Nagybánya, 1918 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1918-10-02 / 40. szám
XVI. évfolyam. 1918. október hó 2. 40-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, félévre 6 korona, negyedévre 3 korona, egy szára ára 24 fiiiér. =£== Megjelenik minden héten csütörtökön reggel. ===== Felelős szerkesztő NEMETH BELA. Főmunkatárs RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utca 10. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők, Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. A „spanyol.“ A világrengető mai napokban minden izgalmas front-hir mellett is állandó izgalmat okoz a legújabb járványos betegség, melyre nézve meglehetősen tájékozatlanok vagyunk. Majdnem mindennap hoznak a lapok egy-egy rövidebb-hosszabb tájékoztató közleményt, amely azonban nem dérit kellő világosságot erre a nagyon is lényeges, mert mindnyájunkat állandóan fenyegető veszedelemre. így pl. a Szatmári Hírlap legutóbbi száma a következő kis hírben referál a bajról és kipróbált gyógyításáról : „A spanyol influenza — bélbaj. Marovici dr., a bártfai fürdő tiszti üdülőtelepének főorvosa, a Wiener Klinische Wochenschrift-ben azt Írja, hogy a spanyol influenzát egy nap alatt minden egyes esetben meggyógyította. A betegnek a láz kitörése után azonnal jókora adag kálóméit — 03—0-6 grammot — ad be, majd pedig 4 és 8 óra múlva fél gramm aspirint, amelyre 1 decigramm koffeint ad. Az ily módon kezelt összes betegek 24 óra alatt lázmentesek lettek és soha se lépett fel náluk komplikáció. Ha kálóméi nélkül kezelte őket, amely hashajtó szer alaposan fertőtleníti a beleket, akkor a betegség legalább 8 napig tartott és sokszor lépett fel komplikáció. A betegség tehát a belekben fészkel.“ Hogy olvasóinknak e fontos és igazán „életbe vágó“ kérdésben is jó szolgálatot tehessünk, megkérdeztük e közleményre vonatkozólag dr. Kádár Antal egészség- ügyi tanácsos urat, aki a következőkben volt szives a bajra nézve nyilatkozni lapunk számára, egyszersmind a kellő tanácsokat I megadni olvasóinknak a baj könnyebb meg- ; előzésére vagy kikerülhetésére: „A spanyol nátha mibenlétét, fertőzési módját egész pozitivitással az erre hivatott kutatók teljesen eredményesen még most sem állapították meg. Kétségtelen, hogy a szervezetbe bejutott mikroba lázas betegséget idéz elő, mely teljesen megfelel az influenza kórképének, de ahány a beteg individuum, annyiféle lehet a szivnptóma és a betegség lefolyása. Leghelyesebben cselekszik a közönség, ha betegség esetén nem kísérletezik önmagán, hanem azonnal orvoshoz fordul! Preventive pedig legfőbb az, hogy ügyeljen mindenki, hogy emésztő szerveit mérték nélküli evés-ivással el ne rontsa, s öltözködjék mindig az időjárásnak megfelelően, nehogy szervezete meghűljön; ez a két körülmény az, ami a szervezetet ellentálló képessé teszi, s megóvja ágy a spanyol náthától, mint más fertőző kórtól, — s ha mégis megszerzi valaki a spanyol náthát, ennek lefolyását enyhíti és gyorsítja. Tartsuk tehát szem előtt a következő igazmondásokat ■ 1 H „mpghptegsrel, ne kisérletezz önmagadon! 2. Ha megbetegszel, fordulj azonnal orvoshoz ! 3. Étellel, itallal mértékletesen élj! 4. Óvakodj a meghűléstől!“ BÁLINT IDUSKA. Felemelt fővel, büszkén, tele életkedvvel, erőnk és hitünk biztos tudatában haladunk az Élet göröngyös útjain kitűzött célunk felé, nem ismerünk akadályt, ami feltartóztasson. És nagy büszkeségünkben nem vesszük észre, hogy mellettünk lépked éles kaszájával a nagy úr, a jégszivü Halál. Suhintására öreg fák, délceg tölgyek, sudár jegenyék törnek derékban ketté, meghajlik a nádszál, porba hull a feslő rózsabimbó s mi haladunk tovább az htunkon. Hozzá szoktunk már! Újabb suhintás és erre mi is megállunk, váratlanul ért, elakad a lélekzet, szó nem jön ajkunkra, megszűnik egy pillanatra a szív verése; a gőgös ember eltörpül, magába mélyed és foglalkozik áz elmúlás gondolatával. Hófehér virágot, gyönge liliomot szakított le csontos ujjaival a halál f. év szeptember hó 25-én. Bálint Iduska meghalt. Megrendültén fogadtuk a gyorsan terjedő szomorú hirt; nagyon váratlanul ért. És eszünkbe jutott a mondás: „Az élet csak küzdelem a halállal." Pár éve komoly baj támadta meg fiatal szervezetét, az aggódó szülők szeretete