Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1916-07-06 / 27. szám
4 NAOYBÁNYA hiszen „szemtanuktól“ eredt. S iine, Török Antal zászlós most, mint üdülő, városunkba hazaérkezett. A vitéz katonát, kinek nagy ezüst és bronz vitézségi érme is van, egy gránátlövés eltemette ugyan, de csupán az erős légnyomás viselte meg szervezetét, más baja nem történt. Remélhető, hogy mihamarább teljesen visszanyeri egészségét. Péter Pál napja. Az idén Péter Pál napja a vöröskereszt egyesületé volt az egész országban. Városunkban is gyűjtöttek a magasztos missziót teljesítő egyesület javára, de a számadás még nincs véglegesen lezárva. Annyit már is jelezhetünk, hogy fiatal hölgyeink buzgólko- dása folytán az eredmény igen szép. Kolomea ismét a miénk! A ma szerdán délelőtt a német főhadiszállásról érkezett távirati értesítés szerint Bothmer tábornok hadserege a kolomeai harczvonalon 10 kilométernire nyomultak előre s igy Kolomea ismét a mi birtokunkban van. A magyarság legerősebb és leghatalmasabb szavú orgánuma a Pesti Napló, amely naponként nemes és becsületes munkára tekinthet vissza. Félmillió ember olvassa naponta ezt a lapot, amely változatos tartalmával, pontos és friss hírszolgálatának megbízható értesüléseivel, nagyszerű tárca-rovatával, érdekes regényeivel, „Tarka Krónika“ rovatával méltán rászolgált arra az általános népszerűségre, mely az egész országban körülveszi. A Pesti Napló ajándékalbumai méltán híresek s minden könyvtárnak legjobb ékességei közé tartoznak. Ezt az albumot, mely ez idén a Magyar hősök apotheozisa lesz, feltételeink értelmében minden előfizető díjtalanul megkapja. A Pesti Napló előfizetési ára negyedévre 8 korona. Kérjen mutatványszámot a kiadóhivataltól: Budapest, VI., Vilmos- császár-ut 55. Visszaélés. A fémipari központ nevével, mint ezt több esetben előfordult, egyesek visszaéltek, amennyiben egyes ügynökök magukat a Fémközpont megbízottjainak adták ki, ezáltal nemcsak a hadsereg fémellátása czéljából lefoglalt, vagy zár alá vett- fémek illegitim felhasználását mozdították elő, hanem a fémek birtokosait is megkárosították, a Fémközpont működését pedig minden esetben diskreditálták. A Fémközpont mérnökei részére, akik a hadiczélokra szükséges fémekből készült üzemi berendezések felkutatásával bízatnak meg, a kereskedelmi miniszter külön igazolásokat állapított meg, amely igazolások „a miniszter rendeletéből“ hitelesíttetnek. Figyelmezteti ennélfogva a debreczeni kereskedelmi és iparkamara úgy az érdekeltséget, mint a nagyközönséget, hogy csakis ily igazolványnyal biró fémipari megbízóiakkal vegye fel a tárgyalást és érintkezést. Péter Pál napi gyűjtés a róm. kath. templomban. A Péter Pál napi gyűjtés a róm. kath. templomban 100 koronát eredményezett a vörös- kereszt egyesület javára. Ez összeget a püspöki hivatal utján küldik föl a központhoz. A nagybányai elesett katonák árvái javára. A nagybányai elsett katonák árvái javára Sporn Emil mérőkkari hadnagy 20 koronát küldött be szerkesztőségünkhöz. A városi takarékpénztárba helyeztük el. E czélra adományokat szívesen veszünk. Nyaralók figyelmébe. Közvetlen a liget közelében két szoba s konyha, bútorozva is, kiadó. Értekezni lehet Égly Mihály főjegyzővel. A főgimnázium értesitője. A főgimnázium értesítője dr. Rencz János igazgató szerkesztésében igen csinos kiállításban junius végén került ki Nánásy István könyvnyomdájából. Az értesítőt Dergáts Sándor rokonszenves megemlékezése vezeti be dr. Káplánig Antal tanárról, aki az iskolai év folyamán hunyt el. ,, Iskolánk és a háború“ címen részletesen beszámol az igazgató a tanárokról, tanulókról, a háborúval kapcsolatos segélymozgalmakról, sorozásokról, a hősi halált halt katonákról, kik az intézetben tanultak, háborús hatásokról és jelenségekről. Ez az értesítőnek kétségkívül igen értékes, történelmi szempontból is kiváló becsű része, melyet lapunk más helyén közlünk. A tanulók száma 423 volt, 20-szal több, mint az előző iskolai évben. Az érettségi vizsgálatot 42-en tették le. Beyer Jenő, Fischer Károly, Huszár Kornél, K. Pauer Viktor, Sipos Dezső, Szeleczky János, Szkicsák Ödön, Veress József nagy elismerést és köszönetét érdemelnek, hogy a hadba- vonult tanárok helyett egyes tárgyakat ingyen adtak elő az intézetben s igy lehetővé tették azt, hogy az egyáltalában fennálljon. A tanulók érdemsorozata, számadatolások stb. után az 1916/17. évre szóló értesítés zárja be a tüzetesen szerkesztett füzetet. Tanulók fölvétele jul. 1 — 5. és szept. 