Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 27-51. szám)
1917-12-13 / 50. szám
2. oldal. NAGYBÁNYA / 1917. deczember 13. Az igazságnak, a megértésnek kigyult a világa, a csúnya harcterek közelében, még csak apró mécsesként küldi szét sugarait, de hinni szeretjük, hogy csakhamar ragyogó fénnyel árasztja el az egész keletet s élet adó melegében felenged a mi megdermedt lelkünk. Mérleg. És dúl az orkán, egyre dúl Vén Európa — testeden, Bár az első hajnalsugár Átkiizködött a fellegen! De ellenünk ha törne is A poklok minden serege, Részünkön az erkölcsi jog Csorbítatlan fegyverzete. Mi küzdelmünk oly szent, jogos! Hisz’ nyugat-Európa rég Germán szövetségünk ellen Fente élesre fegyverét; S reánk is itt köröskörül Ellenség-tenger leskedett . . . De túlerőn mindenfelé Győztek a tiszta fegyverek! Ha vizsgáljuk a számarányt, Őrületnek kén’ tartani, Hogy oly mérhetlen túlerő Ellen mertünk kiáltani; S e hydra mindhába fuj Mi ellenünk tehetlenül, Önvére ömlő árjában Vergődve lassan elmerül. S habár szító tüzet fuvott Az Óceánon túlra is, De a tni küzdelmünk jogos, Okunk az aggódásra nincs: S büszke eredmények sora Szentesíti a szent okot, Melyért végig kitartani Magyar s germán kezet fogott! Döntésre Mindenek Ura Mi emelt szívvel kérhetünk! Nem kell félnünk Ítéleted, Igaz czélért küzd fegyverünk. Mi arra kérünk Fő-való: Dicsőítsd meg hatalmadat! Amely fél szentebb czélra tör, Adj, annak adj Békét teremtő diadalt! Takács Ilus. bályellenes dolog, hogy a könyvtárban idegen könyvek tartózkodnak, kérdezem Mórát: — Hát ezek, Ferkó ? — Az enyimek, — mondja Móra. Be kellett őket hoznom, mert most megint Dumas-ciklus van. Ami Monte-Cristo a mi anyagunkban van, ez nem elég, hát behozom az enyimet is. Csakugyan, szerte-széjjel hevertek Monte- Cristo kötetek, nyivánváló tanúsággal arra, hogy nem egy vagy két ember olvassa őket, hanem többen, egyik az első, a másik már a nyolcadik kötetet. (Beosztással kell élni ugyanis). — És még most sem elég ? — Hát bizony nem elég. — Van nekem is egy otthon, — mondom, — majd reggel behozom. Akkor harminc kötet lesz idebent. Az elég lesz. — Talán, — mondja Móra. — Mikor valaminek divatja van, akkor sohasem elég semmi. Hát ez igaz. De harminc kötet mégis csak több mint húsz s miután a szabályzat idevágó paragrafusa az olvasóközönség igényeinek minél teljesebb kielégítését kötelességé teszi; szaporítsuk föl Monte-Cristót húszról harmincra. Az igaz, hogy irtózatosan komisz fordítás az, ami otthon van. Régen olvastam, de még most is emlékszem rá, hogy mikor Dantes Mercedessei, mint Morcer grófnéval találkozott, „a torkába emésztő láng, öröm csapott a szivében, örömrepesve ordított föl“. Szép mondás. Jó, hogy még vállat nem vonított. Mindegy azonban ez most már. Otthon, hogy hazaérek, mondom a fiamnak: HÍRE K. Deczember 12. Személyi hír. Dr. Lakatos Mihály vezető t. orvos, ezredorvos szabadságra haza érkezett. Előláptstáa. Őfelsége a király dr. Mázy Engelbertet, a kassai tankerület főigazgatóját az V. fizetési osztályba léptette elő. Kitüntető választón. A protestáns irodalmi társaság, Soltész Elemér lelkészt az igazgató választmány tagjává választotta. A béke felé. Kelet felől, ahonnan a hajnal szokott reánk pirkadni, most a béke reménysége mosolyog felénk biztatóan. A természet rendje, hogy borúra jön a derű, de ezúttal a béke derengéséért az érdem nagyobbik részét bátran a magunk javára Írhatjuk. A mi emberfeletti