mindent elkövetett, hogy Iduskát megmentsék az életnek s úgy látszott sikerül is. Az élet csaknem győzedelmeskedett a halál felett, amikor egy újabb betegség orozva döntötte ismét ágynak. Ezzel már a szívós természet sem tudott megbirkózni; életének 20 virágos évében csendesen elhunyt, itt hagyta szeretteit a végtelen nagy fájdalommal, mély bánatba döntötte korai eltávozásával hozzátartozóit, ismerőseit, barátnőit. Aki ismerte Bálint Iduskát, az tudja és érzi, mit jelent az ő halála, milyen fájdalommal tölti e! mindnyájunk szivei az ő eltávozása1. Temetése szeptember hó 28-án, szombaton d. u. 4 órakor volt óriási részvét mellett. Menye- zetes ravatalon, fehér selyem menyasszonyi ruhában, könnyű selyem szemfedő alatt pihent Iduska. Fekete drapéria boritotta a ravatalos szoba falait s ezüsttel átszőtt menyezet borult a ravatal fölé. Délszaki növények, koszorúk és virágok sokasága övezte a ravatalt. A résztvevők fekete tömege jelent meg a gyászszertartáson, a melyet Soltész Elemér, Révész János és Pálúr Béla végeztek. Négy fiatalember emelte le a koporsót a ravatalról és vitte a gyászkocsira, a mely mellett barátnői fehérruhában, csokrokkal kezökben sorfalat alkotva kisérték utolsó útjára. A „Nagybánya“ tárcája. Egy régi ének. — Irta: Révai Károly. — Jaj, amikor én születtem, Milyen gyász volt körülöttem! Szabadságot hitet, sorba Akkor tettek koporsóba. Ami élt, — az félig holtan Vergődött az utcaporban. Mindenünket széjjeloszták; Nem volt többé Magyarország! Elnémult a dal az ajkon, Nehogy a szív megszakadjon! Főlcseréiték a dalt mással: Sűrű, nehéz sóhajtással. Gyermekévim útja végig — Most is látom — mint sötétlik; Ha játszódtunk is kevés mit: Örökké csak „temetésdi“-t. Tudja Isten! mégis egyszer Megesett a kis szivemmel, Hogy egy fájó dalba kezdett. Kik hallották, — csak könnyeztek. Hol tanultam? honnan támadt Ez a dalos gyermekbánat? Nem tudom! Tán tündér ujja Ütött rá a néma húrra. Nem tudom! De valahányszor Bús hírt hallok a hazámról: Most is zeng a régi ének, S gyermekévim visszatérnek. . . . De ma nincs, kik könnyeznének . . . " 1 A kis pupos. — Irta: Innocens Meta. — A sebesült huszártiszt egy pillanatra lehunyta szemét s ép kezével végig simította halo- vány, büszke homlokát. — „Nem nagy dolog, fiuk! Hiszen emberek volnánk talán, férfiak, katonák, időkhöz, eseményekhez edzettek, bátorságra, kitartásra, tet- I tekre hivatottak. Az érzésnek és szívnek ilyenkor ' nem szabad ellágyulnia. Sugárzó arccal, emelt lélekkel indultunk a harcba mindannyian, sőt azt mondhatnám : boldogan, a remények és vágyak boldogságával diadalért, győzelemért. Mint egy lakodalmas menet, olyan volt a svadronom. Virág a sapkán, virág a puskán s a lovak sörényébe font pántlikákon tündér szép lányok mosolya, álma, vágya, imája . . . Legényeink dala szivünk visszhangja volt s úgy éreztem, hogy minden lélek egy akaratban dobban: cselekedni! Pedig anyák aggodalma, hitvesek szomorúsága tekintett utánunk nagy könnyesen s felénk integettek puha kis kacsóikkal az édes otthonok apró fiókái s mi mégis ragyogó arccal mentünk a katona legszentebb érzésével: élni vagy meghalni a hazáért! Magasztos, lelket emelő pillanatok voltak ezek, mert hiszen minékiink nem a naptár számlálta a hónapokat, nem az óra mutatta az időt. Ágyutüzek világítottak bele a vaksötét éjszakába s álmainknak puskák ropogása volt altató zenéje. Csodálatos, ugy-e, hogy épen ilyenkor csengett fülembe az édesanyám lágy, meleg hangja: Veled vagyunk fiam, az Isten és én ! Ütközet ütközet után, majd nagy türelmet felemésztő szünetek a sáncok mélyén s azután újra roham és újra szuronyok villanása . . . Előttem, mellettem, mögöttem fröccsent a vér. Tompa jajdulások, lihegő, elszánt felkiáltások verődtek fülemhez. Láttam roskadozni itt-ott a fagyverforgatókat, vitéz jó bajtársaimat, inig odébb, távol, halott tetemek pihentek nagy összevisszaságban a vértől ázott harci porondon. Nem is emlékszem már, hány ütközetet éltem át, vagy talán nem akarok erre emlékezni, hiszen ez nem fontos — csak azt tudom, hogy gyönyörű, langy meleg éjjel volt az első s hogy zuzmarás földön virradtam reggelre . . . Hogyan történt? Mint a többi sok. Ezren és ezren átszenvedjük ezt, minek róla beszélni?!
