Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1916-09-07 / 36. szám
2 NAGYBÁNYA 1916. szeptember 7. hordák tettek tönkre, felépítettük, megépítettük, pedig nyelvben azokkal nem vagyunk egyek, de hazaszeretetben, trón iránti hűségben egyek voltunk az északi Kárpátok alján lakókkal és egyek maradunk időtlen időkig. Oly messze voltatok ti szeretett véreink Nagymagyarországtól, távol estetek attól, hogy a Nagymagyaralföld s a Dunántúl magyarjai titeket megösmerje- nek. Nem értékeltek benneteket, azt tudták, hogy van Erdély, abban magyarok is laknak, azt is tudták, hogy van ottan valahol talán Erdélyen is túl egy Székelyország, ott a keleti Kárpátok fenyőkoszo- ruzta bérczei, hóboritotta hegyóriásai alján, de nem vett fáradtságot magának, hogy azt az Istenadta népet, Attilia utódait, a Hunnusok ivadékait kétezeresztendős hazájában felkeresse, megkeresse, megösmerje. Most ti édes testvéreink tesztek kényszer látogatást azoknál, kik elhanyagoltak titeket. Az ördög űzött ki benneteket ősi fészkeitekből, angyalok fogadnak e hazában bárhol, bármerre néztek, bármerre mentek, bármerre utatok visz. Véreink, testvéreink, honfiaink, ha sorsotok erre hoz, ide hoz eme vidékre, jertek keblünkre, ölelünk szivünkre, meleg fészket, puha párnát, édes kenyeret adunk és megnyugtató szeretetben részesítünk nyelvi és faji külömbség nélkül, mert szerencsétlen sorsotokat addig is, mig hazánk egéről a sötét vészes fellegek eltűnnek, feledtetni óhajtjuk veletek s gyöngéd kezekkel letöröljük bús orczátokról a fájdalom és kétségbeesés által szült keserű könnyeket. Oláh László. Testvérek vagyunk! — Román testvéreink hűségnyilatkozata. Mióta ez a rettenetes világégés ránk szakadt, román testvéreink együtt küzdenek velünk s ragyogó példáit szolgáltatták hazafiasságuknak s törhetlen vitézségüknek. De nemcsak a fronton, hanem a front mögött is. Most, hogy Románia lábbal tiporva az évtizedes szövetségi sze? ődést, ellenünk tört, hogy évezredes hazánk földiét földarabolja s elrabolja tölünk Erdélyt, ismét alkalma nyílott annak, hogy hazai román testvéreink tiltakozzanak az orvtámadás ellen s rendithetlan hűségükről biztosítsák felséges urunkat. Testvéri megértéssel és rendkívül jóleső érzéssel fogadjuk román testvéreink együttérzését. Egy pillanatig sem kételkedtünk abban, hogy ez máskép is történhetnék, hiszen az a rabló hadjárat, mely ellenünk újabban megindult, őellenük is indult, az ő tűzhelyük, vagyonuk s családjuk sértetlensége ellen is. S örömmel konstatáljuk azt is, hogy miként a hazájukat gáládul eláruló Lukácsiuk és Goyákat a szatmárvármegyei románság közösítette ki legelőször soraikból, most ismét a szatmárvármegyei románság az, mely Brebán Sándor esperessel az élükön a legelsők közt kife- zik törhetlen lojalitásukat és szeretetüket őfelsége apostoli királyunk és a magyar haza iránt. Azóta nyilatkoztak a román főpapok s a román pártvezérek is. Mindnyájan elitélik a gyalázatos orvtámadást s egyetértő testvéreknek nevezik magukat a megtámadott magyar nemzettel. Egyek vagyunk, testvérek vagyunk mindnyájan! S az egyetértésnek, a testvériességnek ez a felemelő tudata biztosítja számunkra a végső győzelmet a legújabb orvtámadás ellen is! Brebán Sándor esperes-plébános, mint azt már jeleztük, az elmúlt hét péntekjére bizalmas értekezletet hivott össze, melyre az esperesi kerületből az összes lelkészek, tanítók s igen