Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1916-08-31 / 35. szám
1916. augusztus 31. NAGYBÁNYA 3 Lehet, hogy az eladósodás hatásait még nem látjuk egészen tisztán, az azonban bizonyos, hogy a jövő termelése a jövőé és nem a múlté. Egy hatásra számitó népszónok azt mondotta, hogy a háború után az emberek 500 évig fognak kínlódni azon, hogy a háború adósságainak a kamatait fizesse. Ez talán igaz, de ha ez igy van, akkor a kamatokat olyan kapitalistáknak fogják fizetni, akik akkor fognak élni és ezek a kamatszedők ezekből a bevételekből viszont az akkori nemzetgazdaságot fogják táplálni. Amidőn az adósságteherről beszélünk, tekintetbe kell venni azt is, hogy az egyed által az államra átruházott tőke nem pusztul el és hogy ez a tranzakció nem jelent gazdasági vesztességet. Ez csak akkor következnék be, ha a fizetések egy másik planéta részére teljesítetnének, amellyel semmiféle összeköttetésünk nincs, vagy pedig ha a termékek a teljes eladósodás értékéig elégcttetnének vagy elpusz- tiitatnának. Csakhogy nem ez fog megtörténni. A beszerzett tőke a közönségtől az államkincstárba és innen vissza a nép közé fog vándorolni, anélkül, hogy ez az operáczió a tőkét csökkentené. Eszerint a háborús károk szanálása sokkal gyorsabban fog végbemenni, mint azt hiszik. Nincs semmi ok arra a feltevésre hogy a rend és bizalom helyreállítása után a vállalkozási kedv és a munkaszeretet ne éppen olyan mértékben nyilvánuljon meg, mint a háború előtt. HIRE K. Auguztus 30. Személyi hírek. Harácsek László miniszteri tanácsos pár heti tartózkodásra városunkba érkezeit. — L. Bay Lajos takarékpénztári igazgató amsterdami utjá- ból haza érkezett. — Plachy Gyula kir. tanácsos pénzügyigazgató hivatalos ügyekben városunkban időzött. Uj tűzoltó segédtiszt. Dr. Makray Mihály tűzoltó parancsnok Widder Péter parancsnok előterjesztésére Vajay Sándor önkéntes tűzoltót tűzoltó segédtisztté nevezte ki. Katonai kitüntetések. Dr. Almer Sándor budapesti főorvost a katonai egészségügy terén szerzett kiváló érdemei elismeréséül a vöröskereszt hadi ékitményes II. oszt. díszjelvényével tüntették ki. Dr. Almer főorvosnak ez már a második kitüntetése. — Őfelsége a király ifj. Petrován János 5. műszaki zászlóaljbeli önkéntes altisztnek, Petrován János bányabirtokos fiának az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért a koronás vas érdemkeresztet adományozta. A erdészet köréből. Őfelsége a király Bur- : dáls János főerdőtanácsosi czimmcl és jelleggel felruházott erdőtanácsost íőordőtanácsosá nevezte ki; Kor ács Pál főerdőmérnöknek az erdőtanácsosi czicu t, Jeszenszky Kálmán erdőmérnöknek a főerdőmérnöki c/imet és jelleget, Blickhardt József és Molcsány Gábor segédmérnököknek az erdőmérnöki czimet adományozta. - Soltész Gyula főerdomérnökké, Bricstyánszky Endre erdőmérnökké léptettek elő. Romania hadai üzent. Huszonöt havi kínos izgalmak s a legkétsziniibb alakoskodás után Románia végre háborút üzent Magyarországnak. Békés szándékainak állandó hangoztatása mellett, minden előzetes tárgyalás nélkül, meglepetésszerűen tette ezt, mintha gyalázatos orvtámadásával még hitvány szövetségesét, Olaszországot is túl akarta volna szárnyalni. Ez az alattomos orvtámadás azonban nem ért készületlenül bennünket. Erdélyi határainkon immár dörögnek az ágyuk s hős székely és magyar ezredek oroszlánként védik a megszentelt magyar föld minden rögét. Hatalmas szövetségesünk, a nagy Németország a példátlan orvtámadásra pedig azzal felelt, hogy a maga