Nagybánya, 1919 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1919-01-30 / 5. szám
1919. január 30. NAGYBÁNYA 3. oldal. ugyanazon előfeltételek igazolása mellett első sorban azok az igényjogosult nevelőszülők fognak figyelembe vétetni, akik állami gondozást igénylő gyermekeket tartanak. Tekintettel arra, hogy városunk közönségénél kétszáznál több gyermekmen- helyi gondozott van elhelyezve, a nevelőszülők a legnagyobb örömmel fogják tudomásul venni a földmivelésügyi minisztérium eme elhatározását. Gyáazhir. Igaz részvéttel közöljük, hogy Rumpeltesz Ilonka, a Ganz-iroda tisztviselője f. hó 26-án meghalt hosszú szenvedés után. A Ganz- cég lelkiismeretes, buzgó alkalmazottját vesztette el az elhunytban, ki édes anyját és két testvérét borította mély gyászba. Keresek kerti székeket és lócákat valamint régi „Magyar Bazár“ cimü lapot, egész évfolyamot. — Ajánlatokat kérek e lap kiadó- hivatalába. Igen sok a hátrálék a vizdij tekintetében. A vízvezetéki és csatornázási ügyek intézésére hivatott bizottság f. hó 24-én gyűlést tartott, amelyen többek közt utasitották a mérnököt, hogy az utóbbi évek folyamán megrongálódott vízvezeték hibáit kutassa és javíttassa ki. Az összes magánvezetékeket is meg fogják vizsgálni. A nagyon felszaporodott vizdij-hátralékok befizetésére felszólítják a közönséget s nemfizetés esetén külön e célra kirendelt végrehajtó utján gondoskodnak a hátralékok behajtásáról. A dohánynemüek megérkeztek Kolozsvárról. Azonban csak a kevésbbé jó minőség jött meg, mert csak ilyet készít a kolozsvári gyár. Dohányosztás csak a jövő héten lesz, mikor már a kisárusok is megkapták a nekik járó mennyiséget. Addig türelmet kér az intézőség. Köszönet. A forrón szeretett leányom elhunyta alkalmából sokfelől megnyilvánult igaz részvétért őszinte köszönetemet fejezem ki ez utón is. Özv. Rumpeltesz Kristófné. Közgyűlés. A Polgári Olvasókör f. hó 26-án tartotta meg évzáró és tisztújító rendes közgyűlését, melyen mv. Thorday Imre elnök ismertette a múlt év történetét. Az 1918. évi zárószámadást tudomásul vették s a tisztikarnak a szokásos felmentvényt megadták. Köszönetét mondtak Liptay S., Spiller N. és Váradi A. tagoknak a számadások felülvizsgálásáért, Harácsek Károly és Dán György tagoknak 200—200 K-s adományukért, valamint Veszprémi Lajos könyvkereskedőnek többrendbeli könyvadományért. Tudomásul vették a könyvtáros beszámolóját, mely szerint a 2248 kötetből álló könytárt 109 olvasó vette igénybe 5900 esetben. A kör taglétszáma az 1918. év végén 248. — A tisztujitás a köv. eredménnyel végződött: Elnök: mv. Torday Imre, alelnöki Ketney Mihály, titkár: Szentkirályi József, ügyész: dr. Miskolczy Sándor, pénztárnok: Virágh István, ellenőr: Policsek Ede, könyvtárnok: Beregszászy Kálmán. Választmány: dr. a. Nagy Gábor, ajtai Nagy János, Bálint Imre, Bányai József, Csepey Ferenc, Égly János, Fülep Imre, Gla- vitzky Káról}', Harasztkó István, Kovács István, Károly Imre, Kupás Mihály, Kovács Gyula könyv- kereskedő, Kovács Béla, Klement Árpád, Marosfy Dezső, Miszti Lajos, dr. Stoll Tibor, Sólyom Ferenc, Spiller Nándor, Szász József, Thorma János, Tréger Lajos, Várady Albert. Póttagok: Ru- során József, Csiszár József, Ilia Ignác. Dr. Finkelstein Arnold egyet, orvos, a 14. román gy, esred orvosa naponként rendel d. e. 11—12-ig és d. u. 2—5 ig az István szállóban. Németül is beszél. A legutóbbi anyakönyvi adatok a következők: Születtek: 3. jan. 16. Dumitrán István bányásznak György, 4. jan. 15. Kovács János bányásznak Margit, 5. jan. 15. Neuschli Erzsébetnek Ferenc, 6. jan. 18. Somkutyán Péter napszámosnak Flóri, 7. jan. 17. Fülep Sámuel péknek Simon, 8. jan. 21. Búd Gergely bányásznak Aranka; 9. jan. 21. Búd Gergely bányásznak László (iker); 10. jan. 19. Debreczeni Jakab cipésznek Piroska; 11. jan. 21. Vértes Ignác bútorkereskedőnek Lajos nevű gyermeke. — Elhaltak: 16. jan. 19. Vajkóvszky Ignác csizmadia, rk., 61 év, hátgerincsorvadás; 