Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1917-05-10 / 19. szám
1?^.K€|^lX>uSL1L.3VE^. ÉSS BZÉPIRODAI.MI HEITILAP. Előfizetés! Urak: Egész évre 8 korona, félévre 4] korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6—8 oldalon Felelős szerkesztő : EGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizl-ut 14. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Az uj kenyér. Május 9. Mindennapi fohászunk: add meg kenyerünket. Hogy ez egyszerű szavak mily mély bölcsességet és mennyi gondot fejeznek ki, azt csak most tudjuk igazán átérteni, mikor az Ur helyett a Haditer- meSfj Y'rván mindennapi kenyerünkről gondoskodni. Immár a negyedik háborús élelmezési évbe hajiunk át, telve aggodalommal, mert félős, hogy nem könnyebb, de nehezebb lesz megélésünk. Ezen aggodalmunkat igazolja az a tény, hogy a megjelent vagy megjelenő rendeletek nem mindig fedik az élet, a valóság igényeit. Ami papiron oly szép, gördülékeny, az a gyakorlatban döczög, az élet verőfénye mellett sötét sugarakkal bővelkedik. Ily sötét sugarat mutat a folyó évi termés elvételére vonatkozó — újsághírek szerint megvalósuló — törekvés is. Hogy a folyó termés felhasználása miként történik, arról nem tudunk, csak újsághírekből hallottunk. E hírek azonban elegendők ahhoz, hogy már most megállapíthassuk, hogy a rendelkezés újból nem vet számot népünk psichéjével. A termés elvétel a kérdésnek nem igazi megoldása. Hogy erről meggyőződjünk, a kérdést ellentétes világításba kell helyeznünk. A termés elvétel vagy abszolút, vagy relativ. Abszolút elvétel az, ha a kalászban levő szem képezi az elvétel tárgyát úgy, hogy már nem a termelő, hanem a Haditermény csépeltet s nem csupán az emberi táplálkozásra alkalmas magot, hanem az állatok etetésére alkalmas termésrészt, ocsut, hulladékot is elveszi. Az ily abszolút elvétel igazolható, mert a termelőnél sem marad vissza semmi. Azonban egy óriási hátránya van. Az őszi vetést bizonyára nem a Haditermény kívánja eszközölni, hanem a gazdára bízza azt. Már most hol a garancia, hogy a gazda a vetőmagot valóban el is veti, ha egyébként a fejkvóta szerint szükséget szenved. Bizony, feléli, vagy megdézsmálja, mert az éhség a büntetéstől való félelmet legyűri. Abszolút elvétel mellett tehát nagyon kétessé válik az 1918. évi terméshozamunk. A relativ elvétel pedig az, hogy a termelő maga csépeltet, fejkvóta szerinti háztartási, valamint gazdasági szükségletét visszatarthatja s csak ezenfelüli feleslege megy a Haditermény rendelkezése alá. Már méhében nem helyeselhető megoldás. Ugyan mi lesz a felesleg? A legnagyobb termelőnél is esetleg semmi. Ezer mázsa búza helyett a termelő majd kirostáltat 400 mázsa búzát s 800 mázsa it ocsut. Az igy mutatkozó búza házi és gazdasági szükségletére nem elég, tehát nem ad át semmit, mert az ocsu nem emberi élelmezési czikk. Mi történik azonban később? A számításba nem vett ocsut a termelő szépen kitisztítja ; 60—70 % szép búzát nyer belőle s megindulnak a titkos üzelmek, csempészetek, a maximális áron felüli vételek. Hiába, a gyomor nagy ur, nem ijed meg a büntetéstől, hanem kifejleszt titkos szövetkezéseket, melyek egymást, de másokat is biztosítanak úgy, hogy az ily üzelmek örökre titokban maradhatnak. így az elvétel egyik neme sem helyeselhető, mert az osztó igazság érzetét nem erősiti. Joggal vethetik a termés elvétel ellenébe, hogy miért nem veszi el akkor az állam a vadásztól az általa lőtt nyulat, a gyárostól, kereskedőtől a posztót, kabátot, cipőt, olajat, kocsikenőcsöt, az erdőből az ölfát, a bányából a szenet, a bankoktól az 5%-on felüli hasznot, a hadiszállítóktól a megélésükön felüli nyereséget ! Ha nincs általános elvétel, különösen ha nincs azon czikkekre nézve, melyekre az őstermelőnek is szüksége van: akkor a részleges elvétel megnyugvás helyett izgalmakat állandósít. Azért minden újabb kísérletezés helyett helyén valóbb az 1917. évi rendszer a vásárlási jogosultság fenntartásával. Minél több ember tudja magát ellátni, annál kisebb teher és felelősség hárul a Haditerményre ; vagy relativ. Ha azonban a tapasztalat azt mutatja, amint tényleg mutatja, hogy az 1916. évi rendszer módosításokra szorul, ezen módosításokkal kell azt megjavítani, nem pedig egy oly rendszerre áttérni, mely minden eddigit felforgat. Ilyen módosítást igénylő részletek: 1. a termés tényleges felvétele, 2. a fejkvóta végleges megállapítása, 3. a vásárlás