részéről is nyomban megüzente a háborút az orosz járomba fogott ellenségnek, mely éppen oiyan hit- szegéssel tépte szét a szövetségi szerződést, mint az árulóvá sülyedt olasz nép. A magyar nemzet hatalmas szövetségeseivel önbizalommal fogja végigküzdeni ezt a háborút is s Erdély védelmében har- czolni fog oly hősiességgel, minőről csak a háborús históriák legragyogóbb lapjai szólanak! Városunkba hétfőn délbe érkezett meg a hadüzenet hire. Mondhatjuk, hogy a meglepetésen kívül semmi különösebb érzelmeket nem váltott ki. Csupán románajku testvéreinket érintette igen kínosan a hadüzenet, de legújabb ellenségünk keservesen csalódik, ha csak a legparányibb részben is spekulál a hazai románságra. A magyarországi románság a háború két éve alatt ragyogó példáját adta törhetlen hazafiságának s annak, hogy aki ellensége Magyarországnak, ellensége neki is. Románia tehát ép oly kérlelhetetlenül szembe találja magát a hazai románsággal, mint a magyarsággal. Ennek a törhetlen hazafias érzelemnek a hazai román pártok összes vetizenhatlapos újságból! Ezt én is most tudom csak, ebből a gyűrött, szakadt, foszlányos újságból és most tudom azt is, mennyi rengeteg- mondat van egy újságban . . . Estére, sajnos, tovább viszi egy járőr az ötödik századhoz. Milyen jó volna, ha hozna helyette másikat. * Ágyuszó. Nem is olyan rettenetes, mint gondolnák. Először nagy pukkanások, rendesen mögöttünk, azután nagyszerű izgalom. Sisisisisi . . . mondja mérgesen a levegő, amint küzkö- dik vele, amint fúrja a lövedék. Azután tompa dörgések szemközből és egy felhöcske szürke, vagy rózsaszínű az orosz állások fölött. — Halló, halló ! Tempirung vierundzwanzig ! Halló ... és még valamit mond a telefon. Az ágyukon igazítanak valamit, babrálnak egy csavarral, dirigálják a halált . . . Azután újra hat pukkanás, újra sir a levegő s most már jobban czélhoz ér a fejünk fölött utazó halál. Mi lehet most ^odaát, ha pontosan befut a végállomásra? És kik lesznek árvák és kik özvegyek messze, apró kis muzsiktanyákon . . . Szabó István. zetői máris kifejezést adtak! A hazai románság jól ismeri azt a perfidiát, melyet Romániában Lukácsiuék és Gogáék az entente megfizetett ügynökeivel főztek s méltó módon fognak azokkal elbánni. A hazai románok harczi vitézsége nem lesz csekélyebb a romániai hareztéren sem, mint bármely más hareztéren. Hiszen ők is tűzhelyeiket, vagyonukat, véreiket védik az alattomos betörőkkel szemben. Az uj helyzet senkit se agasszon. Mindennel számoló hadvezetőségünk minden szükséges intézkedést megtett a fenyegető veszedelemmel szemben. A közrend és nyugalom fentartására minden intézkedés megtörtént s arról pedig a hazai románság is gondoskodik, hogy fizetett bujtogatók ne férkőzhessenek soraikhoz. Brebán Sándor esperes-plébános szeptember elsejére, I péntek délelőttre bizalmas értekezletre ! hívta össze esperesi kerületének vala- j mennyi lelkészét, tanítóját és összes in- telligencziáját. E bizalmas értekezleten fogják megbeszélni azon módokat és eszközöket, melyekkel a hagyományos magyar és román barátság és egyetértés meg- bolygatására irányulható esetleges aknamunkát már csirájában elfojthatják. Haza az orosz fogságból. Nagy öröm érte Szentmiklósy József kir. táblabiró családját. Fia: dr. Szentmiklósy Ödön katonaorvos, aki orosz fogságban, Irkutzban mintegy másfél évet töltött, tegnapelőtt, hétfőn este szerencsésen és egészségesen haza érkezett. Dr. Szentmiklósy Ödön a tavalyi kárpáti harezok alkalmával került orosz