Nagybánya, 1931 (22-29. évfolyam, 7-26. szám)
1931-05-10 / 19. szám
2. oldal. NAGYBÁNYA 1931. május 10. Kaszárnyák épülnek Nagybányán Őszre már idekészül a katonaság. Nem újdonság már a lakosság előtt, hogy régebben tervbevették, miszerint a régi vásártéren, a vasúttal szemben kaszárnyákat épit a hadügyminisztérium. Ennek küldöttje most szerdán és csütörtökön ismét városunkban járt, az állandó tanácsválasztmánnyal tárgyalt a városházán, hogy az ügyet majd a nagytanács döntés alá vigye. A tervek szerint a kaszárnyák összesen 11 épületből állanának és három év alatt készülnek el véglegesen. Az építkezések már most, egy hónapon belül megkezdődnek, úgy, hogy a katonaság egy része már ősszel ideköltözne. Szó van arról is, hogy keresztülvitel esetén a helybeli és környékbeli ifjak nagyrésze itt töltené le katonaéveit. A katonaság a környék szépségei miatt szívesen jön városunkba s amint hírlik, lakosságunk is a város fejlődésének és hasznának tekinti a tervet, mely milliós forgalmakat jelentene építkezésben és fogyasztásban. A Szamosba vetette magát és meghalt 1^“/“ "agybányai abránNéhány nappal ezelőtt irt a Szamos egy rejtélyes öngyilkosságról, melyet egy ismeretlen fiatal leány követett el, aki az Alsószamosparton egy sereg ember szemeláttára a folyóba vetette magát. A rendőrség.egész éjszaka hasztalan kereste az öngyilkos leány hulláját, még csak a személyazonosságát sem sikerült megállapítania. A hatóságoknak eleinte az volt a feltevésük, hogy a leány a hideg viz hatása alatt kiúszott a partra és eltűnt a kiváncsi szemek elől. Most azonban teljes világosság derült a rejtélyes öngyilkosságra. Csütörtökön a hajnali órákban Szatmáriéi öt kilóméternyire a Szamos egy női holttestet vetett fel. A holttest fennakadt az egyik fűzfában és Gladics János munkás észrevete. Azonnal értesítette a rendőrséget, ahonnan kiszálltak a helyszínre. A nő zsebében megtalálták a retiküljét és az abban lévő iratokból megállapították személyazonosságát. Kiderült, hogy Béres Margitnak hívják, 18 éves nagybányai leány, akinek apja itt nyugbéres bányamunkás, festőiskolánk volt szolgája. A leány semmiféle búcsúlevelet nem hagyott hátra, de abból a tényből, hogy a táskájából érzelmes dedikációkkal ellátott férfi-fényképek voltak, a rendőrség azt következteti, hogy Béres Margit szerelmi lehangoltsá- gában követte el az öngyilkosságot. A szatmári rendőrség telefonon értesítette a tragikus halálesetről az itteni hatóságokat, hogy folytassák le a nyomozást annak a kiderítésére, hogy mi oka volt rá Béres Margitnak, hogy eldobja az életét? A hullát beszállították a haLot- tasházba és felboncolták. Béres Margitot nálunk sokan ismerték, három hete is járt itt egy soffŐrtársaságban. R nagybányai műkedvelők Felsőbányán a most jövő szombaton, 16-án tartják nagy kabaré-estéjüket az ottani színházban Bobrow- sz/cy Lilly rendezésében, Maza- lik karmester zenekisérete mellett Szereplők: Bobrowszky Lilly, Dukrét ílu és Klári, Páska Kató, Dukrét Feri, Hitter Sándor, Perük Albert, Weisz Antal és Kálmán, Juhász Sándor, Marosán János és Dobai György. Műsor: 1. Czinege, az inspek- ciós. Vígjáték 1 felvonásban. 2. Caluger román nemzeti táncduett. 