Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1917-02-08 / 6. szám
I TÁUSADALMI ÉS SS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6—8 oldalon Felelős szerkesztő : ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők Hirdetések felvétetnek Kovács Qyula könyvkereskedő üzletében is. A köztisztviselők és a közönség. Február 7. Köztisztviselőnek lenni, — kivált a háború kitörése óta — valóban nem irigylésre méltó. A hadbavonulás miatt megfogyatkozott köztisztviselői karra a hivatali teendőknek egy egészen uj, eddig ismeretlen komplexuma zudult. A háborús törvények és rendeletek egész tömege folytonos tanulást, gyors és felelőségteljes intézkedést kíván. Különösen áll ez a szorosan vett közigazgatásra, melynek háborús tevékenységi köre fontosságban csaknem a hadvezetési tevékenység mellé emelkedett. A közigazgatás a nagy idők következményei folytán messze túllépte — egyébként is tág — kereteit, s nem volt a háború által teremtett olyan helyzet, vagy a hadviselés folytán olyan kivánalom, mely megoldását, vagy kielégítését ne a közigazgatástól várta volna. És az annyit ócsárolt magyar közigazgatás — dicséretére legyen mondva, — mintegy poraiból élemedett Phönix, uj erőre kapott, és óriási mértékben, megnövekedett működési körében általában véve derekasan megállotta a helyét, s ezért a legmagasabb helyen is elismerésben részesült. Szerencséje a magyar nemzetnek, hogy mig sorsa egyfelől olyan katonákkal áldotta meg, kik különböző harctereken dicső tetteikkel a világtörténelem lapjaira Írták fel neveiket, másfelől olyan tisztviselői karral rendelkezik, mely a belső fronton a legnagyobb kitartással küzd a háború okozta nehézségekké]. Nem rajta múlik, ha ez a küzdelem nem jár mindig a kellő eredménnyel, ami sokszor a közönség elégedetlenségét vonja maga után. Régi hibája a magyar közönségnek a hatósággal való elégedetlenség és mindenért a hatóságnak okolása. Ne keressük, hogy a hatóságok vagy a közönség ennek az okai, de az a tény, hogy a magyar közönség a legfegyelmezetlenebbek közé tartozik s ezért a háború által előidézett korlátozásokat, szigorú intézkedéseket, fegyelmet nagyon nehezen viseli s a kormánynak feltétlen magasabb hadi érdekeket szolgáló rendeletéit végrehajtó hatóság iránt általában nagy antagoniz- mussal viseltetik. A rendeletek tulszigoruságának s azok erélyes végrehajtásának többnyire a közönség az oka. A mi közönségünk ahelyett, hogy a hatóságot nehéz munkájában támogatná, s a mindennél fontosabb hadiérdekek szolgálatában segítené, ahol csak lehet, a hatóságok kijátszására, félrevezetésére törekszik. Alig jelenik meg egy uj rendelet, már is azt a kibúvót keresi, melyen át annak rendelkezéseit megkerülheti. Mig a németek versenyeznek abban, hogy a kiadott s az ő érdeküket is szolgáló rendeletek minél szigorúbban megtartassanak, s az ellenszegülő valóságos erkölcsi megvetés tárgya, addig nálunk valóságos virtusszámba megy a hatósági intézkedések kijátszása s a magánérdekeknek a közérdek rovására való istápo- lása. r És ez annyival érthetetlenebb, mert ugyanez a közönség némán tűri az élelmicikkek és ipari termékek árának minden mértéket meghaladó folytonos emelkedését, mely feltétlenül érzékenyebben sújtja, mint a hatóság bárminő szigorú intézkedése. Az áremelkedések megakadályozását célzó hatósági ármegállapítás sikere is nem a hatóságon, hanem a közönségen, az országszerte nem egységes rendelkezéseken és a fogyasztók szervezetlenségén dőlt meg. Amilyen elismerés illeti a magyar közönséget azon számos erényért, melyeket a háború alatt tanúsított, viszont ezen hibáit és fogyatékosságait nem lehet letagadni. Ha valaki, úgy a magyar köztisztviselői kar megtette a háború alatt a maga kötelességét s mint a közönség tagja, szintén végig élte mindazon korlátozásokat, nélkülözéseket, melyek ily hosszú háború alatt a polgári lakosságot is sújtják. Sőt a köztisztviselőt fokozottan sújtotta a háború, mert a háborús pótlékok korántsem állanak arányban a hihetetlen A „Nagybánya“ tárczája. Fejtetőn az Északi=tengerben.