Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1917-01-04 / 1. szám
4 NAGYBÁNYA 1917. január 4. és a város önzetlen szolgálatában eltöltött 34-ik évében, nemesen eltöltött szép hosszú élet után mint a család nesztora, rövid szenvedéssel az Urban csendesen jobblétre szenderült. Drága halottunkat folyó hó 5-én délután fél 3 órakor fogjuk a róm. kath. vallás szertartásai szerint örök nyugalomra helyeztetni a városházi lakásból, jó lelkének üdvéért pedig az engesztelő szentmisét folyó hó 6-ikán, reggel 3 órakor fogjuk a Mimdenhatónak íelajánltatni. Nagybánya, 1917. január hó 3. Kegyes Ur Jézus adj neki örök nyugalmat! Egy kis tévedés. A Szatynár megyei Köz- löny-ben olvassuk, hogy a lemondás folytán megüresedett nagybányai rendőrkapitányi állásra pályázatot hirdettek s a pályázatot f. hó 20-ig kell beadni a főispáni hivatalhoz. Ez egy kis tévedés s ez a híradás bizonyára a felsőbányái rendőrkapitányi állásra vonatkozik, mert lemondás folytán az üresedett meg. A „Vasárnapi Újság“ deczember 31-iki, újévi száma rendkívül gazdag tartalommal jelent meg: Cserna Károly szép rajza az újév hangulatát rögzíti meg, az érdekes képek egész tömege harcztereink eseményeivel foglalkozik. Szépirodalmi olvasmányok: Szőllősi Zsigmond regénye, P. Abrahám Ernő novellája, Szigma tárczája, Pontoppidan regénye. Egyéb közlemények: czik és kép a magyar hegymászó katonákról s a rendes rovatok: A háború napjai. Irodalom és művészet. Halálozás. A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyedévre öt korona, a „Világkróniká“-val együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egye- tem-utcza 4. szám.) Ugyanitt megrendelhető a „Képes-Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér. Az újév. Ködös, esős őszi idővel köszöntött be az újév. Az uj-év délelőttjén még néha meghasadt a felhők kárpitja, látható volt az ég kékje s fölragyogott a napsugár is, de már délután szürke, piszkos fellegek takarták el az eget s az eső is szakadni kezdett. Azóta csak rövid szünetet tart, majdnem mindig folyton esik. Ilyen abnormis időjárás a tél derekán még aligha volt. Csak tavasszal be ne állítson ismét a késői tél. Halálozás. Városunk egyik régi, tisztes iparosa hunyt el Miskolczy Sándor timármester személyében. Nagy időt ért el s 81 éves korában ragadta el a halál. A boldogultat f. hó 2-án helyezték örök nyugalomra nagy részvét mellett. A visszhang. A Nagybányai Hírlap mai számában A visszhang czimen Égly Mihály szerkesztőnknek egy régi tárczáját hozza, mely az 1895-ben a fővárosban megjelent tárczakö- tetében is megjelent. Semmi kifogást nem emel a tárcza írója a közlés ellen, de azt még sem hagyhatja! szó nélkül, hogy a tárcza, melyet annak idején egyik fővárosi irodalmi társulatban is bemutattak, rettentő kihagyásokkal, teljesen agyontorzitva jelent meg. Még jó, hogy a tárcza írója nevét is kifeledték a tárcza alól, legalább nem kell mentegetőznie érette. A vöröskereszt kórház. Felkérettünk a következő sorok közlésére: Belépünk az uj évbe s ezzel együtt a háborús esztendők negyedikébe ; ez alkalommal kötelességemnek tartom, hogy mindazoknak, kik a nagybányai vöröskereszt 120 ágyas hadikisegitő kórházának működését és fentarthatását elésegiteni, pótlólag f elsze- relésiitárgyakkal ellátni és sebesült katonáink jobb táplálkozását rendezni, ahoz anyagi áldozatokkal hozzájárulni szívesek voltak, hálatelt szívvel megköszönjem; különös hálámat kell kifejeznem a felügyelő- és ápolóhölgyeknek, kik nemcsak kitartó szorgalommal, buzgósággal, de valóságos önfeláldozással voltak képesek honleányi kötelességüket teljesíteni és lovag dr. Berks Lajos generalis orvossal segítségemre lenni. Az irgalmasság! cselekedet a legszebb erény és lelki megnyugvást, jóleső érzést kelt mindnyájunkban, hogy nekünk, itthon maradottaknak alkalmunk volt hazánkért, királyunkért és hős fiainkért megtenni azt, ami erőnkből kitellett. Azon reményben, hogy Istennek szent kegyelme megengedi, miszerint biztos győzelmünk tudatában, továbbra is