Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-07-26 / 28. szám
33® SSÉPIIIODALTVLX HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő: Dr. AJTA1 NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: JENEY GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vár-utcza 15.;szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is Kákáczi-tér. Népnevelés. Hova tovább halad az idő, kezdik belátni a nemzetek, hogy a tiszta erkölcsön kívül a nép millióinak felvilágosodottsága, öntudatra ébresztése is talpköve a nemzet nagyságának, hatalmának s dicsőségének. A milliókat tudatlanságban tartani, zsarnoki czélok vak eszközéül felhasználni lehet orosz szokás, hol a japánoktól nyert vereségek megmutatták a félelmetes hatalomnak nevezett ország gyöngeségét és reámutattak azon bűnös mulasztásra, hogy soha nem férkőztek a nép lelkületéhez és vele foglalkozni szükségesnek nem tartották. A népet pedig nevelni kell nemzetközi alapon, hogy megértse, megbecsülje nagyjait, Íróit, művészeit, hőseit, hogy tudja mi az övé, mit kell fejlesztenie, tartalommal kell töltenünk meg, igy biztosítjuk magunknak, akkor nem emésztik fel, nem hódítják el a körötte özönlő nemzetiségek rajai, mint a viruló sziget partjait nyaldosó tenger ostromló habjai. Midőn nagyszabású társadalmi mozgalmakat észlelünk, melyek hatalmas arányokban igyekeznek megvalósítani eme magasztos kérdéseket, mikor az ország legjobbjai állanak élén s vezetnek, nekünk is sorakoznunk kell zászlójok alá. Mi maradnánk el, mint e kis vidéki, de helyzeténél fogva nagyfonsosságu végváros intelligens magyarjai ? A felvidéki, az erdélyi közművelődési egyesületek, már régen teljesitik áldásos hivatásukat a magyarság megmentése s terjesztése érdekében. Széli Kálmán elnöklete alatt nemrégen, mindössze egy-két hónapja országos ünnepségek keretében nyílt meg a délvidéki közművelődési egyesület, melynek czélja s hatásköre a magyarság ügyét délen felkarolni. Újabban gróf Apponyi Albert köz- oktatásügyi minister leiratot intézett Sopron városához, melyben tudatja, hogy a soproni közművelődési ház czéljaira 100.000 koronát utalványozott a közművelődési s régészeti társulat elnökének kezeihez, miután egy soproni villát czéljaira megvett a társulat, melynek törlesztésére szolgál a kormány adománya is. Nagy termében felolvasások, sorozatos előadások lesznek tartva, falaira lesznnek helyezve az állami vásárlásból eredő és vidéki városok között kiosztásra kerülő képzőművészeti tárgyak. A többi termekben természettudományi kísérletek lesznek és egy boltnelyiség a vidéki spe- cziális áru termékeinek árusítása végett. Ezenkívül egy teremben állami támogatással odaküldött művészek fognak dolgozni. Sopron városa teljes mértékben elérte tehát mindazt, melyet mi kívánni meg sem kíséreltünk, pedig talán lett volna annyi jogunk hozzá, de mi csak pipáltunk a körökben édes semmittevés karjai között, mint a régi magyarok a nemesi kúriákon. A környék fajmagyar népét pedig emésztette az oláhság, egymásután hódoltak be s lettek idegenek hozzánk a magyar faluk. Vájjon visszanyerhetjük-e azokat, melyeknek elvesztését tétlenül néztük, melyeknek birtokáról saját magunk lemondottunk ? Sopronban a városi hatóság a társadalommal karöltve kezdeményezte a köz- művelődési akcziót. Az állam látva, hogy komoly törekvésről van szó, betetőzte hatalmas adományával. Nézetem szerint a városi muzeum- egyesületet kellene kifejlesztenünk köz- művelődési egyesületté Sopron példájára. Toliforgatóink, művészeink, szakembereink szép számmal vannak, kik a nagy czél érdekében vállvetve munkálkodnának. Nem olyan köröket kell létesítenünk, hol egyik-másik egyéni hiúsága érvényesüljön, hanem szálljunk le a néphez s oktassuk, neveljük a magyar haza nagyságának emelésére szeretettel s türelemmel, az legyen a legszebb jutalmunk s büszkeségünk, ha a népnél eredményt tudtunk