1. 2. 4-én lesz. Megnyitás 5-éti, rendes tanítás kezdete szept. 6-án. A Nyugat, Ignotus, Ady Endre és Fenyő Miksa szerkesztésében megjelenő szépirodalmi folyóirat 1916. évi junius 16-i száma a következő nagyrészt aktuális és igen érdekes tartalommal jelent meg: Tartalom: Halász Gyula: Olvasás közben. Dosztojevszki M. F. : Az ázsiai kérdés. Reichard Piroska : A kert (Vers). Kassák Lajos : Misillő királysága (Regény. — Befejező rész). Kemény Simon : Páncélos vitéz (Vers). Szabó Dezső: Az őrült kunyhó (Novella). Schöp- flin Aladár : Magyar regények. Ambrus Zoltán : Háborús jegyzetek. Ady Endre : Versek. Figyelő: Halasi Ödön könyve: Német-Belgiumról (Ignotus) Főmunkatársak: Ambrus Zoltán, Babits Mihály, Elek Artur, Halász Imre, Kaffka Margit. Lackó Géza, Móric Zsigrnond, Osvát Ernő, Schöpflin Aladár. Szerkesztőség és kiadó- hivatal: IX. Lónyay-utca 18. Szerkesztőségi órák d. u. 4-6-ig. Előfizetési ára: egy évre 28 K, félévre 14 K. Egyes szám ára 1 K 40 fill. Megjelenik minden hónap 1-én és 16-án. Telefon: József 40-60. Mutatványszámot kívánatra díjtalanul küld a kiadóhivatal. A szaboiparosokat, szövet, ruha- és posztó- kereskedőket figyelmezteti a debreczeni kereskedelmi és iparkamara, hogy készleteik julius 5-ig a kamaránál kérendő bejelentő lapok felhasználásával bejelentendők. Aki a bejelentést elmulasztja, az a rendelet szerint büntettetik. Bejelentendők a szövetkészleteken (a 100 méteren felüli mennyiségen) kívül a konfekczionált ruhadarabok is 50 drb készleten felül s a női divat- koreskedőknél levő szövetkészletek is. Az idei termés zár alá vétele. A m. kir. minisztérium rendeletét, mellyel az 1916 évi búza, rozs, kétszeres, köles, árpa és zabtermést zár alá vette, következőkben ismertetjük: A termelő és a termelővel egy tekintet alá eső munkabér, aratórész, cséplőrész vagy konventió fejében kapott búza, rozs, kétszeres, köles, árpa és zab-felesleg csakis az alábbi módozatok szerint adható el: A termelő 1917. augusztus 15 napjáig terjedő időre háziszükséglet címén 400 gramm naponkénti és fejenkénti liszt-adagnak megfelelően búzából, rozsból, kétszeresből és árpából együttvéve 18 klg.-mot tarthat meg mindazon személyek után, kik a termelő háztartásában rendszerint természetben ellátást élveznek. Gazdasági szükséglet címén pedig a kiszolgáltatandó terménybeli járandóság (ilyenek a cselédek, munkások munkabére, aratórésze, csáp- lőrésze, konventiója) a vetőmag állatállomány szükséglete vehető számításba és pedig ezen a cimen nemcsak a termés helyén, hanem másutt levő gazdaságában felmerülő és ott nem fedezhető szükséglete is. A termelőnek és a termelővel egy tekintet alá eső terménytulajdonosnak saját házi és gazdasági szükségletét meghaladó részt adásvétel utján csak a Haditermény r.-t.- nak vagy a polgármester által vásárlási engedéllyel ellátott fogyasztónak, végre oly kereskedőknek, akik a Haditermény r-t. által ellátott igazolvánnyal 100 mázsáig terjedő vásárlására joga van, szabad eladni. Az eladó köteles vá- i sárlásra jogosult által kiállított vásárlási igazolványt megőrizni, hatóság felhívására bármikor felmutatni. A termelő a zár alá vett termésnek saját házi és gazdasági szükségletét meghaladó részével egyébként nem rendelkezik. Azt fel nem használhatja, fel nem őröltetheti, fel nem etetheti, fel nem dolgozhatja, el nem idegenítheti, sem arra másnak jogot nem engedhet; ki ennek ellenére cselekszik, jelen rendelet büntető szakaszai szerint felelős. Végül köteles a termelő a zár alá vett termésének saját házi és gazdasági szükségletét meghaladó azon részét, amelyet vásárlásra jogosultnak nem adott el, 1916. október hó 15-én a Haditermény r.-t.