Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1917-01-18 / 3. szám
hogy sötét éjszaka ne boruljon, gyáva tétlenkedésünk miatt nemzetünkre. Bibliai nagy, szép és igaz gondolat az, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. Mint Krisztus ostorral verte ki a kufárokat a jeruzsálemi templomból: verje ki a társadalom, a hatóság, az állam s ostorozza a megvetés lánggal égő korbácsával a mai viszonyok között is tétlenkedő heréket. Vegye el az állam például a hadi segélyt azoktól, kik úgy munka nélkül jutván pénzhez, nem akarnak egyáltalában dolgozni s renyhe kolonczokként csiingenek a munkás társadalom testén. Tanítsuk az iskolákban, mutassuk példánkkal, kirdessük a házak tetőiről is, hogy ma az igazi hazaszeretet a hű, a becsületes, a fáradságot nem ismerő munkálkodásban áll. Lovag Csiky Lajos. 1917. január 18. ____________________________ Sz ervezkedjünk. Január 17. A borzalmas világháború dühöng s még ha mielőbb béke lenne, abban az esetben is a folyó évi mezőgazdasági munkára és termelésre keményen kell szervezkednünk. így könnyíthetjük meg majd a reánk nehezedő gazdasági és megélhetési nehézséget s igy készülhetünk azoknak az élelmezésére is, akiket az iszonyatos harczból a Végzet haza vezet. A szervezkedésnek két része lehet. A termőterületet kell biztosítani s a megfelelő munkaerőt szervezni. Terület Nagybányán van elég. Azonkívül, hogy a lakósok egy részének némi termelési foglalkozása is van, a városnak annyi a területe, amennyi csak kell azoknak, akik ezt igénybe venni akarják. Tavaly tavasz táján azzal az ötlettel állottam elő, hogy a város azt a területet, amely a régi vásártérből s azon alól a megyei ut és a Zazar között fekszik, szántássá fel s vettesse be kukoriczával a város és kapáltassa meg a hadsegélyesekkel, akiké lett volna a szántásvetésnek költségein kívül minden termés. Ez az ötlet vagy késő volt, vagy egyéb ok miatt eredménytelenül hangzott el. Hallom, most a közélelmezési bizottságnak egyik tevékeny tagja ugyanezt más megoldási móddal felvetette s mert idejében tette és mert a gondolata tetszik a bizottságnak is, a gondolat testet ölt. Ennek pedig mindazok, akik a közélelmezésnek ügye iránt érdeklődnek, csak örvendeni fognak. Helyes, hogy a közélelmezési bizottság a jövőre gondol. Azonban már most foglalkozni kellene azzal, hogy ha az a terület művelés alá jő, legyen szántóiga rendelkezésre. Tartani lehet attól, hogy a kövekező tavaszi szántás még nehezebben lesz teljesíthető, mem előtt tüzes szikrák táncoltak, kétségbeesett erőfeszítéseket tettem, hogy mozdulni bírjak, nem, hiába, mintha vasfogó szoritná minden tagom. A borzalomtól, halálfélelemtől rekedten ordítottam segélyért, - talán csak azért, hogy a mellettem haldokló ember kínlódását, fogcsikorgatását, hörgését ne halljam! Fenn már csend volt, - távolabb zajongott a harc, -- ismét nehéz ágyuszó morajlott. — Mintha elcsendesedne a haldokló, — talán már meghalt, - istenem, Istenem, csak haljon meg már, haljon meg, mert megőrülök! Nem ! Szaggatott hördülések, egy-egy nehéz vonaglás, borzalmas nyögés, - rettenetes kínjai lehetnek, - mit csináljak. Úristen, mit csináljak, itt megkell bolondulni, a fejem nyilallott, zúgott, a hideg verejték ömlött egész testemen! Mély, szinte ugató, tuloló, nehéz kin- hangok, — még él ! - Irgalmaz Isten, végezz vele, - irgalmas Isten öld meg már, - ha belelőhetnék, ha megölhetném, — mert igy ő fog megölni engem . . .