Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1917-03-08 / 10. szám
XXV. évfolyam lO-ilSL SSBÓ-iEiŰL. 1917. március lió 3. m TÁRSADALMI ESS Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6- 8 oldalon w*»BS«eBsa«®a*SBi Felelős szerkesztő : ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. A titáni küzdelem. Január 7. Napról-napra szivszorongva lessük a a harcztérről jövő híreket. Önkéntelenül is mindenkiben él a sejtelem, hogy tavaszfordulóra a világrenditő küzdelem oly kul- mináczióját éri el, minő ezideig ismeretlen volt a háborúk történetében. A megpróbáltatásoknak e keserves napjaiban van azonban valami biztató reménység is. Ezideig mindig csak a háború meghosszabbításáról hallottunk. Amikor a hitszegő Olaszország beavatkozott a háborúba, ellenfeleink hivatalosan konstatálták, hogy az a háború meghosszabbítását jelenti; ugyanez a jóslat hangzott el Románia beavatkozásakor is. Az első halvány remény, mely a háború megrövidítését helyezte kilátásba, a központi hatalmak békejavaslatának megtételekor csillant föl. Mindenki hitte, hogy ez a nagy esemény valóban a lehetetlenül hosszúra kinyúlt háború végét jelenti. Ámde a nemes akcziónak hullámgyürüi megtörtek az elvetemültség, a tehetetlen düh, a hódítási vágy szikláin s a felvillanó remény ismét vértengerbe fulladt. Ismét teljesen elborult a láthatár s a küzdő népek messzebb estek a béke lehetőségétől, mint bármikor. Most azután a központi hatalmak erejük tudatában fordítottak egyet a vitorlákon. Úgy látták és úgy érezték, hogy valóban nincs itt már más eszköz, mint a legvéresebb, legkegyetlenebb harc és A „Nagybánya“ tárczája. Huszárőrjárat. Varsó előtt 15 kilométernyire állott az ezred, egy erdő melletti takarásban, mint hírszerző különítmény várva, hogy mily csoportokban nyomul ki a varsói erődítésekből az ellenség. Hátunk mögött folyt a Pilica (körülbelül oly nagy folyó, mint a Vág) és ezen két hid vitt át, egyik a jobbszárnyunkon lévő Warka városa mellett, másik 15 kilométerre lejebb Mihalow falunál. Mindkét helyet németek tartották megszállva. Egész nap ezen a helyen állottunk. Mikor az est beállott, az ezred elvonult Mihalow felé és 3 tiszti őrjárat (Sz. és P. főhadnagyok és én 30 lovassal) parancsot kaptunk, hogy menjünk az éj folyamán előre és az ellenséges csapatokat fölkeresve, maradjunk a közelükben másnap reggelig. (Ez a legveszedelmesebb föladatok egyike, mikor a főcsapatok visszavonulnak és az ellenség nyomul előre; még akkor is félig el van veszve az őrjárat, ha nappal megy; éjjel pedig egyenesen halálba lovaglás.) Koromsötét volt, úgy hogy egymást alig láttuk. Föladatunk súlyosságát és veszedelmességét tudva, nekiindultunk a nagy sötétségnek, várva, hogy mely pillanatban lőnek mindnyájunkat szitává. Keresztül jutva szerencsésen a nagy erdőn, következett a jellegzetes orosz fensik a maga végtelenségével és súlyos homoktalajával, melybe a lovak kimondták Anglia blokádját. Ezzel a hatalmas, erőteljes enunciációval kapcsolatban hallatszott először hivatalos helyről az a kijelentés, hogy ez az eszköz minden bizonnyal meg fogja rövidíteni a háborút. Tudjuk nagyon jól, hogy az entente ott tévesztette el a számitását, ahol a mi kiéheztetésünkkel operált. Ez nem sikerült és most ezt a kétélű rettenetes fegyvert ■ a központi hatalmak egyszerűen vissza- j fordítják és Anglia torkára teszik. Ha a j központi hatalmak kormányai e blokádot nyíltan és hivatalosan ki merték jelenteni, í bizonyára meg van hozzá a kellő eszkö- ■ zük és erejük. Tudjuk, hogy most a háború legborzalmasabb, legrettenetesebb korszaka következik és ha ez a korszak bármily rettenetes is lesz, utolsó része lesz a világháborúnak, amelynek végében már a központig hatalmak népei is reménykedtek. És éppen azért, mert hivatalos helyről, hivatalos hangon hangzott el az a megállapítás, hogy ez az utolsó és kegyetlen eszköz a háború megrövidítését jelenti, minden erőnkkel a haza rendelkezésére kell államink. A kíméletlen buvárhajóharcz megindult s az eddigi eredmények a német ad- miralitás legvérmesebb reményeit is túlhaladják. S e fényes eredményekben leljük fel mi a bizakodó reménységet is, hogy végre vége lesz a minden emberiséget felülhaladó vérontásnak s a népek is már visszatérhetnek