kitartásunk tette, hogy ellenségeink legerősebb támasztéka megtorpant és békeajánlatában felkínálja az emberiség megváltását. Az a világra szóló hősiesség, melyet fiaink tpár szinte negyedfél éve tanúsítanak és az a rendületlen odaadás, mely fiaink hősiességével versenyre kelt a front mögött. Az elégtétel azonban, mely az orosz békeajánlatban ért bennünket, nem kábít el. Tisztán látjuk, hogy végleges diadalunkhoz ez még csak az első lépés, mely után sok és nehéz feladat vár reánk. Angolt, franciát és olaszt még ugyanúgy meg kell puhítanunk, mint az orosz ellenséggel tettük. Meglehetősen ki vannak készítve máris, de a makacsságuk még kitart s hogy ezt befojthassuk az oroszokéval azonos kimerülésbe, ahhoz a fronton éppúgy, mint a front mögött egy pillanatra sem lankadó szívóssággal kell dolgoznunk tovább. Hogy katonáink a maguk dolgát derekasan éllátják, hiszen 'erről kár szót vesztegetni. Az o;osz békeajánlaton kívül több más ellenségünk veresége és belső szétzül- lése kézzel foghatóan adja ezt tudtunkra. Azon legyünk tehát, hogy itthon való viselkedésünk ugyanilyen lenyűgöző erővel nehezedjék ellenségeinkre. Nem érthetjük be azzal a sikerrel, melyet a hetedik hadikölésön az első három hét alatt, ha mindez várakozáson felül is, elért. A még hátralevő jegyzési idő alatt minden erőnket szedjük elő és minden heverő filléreinket adjuk össze. Az igy elérhető5 eredmény győzelmi elszántságunkon kívül mutatni és ellenségeinkkel éreztetni fogja azt az erőt is, mely egyúttal a végső győzelemnek leírhatatlan biztosítéka is. A diadalmas békét mozdítja elő, aki a hadiköicsönre jegyez. És nem magyar ember egy sem, aki ezt nem mozdítja elő. A nagybányai rokkant katonák alapja. A nagybányai rokkant katonák alapjára újabban a következő adományok folytak be; Kovács Gyula 5 K, Dávidovits Herman 2 K, Fuchs Róza 2 K 50 f, Han- zulovits Kristóf 20 K, Hoffmann Árpád 5 K. — Kell itthon valahol lenni egy Monte- Cristonak, de nem tudom, hol van. Keresd meg, ha tudod. Ugyanis rojtosalju nadrágban jár a szabó és hasadtoldaló cipőben a suszter. Ez az igazság áll a könyvtárhivatalnokra is: ez sem ér rá arra sohasem, hogy a maga könyveit is rendben tartsa. — Most mindjárt kell ez? — kérdezi a fiú. — Nem mindjárt, csakhogy holnap reggel, be akarom vinni a könyvtárba. Ha megvan. — Meg is van, meg nincs is, — szól a gyerek. — Kedves apám talán nem haragszik : én éppen ma adtam kölcsön öt barátomnak. Nini. Ez érdekes. A hullámvonalas elmélet a középiskolák hatodik osztályát is elérte. Tehát nemcsak a könytárban, hanem itt kint is . . . No nézd csak. Hogy-a fiú odaadta a könyvet, az nem baj. A könyv arra való, hogy szerteszéjjel bujkálva osonjon és ezer lélekben hagyjon nyomot, mig végre szétszakad, mert akkor nyer dicső halált, mig ha díszesen bekötve egy bezárt könyvszekrényben mumiáskodik: egy hajítófát sem ér. Azonban az apai tekintély fönntartása szempontjából, mégis kérdést intézek a fiamhoz: — Miként lehet egy könyvet ötnek adni kölcsön ? — Öt kötet. — Tíz kötet. — Igen, tiz kötet, de öt darabban van kötve. Ha külön volna a tiz kötet, akkor tíznek is odaadhattam volna, annyian kérték. — De hát mi ütött belétek, hogy most egyLegutóbbi számunkban 7233 K 31 fillért mutattunk ki. Az újabb adományokkal az alap 7267 K 81 fillérre növekedett. További szives adományokat kérünk. Köezönotnyiivánitás. Nyugdíjaztatásom alkalmából, mely egész váratlanul ért, mivel azt sem magam