Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1916-07-27 / 30. szám
2 NAGYBÁNYA 1916 julius 27. ellenségeink azt hirdették, hogy hazánkat sok nemzetiségének össze nem tartása miatt el fogja söpörni az első vihar. És, ime — hála a nagy Isten gondviselésének s a magyar föld egységesítő lelke nagy erejének! — ma nemzetiségeink testvéri lánczba egyesülve velünk, fiaik vére által megszentelt erővel hősi küzdelmeket vívnak a magyarok Istene által nekünk és nekiek is adott közös szép hazánkért. Történelmi nagy időket élünk s akik valami nagyot képviselnek, azok foglalják el az első helyeket a történelemben. Két hosszú év küzdelmei arra tanítottak meg bennünket, hogy őseinknél nem vagyunk kisebbek, mert a hősies kitartás, az igaz hazaszeretet ragyogó nagy elvét méltólag és szépen tudjuk képviselni. Csiky Lajos a Ferencz József-rend lovagja. Milyen lesz a jövő? Julius 26. A gazdasági viszonyok, melyek ma kedvezőbbek, mint azt a háború kitörésekor csak j remélhettük is volna, az általános munka és elfoglaltságunk közepette kevés alkalmat engednek arra, hogy megfontolással gondolkozzunk el azon, mikép fog alakulni a helyzet a háború után az iparban és kereskedelemben és hogyan kellene az elkövetkező változásokra megfelelően felkészülünk. A pénznek, szinte azt lehetne mon- j dani, feleslegében vagyunk s ahová tekintünk, a ! mezőgazdánál, a középosztálynál pénz van és j többé-kevésbbé vásárlóképesek mind. A mezőgazdatöbb pénztkapott terményeiért, mint valaha, j ezt tudjuk. Azonban neki is a termelési költsé- ] gek emelkedésével kellett számolnia és sok más j mellékkörülménnyel kellett megküzdenie, amelyek nemcsak, hogy megnehezítették a termelést, de jelentékeny anyagi áldozatokat is követeltek. De az üzemköltségek még senkit sem tettek tönkre, csak sikerüljön a terményeket eladni és még hozzá: jó áron, amint az most történt. A magyar ipar valóban csodálatosat produkált és büszkén kell megemlítenünk, hogy iparunk sokkal többet szállított a hadsereg számára, mint a mennyit kvótaszerüleg megillette volna. És hozzátehetjük: kiválónak mutatkozott a hadsereg szükségletek ellátása terén. A pontos adatoknak nem vagyunk birtokában, de a félhivatalos becslés szerint a magyar ipar mintegy három milliárd korona értékben szállított szükségleti cikkeket és élelmiszereket a hadsereg számára és e szállítmányok csak alig egy százalékát kifogásolták. Franciaországban 6.4 százalékra becsülik a visszautasított vagy egyáltalán nem is szállított hadseregszállitási árukat, Oroszországban 8.9, Olaszországban 9.2 százalékra. Hasonlóan megnyugtatók a kereskedelmünk viszonyai. Oly kereskedők, akik eddig kizárólag a szakmájukbeli árucikkekkel foglalkoztak, most mint élelmiszer-kereskedők és alkalmi gyárosok jutottak szerephez és el nem lehet képzelni, hogy az élelmiszerekben és más hadi cikkekben oly hirtelen fellépett, óriási arányú szükséglet máskép fedezhető nem lett volna, ha a magyar kereskedelem egy tekintélyes része nem áll a legkészségesebben a hadvezetőség szolgálatába. Persze tagadhatatlan, hogy ezenközben szabálytalanságok is előfordultak. De ezek százalékban ki sem fejezhető, csekély arányban vannak a kifogástalan teljesítmény nagyságával szemben és meg lehet állapítani, hogy a magyar kereskedelem nagyszerűt teljesített. Az ipar minden anyagot, amely csak előteremthető volt, felhasznált. Nyersanyagokban és készárucikkekben a készletek szinte egészen kimerültek. Az utántermelés mind inkább kisebbedig noha a pillanatnyi szükségletet még mindig teljesen fedezi. Szükséget, ennek a szónak aggasztó értelmében, igazán semmiben sem szenvedünk. Erre nem is fog soha sor kerülni, bármennyire is kígyót békát kiált Anglia ; blokádjától nem félünk, John Bull tehetetlen dühében — tehetetlen marad. Ennek dacára fel kell vetnünk a kérdést, mit tegyen az ipar és kereskedelem a sok pénzzel ? Őrizze meg pénzét vagy lásson hozzá az áruk felhalmozásához? Vásároljon-e árukat, amelyek