3. Próbálja meg egyszer édesem. Terzett. 4. Humoros ] versek. 5. Kinder jesses na! 1 Quartett. 6. Répa-retek-mogyo-, ró. Táncduett. 7. A kolbász. Vígjáték 1 felvonásban. Tíz perc szünet után: 8. Sárkány. Vígjáték 1 felvonásban. 9. A fényképész. Táncduett. 10. Mikulás. — 11. Palotás magyar nemzeti tánc. 12. Tangó, táncduett. 13. Kratyi. Kupiék. 14. Csillagok. Sex'tett. 15. Analfabéta tanfolyam. Vígjáték 1 felvonásban. A helyárak igen olcsók, az érdeklődés nagy, amit meg is érdemelnek műkedvelőink. Ezen az estén nagyon sok kacagás lesz! R leányUlub pünköjdje Terítési verseny A r. kath leányklub pünkösd két ünnepén május 24-25 - én a kaszinó termeiben terítési versenyt rendez. Nagybányán még nem volt ilyen verseny ; igy tehát leányaink most minden tekintetben ki akarnak tenni magukért, hogy ez a verseny nagyon szép és Ízléses legyen. Lesz menyasszonyi, ezüst meny- nyegzői, babos, kalotaszegi, húsvéti, karácsonyi, pünkösdi asztal, lesz modern és antik, továbbá gyermek-asztal terítve. Minden asztalnál lesz egy háziasszony és két — két házikisasz- szony. Esténkint tea és hideg felvágottak kaphatók. Kitűnő borok, sörök, pezsgő. A versenynek minél szebbnek kell lennie, azért ez utón is felkéri a leányklub városunk közön- I ségét, hogy támogássák leánya- [ inkát törekvéseikben és nyújtsa- ! nak segítséget legféltettebb kincseinknek átadásával is, mert gondos kezek fognak őrködni minden tárgy felett. Leányaink eme törekvését a nagyközönség szives figyelmébe ajánljuk. A munkanélküliek szives figyelmébe! Ezúttal hirlapilag is felkérjük a városunk területén tartózkodó összes munkanélkülieket, hogy a Munkásotthonban magukat a nyilvántartásba felvétetni szíveskedjenek. Nyilvántartásunk nélkül ugyanis nem tudjuk a munkanélkülieket esetleges munkaalkalomhoz és segélyekhez juttatni, továbbá a munkaügyi in- spektorátusokhoz és más hatóságokhoz azt megküldeni. Megjegyezzük azonban, hogy a törvények és a rendeletek szerint csak azokat tekinthetjük munkanélkülieknek, akik szak- képzettségükhöz híven szívesen dolgoznának, de nincs hol és nincs mit! A törvényes intézkedések alap- ^ ján tehát a munkaügyi miniszte- I rium és inspektorátusok nem | tartják munkanélkülieknek azo- j kát, akik fizetést, nyugdijat, nyug- ! bért, szegény-segélyeket, vagy más járulékokat kapnak. Ezek más kategóriákba tartoznak. A szakmunkás munkanélküliek szíveskedjenek nevüket, korú- j kát, családtagjaik, vagy fentar- j tott hozzátartozóik számát és lakásukat nekünk a szerdai napon bejelenteni. Viszont azoktól, akik közben munkát kaptak, ezt is kérjük a nyilvántartóba bediktálni. Végül, minden félreértés elkerülése végett, kihangsúlyozzuk, hogy az ilyen közérdekű munkálatokat szervezeteink és titkár- j ságaink teljesen önzetlenül, min- i den állandó, vagy egyenkénti j fizetés nélkül végzik. A helybeli Szocialista Párt titkársága. MOZl-MŰSORj Ma, vasárnap d. u. 5 és este j fél 9 órakor, továbbá hétfőn S este fél 9 órai kezdettel, szén- j zációs vigjáték-ujdonság: „Az elsodort Malek“ vagy „Keresem a feleségem Malek első beszélő, éneklő és táncos hangos filmje ez ! A többi főszereplők: Ani^a Page, Lyonéi Barry Moore és Villiam Haines. Szerdán és csütörtökön, 13- j án és 14-én este fél 9 órai kezdettel: „A csillag fia“ vagy „A fekete lovas.