Nagybánya, 1918 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1918-04-11 / 15. szám

2. oldal.

NAGYBÁNYA

1918. április 11.

vezette az által# szervezett hadifoglyok iránti tudakozódó irodát, intézte a sebesültek áthelyezési ügyeit s a környék beözönlő népének a Vörös- kereszt egylet hatáskörébe tartozó kéréseinek kielégítését: elesettek s azok ingóságainak felkutatását stb. egészen addig, mig orvosainak tanácsára egészségi okokból szabadságra kellett mennie. Ezután L. Berks Leo p. ü. főtanácsos, pénztárosunk vállalta magára ezen ügykör intézését is.

Gyűléseket is tartottunk; a közgyűlésen kívül három választmányi gyűlésünk volt.

A központ kívánságára megszerveztük a Péter Pál napi országos Vöröszkereszt gyűjtést kis városunkban is, mely Bajnóczy tagtársunk agilis és szakavatott vezetése mellett ismét gyönyörű eredménnyel járt. Ugyan-e nap este az István szállóban gazdag programmal, melyben mozgófénykép, szavalat, tánc, szindartb stb. volt, estélyt rendeztünk, melyet meg kellett ismételnünk is. Stella Sándor tagtársunknak kell itt e helyen köszönetünket kifejeznünk, ki a titkárt nehéz feladatában lelkesen segítette.

Úgyszintén a város tanácsa, a sajtó, a Hermes nyomda, mely teljesen díjtalanul állott sokszor rendelkezésünkre, az István bérlő társaság stb. voltak — hogy az intézményekről szóljak — nagy mértékben segítségünkre.

A tagjainak körében beállott változásokról s az anyagi eredményekről a pénztáros úr számol be s itt csak hivatkozhatom reá.

Drága halottainkról elnökünk Ő Méltósága emlékezett meg, részemről csak oszthatom azt a fájdalmat, melyet kis körünkből való távozásuk okozott, s rámutathatok arra az űrre, melyet maguk után hagytak.

Miután nem vagyok abban a helyzetben, hogy alelnöki s titkári teendőimet tovább ellátni remélhessem, magam is távozom e helyről, s igy megragadom az alkalmat és hálás közönetemet fejezem ki a választmánynak szeretetteljes támogatásáért, melyben munkámban részesíteni kegyeskedett. Midőn átvettem a titkári ügyeket, szerény kis fiókegyletünk teljesen szét volt esve, . még tagjaink sem voltak, mert a tagsági év épen letelt volt. Azóta talán nekem is csekély részem volt abban, hogy választmányunk ily szépen megerősödött s hogy a Vösöskereszt sym- bolumát az egész környék áldóan emlegeti, mint olyat, amely teljesen önzetlenül szolgálja a humanizmus ügyét s iparkodik az emberi indulatok bősz harcában is megmutatni, hogy a szeretet és jóság nem lett teljesen letiporva ebben a rémes korban.“

A közgyűlés a titkár leköszönését és búcsúját sajnálattal veszi tudomásul, egyben pedig fáradhatatlan buzgolkodásáért jegyzőkönyvében őszinte köszönetét mond.

Ezután 1. Berks Leó pénztáros számolt be az egyesület pénztárának 1917. évi állapotáról. Gondosan megszerkesztett jelentéséből röviden a következőket emeljük ki: a tagok száma az 1917. év végén 307; ebből 7 alapitó, 300 pedig .rendes tag. Az év összes bevétele volt 51.61570 K, az összes kiadás 41.225’89 K, maradvány 10.389-81 K.

A közgyűlés a pénztáros jelentését tudomásul veszi, s neki fokozottan buzgó tevékenységéért, mellyel titkári teendők ideiglenes végzésére is vállalkozni szives volt, jegyzőkönyvi köszönetét szavazott. Szabó József főerdő tanácsosnak és Oblatek Béla főbányatanácsosriak a pénztár szives átvizsgálásáért szintén köszönetét mondott.

A közgyűlés a lelépő tisztikarnak a felmentvényt megadta.

Ezután a választmányba uj tagokul beválasztották a nők közül Révész Jánosnét, özv. Szi- mon Bélánét és dr. Stoll Tibornét, a férfiak közül pedig Stoll Béla ügyvédet és Andrea János bányafőmérnököt.

A választmány a tisztikart a maga kebeléből a következőképen alakította meg: Elnök: dr. lovag Berks Lajos ny. cs. és kir. vezértörzsorvos. Társelnök: özv. Turman Olivérné. Alel- nök: dr. Rencz János, áll. főgirnn. igazgató, al- elnöktárs: Waigandt Anna, áll. polg. leányiskolái igazgatónő. Titkár -.Andrea János kir. bányafőmérnök, pénztáros : 1. Berks Leó, pénzügyi főtanácsos, orvos: dr. Kádár Antal bányakerületi főorvos.

