Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1917-05-31 / 22. szám
2. oldal. a magyar városok jobbmódu családjai díjtalanul német középiskolai tanulókat. Fölösleges hangsúlyoznunk, mennyivel tartozunk hűséges német szövétscgesünknek a nagy világmérkőzés titáni küzdelméből kifolyóan. Talán azt is szükségtelen haagsulyoznunk, hogyan állhatnak élelem dolgában a németországiak, mikor az értelmiséghez tartozó családok, középiskolába járó gyermekeiket kénytelenek mesz- sze külföldre adni el maguktól. Szeged abból indul ki, hogy ahol 6—8-an elvannak, el van ott a hetedik és kilencedik is. Továbbá megérleli azt az oldalát is a dolognak, hogy a folyton németül beszélő gyermekektől megtanulnak a mieink valamit németül, viszont azok is tanulják megismerni zengzetes nyelvünket és megbecsülni a magyart. Nagybánya város képviselő testületé minket bízott meg azzal, hogy mozgalmat indítsunk ebben az irányban. Mi tehát fölhívjuk hazafiasán gondolkozó, nemes szivü polgártársainkat és pedig úgy a nőket, mint a férfiakat, szíveskedjenek vállalkozni a német gyermekek nélkülözéseinek enyhítésére, mert félő, hogy gyenge lesz a jövő nemzedék, ha kellően nem gondozzák. Akik akár fiú, akár leány középiskolai német gyermeket szíveskednek a szünidőre ingyen ellátásban részesíteni, jelentsék be alolirt bizottsághoz ebbeli szándékukat folyó év junius hó 3-ikáig, hogy idejekorán értesíthesse a város tanácsa a németországi hatóságokat s a gyermekeknek ingyen ideszállitása iránt intézkedhessél A szelíd, jólelkü Jézus ezt tanítja: „Valaki egy ilyen gyermeknek gondját fölveszi az én nevemben, nékem veszi föl gondomat“ (Máté 18, 5.). Fogadjuk és kövessük a Mester tanítását. Veress József, Vass Oyuia dr, Révész János. HÍREK. Május 30. A hó elseje alkalmából tisztelettel kérjük hátralékos előfizetőinket hátralékaik szives beküldésére. Személyi hírek. Dr. Ajtai Nagy Gábor ügyvéd, főhadnagy az ünnepeket itthon töltötte. — Dr. Barna Jenő ügyvéd, tüzérfőhadnagy rövid szabadságra haza érkezett. — Dr. Kosulányi Ignácz egyetemi tanár feleségével a nyári szünidőre városuitkba érkezett. Áthelyezés. B. Kováts Géza bányatanácsost, tüzérfőhadnagyot a katonai hatóság a ferne- zelyi kohóműhöz katonai vezetőnek osztotta be. NAGYBÁNYA Hadnagyi kinevezés. Őfelsége a király Delhányi Ernő 32. honvéd gyalogezredbeli zászlóst, az erdélyi hareztéren küzdött „tigris“ külö- nitvény vitéz katonáját, ki meg is sebesült s vitézségéért kitüntetést is nyert, hadnagygyá nevezte ki. Martiny Mór — alezredes. A király Martiny Mór 5. gyalogezredbeli őrnagyot, kit városunkban is széles körökben ismernek s aki a mozgósítás óta állandóan a fronton küzd, — alezredessé léptette elő. Esküvő. Dr. Thurzó György ügyvédjelölt, tart. hadnagy ma, kedden tartóba esküvőjét néh. Kondor Sándor m. kir. számtanácsos és neje Szaitz Adél leányával: Adéllal. A házasságkötésnél mint tanuk Szaitz Mihály és Langer Sándor szerepeltek. Ne feledkezzünk meg a nagybányai rokkant katonák alapjáról! Érettségi vizsgálatok. A főgimnáziumban a szóbeli érettségi vizsgálatokat tegnap és ma tartották meg. Az összes jelentkezőket éretteknek nyilvánították. A hadigondozó bizottság ülése. A hadigondozó bizottság hétfőn délelőtt Révész János elnöklete alatt ülést tartott, melyen a támogatásra szoruló rokkantak és hadiárvák összeírására egy szükebb bizottságot küldtek ki. A szükebb bizottság tagjaiul az összes felekezeti lelkészeket választották meg. Hadiköicsönt jegyezni becsületbeli kötelesség! Akinek viszonyai megengedik, hogy hadiíiölcsönt jegyezzen óa mégsem jegyez, az megtagadja hozzájárulását azon anyagi eszközöktől, melyektől védelmi háborúnk győzedelmes befejezése függ. Halálozás. Mély részvéttel vesszük a hirt, hogy Nagy Györgyné, néhai Nagy György volt műszaki tanácsos s hosszú időkön át városi mérnök özvegye Budapesten