nem kértem, sem pedig azt orvosi vagy bármiféle más vizsgálat nem előzte meg — a rokonérzésnek oly megható és számos megnyilvánulásával találkoztam Nagybánya város közönsége részéről, hogy azért e helyütt is legbensőbb köszönetemet fejezem ki. Nagybánya, 1917. év decz. hó. Orlowszky Frigyes fögimnáziumi tanár. A Nagybánya karácsonyfája. Szerkesztőségünknél szeretetadományok cziinén a következő adományok folytak be : Rokkant-alap: Kovács Gyula 5 K, Dávidovits Herman 2 K, Fuchs Róza 2 K 50 f, Hanzulovits Kristóf 20 K, Hoffmann Árpád 5 K. Hadi árvák alapjára: Kovács Józsi 5 K, Hoffmann Árpád 5 K. Katonák karácsonyára: Dávidovits Herman 2 K, Fuchs Róza 2 K 50 f, Hoffmann Árpád 5 K. A Szeretet ünnepe alkalmából kérjük a további szives adományokat. Orosz nóták a nagybányai ntczákon. Megszokott látványosság már az ország minden nagyobb városában, amikor egy-egy tömeg ellenséges fogoly katonát kisérnek végig az utczákon. Gyűrött, fakó, földszinti katona-kabátok, még fakóbb arezok, melyekről a kiállott szenvedések, a gyötrelmek, az emésztő honvágy rínak le, csöndes, szinte csoszogó lépések és siváran gyászos hangtalanság, némaság, bármekkora legyen is a foglyok tömege. Mára azonban, hogy megjött az orosz-román frontról a megkötött fegyver- szünet hire, ebbe a néma, hangtalan csoportba, mintha villamos szikra csapott volna le. A fakó arezok egyszerre pirosra gyuladtak, a szemek tűzben égtek s amint az oiosz foglyokat hosszú sorokban végig kisérték a vasúthoz, a néma ajkak is megnyíltak s utczáinkon felhangzottak a meginditóan szomorú szláv melódiák . . . Hangos nótájukban senki sem zavarta a foglyokat s a közönség néma megilletődéssel hallgatta éneküket. Bizonyára arra gondolt mindenki, hogy vájjon a mieink mit éreznek most, készülődnek-e ott is a viszontlátásra s nótára nyilik-e már az ö ajkuk is? . . . Jegyzőválasztás Kölesében. Kölese község a napokban töltötte be az üresedésben levő körjegyzői állást. A választás során jegyzővé Bónis Károly Györgyöt választották meg. Á választásnak különös érdekességet ad az a körülszerre ilyen nagy az irodalmi rajongás éppen ezen egy könyv iránt ? — Az irodalomban éppen a regénynél tartunk, — mondja a fiú. — Á regényhősök jelleménél, az eszményítésnél. Azt mondta a tanár ur, hogy ezt a regényt azért érdemes olvasni, hogy lássuk, hogy a regényíró milyen tanúságba tudja vinni a hős eszményítését. Hogy — azt mondja — mikor olvassuk, tudjuk, hogy ez az eszményítés túlzott, hogy ilyen ember nem él a világon, de azért a könyv olyan érdekes, hogy az ember nem akarja letenni a kezéből, így már értem. Másnap délután vissza kerültek a fiatal esztétikusoktól a kötetek s bementek a könyvtárba, felszaporitani Monte-Cristot. Este kérdem Mórától: — Elég van-e most már idebent Dantes Edmond barátunktól? — Elég, — mondja — ha több nincs. Delia több volna, az is elkelne. Több pedig nincs, duplumot pedig a sza bály szerint beszerezni nem lehet. Vacsora után azonban megyünk haza, az ipámhoz, mert soros vagyok a hazamenetelre. Idős ember már az én ipamuram, elmúlt kéthetes, a hetvennyolcadikban van, kora este már nem jön a szemeire álom s igy haza járogatunk kártyázás szempontjából s tardlizunk, preferáncozunk krajcárba tiz óráig, amikor az öreg elbocsát bennünket: feküdjetek ti is, gyerökeim. A preferánc úgy szép, ha négyen játszák, mert akkor, aki oszt, az nem játszik, ellenben régi szabály, hogy a ki oszt, az iszik, továbbá
