Nagybánya, 1931 (22-29. évfolyam, 7-26. szám)

1931-06-07 / 23. szám

2. oldal. NAGYBANYA 1831. junius 7 Nincsenek csodák 'Csupán az emberiséget szolgalom es nem gya­korolok csoclatételeket» mondta Zciileis Galspachban Mia lényege aZeileis-kezelésnek.Egypár gyógyulási eset Lapunk multheti számában, egy riportcikk keretében, be- j számoltunk a debreceni Zeileis- j intézetről és ugyanott megígér- : tűk, hogy az intézetben kezelt betegeknél elért eredményekről is be fogunk számolni. Mielőtt beszámolónkat meg­kezdenénk, szükségesnek tartjuk j ismertetni ennek a sokat vita­tott Zeileis-gyógymódnak a lé­nyegét. Az emberi test kétféle sejtből áll. Ezeknek a sejteknek erejé- ! tői, frisseségétői, munkaképes- j ségétől függ az ember egész­sége. A sejtek kétféle tevékeny­séget végeznek. Az egyik a dől- | gozó sejt, mely nem áll egyenes összeköttetésben az emberi test főtáplálékával, a vérrel, hanem csupán a másik sejt, az alapsejt iutján. Wend tanítása szerint a betegség nem más, mint az alap­sejteknek valamelyes olyan gát­lása, mely megakadályozza az alapsejteket abban, hogy ellás­sák a dolgozó sejteket táplálék­kal, tehát ha a beteg szerve­zetet meg akarjuk gyógyítani, akkor elsősorban az alapsejte­ket kell megerősíteni. Az alap­sejtek megerősítésére alkotta meg Zeileis besugárzó készü­lékét, mely minden fajta be­tegség esetén azonos módon hat a test sejtjeinek villamos­sággal való átitatása utján és ezért van az, hogy a Zeileis- módszer szerint mjnden beteg­séget, legyen az külső vagy belső, egyforma módon besugár­zás utján kezelnek. Hosszú évek múltak el, mig Zeileis felismerte az elektromos­ságban rejlő erőt és megkon­struálta Galspachban azt a gép­csodát, amelynek gyógyhatása a nagyfeszültségű áramnak a rá­diummal és héliummal való kom­binálásában áll. Zeileis gépével sokszáz cső- | dálatos gyógyítást produkált és részint a babonás nép, részben ! ellenségei reáfogták, hogy va- : rázsló, modern boszorkánymes­ter, ami ellen Zeileis hevesen : tiltakozott és mindenütt hangoz- ■ tatta a vádak ellen, mondván: Csodák nincsenek és én nem gyakorolok csodatételeket, csu­pán az emberiséget szolgálom és ebben az iparkodásomban szolgálatomba állítottam azo­kat az elektromos erőket, me­lyeket eddig nem ismertek fel, de melyek már eddig sokezer embernek vissza adták egész­ségét, életerejét. Nem vitatko­zom, hanem gyógyítok. Zeileisnek egyik legigazibb hive Dr. Barcza Sándor főorvos, a debreceni Hunyadi-utca 6 sz. alatt levő Zeiieis-intézet vezetője. Dr. Barcza Sándor az intézet rövid fennállása óta már hírne­vet szerzett magának. Ma már a betegek százai keresik fel a debreceni Zeileis-intézetet és teljes megnyugvással veszik tu­domásul Dr. Barcza Sándor diag­nózisát. Nyugodtak abban, ha a főor­vos kezelés alá veszi őket, biz­tosra vehető felgyógyulásuk. Egyelőre csak egypár esetet sorolunk fel az elért eredmé­nyekből. de már a debreceni Zei- 1 leis-intézet aránylag rövid fen- áilása óta százakra menő a fel­gyógyultak száma. íme szemel­vények a- sokszázra menő fel- ; gyógyult esetekből. _ C. G. 72 éves MÁV. málházó három éve beteg és kedélybe­tegséggel jelentkezett, 18 keze­lés után már kedétye derűs és mint maga mondja, nagyon jól érzi magát. L. A. 36 éves gazdatiszt évek óta gyomorhurutos. Csak