produkálni. Arra kell igyekeznünk, hogy a nép szórakozva is tanuljon, szemléltető eszközök segítségével, vetített képekkel, szini- előadásokkal azokon a nevelési módozatokon kívül, melyeket Sopron meghonosított, igy érdeklődése fel lesz csigázva, nem fárad el a tanulásba, játszva sajáR Nagybányai Hírlap tárczája. A szív joga. (Dráma 5 jelenetben.) — Irta: Dr. Kis* Rezső. — SZEMÉLYEK: Gróf Rákosfalvy Elek 70 éves, Mándy Adám m. tanácsos. Mándyné. Edith leánya 21 éves. Sándorffy László. Inas. (Történik Budapesten.) ELSŐ JELENET. (Mándyné és Edith.) (A *zin a Mándyék vendég-szobája. Edith az asztalnál ül és méltán néz maga elé. Mándyné előtte áll, majd izgatottan jár kél.) Mándyné. Legyen tehát józan eszed! Az ábránd hamar szerte foszlik, de a reális való az örök. Edith. Igen, a te gondolatod szerint. Én inkább ábrándozom küzdve a lét minden akadályával mintsem anyagi jólétben legyek körülvéve dísszel czimmel, ranggal, — ábránd és szerelem nélkül. Mándyné. A gróf gyöngéd, finom. Téged imád. A földi boldogság tengerében lesz részed mellette. Mi az? Azt mondod öreg!? Az igaz, de hát az a fő, hogy téged ki akar emelni a hétköznapiasságból. Feleségül akar venni . . . Százan és ezren kapnának ezen az alkalmon és te ostoba szeszélyedben ezt a nagy szerencsét vissza akarnád utasítani . . . Edith. Nem szeretem a grófot, nem szerethetem, mert 5 öreg, nem is öreg, de agg, - én pedig fiatal vagyok. A tél és a tavasz . . . hogy férhet meg közvetlenül egymás mellett?! Nem! nem köthetem össze életemet az övével . . . Szivemnek már van ideálja, tudod. Az övé minden gondolatom Lászlóval boldog lennék szerény helyzetünkben is, mig a gróf tenger vagyona mellett szegény, végtelen szegény lenne a szivem. Mándyné. Régi nóta. Kopott dolog. Ilyen kölyök leány koromban magam is voltam fellengzős, mint te. Szerelmes lettem egy . . . (Szünet) No már nagy leány vagy, elmondhatom tehát neked. Igen, hát szerelmes lettem egy csinos arczu fiatal emberbe. Én 19 éves voltam ő 25 éves volt. Égre földre fogadtam, hogy hű leszek hozzá, úgy hittem, hogy nélküle nem tudok élni, hogy ha tőle elszakadok reám hullanak az ég miliard csillagai . . . Epekedtem vagy egy évig. Egyszer aztán tekintélyes állású ember jött hozzánk leány nézőbe: egy ministeri titkár. Igaz, hogy nem volt egészen fiatal, sőt nem is fiatal, de ministeri titkár. Udvarolni kezdett. Nem szerettem, mert még az ideálom az eszembe volt. De aztán kijózanodtam: és hozzá mentem feleségül a ministeri titkárhoz: az apádhoz. Nem bántam meg . . . később megszoktam, meg is szerettem. Az az epekedő fiatal ember, az ideálom, minden csinossága mellett csak Írnok maradt. Még ma is az. Ha összekötöttem volna életemet az övével: ma irnokné lennék. Okos lévén s nem hallgatván idétlen ábrándozó gyermek szivemre, ma vagyok: Méltóságos Mándy Ádámné, miniszteri taná- csosné. Igen! Méltóságos asszony lettem. És te — grófné Öméltósága lehetsz . . . Edith. Őszinteséged szép; de én példádat nem követem. László csak egyszerű számtiszt, az igaz. Szegény. Én is az vagyok. De gazdagok leszünk, a szivünk által azzá fog tenni bennünket az igaz szerelem ... És az boldo- gitóbb Golgonda minden kincseinél . . . Mándyné. Tehát sem szép szó, sem kérés nem használ?! Rettenetes! Ez a gyermeki engedelmesség és gyermeki szeretet?! . . . Edith. Mindent megteszek a kedvedért édes anyám, de a kezemet, szivemet nem adom el kincsért, rangért. Ha azt tenném ellene cselekedném a jellemnek . . . Mándyné. (Indulatosan). Edith! Velem anyáddal beszélsz! Ezt gondold meg! Edith. Nem reád vonatkoznak keserű szavaim. (Edith zongorához megy s egy nehány szomorú népdalt játszik). Mándyné. (Egy támlányon ül s mélyen gondolkodik, majd monológizál): Mily dicsőséget hozhatna a családra ez az akaratos leány. Nagy vagyon, kiváló összeköttetések ... a grófok- kali intim barátság. A férjem előlépése . . .