előreláthatólag elkelnek, mint közszükségleti cikkek, amelyek vétele azonban a mai konjuktura árai mellett veszélyt rejt magában? A kérdést sokkal könnyebb felvetni, mint megoldani, mert olyan lehetőségekkel kellene számolnunk, amelyeket ezidő szerint még nem lehet határozottsággal megítélni és biztosan megjósolni. Alapjában nem kevesebbről van szőj mint hogy mikor kötjük meg a diadalmas békét s az milyen gazdasági előnyökhöz juttat bennünket? Mivel azonban most még csak vágyainkban él a béke, feltételeit azonban előre nem ismerhetjük, meg kell elégednünk azzal, hogy e kérdéshez néhány gazdasági természetű refiexiót fűzzünk. Milyen lesz a pénzpiac helyzete a háború után ? Bizonyosra vehető, hogy az építkezési mozgalomban a legbensőségesebben meg fog indulni. Ezzel szemben azonnal fermerül a kérdés, honnan vesszük majd e célra a pénzt ? Az állami adóterhek igen magasak lesznek s a pénz nagyrészét absorbeálni fogják. Az ipar, amely legnagyobb részben a hadvezetőségnek bocsájtotta a szolgálatába munkáját, nagyüzemre rendezkedett be és ezt a nagyüzemet tovább is fenn fogja tartani. Ennek érdekében a legnagyobb erőfeszítésekre lesz majd szükség, hogy a szükséges nyersanyagokat és félgyártmányokat megszerezze, aminek céljaira ismét sok pénz és különféle uj gépi berendezések kellenek, amelyeket meg kell venni. Ez megint nagy mennyiségű pénzt fog felemészteni, de viszont egyes iparágakban rendkívül nagy keresletre fog vezetni. A szükséges nyersanyagok megszerzése nagy nehézségekkel fog járni. A békeidőbeli munka első stádiumában egész uj jelenségek éreztetik majd hatásukat, amelyeket előbb sohasem ismertünk. Hosszú időköz fog elmúlni, mig ismét normális viszonyok közé jutunk. Ha a háború véget ért és a demobilizációt simán lebonyolítottuk, az uj fogyasztók meglepő hatalmas tömege tér haza. A harctérről hazajövő hősöket tetőtől-talpig újra kell majd felöltöztetni, mert egyrészt a magukkal hozott ruhákat teljesen elhasználták, másrészről régi ruháik olyan állapotban vannak, a mely újak beszerzését halaszthatatlanná teszi. A meginduló építkezési tevékenység elsősorban a felvidéki lakások építésére, vasutak, hidak és utak helyreállítására stb. fog kiterjedni és lassanként átcsap magánépitkezési térre is, mert a városokon nagyon sok üres telek hever parlagon és bizonyos uj tőkék alakultak, amelyek kihelyezésre törekszenek. A hadbavo- nult polgárok családjai részben kisebb lakásokkal érték be a háború tartamára és korlátozták szükségleteiket. A háború után ismét megfelelően fognak elhelyezkedni és igy hova-to- vább az emelkedő lakásszükséglet és az ipari építkezések - hasonlóan az 1870-71. évi háborúhoz — az építkezési mozgalmat nem sejtett nagy intenzivitással fogják megélénkíteni. Itt felmerül a záloglevelek kérdése. Ezekről nem titok többé, hogy keresletük óriási. A magyar záloglevélpiac szinte teljesen eladottnak tekinthető. Ennek könnyen megtalálhatjuk a magyazázatát. A külföld nagy tömegben viszi címleteinket, mert a mai devizaárfolyamok mellett a legkitűnőbb üzletre nyújtanak alkalmat. A jelzálogintézetek igy megszabadultak a háború előtt és a háború kezdetekor visszaözön- lött címleteiktől. Záloglevéltárcáik üresek s igy készséggel hajlandók alkalmas uj kibocsátásokra. A pénzszükséglet a háború után amúgy is nagy lesz s igy a kamatláb emelkedni fog. Aki a háború után készpénzzel fog rendelkezni, gyümölcsöző befektetéseket eszközölhet. De retü térképeken is szembetűnő. Mintegy nyolc- tiz kilóméternyire tőlünk hosszú sárgás-barna hullámvonalu ködfal emelkedett, a taraján két nagy rikító szinü felhógomolyaggal. — „Gránátlövések!