- Borzadva összerándulok, - a fejemet megérinti valami, - lassú nyomást érzek, az arcomat forró bűzös lehelet éri. - Egek Ura, a haldokló lecsúszik a rajta keresztülütött karókon, rám, egyenest rám, - a nehéz nyomás a fejemen elviselhetetlen kezd lenni, a vonagló, folytonos görcsös remegésben levő test rámnehezedik, a lábak jobbról-balról kapálóznak, rugdalnak, az arczomhoz nyomódik a halálveri- tékben fürdő szőrös, rángatózó arca, - nehéz, fuldokló hörgés nyög a fülembe, vér és köny NAGYBÁNYA mint az előző háborús években, mivel kevesebb az ember és kevesebb az iga. Úgy a városról, mint a környékéről biztosítanunk kellene azt. E tekintetben, amennyiben a környékbeli községek adják Nagybányának is az igát jó részben, talán azok hatósági vezető embereinek kellene segítségére jönni a városi népnek. Ha a szántás valamiképpen teljesítve lesz, a kézimunkaerőt kell biztosítanunk. Ezt pedig csak a hadsegélyesek utján lesz kivihető. Es ezt ki lehet vinni, csak hatósági hatalom és erély kell hozzá. Ha a hatóság emberei annyira igénybe vannak véve háborús és más természetű dolgokkal, hogy ennek teljesítését képtelenek elintézni, másoknak a bevonásával, de okvetlenül meg kell tenni. A czél közérdek s ezért a czélért dolgozni kötelesség. A hadsegélyeseknek a mezei munkára való alkalmazását úgy kell szervezni, hogy minden gazda minden munkára megkapja a maga szükséges napszámosát kellő időben. Csak igy lesz megvalósítva az az előrelátást igénylő terv, hogy műveletlenül föld ne maradjon s hogy nagyobb terület jöjjön mivelés alá, mint eddig bármikor. Tegye meg mindenki, amit tennie kell és lehet. Székely Árpád. HIRE k. Január 17. Személyi hírek. Dr. A. Nagy Gábor ügyvéd, főhadnagy két heti szabadságra haza érkezett. — Vajay Imre városi tisztviselő, hadnagy, az olasz frontról rövid szabadságra haza érkezett. — Dr. Markovits Márton marosvásárhelyi ügyvéd, zászlós pár napot itthon töltött. Főmérnöki kinevezés. A pénzügyminiszter Kápolnai Paner Viktor bányamérnököt főmérnökké nevezte ki. Kende Zsigmond báró. Egyik fővárosi lap híradása szerint őfelsége a koronázás alkalmából szokásos rangemelések sorában Szalavsz/cy Gyula főispán és Ivánka Lászlóval együtt Kende Zzigmond szatmárvármegyei nagybirtokost is bárói rangra fogja emelnh Szatmárvármegye külső hadszinterület. Sándor János belügyminiszter táviratilag közölte, hogy Szatmár-, Bereg- és Ugocsavármegyék január hó 15-től a külső hadműveleti területhez tartoznak. Ennek az uj beosztásnak a közönséget legközvetlenebbül érintő következménye az, hogy utazási igazolvány nélkül utazni nem lehet. A kishitüek e beosztásból máris messze menő következtetéseket vonnak le. Nagyon természetes, hogy e férfi hiszterikák ijedezése semmi alappal nem bir; a legközelebbi jövő lesz a legfényesebb czáfolat az aggoskodó találgatásokra. és nyál csurog az arcomon, — felüvöltök az undortól, irtózattól, reszketve, mint egy veszett eb, — agyonnyom ez a rettenetes kisértet, a fejem isszonyuan fáj, lüktet, egész testem zsibbadni kezd, őrülten ordítok, rimánkodom : „Irgalom, irgalom, — halj meg, dögölj meg már, — Istenem, irgalmazz, segítség.“ . . . — Fenn már csend van, — tompa nyögések, fájdalmas kiáltások kelnek az éjben, mint visszhang az ordításomra: „Segítség, — szanitéc, — Istenem, — meghalok . . .“ a sebesültek, haldoklók kiáltásai . . . — Mellettem az ember már nem mozdul, nem szól, — merev élettelen test szorul hozzám, az arcomhoz nyomódott arc borzasztóan hideg, nedves hideg, érzem a nyitott száját — nehéz cseppek hullanak — vér? vér? — nem, eső, viz — csakhamar zuhogni kezd, hideg nedvesség folyik végig rajtam, — a halott bűze fojtogat, a rámnehezedő teher elnyom, összeprésel, a lélegzetem nehéz, — térdig vízben állok már! — Valami susogást hallok, — valaki szólít, suttogó szó, - ez az ember itt, — ez a halott — ez beszél velem, - nem értem mit mond, csak suttog a fülembe, - nevet, száraz, zörgő nevetés, - most, most őrülök meg . . . — Kedves Barátom, — maga sápadt, — ne haragujon, — de igy volt az egész ! ! a végén megbolondultam egy kicsit ! Mikor négy hét múlva magamhoz tértem a kórházban, akkor hallottam, hogy az