a leg- diétikusabb ételeket bírta. Hu­szonnégy kezelés után saját ki­jelentése szerint, kedvenc ele­delét, szalonnát vacsorázik és nagyszerűen érzi magát. L. S. 61 éves gazdálkodó kez­dődő agylágyulásban szenved, szavakat csak szótagok kihagyá­sával tudott kimondani, Írásai­ban kihagyta . a szavak felét. Huszonnyolc kezelés után aka­dozás nélkül beszél és felszólli- tásra hosszú levelet tud Írni hibátlanul. K. R. 62 éves magánzó, bal­oldali kar és lábbénulás. Har­minc kezelés után annyira meg­javult, hogy három éves kis uno­káját egész könnyen emeli fel és könnyen mozgatja lábát. A gyógyultak százait kellene felsorolnunk, hogy hü tükrét ad­juk az ott meggyógyult bete­geknek, ehhez azonban egy egész újság kellene. Alkalmilag még sok esetet fogunk felső- | rolni, hogy legalább tájékoztas- i suk olvasóinkat, hogy milyen betegségek nyernek orvoslást a debreceni Zeileis=intézetben. A debreceni Zeiieis-intézet gondoskodik arról, hogy a kül­földi paciensek, kiknek beteg­sége hosszabb kezelést igényel, olcsó szálláshoz és ellátáshoz jussanak. Ellátja a betegeket orvosi bizonyítvánnyal, mely iga­zolja, hogy hosszabb időre volt szüksége a Magyarországon való tartózkodásra, szóval igazolja a kezelés tényleges idejét. Még egy nagy előnye van a Zeileis-kezelésnek a mai rossz gazdasági viszonyok között és az, hogy a kezelés egy egész minimális összegbe kerül s igy a legszegényebb néposztály is igénybe veheti a Zeileis-keze- lést és ezen minimális árakból is ad engedményt az igazgató­ság, ha a beteg szegénységi bi­zonyítvánnyal tudja igazolni va- gyontalansággt. Lapunk egyik legközelebbi számában ismertetni fogjuk a debreceni Zeiieis-intézet kezelési árait és minden más, a kezelésre vonatkozó tudnivalókat. EHEZEY BÉLA hires ci­gány- és dzsesszzeite* kara hétfő estétől az Istvánban. MOZI-MŰSOR, Ma, Vasárnap, junius hó 7-én j d. u. 3, 5 és este ‘L9 órai kez­dettel Takarodó a Rajnán hangos vigjáték-sláger. Hétfőn este ugyanaz Főszereplők: Charlotte Susa, Mária Solveg, Hans Sliive, Sig- ; frid Arno, Verebes Ernő, Hans Junkermann. A vígjáték nagy­szerű humorral van átszőve és közben 100 görl táncatrakcióval telítve. Szerdán, csütörtökön, 10 — 11-én : Lángész és őrület cimü 9 felvonásom bűnügyi dráma kerül vetítésre. Szombaton, 13-án a színház terem foglalt. Jövő vasárnáp, 14-én : Éjféli járőr vagy Egy szerelmes éjszaka 8 felvonásos társadalmi dráma kerül bemutatásra. Nagyváradi színészek Nagybányán Hétfő és kedd színház', estje A váradi állandó színház egyik értékes csoportja hétfőn és ked­den Nagybányán játszik. Hétfőn a „Grand Hotel“ cimü énekes vígjáték, Budapest egyik slágere megy. Kedden: Vaszary János hires bohózata „Rád bízom a felesé­gem!“ kerül színre. Szép, értékes színésznők, is- mertnevü színészek szerepelnek itt s a helyárak rendkívül olcsók. Nagypáholy 350, kispáholy 220, I —VI. sor 55, körszék 45, zárt­szék 35, földszinti álló 15, kar­zati ülő 15, karzati álló 10 lej. Az előadások esti fél 9 kor kezdődnek. Jegyek egész nap a színházi pénztárnál. Gyermekeiőadás Nagybányán A nagybányai gyermekek pél­dára érdémes cselekedettel igye­keztek a szegény gyermekek Ín­séges helyzetén javítani. A pénz- gyűjtésnek egy nagyon szelle­mes módján a szent cél érdeké­ben több mecénást