a béke áldásaihoz. De addig még nagy napok követkézhasig sülyedtek. Megálltunk egy pillanatra és összenéztünk ; főhadnagyom elneveti magát és fölkiált: — No doktor, most elő a jogtudománnyal! Persze itt minden tudomány csődöt mondott. Úgy álltunk ott, mint ahogy csak sivatagban lehet állani. Körülöttünk rejtelmes csönd, koromsötétség, teljes tájékozatlanság; és még utat sem találtunk. Egyszerre csak messziről kutyavonitás hallatszik, mely a nagy pusztaságban százszorosán visszhangzott. A lovak íölütötték fejüket és mi is elkezdtünk fülelni. Ez a kutyaugatás tudniillik kettőt jelenthet: hogy ott egy falu van és abban ellenség kvártélyozott be, vagy egy a pusztában magában álló ház, benne egy szegény, de annál piszkosabb és jellemtelenebb muzsikkal. Mindenesetre némi tájékozást nyertünk ezáltal a vonitás által és fölcsigázott érdeklődéssel meneteltünk a vonitás irányában. Nem volt nagyon messze a hely, ahonnan a vonitás hallatszott, mégis eltelt háromnegyed óra, mig oda érkeztünk. Minden perczben hol egyikünk, hol másikunk bukott le lovával árokba vagy mocsárba. Nagy óvatosan mentünk tovább mind közelebb és közelebb a vonításhoz. Tényleg ház állt ott, tipikus orosz ház: alacsony, fából épült, kis lyukakkal (ablakok) és szalmafedéllel. Kerülgettük mint macska a forró kását; szaglásztunk. (Mert hiszen ez a roppant nehéz az őrjáratlovaglásnál ; különösen minden a ravaszsággal megkent oroszoknál. Beengedik az őrjáratot az udvarba és aztán egyszerre mindenek! S e nagy napok végig küzdésében mindnyájunknak kezet kell fognunk. A legkisebbnek úgy, mint a legnagyobbaknak. Az utolsó pillanatokban mindenki helyén legyen, hiszen hazánkról, jövőnk- ről, nemzetünkről van szó! A gazdasági háború, mely a harczok- nak véres eseményeit kiséri, fegyelmezettségre, önmegtagadásra kell, hogy bírjon mindenkit. Ne bántson az, ha hiányt szenvedünk, panaszra ne nyíljék ajkunk, ha sok mindenről le kell mondanunk, ha véres verejtékkel kell küzdenünk, hiszen gondoljuk meg, hogy a mi nélkülözésünk, a mi lemondásunk, az is háború, mely előbbre viszi, elősegíti a végső diadal kivívását. A központi hatalmak a harcztereken többszörösen bebizonyították fölényüket s épen erejük, fölényük tudatában tették meg békeajánlataikat. A békeajánlatra az ellenség dölyfös, kihívó válaszát ismerjük. Nem maradt tehát más választás, mint a késhegyig menő, kíméletlen ha.rcz, melynek czélja azonban a háború megrövidítése s dölyfös ellenségeinknek békére való kényszerítése. A békére, melyet emberies- ből, minden hátsó gondolat nélkül aján- tottunk föl nekik. S épen ez okból ez a végső periodus a háború legborzalmasabb, legrettenetesebb korszaka lesz, de a borzalmak, a rettenetességek mögött ott rejtőzik a béke, mely után ma milliók és milliók sóvárganak. Hős katonáink, akik már harmadéve nünnen csak úgy süvít a golyó.) Miután hosszabb kutatás után megállapíthattuk, hogy ellenség nincs a házban, kiczibáltuk a muzsikot és kikérdeztük mindenfelől. Természetesen semmiről se tudott semmit. A ház előtt két irányban taliga-ut vezetett. Tanácskozást tartottunk, hogy egyáltalán tovább menjünk, vagy ha megyünk, merre ? P. főhadnagy a továbbhaladást lehetetlennek tartotta a pokoli sötétség miatt és azt javasolta, hogy — tekintettel az esőre is — huzzuk meg magunkat a ház mellett levő csűrben. Már majdnem tett lett a javaslatból, mikor azon aggodalmamnak adtam kifejezést, hogy ez nem jó hely, mert ut mellett fekszik, a paraszt sem tetszik nekem és itt könnyen meglephetnek. P. főhadnagy — kit a rettenetes idő és eső egész türelmetlenné tett, idegesen kérdezte, hogy: — Hát hova akarsz menni ? hiszen a rettenetes eső és hideg minket is, meg a lovakat is tönkreteszi. Sz. főhadnagy, ki eddig komoran hallgatott és szép, igazi magyar arczán meglátszott, hogy a komoly helyzettel teljesen számolt és lemondott a visszatérésről, nyugodtan jegyzé meg: — A doktornak igaza van, olyan az érzésem, hogy itt baj lesz. Hallgattunk mind a hárman és a huszárok elszántan figyeltek, hogy mit határozunk. Egyszerre vagy 150-200 lépésnyire oldalt a háztól a homoksivatagnak a taliga-uttól baloldali részén sötét folt látszott és amellett kis lámpafény csillogott néha-néha. Azt mondom Sz. főhadnagynak:
