Nagybánya, 1918 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1918-11-21 / 47. szám
XVI. évfolyam. 1918. novembei' hó 2147-ik szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, félévre 6 korona, negyedévre 3 korona, egy szám ára 24 fillér.-------- Megjelenik minden héten csütörtökön reggel. — Felelős szerkesztő NÉMETH BÉLA. Főmunkatárs RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utca 10. sz,, ahova lapközleményck, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. === Hirdetések felvételnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. ===== Köztársaság. A rnult hét csütörtökén egy értelemben foglalt állást a Nemzeti Tanáccsá átalakult képviselőtestület a köztársasági államforma mellett, mint amelytől hazánk erősödését, megújhodását, felvirágozását várjuk, reméljük. E gyűlés végén Gálffy Pál bátyánk fölszólalt és meghatottságtól remegő hangon mutatott rá egyetlen szóval arra, amit a mai izgalmas lelkesedés forró napjaiban szinte már-már figyelmen kívül hagytunk: a határozat kimondásának ünnepi percében egy ezeréves alkotmányt temettünk el. Azt a monarchikus államformát, amelyet Szent István királyunk alapított meg s amely ezeréves múltúnkban, derüs-borus napjainkban irányította közéletünket, hevitette, vagy — bizony sokszor méltatlan kezekbe kerülvén —- elkeserítette elődeinket. A szent korona árnyékában nőttünk, izmosodtunk, a királyi palást oltalmában vagy védelmezésében éltük le napjainkat. S annak a koronának drágakövei sok-sok örömkönnyet és sok-sok fájdalmas könnyet csillogtattak vissza elődeink szemében. Annak a palástnak az oltalma élesztette a hazaszeretet, a fajszeretet melegét, annál inkább, mert annak a palástnak megvédésében sok drága, meleg magyar vér folyt ki. S mégis! . . . Ennek a koronának, ennek a vérrel védett palástnak hordozói az utolsó évszázadokban legtöbbször a közönynek, a számításnak hideg-rideg magasságában jártak s az alattvalói hódolat ragaszkodó sugara nem tudta szivüket felmelegiteni bús magyarságunk iránt. Ók maguk készítették elő a véget, amelyről nem is hitték, hogy olyan közel van. A nép, a nemzet, amely dolgozik, verejtékezik, önmaga akarja intézni sorsát! A munka izmos, vörös pörölye lecsapott oda, ahova évszázadok népe csak félve tekintett fel: a trónra s az egy csapásra összeomlott s most mindegyikünk kezében egy-egy szilánkja van és lesz ennek a trónnak! Becsüljük meg ezt a szilánkot, féltsük, óvjuk! — S amit a kitartó nehéz munka szerzett meg a számunkra, ezt az eredményt biztosítsuk fokozottabb munkakedvvel, nemes egyetértéssel és együttérzéssel! S jegyezzük meg, hogy a henyélés párnái között még nem született nagy gondolat, nagy tett. Hisszük, reméljük, hogy a megújhodás e napjaiban egy szebb jövendőnek vetettük el a magvát. S ha megtesszük, amit tennünk adatott, az örök Gondviselés is meg fogja áldani uj honalapító munkánkat! ügy legyen! — Irta : Rácz Dezső. — Miért köszöntjük a béke hajnalát öröm és testvéri ölelés helyett reszkető félelemmel és keserű könnyhullatással ? Miért remeg a lelkünk, amikor a világ eddigi bálványait összedőlni látjuk és a romokból a világszabadság felséges körvonalai kezdenek kibontakozni ?! Lehullottak önmaguktól az oligarchia, az elnyomatás, az emberi zsarnokság béklyói és most újabb béklyót akartok verni a már fellélegzett emberiség lelkére, amelynek csak a neve más, lényegében a szabadság megölője — a terror! Miért rondátok meg a szabadság és béke ünnepét, miért kell látnunk ma feldúlt tűzhelyeket, kirabolt és koldusbotra juttatott családokat, zokogó anyákat és siró gyermekeket!? Katonák! Polgárok! Testvérek! Hát nem együtt védelmeztétek e hazát minden külső ellenség ellen és azért folyt együtt véretek az átkos csatamezön, hogy most a fegyvert egymás ellen fordítva a belső harc füzével pusztítsátok el azt a keveset, amit a hosszú háború és öldöklő nyavalyák e földön még életben hagytak? Eh ... de hiába ne érzelegjünk; mikor már úgy mellbevágott a sivár valóság, hogy támolyogva keresünk nyugvópontot, amely felzaklatott lelkűnknek bármi csekély enyhet adjon. Nézzünk körül és próbáljuk meg objektive mérlegelni a körülöttünk hullámzó eseményeket. Homloktérben állanak román testvéreink aspirációi, amelyek bennünket legmélyebben érintenek és amelynek politikai részével az arra hivatott tényezők foglalkoznak. Itt csak annyit említek fel, hogy a románság által követelt területen a lakosság összlétszáma 6,841.000, amelyből csak 2,939.000 a román anyanyelvű. Nincs az a wilsoni elmélet, amellyel ezt a száraz statisztikai tényt meg lehetne dönteni és ez az, ami nem enged bennünket a jövőt illetőleg kétségbe esni. Románia felől is a szabadság szellője íujdo- gál. A dinasztikus és bojár iga alatt nyögő román nemzet is le fogja rázni magáról zsarnokait és a demokratikus átalakulás utján álló Románia nem fog bennünket uralma alá hajtani. Addig is, mig a népek elhelyezkedése megtörténik és az illetékes tényezők eldöntik hovátar- tozandóságunk kérdését, első kötelességünk a testvéries jó viszony és belső béke fenntartása és teljesíteni kell a Román Nemzeti Tanácsnak minden erre irányuló és jogos igényeit. A »Nagybánya“ tárcája. A békesztratéga. — Tréfa. Irta: BÉKEFFY LÁSZLÓ. Játsszák a Belvárosi Színházban. SZEMÉLYEK: Blau ur: Sonilár Zsigtnond. Spitz ur: Békeffy László. (Szin: pesti kávéház, három asztal, az asztalokon újságok, tálcák.) Blau (a középső asztal mellett ül és újságot olvas). Spitz: (a középen jön): Alászolgája, Blau ur. Blau: Jónapot! Spitz: Na mi újság? Mit szól a békéhez? Blau : Mit szóljak. Én tudtam. Spitz: Nagyon jó. Tudtam. Én mindjárt tudtam, hogy maga azt fogja mondani, hogy tudtam. Majd maga nem tudta. Blau: Hát persze, hogy tudtam. Spitz: Gratulálok. Ezt az éleslátást. Tudtam. Én is tudtam.Én is tudtam, hogy béke lesz. Mindenki tudta, hogy béke lesz, hogy elvégre az istenfáját egyszer, endlich, végre mégis csak béke lesz. De hogy mikor lesz béke, azt nem tudta se maga, se én, se Wilson, se Poencóresz, se senki. Blau: De én tudtam, hogy a békének most kell jönni. Spitz: Majd maga ad igazat az embernek. Tudta, hogy most kell jönni. Ez a békeügy még nem egészen dominó. A béke még nincs meg. A béke még nem olyan biztos. Blau: Nekem maga beszélhet. Ahogy most állnak a dolgok, abból nem is lehet más, mint béke. Mindenki ajkán a béke szava remeg, mindenki a béke után vágyik, mért ne lenne ebből biztos béke? Spitz: Azt tudom, hogy mindenki akarja a békét, de azért még sok hiányzik a békéhez. Blau: Nekem maga beszélhet. Maga, úgy látom, abszolúte nincs informálva. Tudja maga, milyen közel vagyunk a békéhez ? Maga nem is tudja. Emlékszik maga 1914 októberében milyen közel voltak a németek Párishoz; ott álltak egy ugrásra Páris előtt. Egy ugrás és ott vannak. Mi is épen ilyen közel állunk a békéhez, egy ugrás és ott vagyunk. Spitz: Jókat kíván maga ennek a békének. Blau : Miért ? Spitz: Na hallja, ha nekünk is annyi hiányzik a békéhez, mint a németeknek Párishoz, akkor jól nézünk mi ki._ Ha nekünk is csak egy olyan ugrás hiányzik. És mondja már, hogy tényleg olyan közel állunk ahhoz a békéhez; akkor is, maga azt hiszi, hogy egy-kettő kössünk békét, ugri, bugri, hopsza lé és a béke már meg van kötve. Hol van még az a rengeteg megállapodás, feltétel, szerződés, bizonyítvány, okirat . . . Blau : . . keresztlevél, ujraoltási bizonyítvány. Spizt: Ne vicceljen. Az a békekötés nem megy csak úgy. Itt rengeteg változásról van szó. Határkiigazitás, elszakadás, fölbomlás, alakulás, autonóm fejlődés, uj államok. Az nem megy csak úgy. Blau: Hát hogy megy? Spitz: Hogy megy? Hát hallgasson ide. Először is az összes hadviselő államok kikíilde- nek egy-egy, vagy mondjuk két-két . . . Blau: Most már egy, vagy két . . . Spitz: Az attól függ. Blau: Mitől függ? Spitz: Szóval függ, az mellékes; tehát ki- küldenek egy-egy, vagy mondjuk két-két békedelegátust Hágába ? Blau Hágába ? Spitz: Nem, Pekingbe. Mit kérdez? Szóval Hágába, mert ott van a békepalota. Blau : Békepalota ? Direkt ennek a békének csináltak ott egy palotát? Spitz: Nem ennek a békének. Hanem a békének. Ott szokták kötni a békéket. Blau: Napoleon is ott kötött? Spitz: Az még nem. Akkor még nem volt békepalota. Blau: Nem? Hát hol kötött Napóleon békét ? Spitz: Hol itt, hol ott. Ahol győzött, vagy ahol megverték. Blau: Mért nem mi is ott kötünk ? Spitz: Most már van békepalota. Blau: És oda mennek békét kötni? Spitz: Nem tenniszezni! Szóval a békedelegátusok elmennek Hágába a békepalotába. Ott összeülnek és megkezdődnek a béketárgyalások. A delegátusok mindegyike külön-külön kifejti kívánságát, indítványát, meggyőződéseit, nézeteit. Mikor egymást meghallgatták, akkor összegezik a hallottakat és megvitatják. Azután pedig, ha megállapodásra jutottak, előveszik a térképet és megrajzolják a határokat.
