Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-02-02 / 3. szám
1. évfolyam. Nagybánya, 1908. február hó 2. 3. szám. HÍRLAP TÁRSADALMI 2E3SJ SZEFinODALMI HETIIjAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: Jcney Gyula. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vár-utcza 15. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is Rákóczi-tér. Hol késik? A város önálló törvényhatósága. A memorandum ékesen szólt. Alapos tanulmány. Végig szinigazság! A közgyűlés, mely az eszmét egyhangú lelkesedéssel magáévá tette, régi vágyát már-már megtestesülve látta, midőn a számos tagból álló deputáczió előtt 1906. deczember havában tett kormányigéretek a várakozás eredménye iránt a legszebb kilátást nyújtották. Az alapos remény ma is él bennünk. Borongós égbolt mellett a napsugár. Egyszer már előtört. Különösen amikor Miskolcz városáról volt szó, az a hit élt bennünk, hogy a törvényhozás elé a két városnak törvényhatósági joggal felruházása iránt együtt fognak javaslatot terjeszteni. Balsorsunk s talán azok a magasabb szempontok nem engedték, melyek előttünk még nyíltan feltárva nem lettek. E fentjáró tekinteteket a politika gyűjtő neve alá foglalhatjuk. Ezen a mezőn kénye-kedve szerint kalandozhatik mindenki. Nehezebb itt az okok és meggyőző érvek összehozása, mint a Hortobágyon a szétriadt ménes egybeterelése. Mégha a legderekabb csikós suhogtatja is karikását. Mégha a legkivállóbb államférfi világosítja is fel az elméket. Mi ezért nem politizálhatunk. Hogy az ügyet mégis előveszszük, annak az az oka, miszerint városi subvenczió mellett élvezvén a deputáczió’oa járás nem megvetendő gyönyörűségeit a város iránt fenálló kötelmünket aprópénzzel igyekszünk leróni. Az érdeklődést felszínen óhajtjuk tartani, nehogy a várt siker vagy nem remélt csalódás megrázkódtatással érjen. A várt siker bekövetkezésének gyorsítása nincs módunkban. Szavunk csak odáig hathat el, hol a város közönsége ügyeit intézni hivatva van. Arról pedig mindenki meg van győződve, hogy az említett helyen meg Van a legnagyobb készség a közbenjárására, ezért a közgyűléstől óhajtjuk függővé tenni, vájjon szükségét látja-e a szervei utján való sürgetés igénybevételének? Minthogy komoly, megfontolt s teljesen átérzett meggyőződés eredményének tatjuk a mozgalom erélyes megindítását, természetes következmény csakis a lavinán való lóditás »lehet. Megrekedt? Erős vállatt kell tfitni az ügynek. Ha bemohosodik, dynainittai se robbantjuk ki helyéből. Mert lehetnek csakugyan olyan magasabb tekintetek, melyek a javunkra szóló megoldás elé elháríthatatlan akadályt gördítenek. Ha nagyobb az az érdek, melyet a politika a jelenlegi helyzet állandó fentartásához fűz, mint az az eredmény, mely önálló törvényhatóságnak dekarálá- sával helyi viszonyainkban jelentkeznék, legyen ez városunkra nézve kézzelfogha- tólag és letagadhatatlanul igazolható, akkor hagyjunk fel egyelőre a reménynyel mert salus reipublicae suprema lex! Ki döntené ki az évszázados tölgyet, hogy az árnyékában meghúzódott csipkebokor jobban fejlődhessék? Nemcsak azon múlik tehát a kérdés megoldása, hogy vájjon pénzügyi viszonyaink az átalakulást megengedik, a mi még mindig megszívlelendő, hanem az állami érdekek összeegyeztetésének lehetősége a partikuláris érdekekkel, a mi különösen városunk néprajzi fekvésével jő szoros kapcsolatba, a midőn e város politikai missiójának okszerű betöltéséről van szó. Bármiként is, de a megoldás megfog történni Azonban ennek időpontja reánk nem lehet közönbös, mert a dolog természeténél fogva több oly kérdés