nagyszámú intelligens közönség jelent meg. Az értekezlet czélja az volt, megbeszélni azon módozatokat, melyek lehetetlenné teszik, hogy fizetett bujtoga^k férkőzhessenek a román nép ezreihez. Az értekezletet igen lelkes és hazafias hangulat hatotta át, melyet még fokoztak Brebán Sándor esperes, Barbul Gábor hidegkúti és Szlán József giródtótfalusi földbirtokosok lelkes beszédei. Az értekezlet minden jelenlevőnek legszentebb erkölcsi kötelességévé tette, hogy figyeljen meg minden gyanús alakot, aki akár korcsmá- zás, akár bármilyen más jellegű összejövetelen vagy magánházakban a király vagy a haza ellen izgatna és azt minden késedelem nélkül jelentse föl az illetékes hatóságnál. Az értekezlet kifejezetten hangsúlyozta azt, hogy a románságnak egyik legforróbb óhaja, hogy az a jó és barátságos összhang, amely e megye magyarsága és románsága között fönnál- lott, a legkisebb gyanúra okot szolgáltatható körülmény által se legyen a jövőben megbolygatva. Az értekezlet hódoló táviratot küldött őfelségéhez a királyhoz. A távirat igy hangzik: A nagybányai és felsőbányái gör. kath. esperesi kerületek mai értekezletéből hódolatteljesen járulunk Apostoli Királyunk magas trónzsámolya elé, hogy alattvalói hűségünk és tántoríthatatlan lojalitásunk érzelmeinek adjunk a legalázatosabban kifejezést - örömmel ontván ki utolsó csepp vérünket a Trón és Haza védelmére. Alattvalói hódolattalBrebán Sándor az értekezlet elnöke. Tisza István miniszterelnökhöz az értekezlet a következő sürgönyt küldte: A nagybányai és felsőbányái gör. kath. román esperesi kerületek mai értekezletéből tiszteletteljesen üdvözöljük Nagyméltóságodat, mint a magyar-román barátság egyik megalapozóját és egyben biztosítjuk a szatmármegyei románságnak a magyar haza iránt való tántoríthatatlan hűségéről, amely érzelmeinknek Őfelsége Apostoli Királyunk trónzsámolya előtt is kifejezést adtunk. Kiváló tisztelettel Brebán Sándor az értekezlet elnöke. Lapunk zártáig Tisza István miniszterelnök meleghangú távirati köszöneté érkezett meg az értekezlethez. A távirat igy hangzik: Brebán Sándor esperes-plébános urnák Nagybánya. Fogadják szives megemlékezésükért hálás köszönetem. A hazai románság hazafias magatartása a veszély pillanatában velük szemben tanúsított bizalomtel jes magatartásom legjobb igazolása. Ez fogja lerakni egy bizalmon és szereteten felépülő szebb jövő biztos alapjait. Tisza. Szeretettel és mély megértéssel üdvözöljük román testvéreinket a veszély pillanatában történt testvéri kézszoritásukért. Valóban, az ilyen testvéries megértés fogja lerakni egy bizalmon és szereteten felépülő szebb jövő biztos alapjait! hadüzenet napján a hivatalos közlések táblájára kiakasztottak egy Írott hirt: „Oroszország háborút üzent.“ Következő napon : „Franciaország háborút üzent.“ Harmadnap már nyomtatott blanketta függött a helyükön, melynek szövege csupán ennyi volt: „ . . . hadat üzent.