fogságba s fogsága idejét Irkutzban töltötte. Most ő is azon katona orvosok közé került, akiket az oroszok az orosz katona orvosokért kicseréltek. Irkutzból Moszkváig huszonkét napig utazott s Moszkvából Budapesten át érkezett haza. Itthon mintegy hat heti szabadság- időt tölt. A nagybányai rokkant katonák alapja. A nagybányai rokkant katonák alapjára újabban 6 K 60 fillér folyt be, mely összeget a lisztkönyvek kiadásánál gyűjtötték. Legutóbbi számunkban 2434 K 28 f-t mutattunk ki. Az újabban befolyt összeggel az alap 2440 K 88 f-re emelkedett. További szives adományokat kérünk. Az iskolai év megnyitása a nagybányai m. kir. áll. főgimnáziumban. Értesítem az érdekelt szülőket és a tanulóifjúságot, hogy — a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter f. évi aug. 22-én kelt 106.115. sz. rendelete értelmében — a nagybányai m. kir. áll. főgimnáziumban az 1916-17. tanévre szóló beiratkozások szept. hó 12-én, 13-án és 14-én lesznek, a rendes tanítás pedig szept. hó 15-én veszi kezdetét. A javító vizsgálatok szept. hó 11-én, a magánvizsgálatok pedig folyó év aug. hó 29-én és 30-án fognak megtartatni. Tisztelettel kérem a helybeli és környékbeli lapok t. szerkesztőségeit, hogy jelen értesítésemet közzéténni szíveskedjenek; kérem továbbá a t. lelkész, körjegyző és tanító urakat, hogy jelen értesítésem alapján az érdekelt szülőknek és tanulóknak a kellő felvilágosítást és tájékoztatást szíveskedjenek megadni. Nagybánya, 1916. évi aug. hó 26-án. dr. Rencz János nagybányai áll. főgimn. igazgató. Az árdrágítók. Úgy is nevezhetnénk őket: uzsorások. Több oldalról felszólítottak, hogy lapunkban a rendőrkapitány által elitéit uzsorások névszerint felsoroltassanak. Eddig nem tettük; pedig már van egy nehány, kiket a rendőrkapitány érzékenyen sújtott. Laptársainkkal egyetértőén elhatároztuk, hogy szept. hó 1-étől kezdve kíméletlenül pellengére állítjuk azokat, akik embertársaikat ily alávaló módon megzsarolják. Hadd sújtsa őket Nagybánya város közönségének megvetése ! Négyszázhatvan millió őtszázkilencvenhatezer- háromszáznegyven példányban jelent meg AZ EST 191 április 15-ikétől 1916. december 31-ig. VaKard. Régi ölremenő viadalok villogó szerszáma, majd napsütéses korzók csillogó ékessége a legendásan előkelő aranybojttal. Hogy megrozsdásodott a kárpáti hóban. S hozzá nem is a vértől, hiszen többnyire a pucczerek czipel- ték a többi málhával együtt. Ma valami parádénk volt, feszes és haptákos a front mögött. Jött a hadosztályparancsnok, kemény kommandók röpködtek szét s mint a megdermedt élet állt ott vagy tízezer ember pár pillanatig. A tisztek kezében a megszokott, derék bot helyett kard. Nagyon rosszul festett. Egyik-másik azt se tudta, mit csináljon vele. Pedig elég jó katonák, elég stramm tisztek voltak. Néhány most kapta már a második kitüntetését. * Újság. Tegnap kaptam a zászlóaljtól, de akkor már végignyütte más két század egymásután. A zászlóaljhoz a törzstől került, ez a Iréntől kapta, mert most egyáltalán alig van posta. Egy lapja hiányzik, a másik csak gyűrött foszlány, már a harmadik is tépett, de itt minden betű érték. Reggeltől estig böngésztük, folyton csak olvastam, háromszor is elolvastam ugyanazt a hirt. Már tudok kívülről két eljegyzést, két halálozást és tudom azt is, hogy élvezet apróhirdetést olvasni. Milyen boldog lehet, aki otthon mindennap friss betűt kap, az elején Höferrel, Wolff- jelentésekkel, vezérczikkel s a végén apróhirdetésekkel ! Milyen sokat ki lehet itt olvasni egy