sorompóba állítottak és május 31-én gyer­mekelőadást rendeztek, kisebb színdarabokkal, dalokkal, szava­latokkal és tánccal. A siker beváltotta minden vo­nalon a várakozást. A szereplők — 7-9 éves kislányok - pompás színészi készségről tettek tanúságot és a nemes cél érdekében tett fá­radozásukért csak őszinte kö­szönet és hála illeti őket. Szerepeltek: Berényi Dudu, Fried Eva, Herschovits Klári, Mózes Évi, Salamon Lilly és Ju- cika, továbbá Weiszglaz Kató. Az eszme és az előadás sike­re Salamon Lilly javára Írandó. H ÍRÉ K Naptár jmiius 7-től 13­ig. Holdváltozás: Utolsó ne­gyed 8 án 8 óra 18 perckor. — Időjárás : Herschei szerint, 8-tól 23-ig szeles, esős; tapasztalás szerint, 8-tól 21-ig szép és meleg idő. — Napok: Vasárnap, 7-én : Róbert hv. - Hétfőn, 8-án: Medárd. - Kedden, 9 én: Pri- musz, Félix. — Szerdán. 10-én: Margit kir. — Csütörtök, 11-én : Barabás ap. — Pénteken, 12-én : Jézus sz. szive. — Szombaton, 13 án : Pád. sz. Antal. - Köz- zeli országos vásárok: 8 és 9-én Nagybányán, 11-én Szamos- krassón és Szilágycsehen. Hétfőn király ünnep. Hol­nap, hétfőn, e hó 8-án nemzeti ünnep lesz annak emlékére, hogy II. Károly király most egy éve lépett Románia trónjára. Ez alkalommal az összes templo­mokban hálaadó istentiszteletek tartásidők. Az üzletek, kivéve a mészárszékeket és kenyérüzlete­ket, melyek 10 óráig nyitva tarthatnak, zárva lesznek. A hét­fői országos állatvásár, mint ezt máshol is közöljük, rendesen meg lesz. Este 8 órakor a főté­ri lakások kivilágitandók és az üzletek kirakatvillanyai égve tar­tandók. Magától értendő, hogy a házak fellobogózandók. Az öntöző-autó már a szat­mári vámnál van, csupán a mi­niszteri vámelengedés nem ér­kezett még meg. Pár nap és ez is megindul. Emlékeztető. A nyugdijegye- sület holnap (hétfőn) délután 6 órakor, az István-szálló kister­mében, választmányi ülést tart. Országos vásárunk hétfőn és kedden, dacára a 8-iki nem­zeti ünnep kihirdetésének, ren­desen meg fog tartatni. A városi tanács rendesen és rendkívül komolyan tovább működik a város fejlesztése cél­jából. Eddig még nem oszlatta fel a kormány és valószínű, hogy nem is oszlatják fel, sok fontos városi szempontból. A nagyta­nács múlt csütörtökön és a most elmúlt pénteken megszavazta a nagy-kölcsönt és a költségvetést is. Remény van tehát arra, hogy ez a város rövidesen másképp’ fog kinézni. A hány any ug béresek min­den szerdán 4 órától beiratkoz­hatnak a szakszervezetbe — a Munkásotthonban. Most szerdán 4-kor ismét gyűlés lesz a férfi nyugbéreseknek. Botíciu Ro- mulusz kér. bányásztitkár. Fülöncsipték. Egy 11 éves kisfiú beállított epret árulni Petruska Sándor veresvizi nyug. bányatisztviselő lakásába, ahol véletlenül nem volt benn senki. Erre a kis vendég leemelte a falról az ébresztőórát, zsebre- vágta s továbbindult vele. A kertből bejövő háziasszony kér­dőre vonta, hogy mit akar, köz­ben azonban meghallotta, hogy a gyerek zsebében ketyeg az óra. Fülönfogta s átadta a rend­őrségnek. Ilyen eset több helyen fordult elő a városban, jó lesz tehát vigyázni s óvakodni! p « * /f3? 1 v társulás és üzletáthegyezés miatt raktáráéi Sevő Jt V 3/75/ ÁruházÜ»^um« áron alól adja el Vételkötelezettség* nélkül meggyőződhetünk meglepő és rendkívül olcsó árairól

Next

/
Thumbnails
Contents