azok maradunk, kik voltunk: mindnyájoknak szívből békességes újévet kívánok. Hogy pedig a jószivü és kegyesen adakozó mélyen tisztelt közönség is tájékozást nyerhessen hadikisegitő kórházunk beléletéről és működéséről, bátorkodom közölni a következőket: Hadikórházunk megnyitása óta gyógykezelés alatt volt 2018 sebesült beteg katona, ezek közül gyógyultan csapattestéhez bevonult 1550, más kórházba utaltatott 362, meghalt 10, további I gyógykezelés alatt marad 96. Az ápolási napok összege 62051. Nagybánya, 1916. dec. 30. Dr. Kádár Antal főorvos. Adomány. Bajnóczy Sándor gyógyszerész mint minden évben, úgy“ az idén is 100 koronát küldött dr. Makray Mihály polgármesterhez, hogy a szemérmes szegények között ossza szét. Az adományért a polgármester lapunk utján is köszönetét fejezi ki. Királyunk imája gyűrűk. Az Országos Had- segélyző Bizottság igen Ízléses gyűrűket hozott forgalomban feleljthetetlen emlékű jó királyunk A király imádkozik cimü közismert képének dombornyomásával. A gyűrűk, a melyek ezüstből készülnek és 2 koronáért rendelhetők meg a fent nevezett bizottságánál (V. Képviselőház) már eddig is tetemes összeggel gyarapították hadban elesett derék katonáink özvegyeinek és árváinak segélyalapját. A bizottság bizton reméli, hogy most, a midőn nemes királyunk eltávozott az élők sorából, nagyközönségünk még melegebben karolja fel e hazafias vállalkozást, a mivel nemcsak a nemes célnak áldoz, de szép emléket szerez meg magának a fenkölt király arcvonásában js. A karácsonyi hangverseny tiszta jövedelme 560 koronára rúgott. Ebből a rendezőség 280 koronát a nagybányai rokkant katonák alapjára szerkesztőségünkhöz, 280 koronát pedig az erdélyi menekültek részére Az Est szerkesztőségéhez küldött be. Valóban a hangverseny közreműködőit nemcsak a nyújtott művészi élvezetért, hanem a jótékony czél szolgálataiért is a legteljesebb elismerés illeti. Megjelent a Magyar Hősök Albuma czimü pompás ajándékalbum, melyet a PESTI NAPLÓ minden éves előfizetője ingyen megkap. Kérjen mutatványszámotI Kiadóhivatal: Budapest, Vilmos császár-ut 53. szám. Hadi emlékek katalógusa. A hősök emlékét megörökítő országos bizottság egy katalógus sorozatban fogja kibocsátani azoknak a szabadon álló hadiemlékeknek, katonasiroknak, emléktábláknak és emléklapoknak terveit, amelyeket magyar művészek a bizottság felkérésére készítettek és fognak készíteni. A bizottság ezzel azt a hazafias és művészi célt kívánja szolgálni, hogy a hősök emléke mindenütt, még a legkisebb községben is és a legszegényebb hajlékban is művészi emlékjellel örökítessék meg. Működése teljesen altruisztikus jellegű. Maga a belügyminiszter a törvényhatósághoz intézett egyik rendeletében melegen támogatja a bizottság nemes törekvését, amelynek első dokumentuma az a katalógus, amely a bizottság kiadásában Lukács György elnöklése mellett Györgyi Kálmán szerkesztésében most került ki a sajtó ^pl. A rendkívül szép, művészi Ízlésű katalógus pompás reprodukciókban mutatja be a magvar művészek hadiemlék terveit. Ott találjuk benne Györgyi Dénes, Almási Balogh Lóránt, Beichi Kálmán, Hikisch Rezső, Spiegel Imre, Horváth Béla és H. Pintér Gyula, Tóth Gyula, Vágó László, Spiegel Frigyes, Jónás Zsigmond, Sváb Gyula, Brassován Szilárd, Hoepfner Guidó, Kertész K. Róbert, Tschouke Hermann, Janszky Béla, Vágó József, Bethlen Gyula, Konya Zoltán, Thein János, Vass Viktor, Kallós Ede, Kovács Erzsébet, Braun Arnold, Moiret Ödön, Pongrácz fekszenek a lövészárokban, mint a házőrző kutyák és időről-időre keményen megugatják az ellenséget. A gyalogosok elnevezték az egyiket Carlinonak, a másikat Viconak; Isten tudja, miért. És igy megszemélyesült ez a két ágyú, mint a hogy a háborúban lelket és életet nyer minden tárgy; mind ellenség vagy jó barát, még az egyes sziklák is, melyeknek pedig sohasem volt nevük. így minden völgytorok, min- don hegyfok aszerint, hogy védelmez-e vagy fenyeget, a katonák szemében valami mesés misztikus életet él; regés személy mind, melyet