módozatai ellenőrzésének szigorítása, 4. az őrlési tanúsítvány tartamának időhatár szerinti korlátozása. A termés tényleges felvétele történjék meg a helyszínén a cséplés alkalmával s nem csupán a cséplőgép tulajdonos, A „Nagybánya“ tárczája. Háborús epizódok. Dixmuiden megrohanása. Századunk veszedelmes helyzetbe jutott s ezért előbbre nyomultunk, hogy egyes természetes árkokat használjunk föl védelmünkre. így eljutottunk egy sövény mögött lévő kis árokba, amely mintegy háromszáz méternyire volt az ellenséges ütegek előtt. Tovább azonban nem tudtunk nyomulni, mert a nagyon is megerősített ütegekig egy sik mezőn kellett volna keresztültörnünk s bizony nagyon sokan otthagytuk volna a fogunkat. Az ellenség még mindig a mögöttünk levő tanyát lövöldözte, tehát úgy látszott, nem vette észre, hogy mi előbbre nyomultunk. Belehuzódtunk az árokba, úgy hogy csak a fejünk látszott ki. Erre szükség volt, mert ha az ellenség fölfedez bennünket, rögtön tüzelni kezd ránk, s kitudja, ki marad aiíkor közülünk életben ? Egyszerre csak a mi tüzérségünk is bele fogott a nótába, egyenesen a mi hátunk mögött, a faluban. így tehát mi az ellenség és a saját csapataink tüzérségé között voltunk és nem tudtunk se előre, se bátra mozdulni, mert e területet valósággal elárasztották a gránátok és srapnelek. Négy napig feküdtünk itt étlen-szomjan. Éjjel-nappal rázkódott a föld és rezgett a levegő az ágyuk dörgésétől s alvásra nem is lehetett gondolni. Mellettünk egy répa föld terült el s végre is rászántuk magunkat, hogy hason csúszva s igy elrejtőzve az ellenség elől, odakússzunk egy-egy répáért és azzal csilapitsuk éhségünket. Szomjúságunkat úgy oltottuk, hogy a reggeli harmatot nyalogattuk le a íecsüggő falevelekről és a fűszállakról. Négy nap múlva mégis csak föl kellett adnunk ezt a hadállásunkat, hogy az ellenséget egy másik oldalról megtámadjuk. Dixmuidentől nyugatra húzódtak állásaink. A következő napon esni kezdett az eső és árkainkat öt centiméter magasan vízzel árasztotta el. Bokáig vizben álltunk és viszonoztuk az ellenség tüzelését, mig végre az est beálltával valamelyest szűnni kezdett a puska tüzelés hevessége, de annál inkább dörögtek az ágyuk. Váltakozva tartottuk az őrséget, mialatt a többiek leültek a vízbe s fejüket az árok sáros falaihoz támasztották, hogy egy kicsit alhassanak. Mondhatom, szomorú képet nyújtottunk. Dixmuiden lángokban állott s izzó vörösre festette az eget. Egyszer-mászor még átküldött hozzánk az ellenség egy-két „kék babszemet“, de viszont a város mögött egyenlő időközökben félelmetes világosság villan föl, tompa dörgéstől kisérve. Sziszegve és fütyülve, üstökökhöz hasonlóan röpködtek az ellenséges gránátok, mint egy-egy óriási tűzgolyó, amelyek szikrákat szórva törtek át a levegőn. Óriási dörejjel explodáltak ezek a gránátok, hogy szinte a dobhártyánk szakadt meg bele. Az ilyenkor fölvillanó láng olyan erős, hogy újságot tudtunk olvasni mellette. Halált és romlást hurcolva, repültek az izzó vasszilánkok az éjszakában s elárasztottak bennünket. így telt el az éjszaka. Tűzvörösen kelt föl reggel a nap. „Hajnali pir, a mi korai halálunkat fogod megvilágítani !“ Bizony sokakra nézve igy is történt ez. Megkaptuk a rendeletet, hajnali két óra tájban, Dixmuiden megrohanására. Elhagytuk védőállásainkat s azonnal tűzbe kerültünk. Ugrásszerűen haladtunk előbbre és előbbre a megerősített ellenséges hadállások felé. A levegő és a föld rezgett az ágyuk borzasztó dörgésétől. Húsz ágyúból küldte felénk vészthozó gránátjait az ellenség. Borzalmas volt. S emellé folyton ropogott a puska és kattogtak a gépfegyverek. Az ellenség még a fákon is állított föl gépfegy- reket. Valósággal a pokol völgye volt az, ahova mi most bejutottunk, de csak törtettünk előre. Jobbra és balra hullottak bajtársaink. Egy kis árokhoz érkeztünk, belebujtunk és folytattuk a tüzelést. Egy golyó ütközik bele a puskám agyába, lepattan róla és belefuródik a szomszédom, homlokába. Holtan rogy össze a szegény fiú. Mi többiek ismét kiugruuk az árokból s s előbbre és előbbre bukdácsolunk, mígnem mintegy kétszáz méternyire közelitjük meg az ellenség állásait. Mindig kellemetlenebb lesz a zaj, vadabb a gránátok üvöltése. Bennünk pedig egyre fokozódik a düh. Az ellenség erősítéseket kap, még három gépfegyvert állítanak föl előttünk és ezekből is rettenetes tüzelést indit meg reánk. Csajkámon valósággal dobolnak a golyók,