folyó hó 27-én, életének 73. évében jobblétre szenderült. A boldogult koporsóját folyó hó 28-án a fővárosban szentelték be s onnan Nagybányára szállították s itt helyezték örök nyugatomra a Rozália-kápoinából elhunyt férje sírja mellé. A család a következő gyászjelentést adta ki: Mély fájdalommal tudatjuk, hogy nagyon szeretett édesanyánk, illetve anyósunk, nagyanyánk, dédanyánk és névérem özv. Nagy Györgyné szül. Schik Mária életének 73-ik, özvegységének 2-ik évében, folyó hó 27-én reggel 8 órakor, az utolsó kenet szentségének felvétele után elhunyt. Felejthetetlen drága halottunkat a háznál (Budapest, IV. Váczi-utcza 86. sz.) lehet reá a többi, ha eldicsekszik véle! Egyik zsöllye és kanapé hiányzik. Gyanúba vettem az itt mulatókat, hogy eltulajdonították. De további szemlélődéseim alatt megtaláltam e bútorokat a kertben, ahol nap- és esőkurát használt a rajta pihenő. Eljöttem a házból, szomorúan szemléltem a valamikor oly kedves, szelíd virágágyakat, ahol most szekrényoldal, ágyvég, Szekrényfiók, Schö- berl-szék van elültetve. Elhoztam e rózsát emlék gyanánt, fogadd hát szívesen e be nem mocskolt ártatlan virágot. Szegény rózsaszál már száradt volt, mire megérkezett a hosszú útról . . . Éjféli temetés a, táborban. Urbán tábori lelkész egyik kassai barátjának az északi harctérről levelet küldött: „Kedves barátom! A legutóbbi két napról irok néhány őszinte szót. Mindszentek napján reggel hét órakor puskaropogás ébresztett fői bennnünket. Fölemelem fejemet s mintha mi sem történt volna, visszafekszem, hogy kipihenjem a kétnapi és nagyon hideg éjszakai menetelés fáradalmait. De itne, két perc elteltével, nyílik a kályha és bútor nélküli szoba ajtaja, lebilincselő megjelenésű tiszt áii meg a küszöbön. Arczán sokatmondó komolyság, amelynek rugóját sejteni kezdem. — Kátay ! Kátai! Riadó ! — hangzik parancsoló szava az idegesség legkisebb jele nélkül. Mintegy varázsütésre mozdul meg a kis szoba és nyolc tiszt vetélkedik Kátay századparancsnokkal a ríadós öltözködésben. A Kátay-század sietve gyülekezik. Együtt van már útra készen az erdő szélén. Hogy kötelességem teljesítsem, a század élére sietek és feloldo- zásban részesítem az ütközetbe indulókat. — Szervusz! Isten veled! — búcsúzik férfias könnyedséggel a százados. — Viszontlátásra! — mondom mosolyogva s lelkemben szerencsét kivánok a rengeteg erdőbe nyomuló vitéz honvédeknek. Tíz perez múlva két orosz foglyot hoznak. Egy óra múlva ismét egy honvéd jön, tisztiszolga. Zokogva dadogja: — Kátay százados ur elesett . . . Meghalt. Szivén találta a golyó. Megilletődünk. Rendkívül lesújt a hir, mindenki sajnálja a századost. Vitéz katona volt. Nemsokára hetvennyoicz foglyot hoznak. Később tizennégyet. Majd kétszázra kerekítik ki a foglyok számát s nemsokára túlhaladja a négyszázat. A ropogástávolodik, visszaszorítják az ellenséget. Had- apródot hoznak a sebesültszállítók szomorú hírrel: — Sziberok tartalékos hadnagy meghalt. Szathrnáry százados elesett . . . Egész nap szünet nélkül folyik a heves harcz. A sötétség beálltával temetésre indulok. Altiszt vezet a hős Kátay holttestéhez. Körülbelül ezer lépést kell menni. — Hogy süvítenek a golyók — szól az altiszt. — Az utjokba eső galyakat is tördeli, — mondom és óvatosan lépek tovább, hogy gödörbe ne essek. Csak úgy csattog a fenyves, de nem a tavaszi fülemile dalától, hanem a haragos golyók haláltáncától. Bár tudatában vagyok annak, hogy a temetési szertartás nem oly fontos dolog, hogy miatta életét is kellene kockáztatnia a lelkésznek, azért csak megyek, mert — hőshöz sietek. Hősnek akarom megadni a végső liszteletet. Éjfél van, egyre hozzák a sebesülteket. Köz1917. május 31. folyó hó 28-án délután 3 órakor tartandó beszen- telés után Nagybányára kisérjük és ott a Rozália kápolnából folyó hó 30-án délelőtt 9 órakor fogjuk a róni. katii. egyház