A jövőre nézve elhatározta az egyesület, hogy az idén Péter Pál napján nem rendez jó- tékonycélu előadást, hanem csak gyűjtést a közönség körében.

Ezzel a gyűlés az elnök lelkes éltetésével véget ért.

Itt említjük meg, hogy a háború kezdetétől 1917. dec. 31-ig önkéntes adományokból Nagybányáról és vidékéről összesen 10479*15 K folyt be az egyesület pénztárába s ez összegből 10 ezer K Nagybánya város takarékpénztárában van gyümölcsözőleg elhelyezve. n. a.

Van egy kis domb . . .

— Irta: Hütter Vine éné. —

Van egy kis domb messze-messze Az olasz határon;

Alatta van eltemetve Az én boldogságom!

Ott pihen egy hősi gyermek, Szivem szép virága;

Ott van az én anyaszivem Bús Kálváriája.

Nem tad lelkem megpihenni, Nincs vigasztalásom;

Azt óhajtom, hogy a sírját Rlagyar földben lássam!

Domboruló sírja fölé Imádkozni járnék;

Talán akkor, talán akkor Enyhülést találnék.

Színház.

Szerdán M. Kováts Terusnak, a közönség kedvencének jutalomjátékára telt meg a Lendvay- szinház. Shakespeare Rómeó és Júliáját adták ez alkalomból s bizony aligha lett volna telt ház, ha a művésznő vonzó egyénisége nem csalogatta volna a nézőket e nehéz dió megtörésére, illetőleg lenyelésére. A mi közönségünk nem rajong a drámáért, hát még ha tragédiának hivják. Ügyes ötlet volt ép Shakespearet választani jutalomjátékul, mert igy legalább megnézték. Viszont nagyra- törő művészi ambícióra >$ vall a szinműirodalom ez óriásának darabját előadni. Mert a közönség úgy gondolkozik, hogy ilyesmit csak a fővárosban érdemes megnézni. A jutalomjáték ezt az önámító illúziót meglehetősen szertefoszlatta. Az előadás igen jó volt, a társulat méltán büszke lehet reá, viszont a közönség borzongott előre egy kissé tőle s végül belátta,' hogy igazán élvezetes és tanulságos estét töltött el. Julia szerepében M. Kováts Terus olyat nyújtott, amit eddigi tapasztalataink alapján nem vártunk. Tudtuk jól, emberfeletti igyekezettel s törhetetlen ambícióval viszi rajongó vágya a dráma felé s eddig nehezen mertünk kedvező jóslatokba bocsájtkozni. Egyéni diszpozícióját mérlegelve igyekeztünk attól elriasztani, de mintha tévedtünk volna. Eddig a drámai emóciók tolmácsolására nem talált más eszközt, csak a sírást, — ez este azonban szinte nem tudtunk hová lenni a bámulattól. Hogy az erkélyjelenetben a szerelmet oly megkapó természetes: séggel tolmácsolta, azt vártuk. De később a gyűlöletet, a szerelemféltést, a rettegést oly emelkedett drámai lendülettel, a felcsigázott érzéseket és szenvedélyeket oly színes hangskálával játszotta meg, hogy ilyen mélyrejáró hatást még nem váltott ki egy szerepével sem a közönségben. Különösen dermesztő realizmussal érzékeltette önmérgezése előtti monológjában az exaltáltságig felfokozott rettegést. De túlságos sok volt benne az utánérzés. Annyira nem lett volna szabad átéreznie a szerepet, hogy valósággal el is ájuljon. A játékba nem annyira a szivet, inkább az észt kell belevinni. Ésszel kell kiszámítani mindennek, még a legapróbb mozdulatnak, hangnak hatását is, a szívnek ehhez csak annyiban van legfeljebb köze, hogy az észnek jótanáccsal szolgál. A közönség lelkesen ünnepelte a művésznőt, fejedelmi ajándékokkal lepte meg, de a feladás szcenirozásá- ban volt egy kicsi görögtüziz is, igy nem volt olyan bensőséges, mint kellett volna. Partnerének, Mik- lósy Aladárnak (Rómeó) is dicsőséget hozott ez az este. Közös ünnepe volt ez tulajdonképen a művészpárnak. A férjben is olthatatlan ambíció lakozik, párosulva férfias ügyszeretettel s bizony sok-sok daijab sikere fűződik ezen kívül is az ő fáradhatatlan és rutinos rendezői tevékenységé- : hez. A szerep megjátszásában ez este ismét nem I közönséges tehetségről tett tanúbizonyságot. A 'harmadik főszerep (Mercuccio) AUklósy Gábor !

sokszor megdicsért, avatott kezében volt. Ez este szinte brillírozott, ezúttal szerepét igen jól tudta s művészi nagy kvalitásait ez előfeltételek mellett fényesen tudta érvényesíteni. A többi szereplők összjátékáról is csak az elismerés hangján szólhatunk. Ennyi ember még sohasem volt a nézőtéren.