“ Érdekes kalandor-dráma, a főszerepben Fred Thomson csodalovával: Tarzannal. Szombaton és vasárnap, 16 és 17-én, Tauber Richard uj fimje: „A dicsőség útja.“ Egy szegény fiú történetei melynek cselekményei az élet" bői vannak lefestve. Főszerep" lök: Luci Englisch és Oscar Simo. Mentő sorsjegyek 50 és 100 lejes árban újból kaphatók Sárközi dohánytőzsdéjében és Popper Sándor könyvkereskedésében. HÍREK Naptár május 10-től Kiig : Ujhold 16-án 17 óra 28 perckor. — Időjárás Herschel szerint: 17-ig sok eső; tapasztalat szerint szép és meleg időjárás. — Napok: Vasárnap, 10- én; Egyesülés- ünnepe. — Hétfőn, 11-én; Mamert pk. - Kedden, 12-én; Pongrácz vt. - Szerdán, 13-án; Szervác pk. — Csütörtökön, 14 én; Áldozó csüt. — Pénteken, 15-én; De 1. Salle János. — Szombaton, 16-án; Nép. sz. János. - Közeli országos vásárok: Felsőbányán hétfőn és kedden, Kápolnokmo- nostoron kedden, Aranyosmed- gyesen csütörtökön, Magyarláposon csütörtökön és Hosszu- faluban pénteken. A hány any ug béresek nyugdijának pontos kifizetése ügyében a héten újabb lépéseket tett a helyi Szocialista Párt titkársága. A kifizetés megtörtént. A motoros tűzoltó és öntözőfecskendő hat héten belül megérkezik külföldről. A városi tanács már le is előlegezte, de itt, helyben csak úgy veszi át, ha a város minden rétegéből alakítandó és szekértő nagybizottság megvizsgálja és kipróbálja. Köszönetnyilvánítás. Ez utón mondunk hálás köszönetét a mészáros testületnek, m. segédeknek és mindazon jó ismerősöknek, akik a forrón szeretett, jó apánk' Endrődy István váratlan elhunyta alkalmával, részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. Bánatos gyermekei. Súlyos autógázolás történt szerdán Erdőszádán. A Nemesféle Prága-autóbusz elütötte Span Terézia 63 éves ottani asszonyt, kinek két bordája és jobblába eltört. Beszállították az itteni városi kórházba. A vizsgálat adatai szerint az asszony süket is, nem is lát jól, igy tehát mentik a soffőrt. A szerencsétlenség áldozata még mindig súlyos beteg. A nyugdíj egyesület választmányi ülése hétfőn, 11-én délután 6 órakor az István- szálló kiséttermében lesz. Elnökség. Elborult az elméje Carlic Zakariás földmunkásnak és őrültségében borotvával megvágta a nyakát. Első segélyben a városi kórház részesítette, majd beszállították a barakk-kórházba, ahol viszont fel akarta magát akasztani. Most figyelve őrzik. Színházi kabaré a ligeti vendéglőben. Ma, vasárnap este 10 órai kezdettel Jódy Károly, felsőbányái színigazgató népszerű társulatával a ligeti vendéglőben kabarét rendez : 3 egyfelvonásos színdarabbal, 7 magánszámmal s énekek, kupiék, táncok, stb.-böl álló műsorral. Belépti dij személyenként 25 lej. Tányérozás teljesen mellőzve. Jegjr-elővételről s asztalok lefoglalásáról kérjük előzetesen gondoskodni. Ketney Zoltán, a ligeti vendéglő bérlője. A \Polgári Olvasókörben egy liter Dr. Miskolczy-féle bor 22 lej. Házhoz kihordva is az ár ugyanaz. ári a völgyi“ artézi borviz érkezett Az összesnél jpbb az idei termésű borokhoz, de a legolcsóbb is! Tessék megizlelni. Kapható az összes fűszer- és csemege üzletekben, bodegákban és vendéglőkben!