örömet önt a házba s annak lakó­iba .... Ha Maris az asszonyom lesz, meg­lássa milyen más lesz az életünk ... Maris szép is, módos is . . . Hogy az apja megnyerte a pert, hát arról a leánya nem tehet . . . Aztán becsületes leány, szemérmetes . . .- Tudom a többit! Jómódú leány, azt mondom én is. Az bizony. A rablott, az elperelt földből jó módú . . . Becsületes!? Majd elválik, hány zsákkal telik! Hát az anyja nem megszö­kött a vicze-nótáriussal!? Talán már a nagy szerelemben ezt elfelejtetted ?- Az a lányának nem róható fel!- Nem . . . nem, de hát igaz az is, hogy nem messze esik az alma a fájától! Maris soha se lessz a feleséged! Abba nem egyesülök bele!- Jól van apám! Ha kitagad is, ha el- taszit is, amivel sokszor fenyeget,1 azt sem

Next

/
Thumbnails
Contents