Csütörtökön Ágothay Ferenc jutalomjátékául Gábor Andor Ciklámen c. vigjátékát mutatták be. A darab szellemes ötleten épül fel. Egy tisztességes leány (persze szerelemből) feláldozza jóhirnevét egy tisztességtelen asszony megmentéséért, jutalmát el is nyeri a boldogító viszont- szerelemben. E magvát a drámai összeütközés magaslatáig emelkedő széles mederben kitűnő millieurajzzal és a párbeszédek céltudatos és ötletes szövésével dolgozza ki a szinihatás mesterségében talán még nem eléggé járatos iró, de nagy tehetsége és alapos készültsége igy is kitetszik darabjából. A jutalmazandó a vén szerelmes színészt játszotta. Ez ugyan a darabban mellékalak, a cselekvény előbbvitelére semmi hatással nincs, csak a millieurajz szempontjából nem tartjuk feleslegesnek, szerepnek azonban igen hálás szerep. Ágothay kiforrott egyénisége ki is aknázta nagy hatással, a közönség pedig lelkesen ünnepelte, meglepetésekkel halmozta el a második kedvencét. M. Kováts Terus (Magda) ügyesen személyesítette a szerelmes színésznőt, Miklósy Aladár (Lehotay) meg egyrangu partnerének bizonyult. Miklósy Gábor (a kegyelmes ur) nem tudta szerepét s ezért nem sikerült a II. felvonás végén a leghatásosabb jelenet. Parlaghy Margit szakácsnője igen jó volt, nemkülömben P. Erdős Jolán Paulája.

Pénteken Pap Barnabásnak, a társulat karmesterének eredeti operettje, A szebeni dobos került bemutatóra, egyúttal jutalomjátéka is volt a virtuóz zongoraművésznek és a nem közönséges tehetséggel megáldott komponistának. A közönség melegen is üdvözölte a szerzőt, azonban a társulat tagjai olyan viselkedést tanúsítottak, tisztelet a kivételnek, ami egyenesen skandalum számba ment. Tizenöt éve figyeljük a nagybányai színházakban a társulatok szereplését, de ilyen botrányra, hozzá még csak hasonlóra sem emlékezünk. A II. felvonást az egész társaság végignevette, sértő gúnnyal végignevette.

Ez elsősorban visszaélés a közönség bizalmával, mely őket ittlétük alatt melegen felkarolta. Úgy látszik, a túlságos kényeztetés elbiza- kodottá tette őket, hogy ilyet meg mertek tenni. Pedig mi emlékezünk rá, hogy a közönségünk tenyerén kívül egyéb hangszert is szokott kezelni.

De visszatetsző is volt, hisz kartársuknak szólt a gúnyos nevetés. A közönség szeretettel tapsolt az I. felvonásban s ők valósággal befolyásolni akarták a közönséget a II. felvonásban, felcsaptak kritikusnak, holott az ilyen szigorú kritikát elsősorban magukkal szemben volna helyénvaló alkalmazni. Gondolják csak meg, mekkora levertséget okozott már bizonyára mindnyájuknak, kinek többször, kinek kevesebbszer, ha minden igyekezetük latbavetése mellett sikert elérni nem tudtak. S ők kartársi szeretetből (?) készakarva ilyen sorsra akarták juttatni ambiciós társukat.

Bizony ez nem volt szép dolog, de okosnak sem mondható. Hátha annak a kigunyolt karmesternek, amit mi nem tételezünk fel róla, eszébe jut, hogy az amúgy is gyengécskén éneklő színésznőkön és színészeken bosszút talál állani. Tesszük azt, a diva egy szép dalt énekel s nagy sikert remél tőle s a karmester valahol kihagy egy taktust. Kész a balsiker. S senki nem őt okozza, mert róla, a virtuózról a hibázást nem igen tételezzük fel, viszont azokról, akik a kó- tákkal hadilábon állanak, a tévedést feltételezni kézenfekvő.

Sokkal nemesebb gondolkodásra vallott volna, ha szeretettel^ buzgósággal, kiki tehetségének teljes érvényesítésével igyekezett volna kartársának sikerét előmozdítani, a kritikát pedig bízták volna a közönségre. Arra a közönségre, amely nekik is sok-sok fogyatékosságuk előtt szemet hunyt s igy joggal tehette ezt az ünnepelttel is.

Végre egy jótékonycélu előadás, amelyről a közönség sem hiányzott. Szombaton a nagybányai rokkant- és árvaalap javára Herczeg Ferenc színművét, a Do lovai nábob leányát játszották. A zsúfolt ház azonban Stella Aranka urleány érdeme, ki a nemes cél érdekében vállalkozott a közönség megcsappant érdeklődésének felkeltésére. Láttuk már nem egyszer műkedvelők körében, de alig mertük remélni, hogy proffesszio-