*) Elhatároztam, hogy a következő éjjel tizenegy és egy óra között, amikor legnagyobb a sötétség, viz alatt haladok a villamosgépekkel. Mikor a hosszú nyári napnak esthomályában alámerültünk, még alig fújt a szél, de magas ellenhullámok jártak, biztos jele annak, hogy a szél néhány óra múlva viharrá fog növekedni. Éjjel két óra felé parancsot adtam a felbukkanásra. Naszádunk egyre vadabb hányódásán hamar észrevettem, hogy valóban itt a vihar s hogy vele együtt bizonyára még erősebb lett a tenger háborgása. Hajónk időről-időre valóságos ugrásokat végzett, mi azonban nyugodtan kifujtattuk a víztartályokat s tisztességgel felszínre kerültünk. Már látócső-mélységből igyekeztem körültekinteni; ámde ekkor még majdnem lehetetlen volt látni valamit, mert a látócső minden pillanatban vaskos vizhegyekbe fúródott bele ; ehhez járult még a szürkület félhomálya, amelyben a felénk gördülő hullámok a látócsőben még nagyobbnak és ijesztőbbeknek tetszettek. Végre egészen a viz színére jutottunk és én a toronyba mentem, hogy a vadul táncoló tenger felett teljes kilátását nyerjek. Ez aztán jeles idő volt. Köröskörül fakó szürkületi világításban hihetetlenül magasra szökő hullámhegyeknek boszorkányüstje, a tete*)Kőnig Pál búvár tengerhajó kapitány most megjelent A Deutschland útja czimü nagyhirü könyvéből. jükön habkoronák, melyekről a szél lefújja a vízport és sziszegve kergeti át a levegőn. A búvárhajó kínosan erőlködött a hullámok ellenében és sokszor erősen visszavágódott; természetesen az egész fedélzet el volt árasztva; minden pillanatban nekiugrott egy-egy hullám a toronynak és sürü permetezéssel csapott el fölötte. Megkapaszkodtam a „fürdőkád“ mellvédjén és végigkutattam a látóhatárt. Különös látóhatár volt egymás között és egymás mellett kulisszaszerüen át meg át tolódó vizhegyekből. Épen parancsot akartam adni, hogy indítsák meg az olajgépeket, ekkor — — mi ez ? Az a sötétebb sáv ott, nem füstlobogó az?... De már is elém tolult egy nagy hullám taraja, felnyúlva a szürke égbe . . . Vártam s mereven néztem a messzelátó- val, amig megfájdult a szemem . . . Ekkor újra feltűnt a fekete sáv . . . és valóban sötét füstfelhő volt----------------------és ek kor, ekkor: egy árboc csúcsa, vékony, mint a tű, de már elkaptam a messzelátómmal; és most, most-------------szememet szinte belefúrom a messzelátóba-------amit éppen meglá thatok egy pár pillanatnyi hullámvölgyön át, az a sötétebb valami ott . . . fölötte füst . . . négy alacsony kürtő ! . . . Teringettét, ez torpedóromboló !--------Egy ugrásssl bent vagyok a toronyban, bevágom a torony csapóajtaját: „Riadó!“ - Gyorsmerülés ! — - Elárasztani! - Mélységi kormány!----Húsz méterre leszállni !“-----Min dezt a parancsot egy lélegzetre kiabáltam. De a végrehajtás ! Ilyen háborgó tenger közepeit az ellenlemerülés minden tapasztalás szerint majdnem az őrülettel határos . . . De mi mást tehetnék ? A romboló már meg is láthatott minket. . . Alá kellett merülnünk, amily gyorsan csak lehetett. Alattam, a központban, az emberek néma sietséggel dolgoznak. A gyorsszellőztetők ki vannak nyitva, a sűrített levegő kiszisszen a tartályokból — a sülyesztőtelepek minden hangnemben énekelnek . . . Összeszoritott ajkakkal állok, kitekintek a toronyablakon köröskörül a tomboló tengerre, lesem az alámerülés első jelét . . . De még mindig látom a hajó fedélzetét, mindegyre fel-felránt bennünket egy-egy hatalmas hullám------Tö bbé egy pillanatot sem szabad vesztenünk. Még erősebben állíthatom be a mélységi kormányt s megparancsolom : — Mind a két gép a legnagyobb erővel előre ! . . . Az egész hajó megremeg és dübörög a gépek hatalmas nyomása alatt s valósággal szökelni kezd ; majd támolyog a háborgó hullámok között . . . még mindig nem akar alá- szállani ? . . . Aztán egyszerre a hajó orra egyetlen rántással lemélyed a vízbe és egyre nagyobb lehajlással rohamosan befúródik a mélységbe. A pirkadásnak induló napfény eltűnik a toronyablakoknál, a mélységmérő manométer gyors egymásutánban kettő — három - hat — tiz métert mutat . . . Ámde a naszád lefelé hajlása egyre nagyobbodik.