Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-06-14 / 22. szám
ZÉSSS SZÉPIHOÜALMX ttttíttt-a t» Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre S.5Q korona, egy szám ára i2 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő: Dp. AJTA! NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: JENEY GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vár-utcza 15. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Alorvay Gyula könyvnyomdájában is Rákóczi-tér. maoBagEwe Az eső. Bölcsek és természettudósok azt vallják az emberiség czéljául, hogy a természeti erőket mentül nagyobb mértékben be kell állítani a kultúra és a czivilizáczió szolgálatába. A villamosság és gőz hatalmas erőinek gépekbe szorítása, a szélviharnak és a viz folyásának alkalmazása hajtóerőül, a technika valamennyi vívmánya ennek a törekvésnek a diadalát jelenti. A kutató emberi elme egyre nagyobb hatalmat nyer a természet felett és az emberiség már nem tehetetlen labdája többé az elemeknek, amelyeknek mostohasága ellen védekezni tud. És mégis szép hazánk a természet és az elemek szeszélye szerint virágzik avagy pusztul. Amit a költő olyan szépen fejez ki: „Áldjon vagy verjen sors keze“, az a próza nyelvére lefordítva annyit jelent, hogy van-e májusi eső vagy nincs. Nagy ur volt a rómaiaknál Jupiter pluviue, de oly hatalom az eső istene sehol és soha nem volt, mint Magyarországon. Az ő kedvét lesik, az ő hangulatváltozását figyelik, az ő jóindulatáért száll fohász az ég felé, mely bizonyára csak azért országa a menyeknek, mert az esőt adó felhők a közelében tanyáznak. A magyar nép egész gondolatvilágában az eső játsza a legfőbb földi jó szerepét és költészete, metaforái és szóvirágai is az eső körül alakulnak ki. Talán egy nép nyelvében sem jut oly nagy és fontos szerep az esőnek, mint a magyar nyelvben, a mely minden gazdagságot, jólétet az eső forgalmához fűz. „Adtál uram esőt, nincs köszönet benne“, „felülről jön az áldás“ és más eféle szálló igék mutatják, hogy mennyire rabjai vagyunk az esőnek vagyis az időjárás szeszélyének. Mostanában is szivszorongva lestük-vártuk hetek óta, hogy megeredjen az ég csatornája. Már csüggedés és reménytelenség szállott a lelkekre. Egyszerre örömrivalgás száguld végig az országon. Megjött az eső! A barométer higanyoszlopának a változása szerint változik a magyar nemzet hangulat- és érzésvilága. Városunkban múlt szombaton este száguldott át egy hatalmas jégvihar s im i ott kesereg a gazda szőlője és gyümölcsöse pusztulásán, mint Marius Karthago romjain. Ebben az országban nagy ur az ur, de még az ur felett is nagyobb ur a hőmérő, az a buta kis szerszám, a mely nem is sejti, milyen szerep jut neki egy nagy nemzet történetében. Jólét vagy nyomor, haladás vagy visszaesés, öröm vagy bánat az idő járásától függ, mert a nemzet egész vagyona, jövedelme: a termés, a forgandó, változó időjárás szerint nagy vagy kicsiny. Mint minden évben, ez idén is átéltük azokat a roppant izgalmakat, amelyeket az ország lakosságában a termés bizonytalansága szokott kelteni. Sőt ezúttal még nagyobb volt az eső utáni epekedés, mint egyébkor, mert a tavaszszal szokatlan nagy hőség uralkodott, mely a vetéseket kiszárította. De különben is egy rossz termés előzte meg az ideit és a valóságos Istencsapása volna, ha a végzet mostohasága ezúttal is kevés búzát és más egyebet juttatna a gazdáknak. Magyarország még most is, a technika diadalának korszakában, a kormányozható léghajó világhóditásának előestéjén a rögöt lesi, miként szökik ki belőle a kalász, melyet sem fizikával, sem vegyészetiéig mesterséges utón pótolni nem lehet. És minden gazdasági esemény és tünet aszerint igazodik, hogy magas-e a kalász, siirii-e a szemképződés és nem szaporodott-e a különböző kártékony féreg és rovar az aranykalászszal ékes rónaságon. Üzletek, gyárak eszerint