“ — kiáltotta utitársam. De alig mondta ki, máris jött a harmadik. Ez már barnább volt és lassabban omlott szét, mint az előbbiek. Utána megérkezett a negyedik. — A legnehezebb kaliberekkel vadásznak ránk, -- örvendezett a vezetőm. — Combres ? — kérdeztem én hátrahajolva, mire kísérőm helyeslőleg bólintott. Ott voltunk hát, ahol épp ezeken a napokon a legádázabb harczok dúltak. A hol a francziák valósággal őrjöngve próbálkoztak újra meg újra áttörni a frontunkat, a mit csak minden erőnk megfeszítésével tudtunk megakadályozni. Az aneroid-magasságmérő mutatója 1500 méteren állt és a felületek enyhe szöge azt mutatta, hogy még emelkedünk. Mert a földi tárgyakról ezt nem tudtam volna megállapítani, ebben a magasságban ugyanis még egy gyakorlott aviatikus szeme sem képes pár százméteres magasságkülönbséget észrevenni. Combres vonalát elhagytuk. Észak-kelet felé tartottunk. „Moncel-kastélya“ — kiált hátulról a társam. Emlékeztem rá, már hallottam róla előzőleg. Gyönyörű hely, grandseigneur-i birtok az országút közelében Conflans és Gra- velotte között. Nyugat felől ezüstösen csillan meg egy hosszú szallag. Egyre tisztábban bontakozik ki egy nagy folyó kanyargó medre: a Mosel. Délnek, a hol a folyó egy hosszabb egyenes darabja végződik, a viz mindkét partján város terül el. Pont-á-Mousson - hangzik a fülembe. Ez még a franciákká. Azaz helyesebben már megint az övéké, még pedig a marne-i csata utáni visszavonúlásunk óta ülnek megint benne. Most újból érinti a vállamat a pilótám és kezével mutat a Pont-á-Mousson-tól kelet felé : „Bois de Prétre“, kiáltja a motorzugás parancsolta lakonizmussal. Ebben az irányban három nagy fekete erdőfoltot látok: „Egy . . . kettő . . . három“ — kiáltok hátra; ő bólint rá. Innen tehát megláthattam a combres-i magaslatokat és azokat a többi helyeket, a hol mostanában a Maas és Mosel közében a leghevesebb harcok folynak. Egyelőre csak a mesz- szeségből. Tovább repültünk kelet felé és nemsokára igézőén szép kép tárult elénk. Fehéren ragyogó utak futottak ott össze, akár egy pókháló szálai, a házak és kertek egyre gyarapodtak, mig végül a csillámló folyó mindkét partján elterülő hatalmas várossá sűrűsödtek. Metz volt. Lehetetlen híven elmondani mindazt, amit egy város feletti repülés a szem és lélek elé tár. Száz kilométeres sebességgel haladunk előre. Alattunk bámulatos gyorsasággal szalad tova a város és egyre pompásabban bontakozik elő. Metz felől egy rövid darabon kelet felé széliünk, majd lekanyarodunk délnek, elérjük a Mo- selt és innen a folyó medre felett haladunk tovább. A pilóta utóbb majdnem pontosan az acélkék folyó fölött vezette a gépet a Pont-á- Mousson háztömegei bámulatos gyorsasággal közeledtek. A dolog kezdett drámai jelleget ölteni. Pont-á-Mousson, — a mint már említettem — francia terep volt. Mikor engedélyt kaptam, hogy ezen a repülésen részt vegyek, ez azzal a feltétellel történt, hogy nem repülünk az ellenséges állások fölé és én ezt lelkiiseretesen több Ízben kifejezésre juttattam. De viszont örvendezve láttam, hogy a vezetőm kitalálja legrejtettebb vágyamat és oly közel kormányozza a front fölé a gépet, a mennyire csak a nekünk szabott feltétel megengedi. Jobbfelől, a folyótól nyugatra feltűnt a három erdő, melyre a vezetőm már korábban figyelmeztetett. Ezek között a harmadik Bois de Pl étre volt. Elrepülünk az első, majd a második felett. Már a harmadik terült el alattunk sötéten, feketén, rejtelmesen. Tudtam jól, hogy a német és francia hadállások kettős öve itt vonul keresztül. Az volt az érzésem, hogy Pont-á-Mousson külvárosának házai felett vagyunk: csaknem merőlegesen feküdt alattunk a város. Kétségtelen volt, hogy alulról régóta figyelnek bennünket és fel is ismerték az ellenséges légi járművet. Egészen bizonyosan benne voltunk tűz- körzetükben. Mily magasan vagyunk? — kérdeztem. Kétezerháromszáz méternyire! Ez már tetemes biztonságot nyújtott, azonfelül 100 kilométeres sebességgel haladtunk. Nem is nagyon messze tőlünk, körülbelül egy magasságban a gépünkkel, két vakitóan fehér gomoly úszott. Úgy fehérlettek a napfényben, akár a hó. Ezeket a felhőcskéket már ismertem. Gyakran láttam őket alulról, mikor a repülőgépek útját figyeltem. Mindig a gépek körül bukkantak fel. Shrapnelek voltak 1 Durranást nem hallottunk. De tudtuk jól,