17. jan. 19. Moldován György szabó, rk., 41 év, tüdőgümő; 18. jan. 19. özv. Almer Lajosné kereskedőné, ref., 62 év, végelgyengülés; 19. jan. 21. Barkóczy Sándorné napszámos, rk., 44 év, tüdőgümő; 20. jan. 22. Vértes Lajos bútorkereskedő gyermeke, izr., 1 napos, görcsök. — Házasságot kötöttek: 9. jan. 19. Siszer Alajos bányász és Sztracsanyek Irma; 10. jan. 22. Reisz Márton bányász és Serbán Anna; 11. jan. 22. Kacz Herman gazdatiszt és Salamon Mária helybeli lakosok. A Madonnn, az asszony és a férfi. — Irta: Srol! Lajos. — (Folytatás.) — Doktor ur, ne feledjük el, hogy mindent kezdeni kell és csak igy érhetjük el a legtökéletesebbet. Ha azok a szegény papok nem festették volna tele az ő szegényes fantáziájuk szerint a templom falát, úgy alig hiszem, hogy Ön a legszebb Madonna képben gyönyörködhetett volna. — Igaza van, Nagyságos asszonyom. A kezdet az, ami a véghez vezet. A kezdetet megalkotni, akkor már mondhatjuk, hogy a célnál vagyunk. — Nos és most már meg tudom mondani, hogy hol találkoztam már Önnel. Ott a Palatiu- inon, a kis templom csendjében. A Madonna képe alatt. Annak van még olyan csodálatos kék szeme, amely magához vonzza és fogva tartja san, elnézéssel, türelemmel kezeli ezt a gyereket, az nemcsak nagyon kitűnő férji tulajdonságokkal rendelkezik, hanem a lelkében olyan mélységekkel, melyekben drágagyöngyök lehetnek. Méltó vagy-e hozzá — kérdeztem magamtól, meg fogod-e becsülni kellőkép ? Nem lesz-e szivednek egy rez- diilete sem, mely ne az övé legyen ? Mersz-e felelni róla, hogy nem fog benned csalódni? Ezek a rémképek hajszolódtak lelkemben és egyszer aztán kisütöttem, hogy nem szeretlek és hogy nem lehetünk egymáséi! — Olgicám! meg ne ijessz! Most már túl vagyunk minden kétségen, mégis szinte megszeppentesz ezzel az utólagos kétséggel. Volt egy pillanat, amikor te közel álltái a szakításhoz ? — Február 19-én esti kilenc órakor. Ezt a napot és órát nem fogom elfelejteni sohasem. Az elválásnak mesgyéjén álltam. És miért ? Akár hiszed, akár nem — egy huszárhadnagy miatt, a kivel Micikénél ismerkedtem meg és olyan jól mulattam, hogy eszembe se jutottál. Mid azt súgta nekem : Te Olga, hallod-e? Ez a nyalka huszár jobban neked való volna, mint az a Tóni! Mire haza értem, ezek a szavak mindig bennem csengtek! Mint egy jóslat igéi! Hátha Micinek igaza van? Éjfél után rájöttem, hogy Mici eltalálta az igazat, mert amely leány valakibe mélységesen szerelmes, az nem gondol másra. Én "pedig igenis hogy gondolok másra — a hadnagyra. Mi következik ebből ? Csak az, hogy nem vagyok abból a fajtából való, mely őszintén tud szeretni. — Szegény Olgica! — Bizony sajnálhatsz, mert akkor meg voltam arról győződve a legalaposabban, hogy én felületes lény vagyok, aki nem születtem arra, hogy egy nagy szerelmű férfit boldogítsak. Természetes, ugy-e, hogy ilyen kétségek közt negyedszer is kikosaraztalak. — Ezt aztán már magam is megsokaltam. Majd bele szakadt a szivem, de felágaskodott a büszkeségem. — Hál’Isten, édes Tónikám! Ha nem lázadtál volna fel, ma nem csónakáznánk együtt Como taván. De te megvoltál hatva és bántva. Ma is látlak, a hogy felkeltél és megindultan csak ennyit mondtál: kedves Olgica ! Három kosarat elbírtam, a negyedikre már nincs helyem ... És elmentél ! A hogy kitetted a lábadat a küszöbünkön, hirtelen megtudtam, hogy nagyon szeretlek . . . aztán két hónapi kínlódás és vajúdás után leültem és írtam azt a levelet, melyben megírtam: kedves Tóni! Ha még nem felejtett el, —vagy nem vet meg, bocsásson meg és jöjjön vissza. Többé nem kosarazom ki. — És én repültem hozzád! — Édes Tónikám! Az ég derülten tekintett az ifjú párra, mely olt csónakázott a Comó taván s a madarak a partról azt csicseregték : ime! ott evez egy boldog pár, melynek szive rügyezik. A halak pedig kíváncsian dugták ki fejüket a vízből és kopoltyu-nyelven súgták egymásnak: nem kell mindjárt egy pár kosártól megijedni. Kitartásé a diadal. az