dolgoznak és boldogulnak vagy csukják be műhelyeiket és bocsájtják szélnek munkásaik légióit, mert ha rossz a termés, a nemzet négyötödének nem telik ruhára, czipőre és minden más egyébre. Magyarország ehhez képest az egyetlen állama manapság Európának, ahol a meteorologia oly szoros kapcsolatban áll a gazdasággal, hogy a hideget, meleget, esőt, szelet leolvashatod az értékpapírok R nagybányai Hiriap tárczája. Paraszt szivekből. (Dráma két jelenetben). — Irta: Dr. Kiss Rezső. SZEMÉLYEK: Bándy Péter Erzsi neje Karász János. (A szin szegényesen berendezett parasztszoba belseje. A szoba közepén egy rozoga asztal, mellette két szék. Az egyiken Erzsi, .a másikon Karász ülnek.) ELSŐ JELENET. (Erzsi, János.) Erzsi. Tudom János, tudom, hogy a kelméd áldott jó szive, szerelme boldoggá tenne . . . de még sem hajthatok a szavára. János. Rosszul teszed angyalom! Olyan voltál, mikor az a rossz ember az asszonyává tett, mint a feslő rózsa s most alig egy évre rá hervadsz . . . senyvedsz . . . Gyere velem! Még ma elmennénk innen messzire . . . Ott egymást szeretve a boldogságos élet várna reánk . . . Gyere velem! (feláll, megcsókolja Erzsit.) Erzsi. Mennyei boldogságot érzek a kelmed csókjában. Az uramébán meg gyilkos tőr szúrást. — Csak kelméddel élhetnék, csak a kelmédé lehetnék! . . . János. Édes Erzsim! Küzködtem én is sokat a szivem érzése ellen, de mégis csak az győzött s az azt mondja, hogy téged szeret nagyon, azt is mondja, hogy vigyelek el az uradtól, hogy mentselek meg az örökös gyöt- I rődéstől. Hiszen az a hitvány ember időnek j előtte a sírba visz . . . Erzsi. Igaz . . . Rosszul bánik velem, meg is ver. Hej de sokat sirtam titokban. János. Sok bűne van annak. Elfecsérelte | az örökségedet s most olyan szegénységben tart, hogy egy napszámos asszonya is külömb módban van ... És te mindezt tűröd . . . . Szólj! Vagy talán mégis szereted?! Erzsi. Nem szeretem! Gyűlölöm. Büntetés a vele való együttélés . . És még is . . . félek elhagyni félek . . . János. Miért? Erzsi. Mert kelmedet nagyon, végtelenül szeretem! János. Nem értelek rubintom! Magyarázd ki magadat! Erzsi. Kelmedet féltem tőle. Ha itt hagynánk ezt a tájékot, ha együtt mennénk el más vidékre ... az én uram utánnunk jönne és megölné kelmedet! Irtózatos lenne az! Meghasadna a szivem. Pedig úgy lenne az! Ezért félek kelméddel elmenni, oh pedig de boldog lennék! De nem soká, mert kelmedet az uram megölné. _ J{. János. (Átöleli Erzsit és megcsókolja.) Ne félj aranyos rubintom. Szembe néznék én vele. Helyén van a szivem s van két erős karom! Na gyere velem — gyere . . . éljünk a szerelmünknek . . . Erzsi. (Hévvel) Igaza van! Kelmed nem fél tőle! Kelmed erősebb! De nem is talál reánk az uram. Csak holnap jön haza. Addig mi messze leszünk. Bűn amit teszek, tudom . . . de nem tudok a szivemnek parancsolni . . . . Elmegyek kelméddel a világ végére is ... . (Szed, vesz s egy batyuba ruhákat csomagol.) Ami az övé, azt nem viszem el, hogy ne maradjon még az emléke sem meg nálam. Itt a ládafiában van egy ezüst máriás, ezt sem viszem el, ez az övé . . . Ezt a selyem kendőt ő vette, ez az enyém, de nem kell ez sem, mert eszembe juttatná a szenvedésem tanyáját. (A batyut magához veszi) Most már segítsen meg bennünket az Isten. János. És tartsa meg a te szerelmedet nekem, mig csak dobog a szived ... (A szűrét magára veszi) Reggel már valahol a boldogság tanyáján leszünk. (Kívülről kopogás hallik és káromkodás.) Erzsi. Teremtő Szent Isten! Haza jött az uram! ' MÁSODIK JELENET. (Erzsi, János, Bándy.) Bándy. Mi az? Te vagy az János? János. Én vónék. Bándy. De hát mi járatban? János. Hát csak úgy beszélgető sorban! Bándy. Mióta folyik vájjon ez a beszéd? János. (Dühösen) Tán vallató biró lett kend, mióta kitették a kurátorságból! Bándy. Hallgass fiú! (Feléje megy és fojtott hangpn beszél tovább) Emlékezel a