megoldása, mely a szervezeti változás reményében elódáztatik, érdekeinket súlyosan érintheti, mert a tétlen várakozásban esetleg a hátramaradás tünetei mutatkozhatnak. A legközelebbi feladat tehát, hogy a legfelsőbb helyről támasztott érvek és indokok, melyek a megoldást késleltetik, köztudomásúnkra hozassanak, mert csak R nagybányai Hírlap tárczája. A három barát. (Montigno Giacomo.) Három jó barát, kik nem látták Egymást vagy húsz esztendeje, Összekerültek és elmondták Hogy bánt velük a sors keze. Egyik panaszlá borús arczczal: „Dolgoztam . . . s vagyonos valék, Boldogan éltem családommal, De nagy csapást mért rám az ég... Merész, nagy vállalatba fogtam, Hittem, hogy gazdagabb leszek... S azóta vagyok boldogtalan, Minden vagyonom elveszett/“ Majd szól a másik: „Szép állásom, Jó jövedelmem volt nekem, Olyan volt éltem, mint szép álom ... Volt feleségem, gyermekem! Nőm most is megvan és gyermekem, De nincs állásom, kenyerem . . . A bűn lejtőjére vitt léptem . . . Bezártak. Oh mi lesz velem!?“ Sóhajt az első: „ Gazdagságom Oda Istt s oda életem . . . ?“ És mond a másik: „Szép állásom Fel többé tudom nem lelem /“ A harmadik szól: „ Van mindenem; Rangom, nevem és sok tanyám, De mindez nem boldogít engem, Mert meghalt az én jó anyám!1' Olaszból fordította: I>r. Kiss Rezső. A hajóroncs. — Guy de Maupassant. — . Tegnap történt deczember 31-én. Epen Georges Garin öreg barátommal ebédeltem. A szolga lepecsételt, idegen bélyegekkel leragasztott levelet hozott be. — Megengeded? — kérdezte Georges. — Bizonyára! És elkezdte olvasni nyolcz lapra terjedő levelét, melyet nagy, angolos betűk szeltek át keresztül-kasul minden irányban. Lassan olvasta, komoly figyelemmel, azzal az érdeklődéssel, melyet az ember csak azoknak a dolgoknak szentel, amik szivünkhöz vannak nőve. Azután a levelet a kályha egyik szegletére téve igy szólt: — Furcsa történet ez, melyet még sohsem mondtam el neked, sentimentalis história, mely velem esett meg! Milyen különös is volt ez az új év! Ennek már épen húsz éve . . . mert akkor harmincz éves voltam, most pedig ötven vagyok. A tengeri szerencsétlenségek biztositó társaságának felügyelője voltam akkor, amelynek most mint elnöke élén állok. Úgy osztottam be dolgaimat, hogy az újévet Párisban töltöm, ha már az a szokás, hogy ezt a napot ünnepnapnak tartsuk, amikor levelet kaptam az igazgatótól azzal a parancscsal, hogy haladéktalanul menjek Ré szigetre, a hol a tőlünk biztosított „Mária —József“ három árboczos hajótörést szenvedett. Reggel nyolcz óra volt akkor, tízkor a társaság irodájába érkeztem utasításokat átvenni és még ugyanaznap este az expressvonatra ültem, melyről másnap, deczember 31-én La Rocheíleben szálltam le.- Két órám volt még hátra, mig a Ré szigetre induló Jean-Guiton fedélzetére mehettem. Ez alatt az idő alatt körüljártam a várost. La Rochelle csakugyan különös egy város és jellege nagyon komoly; kacskaringós utczái mint valami útvesztő egymást keresztezik és végtelen folyosók árkádjai alatt vezetnek el, mint a Rivoli utcza, csakhogy ezek a folyosók és árkádok alacsonyak, görnyedtek, titokzatosan homályosak, mintha összesküvők számára tervezték és építették volna és a melyek régi megkapó küzdelmekre, hősi, kegyetlen vallásos- harczokra emlékeztetnek . . . Még most is a régi, komoly, hallgatag hugenotta város ez, egyetlen olyan hatalmas emlékműve sincs, mint a minők Rouent annyira elragadóvá teszik, hanem azért komoly, egy kissé rideg jellegével megragadja figyelmünket, elszánt harczosok városok ez, amelyben a vakbuzgóság virágzik,