szertartása szerint örök nyugalomra helyezni. Lelki üdvéért a szent misét Nagybányán a Szentháromság templomban és Budapesten a belvárosi plébániatemplomban folyó hó 30-án délelőtt 10 órakor fogjuk a Mindenhatónak bemutattatok Budapest, 1917. május hó 27-én. Áldott legyen emléke! Nagy Ignácz, dr. Nagy Emil fiai. Nagy Ignáczné szül. Balogh Margit, dr. Nagy Ernilné szül. Dávid Janka menyei, Nagy Sarolta, Nagy György, Nagy Mária, Nagy Katalin, Nagy Borbála, Nagy Klára férj. ifj. Mándy Lajosné, Nagy Pál unokái. Mándy Klári, legifj. Mándy Lajos dédunokái. ífj. Mándy Lajos unoka- veje. Schik Emil mint fivére és családja. Városi közgyűlés. Nagybánya város képviselőtestülete junius hó 2-án, szombaton délelőtt 10 órakor rendes havi közgyűlést tart. A napirendet most állítják össze. Nagybánya Gyöngyösért. Az egész ország megmozdult, hogy segélyére siessen a pusztulásba jutott virágzó magyar városnak. Ez országos segélyakczióból városunk sem vonhatja ki magát. A város tanácsa előterjesztést tett a közgyűlésnek, hogy Gyöngyös fölsegélésére 1000 koronát szavazzon meg. Nincs kétség benne, hogy ez indítványhoz a közgyűlés egyhangúlag hozzájárul. Színészet. Heltai Hugó, az északkeleti szinikerület igazgatója helyhatósági engedélyt kért az őszi szezonra, vagy a jövő év nyarára. A szintigyi bizottság javaslata alapján a tanács a kérelem fölött napirendre tért, mivel a város ily távollevő időre nem kötheti le magát. Ipari kiállítás. Az áll. gazdasági ismétlő iskolánál fennálló háziipari tanfolyam az idén is kiállítást rendez junius hó 2-án, szombaton a felsőbányai-utcabeli állami elemi iskola egyik termében. Megtekinthető egész nap reggel 8 órától este 7-ig. Belépődíj nincs. Halál a fürdőben. Dobrikán László tő- kcsbányai 70 éves kisbirtokos pünkösd másodnapján fürödni akart a fokhagymási fürdőben, de alig hogy bement a fürdőkádba, szivszélhüdés érte s meghalt. Szívbajos ember volt. A halottat Tökésbányára szállították s ott temeiik el. Az ország földje. A káprázatos, örökké emlékezetes koronázási ünnep kimagasló mozzanata volt az a lélekemelő jelenet, amikor délceg ifjú királyunk hófehér paripán felvágtatott a koronázási dombra és Széni István kardjával a világ négy tája felé sújtva, fogadalmat telt, hogy tűk az estefelé behozott, súlyosan sebesült had- aptód. Fején seb, karján seb, hasán seb. Szónélkül, békésen tűri, szenvedi fájdalmait. Reggelig meghal. (Peschkó Pál Eperjesről.) Éjfélkor hozzák Szathrnáry százados tetemét. Hordágyon fekszik. Karjai hátrafelé lóg, teljesen eltörve. A szenvedés bélyegét nyomta arcára a halál. Zsebében volt kis személyi igazolványára e sorokat irta: „Értesítendő: Helmbacher, Vil- mány.“ Némán, csendben, megilletődéssel temetjük. Kezemben kereszt, vállamon síóla s az éj sötétsége a fekete palást. Az utászok megássák a sirt. Gyertyavilág és könyv nélkül fejezem be a temetési szertartást. Zöld fenyőgalyat hoznak az utászok, hogy egy részét a sir aljára helyezzék el, másik részéből szemfedőt csináljanak. De ime, mintha disz- tüzet adna az ellenség. Sivit a golyó. Temetés van. Csendesen imádkozik a pap. Kántor nem énekel, énekét potólja a taktusos puskaropogás. Alkonyaikor Szathrnáry százados sirja melleit temettünk el egy lengyel származású oroszt. Az egymásra hajoló luez- és erdei fenyők egymást csókolgató koronái mintha azt susogták volna az esti szellőben: — Halljátok emberek! Miként mi, ha porrá, hamuvá leszünk, nem leszünk többé sem luez-, sem erdei fenyő, hanem esetieg egy erős tölgyfának adunk éltető táplálékot, épen úgy ti is, ha porrá, hamuvá váltok, nem lesztek többé sem oroszok, sem magyarok, sem németek, hanem por, mely por a feltámadásban Isten gyermekévé lesz. Tehát testvéreknek, Isten gyermekeinek 1e- kinísétek magatokat . . . Most nekiereszkedik, nekivadul az északi szél és — kikaczagja a vén Európát.