embereim a kacagásom után találtak rám, — kacagtam, folyton, rekedten, 3 Tanulmány ut. A közellátási bizottság fölkérésére dr. Vass Gyula és Sólyom Ferencz bizottsági tagok tanulmányi útra rándultak ki Szatmárra, hogy az ott működő közélelmezési bizottság mintaszerű működését tanulmányozzák. A szatmáron szerzett értékes tapasztalatokról Sólyom Ferencz bizottsági tag lapunk mai számában számol be s érdekes czikkére külön is fölhívjuk a figyelmet. Szép adomány. B. Kováts Sándor erdődi főszolgabíró 10.000 koronát adományozott a hadi árvák javára. Ezt az összeget hozzácsatolják egy másik hasonló adományhoz, hogy abból vármegyénkben egy nagyobb alapítványt létesítsenek. Az Érdekes Újság és a koronázás. Fürgeségének ismét újabb tanujelét adja Az Érdekes Újság, mely már a kedden megjelent 1917. évi 1 számában a királyi pár bevonulásáról, a koronázásról és annak minden részletéről kimerítő képes tudósítást, rengeteg fényképet és művészi rajzot közöl. A 68 oldal terjedelmű gazdag kettős szám ára 60 fillér. Vármegyei bizottságok választása. Szatmárvármegye közigazgatási bizottsága legutóbb tartott ülésében választotta meg az egyes bizottságokat. A fegyelmi választmány rendes tagjai: Kende Zsigmond, dr. Falussy Árpád, Plachy Gyula, Kacsó Károly; póttagok: Szuhányi Ferencz és Bodnár György. Arvaügyi fellebbviteli küldöttség rendes tagjai: N. Szabó Antal, Toóth Mór; póttag: dr. Vetzák Ede. A főispán kinevezte rendes tagul dr. Falussy Árpádot, póttagul dr. Böszörményi Emilt. Gazdasági albizottság : Toóth Mór, Madarassy Dezső, Oszta- dál Jenő, Ajtay János. Pótadó elleni felszólam- lási küldöttség: Jármy Andor, Toóth Mór, Madarassy Dezső, dr. Vetzák Ede. Adóügyi bizottság. Rendes tagok: N. Szabó Antal, dr. Falussy Árpád, Madarassy Dezső, Jármy Andor. Póttagok: Domahidy Viktor, Toóth Mór. Tanítói nyugdíjügyi bizottság : Madarassy Dozső, Toóth Mór. Ki mennyit jegyzett? A vármegyénkben jegyzett hadikölcsönökről még nem készült el a végleges kimutatás. De pár adat máris rendelkezésünkre áll. E szerint Felsőbánya 230.000 koronát, Nagykároly 3,420.650 koronát, Nagybánya 818.450 koronát, a mátészalkai járás l, 269.450 koronát, a nagybányai járás 319.000 s Szatmár városa 8,500.000 koronát jegyzett. Akinek nyolcz katona-fia van. Özv. Török Józsefné nagybányai lakos, Török József volt m. kir. főerdőőr özvegye azon ritka szülők közé tartozik, akinek nyolcz katona-fia van s a nyolcz fiú közül hét van a harcztéren. A vitéz katona fiuk a következők: Török János városi erdőőr, mint honvéd főtüzér a háború kezdete óta az orosz fronton szolgál; Török József városi rikácsolva kacagtam és hangosan beszélgettem a kollégámmal, azzal a halottal, — arc az arc mellett, vértől fekete kezei görcsbe szorulva markolták a vállamat . . . Két karó ment át rajta, testéből kimeredtek a vörös hegyek - erős szibériai orosz volt, soká bírta, — éppen addig, mig én az eszemet elvesztettem ! Mikor kettőnket kihúztak - együtt - végig össze voltunk ragadva a megkeményedett vértől, - én épp oly merev, véres és hideg, mint a halott - én kacagtam, kacagtam eltorzult arccal, - nagyon mulatságos fickó volt az a hulla, — roppant jól mulattam vele ! — Nos barátom, vége van a mesének, azt hiszem magának is elég, látom ! ! Gondos ápolás és erős szívós természetem segített, — visszanyertem az eszemet, — de minden más, szív, lélek, kedély, ambíció, szerelem, gyönyörűség és fájdalom - ott maradt abban a farkasveremben ! Olyan vagyok mint egy megkövesedett váz, - érzéktelen, akin semmi nem hagy már nyomot, semmi nem hat, csak talán — - . . . habozott, az arca rángatózott.- Mi ? Főhadnagy ur, — mi ?-- Egy - — egy gombostűre tűzött pillangó ! Remegő kézzel nyúlt homlokához, - - felállt és szótlanul elment, ki az esőbe, a hideg, fekete, üvöltő, jajgató éjbe.