- nak Budapest, V., Nádor-utca 9 szám megvételre felajánlani, miről részére Írásbeli elismervény fog kiszolgáltatni, a Haditermény pedig köteles a megvételre felajánlott terményeket hatóságilag megállapított legmagasabb - a tér- | mény minőségének megfelelő árban -- átvenni. A termelő termésének zár alá vett részét más törvényhatóság területén levő gazdaságába vagy háztartásába megengedett felhasználás végett csak polgármesteri engedéllyel szállíthatja el. Aki nem termelő, 1916. október 15-ik napjáig saját házi szükségletére jogosítva van búzát, rozsot, kétszerest, kölest és árpát, ahol lakik kész áruvétel utján közvetítő kizárásával bármely termelőtől vásárolni, a polgármester által kiállított vásárlási igazolvány alapján. Azon termelő pedig, kinek termése saját házi és gazdasági szükségletét nem fedezi, polgármesteri vásárlási engedély alagján szintén 1916. október 15 napjáig saját gazdasági szükségletére bármely törvényhatóság területén rozsot, kétszerest, kölest, árpát és zabot vásárolhat. A vásárlási igazolvány kiállításáról a lakosság később fog hirdetmény utján értesittetni. A nem termelő 1917. augusztus 15-ik napjáig fejenként és havonként 10 klg. búzát, rozsot, kétszerest és árpát vásárolhat együttvéve mindazon személyek részére, akik háztartásában természetbeni ellátást élveznek. A visszatartható 18 kiló, illetve vásárolható 10 kiló búza stb.-ből fedezendő a vám- őrlodij, poriás és korpa. A feldolgozásra szánt, valamint állat hizlalásra szükséges termény mennyiség beszerzését külön rendelet fogja megállapítani és az kizárólag Haditermény utján lesz beszerezhető. A saját házi vagy gazdasági szükséglet fedezésére vásárolt termények, ha azok családi vagy gazdasági viszonyok miatt eladásra kerülnek, csak a Haditermény r.-t.'vagy bizományosai részére adhatók el. A fentiek szerint említett terményekkel és liszttel el nem látott lakosság a minisztérium által később kiadandó utasítások szerint a vármegye utján a Haditerményből beszerzendő terménnyel és liszttel fog elláttatni, e célból felhivatnak mindazok, kiknek ily szükségletük van, hogy azt folyó évi julius hó 24-ikéig a városi polgármesteri hivatalban jelentsék be. Akik a város által voltak ellátva, azok csak az esetben jelentkezzenek, ha az ellátást tovább igénybe venni nem kívánják, vagy az ellátandó személyek számában változás van. A kir. kincstári munkások az illető bányák üzem- vezetőségénél, a fogyasztási szövetkezet tagjai a szövetkezet kezelőségénél^kötelesek jelentkezni. Az állatállomány eltartására szükséges termény (árpa vagy zab) mennyiségre a következő rendelet figyelembe vételével kell a bejelentést megtenni: 1. Aprómarha, liba, ruca, csirke részére darabonként és havonként 3 klg. 2. Sertés részére darabonként és havonként 30 klg. 3. Fejős tehén részére darabonként és havon- kéat 60 klg. 4. Növendék jószág részére darabonként és havonként 90 klg. 5. Igás, szarvas- marha jószág darabonként és havonként 90 klg. 6. Igás ló darabonként és havonként 120 klg. 7. Bérkocsi lovak darabonként és havonként 180 klg. 8. Növendék csikók darabonként és havonként 60 klg. lett megállapítva. Búzából nem szerződtetett munkások és napszámosok élelmezésére az egész időszakra katasztrális holdanként 6 kilogramm tartható vissza. Vetőmag holdanként búzából 1 kát. holdra 110 klg. rozsból 110 klg., árpából 90 klg. zabból 180 klg. kölesből 20 klg. a szokványos mennyiség. Kölesből egy háztartás évi szükségletét 50 literben vagy 30 kilóban állapítom meg. Árpából egy háztartás részére hizlalható sertésnek 2 gyermeken felül 3 és egy sertés részére szükséges árpát 6 mm.-ban vélem beszerezhetőnek. A vöröskereszt Péter Pál napi ünnepélyén íe* lül fizettek: Korponai Kornél 15 K, N. N. 1 K, Wienerberger Béláné 10 K, Beregszászy Kálmánná 3 K, Révész János 2 K, Sándor Solat- hen, Wien 1 K, N. N. 50 f, Stoll László 10 K, Boda Gyula 3 K 50 f, dr. Stoll Tibor 10 K, dr. Kádár Antal 10 K, Orlovszky Frigyes 1 K, Stoll Béla 10 K, Hoffmann Árpád 20 K, Kovács Gyula 10 K. Adományok: Hegedűs Rózsika 4 K, Tréger Lajosné 2 í(, „Hermes“-nyomda 20 K, Adám Józsi prímás 10 K, Nagybányai Kaszinó 30 K. Összesen 174 K. Bevétel 1108 K 80 f. Kiadás 449 K 70 f. Marad tiszta bevétel 659 K 10 f. Nagybánya, 1916. julius 2. L. Berks Lajos. A Vasárnapi Újság julius 2-iki száma pompás képeket közöl az olasz és orosz harcztérről. Barta Ernő két művészi rajza is a háború motívumait szólaltatja meg. A Szépművészeti Múzeumban fölfedezett Lionardo da Vinci-szobrot kép és kisérő czikk mutatják be. Szépirodalmi olvasmányok: Havas Alisz és Walter Bloem _______________________________1916. julius 6. _