szeretnek, tisztelnek vagy félnek tőle, helyzete és hatása szerint. Bravo Carlino! és Car- lino vitézül ugatta az osztrákokat, egyre-másra köpködve fejéjük a srapnelleket. A roham. Este félnyolcz órakor rohamunk elérkezett a Castello Rosso tövébe. Itt azonban a természet maga erős védőpontokat teremtett az ellenség számára. A mi támadásunk itten holt- vontra jutott s megállt. Veszteségeink egyre pövekedtek a támadás ez utolsó szakaszán. Nenéz volt idáig az ut. Lassú lépésben kellett át- honulnunk széles hómezőkön, melyet szabadon vert, söpört az ellenség bősz tüze. Sürü golyózáporon rohantunk keresztül és halottak barri- kádjai épültek seregünk mögött. Amerre mentünk, mindenütt olasz sebesültek teste szegélyezte a hómezőt. Ha ki elhaladt ily sebesült közelében, beleszurta a hóba az Alpenstockját, hogy a sereget követő Vöröskereszt rátaláljon majd a sebesültekre. Leírhatatlan volt a lelkesedés, mikor a Castello Rossoban végre találkoztunk az elveszettnek tartott csapattal. Tisztek és legénység ölelkeztek és csókolództak örömükben. Hanem a Castello Rossoban már minden menedékben rakáson hevert a súlyos sebesült. Ide már tisztán elhallatszott az osztrákok gúnyos kiáltozása lövészkaikból. „Gyertek le olaszok! Gyertek le gyávák!“ kiáltották kaczagva. A lövészárkaik alig néhány száz méter messziségre voltak, de magasabban állottak, mint mi és ezért ők voltak a helyzet urai. Hogy puskavégre kaphassuk őket, fel kellett volna kapaszkodnunk a meredek és sikamlós lejtőn, hol a világitó hóleplet barázdákra szántotta az osztrák géppuskák pokoli tüze. A bersaglierik nekirohantak a lejtőnek, de megtizedelve tértek vissza. Be kellett várnunk az éjszakát. Este kilenczkor azután csillogva emelkedett égre zöld rakétánk: az éjszakai támadás megbeszélt jele. Akkor egyszerre indultak rohamra a mieink az egész vonalon. Hanem az éjszakai sötétre kár volt számítanunk. Az egész égboltot hamarosan elborították az osztrákok gyújtó röppentyűi és állásaik fölött hirtelen ki- gyuladt egy hatalmas fényszóró fehér lángja. Az egész vidék az éjszakai harczok remegő regés fényében égett. Az osztrák géppuskák nem pihentek egy pillanatig sem. És a meztelen havon minden mozgó test elkerülhetetlenül magára vonta az osztrákok tüzét. Pokoli színjáték volt ez a csodás azúr világának rezgő fénysugarai mellett. A gyalogságunk és néhány osztag alpini súlyos veszteségek árán lassan haladt előre a hegyoldal legjárhatóbb részén, ahol kiásta az Anger vízesése. Hanem a voltaképpeni fronttámadás nem haladt egy lépést sem. Keményen tartottuk magunkat az elfoglalt állásokban. Ott állottak katonáink belekapaszkodva görcsösen a szirtekbe, ráfüggeszkedve a sziklákra, befész- kelődve a hó közé; egybeolvadva mintegy a hóval és a kővel. Nem egy helyen az egész őrsereg úgy tartotta egymást kézen fogva, mint a karban játszó gyereksor. így állottak az al- pinik, egymásba harapott fogakkal, halálraszán- tan, makacsul, hogy nem engednek egy tapodtat sem, ha mind itt vesznek is a hó és kő alatt, így, mozdulatlanul, mereven daczoltak a sziklán. •Testüket üvöltve verte az északi szél, de ők már nem érezték a fagyot, a hideget, a halált; elnémultak és nekikeményedtek, mint a vén hegyek maguk. Emelt fejüket glóriába szőtte az osztrák fényszóró sugárkévéje és a röppentyűk kék sugaránál nekifeszült, figyelő testük egybeolvadt a százados kövekkel. Tizenegy órakor éjszaka rohamra indultak megint. Megint vérszin röppentyű jelezte a támadást és az emberi hangyaboly megint nekiindult a bérezek fokának. Vérfoltok maradtak mögötte a hóban s a haladó emberkigyó mentében egyre fogyott, egyre vékonyult, de ment, de csúszott előre, fölfelé. Néhol alig hét méterre volt már a csúcstól, másutt ötven métert kellett még kapaszkodnia. Lassú kigyózással haladhattak csak, szűk gázlókon mérték át a hó oczeánját, meztelen mellüket feszítették az osztrákok rettenetes tüzének; ám hiába volt minden erőfeszítés és hősiesség; a rohamvonal mindenütt megtörött. A legközelebb eső pontokon már meg-