ember lelkét. Egy kis különbséggel. Azok még Madonna szemek, mig — és lassan, finoman megfogta az asszony karcsú csuklóját — az Ön szemei Mária szemek Asszonyom. Berthótyné forróságot érzett végigszáguldani egész testében, a szive gyorsabban vert, szemét lehunyta, hosszú pillái beárnyékolták a fél arcát, így még szebb volt. Belátta, hogy ma már több boldogságot és gyönyört nem kívánhat magának, kimerült és fáradt is volt; hirtelen felállott: — Köszönöm doktor ur, hogy szórakoztatott. Jó éjszakát. Dr. Tatár Flóris ijedten ugrott fel: — Csak nem bántottam meg, Nagyságos asszonyom? Én sajnálnám a legjobban. De ilyen ügyetlen vagyok én. Nem tudtam fékezni a gondolataimat és a nyelvemet. Hja, hiába! öregedünk ... és zavartan simogatta gondozott Krisztus szakálát. Berthótyné, mint aki tudja, hányadán áll, hamisan elmosolyodott: — A világért sem haragszom, kedves doktor ur! Amit Ön elbeszélt nekem ma este, az mind nagyon szép volt és köszönettel tartozom, hogy legalább pár órára megszabaditott ettől az unalmas társaságtól; de az utolsó szavait mellőzhette volna. Különben is későre jár az idő, pihenni is kell. Annyi uj dolgot hallottam ma este, hogy az én kicsiny, lusta asszonyi koponyám nem képes egyszerre olyan sokat befogadni, fáradt is vagyok. Jó éjt doktor ur! Remélem, még találkozunk! Könnyedén biccentett a fejével és hirtelen eltávozott. Dr. Tatár Flóris műtörténész pedig törhette a fejét a hirtelen változáson. Berthótyné nem gyújtotta föl a szobájában a lámpát, nem akarta, hogy gondolataiban a legkisebb fény is zavarja. Gyorsan levetkezett, bebújt az ágyába, arcát párnái közé temette és sirt, csendesen sirt a boldogságtól. — Végre egy, aki belelát a lelkembe, megfogja a kezemet és elvezet innen az unalom tanyájáról oda, ahova vágyódom. Elérem végre az igazi, tiszta, áhított boldogságot. És örült és boldog volt, hogy az eddig fáradtnak, lustának képzelt agya milyen frissen fogadta az uj gondolatokat . . . Dr. Tatár Flóris még végigsétált a táncosok között, azután fölment a szobájába és nagy müvében, a „Művészettörténelem“-ben egy uj fejezetet kezdett: „A renaissance festészet szemhatása az uj korban“. . . II. Reggel hatalmas hófehér rózsacsokor köszöntötte Berthótynét. Tiszta, fehér, ártatlan virágok. Szivből örült a rózsáknak, amelyek kellemes illattal töltötték be a szoba levegőjét. — Úgy látszik bocsánatkérés akar lenni, tegnap esti viselkedéséért — gondolta Berthótyné. Ezekkel a fehér rózsákkal akarja jelképezni gondolatai tisztaságát, ártatlanságát. Szegény ember igazán nem vétett semmit. Hiszen ezt mások is megtették, sőt különbeket is. Ő talán akaratlanul fogta meg a kezem, gondolatai elkalandoztak a Palatium kis templomában és talán az ő Madonnáját látta bennem. A Madonnára azonban már nem szívesen gondolt, mintha egy kicsit féltékeny is lett volna reá, nem akarta, hogy ő kívüle más is boldoggá tegye azt az embert. A délelőttöt öltözködéssel töltötte el, minél csinosabb, kívánatosabb akart lenni. Teljes szépségében előtte állani, hogy egy csapással meghódítsa. Sohasem gondolt eddig arra, hogy a férjét megcsalja, pedig lett volna alkalma reá elég. Sohasem akart más férfinak jobban tetszeni, mint az urának, de nem volt jó véleménye a férfiakról. Tudta, hogy csak addig kell nekik, amig a vágyaikat kielégíti, azután jön a megvetés, a szégyen, a bűn lejtős útja, a feneketlen mélység, a fertő. Ez más, ez nem olyan, mint a többi; a szépségét nem férfi éhséggel nézi, neki nem az kell, hanem a lelke. Várta egész délelőtt, hogy feljön hozzá és nem jött. Az igaz, nem hatalmazta fel reá. Kár volt mégis olyan hidegen eltávoznia. Délfelé türelmetlenségében kinézett az ablakon. A doktor a szállodával szemben, a túlsó oldalon állott és onnan vizsgálgatta a bejáratot, végig az összes ablakokat. — Most meglepem a szerelmes kis diákot — kiáltott örömmel Berthótyné s vette a napernyőjét és lesietett a szállóból. (Folytatjuk.)