“ A hadat üzenő országok nevét egyszerűen elébe Írták ceruzával, egymás alá, szép rendben, amint beérkeztek. Kell-e ehhez is kommentár ? * A császár kedves gondolattal sürgöny utján elengedte a berlini iskolákban a szombati tanítást. Lobogódiszben pompázik a város két napja, az utczákon német zászlóval kezükben járnak a gyermekek, a felnőttek mellén kis nemzetiszinü csokor. A magyarok nagyrésze is hordja a piros-fehér-zöld jelvényt, nehogy kemény kiejtésük miatt oroszoknak tartsák őket — a kínaiak ötszinü kokárdát, a kevés számú sziámiak vörös mezőben fehér elefántot viselnek, hogy az áruló japánokkal össze ne tévesz- tessenek. Feltűnő sok az amerikai jelvény : a Németországban élő egyesült-államokbeli polgárok közül — közel negyvenezer van itt jelenleg — mindössze ezer utazott el, a többi önként marad. A „Tennesee“ hadihajó jött értük s általános feltűnést kelt, hogy a parancsnok tizenöt tiszttel együtt napok óta Berlinben tartózkodik. Több újságíró kérdezősködött náluk utazásuk czélja felől, de csupán udvariasan zárkózott választ kaptak. Tudósok, művészek sorra áldozzák külföldi rendjeleiket jótékony czélokra, legmeghatóbb azonban az Amerikából visszatért németek viselkedése, akik a nekik juttatott segítséget átutalták a kelet-poroszországi menekültek és katonák családjai részére: ők maguk nem kérnek egyebet, csak hogy harczolhassanak a hazáért. Nyugodtan, méltóságteljesen fogadnak itt minden uj hirt: szinte megszoktuk már, hogy vacsora után valamely város elfoglaltát vagy pár ezer orosz fogoly hírét kapjuk csemegének. Tudja mindenki, hogy minden este hoz valamely kitűnő hirt. De minden szem Lemberg felé néz és minden mellben ott lappang egy elfojtott sóhajtás : csak magyar és osztrák testvéreink dolga jól menjen! * A regény vége — ez az, amire lázasan kiváncsiak vagyunk, szinte feledve néha, hogy magunk vagyunk szenvedő, ágáló hősei valamennyien, milliók és milliók, egy legemberfelettibb, legelvontabban logikátlannak tűnő fantázia játékának. A játéknak, mely eddig ismeretlen borzalmakkal van teli - és az intrikus szerepében a nemes Anglia és a kultúra őre: Francia- ország, az emberiség lovagjai, a dum-dum löve- gek gyártói. Tegnap este kezemben volt egynéhány dum-dum löveg eredeti csomagolásával együtt. Montmédy várában ezrével találták őket éppen aznap, midőn a franciák és angolok felháborodva tagadták, hogy valaha is alkalmazták volna őket. A lövegek hüvelykujjnyi hosszúak, hegyük gondosan megfúrt, hatásuk gyalázatosán roncsoló, még vastagbőrü vadállatokkal szemben is lelketlenség a használatuk. Csomagolásuk kék papirboriték, rajta hivatalos állami bélyegzés, francia nyelvű felirattal, készítésük ideje és kaliberük rajta. És az angolok és a franciák tagadnak: nem az első hazugságuk az utolsó hat hét alatt. * Az első hírek csupán a nagy fegyvertényekről beszélnek, de kezd már kiszivárogni néhány bennünket emberi szempontból oly égetően érdeklő részlet: fcogyan harczol a mai ember, a mi ismerőseink, az uj idők hőse ? Milyen lesz az uj éposz uj stílusa ? Milyen változásokat hoz az uj technika ? Az első vaskereszt, az óhajtva remélt kitüntetés egy fiatal ulánust ért, akit őrhelyén hét kozák támadott meg. Hatot közeledésük közben leteritett hat lövéssel, azután — minthogy töltéseit kilőtte volt - hirtelen feltüzte bajonetjét és a hetediket, az utolsót átdöfte. Beszélik, hogy a bajor legénység, mikor a tüzvonalba kerül, leveti a kabátját, felgyüri az ingujját, csövénél fogja meg a puskát és rohan mint a vadállat a francia ellen. Puskatussal verik be a franciák koponyáit, de futnak is, ha a bajorok közelednek, jobban félnek tőlük, mint az ördögtől - vagy megadják magukat és szinte boldogan fellélegezve vitetik magukat a fogságba, ahol nyugalom és jó eledel várja őket. Csak a rossz társaság ne keserítené békés életüket: a nagy szövetségesek. Ahol franciát bel-
